Üdv!

Rendhagyó blogbejegyzés következik, mivel egy még le nem zajlott túra ürügyén írok Nektek, különös tekintettel azokra, akik jönni szándékoznak február 20-án. (Remélem ezután a bejegyzés után is lesznek még páran... bár, lehet, hogy nem). Nos, az úgy volt, hogy a múltkori túra után kezdtem szervezni ennek a célpontnak a felkeresését Antsa ötlete alapján. Bevallom őszintén, hogy amíg meg nem említette a Vörös-kő völgyi forrás nevét, még csak nem is hallottam róla, pedig érdemes utánanézni a dolognak, és még inkább érdemes felkeresni. No, ez lesz majd 20-án...

Szóval ott tartottam, hogy meg volt a cél, már csak érdekessé kellett tenni valahogy a megközelítését. Mert lehetne egyszerűbben is túrázni odáig, de minek, amikor megfűszerezhetjük némi kalandtúrás elemekkel. Egyszóval úgy döntöttem, hogy kössük össze a látnivalót a teljesítménnyel is és beiktattam a túratervbe a Tar-kő meghóditását is. No, jó nem olyan nagy meghóditás az, hiszen jó kis turista út visz fel oda, meg nem is olyan nagyon magas az (csak itt a Bükkben), de azért akkor is fel kell oda mennie az ember gyerekének. Miután mindezeket jól kifundáltam, úgy döntöttem, hogy megcsinálom magam a túrát, már csak azért is, hogy ne x emberrel a hátam mögött álljak ott, mint az a bizonyos borjú az új kapu előtt és vakargassam a fejemet, hogy most aztán merre kellene menni? ...

Ezért aztán a múlt szombaton jól felkerekedtem és nekiindultam a Bükknek. Mindent teljesen úgy próbáltam csinálni, mint a majdani túrán. A meghirdetett busszal (még egyszer: az a busz, ami Diósgyőr végállomásról 8.15-kor indul) indultam fel Ómassára, majd viszonylag rövid tetvészkedés után neki vágtam a S+-nak. Az út felfelé remek volt, mivel - ahogy megállapítottam - előttem nem sokkal mehetett arra a környék egyetlen motoros szánja és a máskor szikláktól hemzsegő patakmedret és a hepe-hupás ösvényt egy viszonylag homogén hószerkezetű "sztrádává" tömörítette. Egy álom volt felfelé haladni. Nem dicsekvés képpem mondom, de a cirka 4,5 km-es utat felfelé gyalogló tempóval sikerült egy órán belül megtenni. Szóval köszönet a hernyótalpasnak. Bánkútról sikerült némi nézelődést követően elindulni az előre megállapított fél 11 körül. Azért nézelődtem, mivel ekkora havat még soha nem láttam fent és ennyi sizőt sem. És, hát nem mindegyik volt nagyon ügyes... No, elindultam, szikrázó szürke, kb 10/10-es - azaz teljesen borult ég alatt. A Tar-kőre felértem viszonylag gyorsan, még annak ellenére is, hogy az út kb 1/3-án én törtem a havat, mivel még egy kóbor róka sem járt előttem a néhol térdig érő finom, puha porhóban. Nagy élmény volt! A Tar-kőre felérve aztán találkoztam néhol combig érő hóátfúvásokkal, amikben természetesen annak rendje-módja szerint el is merültem, mivel valahogy mindig a rövidebbnek tűnő ösvényeken voltak találhatóak... A csúcsról leindulva jött a fekete leves, a szintén nagy hó, ami teljesen eltakarta a nagyobb sziklákat, viszont cseppet sem tette puhábbá őket, aminek a sípcsontom látta kárát, miután egy a túrabot egyik benyaklása után ráestem az egyiknek az élére. Hirtelen úgy éreztem, nem hogy a jövőben túrát nem fogok vezetni, de itt fogok rögtön szörnyethalni a fájdalomtól... És ott még térerő sincs. No, mindegy, leértem a hegyről kényelmesen elkezdtem haladni a jó előre megállapított útvonalon, amin valahogy sehogy sem akartak jönni az előre kinézett tereptárgyak, amik segítették volna a tájékozódást, hogy úgymond egyszercsak jobbra jól betérjek az erdőbe forrást keresni. Ezért aztán magamat nem kímélve haladtam lefelé a hegyoldalon. Addig-addig mentem lefelé, hogy ránézve a GPS-re megállapítottam, hogy most már igencsak vissza kellene fordulnom, mert már nagyon messze van a cél. Csak sajnos, akkora szűz hóval borított emelkedőn kellett volna visszamennem, hogy úgy döntöttem esélyem sincs sötétedésig megtalálni a forrást és még vissza is érni Bánkútra. Szóval fogtam magam és lesétáltam a közelebb lévő Felsőtárkányba. De, nem adtam fel! Ma, azaz 02.13-án újra felkerekedtem, immár párommal megtámogatva, hogy - sutba dobva a Barcika 65 teljesítménytúra csábítását - nyugodt szívvel tudjam vállalni a 20-i túravezetést. Igaz ma csavartam még egyet a dolgon, ugyanis elhatároztam, hogy mivel egy hete az oda vezető utat jártam majdnem végig, ma majd a visszafelé vezetővel kezdem. Minden ugyanúgy indult is, mint a múlt héten, leszámítva azt, hogy teljesen mások voltak a körülmények... Nem sikerült a megadott busszal indulni, csak az egy óraival későbbivel. Nem porhó volt az úton, hanem ez a bizonyos latyakos - vendégmarasztaló - vízes nyavalya. Viszont Bánkúton nem csak a bén@ sielők okoztak derültséget, hanem a nap is kisütött másodpercekre. Az úton ismét csak jó tempóban tudtunk haladni, időnként bekanyargott a jelzés a fenyvesbe is, csak hogy vadregényesebbé tegye a túrát. Kívánom nektek, hogy meglássátok majd ezeket a helyeket. Elértünk az Őserdőig, ahol egy éles kanyarral kellett letérni egy általam még sosem használt ösvényre, de a GPS segítségével ezt is abszolváltuk. És itt következett a csoda... Egy olyan szakaszra tértünk rá, aminél szebbet én még nem láttam kis hegységünkben, igazi gerinctúra következett, aminek a végén olyan panoráma fogadott, hogy az állam kellett keresgélnem. Az egészben a legjobb, az az volt számomra, hogy a csodás panorámájú bérc szomszédságában pedig nem más terpeszkedett, mint a Tar-kő tömege. No, itt következett egy kis magasság vesztés, nem sok, csak úgy kb 200 méter. Persze nem függőlegesen, bár, aki rendelkezik szárnyakkal az nekiugorhat a szakadéknak. Mi, magunk a disznók nyomát követtük, amik - tudtátok? - ismerik a szerpentinezés technikáját, azaz nem rohannak csak úgy lefelé a hegyoldalon, hanem szépen kacskaringózva. Persze ők időnként feltúrják a földet, némi elemózsia után kutatva, de ezt mi nem utánoztuk... A gerinctúra után pediglen elérkezett a kalandtúra forgatókönyvek soron következő kötelező eleme a szurdoktúra. A völgy aljában jobbról-balról kidőlt fatörzsek között, alatt-felett szlalomozva, hol a patakban, hol a magasabban fekvő völgyfalon ereszkedtünk lefelé a forrás irányában, amit már a GPS is mutatott. Rövidesen, néhány kiló plusz sárral és hóval borítva eljutottunk hőn áhított célpontunkig a Vörös-kő völgyi időszakos forráshoz. Természetesen nem hagyhattam ki, hogy bele ne nézzek a forrás torkába és örömmel jelenthetem, hogy már majdnem tele volt vízzel. A forrás torka mellett, ahogy mondani szokták, már orrán-száján dőlt ki a víz, de a kitörésre még úgy látszik kicsit várni kell. De, talán már csak egy hetet...

És, most következzen néhány száraz adat:

Méréseim szerint az út oda-vissza benne lesz a 30 kilométerben. A szintkülönbségek viszont meglehetősen nagyok lesznek. Sajnos diagramot nem tudok most készíteni, ezért maradnak a számok: Ómassáról a Tar-kőre kb, 460 m szintet kell megmászni, a Tar-kőről a forráshoz, ugyanennyit leereszkedni, mindezt többnyire teljesen járatlan és nagyon meredek, csúszós hegyoldalon. Aki volt az előző túrámon az tudhatja, hogy ha azt mondom, hogy a dédesi várhoz felvezető hegyoldal értékelése 10-ből egy 6-os volt, és ez a hegyoldal pedig egy 9,5-ös, az mit jelenthet... De, ez senkit se keserítsen el!!! Nadrágféken vagy fától fáig ereszkedve (a völgy aljában pedig nadrágot cserélve) meg lehet csinálni. Mondom ezt én, aki csak felfelé próbáltam kapaszkodni rajta. De, persze ameddig feljutottam, onnan azért csak le kellett jönni valahogyan. A forrástól felfelé indulva már csak kb 200 m szintet kell begyűjteni - a vadmalacok nyomán haladva. Nehogy már egy kondányi oktalan disznó ki tudjon rajtunk fogni! Ha, majd felértek megértitek, hogy nem csak a megérkezés miatt éreztek majd katarzist, hanem a látvány okán is. Bocsi, a nagy szavakért, de én így éreztem.... Innen visszafelé Bánkútra már csak némi szitnben történő hullámvasútazás lesz tapasztalható, ráadásul ez a fél túra már rövidebb lesz, mint az odafelé vezető szakasz. De, persze nem akarok zsákba macskát árulni, ezért azt ki merem jelenteni, hogy Bánkútra nagy valószínűséggel már sötétedés tájékán fogunk visszaérkezni. Persze az is igaz, hogy írtam a fejlámpa "nagyon" ajánlott meglétét.

Egy szónak is száz a vége - és a bejegyzésnek is itt a vége fuss el véle - nehéz és hosszú túrának igérkezik. Aki túléli - khm, km, csak rossz vicc volt - azt aznap este nem kell majd altatni. Ezt és az élményt garantálom!