(négy a hétből)

Július első napjaiban kedves barátom C barátom túráján vettem részt a szigethegységben.

Senki számára sem úgy alakult a túra, ahogyan tervezve lett, de azért azt hiszem végül, mindenki elmondhatta, hogy jól érezte magát. (Kivéve talán a túravezetőt!)

A blog címe tulajdonképpen nem a sok szintre (bár volt benne az is bőven), hanem inkább érzelmi hullámzásra utal. Az alcím pedig arra a négy napra melyet egyedül töltöttem a hétből.

Zene:

Ez az írás egyúttal elszámolás is túratársaim felé, a nélkülük töltött napokról. Legalább ennyivel tartozom nekik. Természetesen sok képpel illusztrálva teszem ezt.

Nem ejtek sok szót az előzményekről, noha a történet szempontjából lényegesnek tűnik, de nincs sok jelentősége miért alakult így.

Előző nap délutánján indultunk Biharfüred közeléből. Már az első képeken látszik gyönyörű lesz a túra, mely a Belényesi-hegység és a Vigyázó-hegység egy részét öleli át.

Első éjszakánkat a Bálint-rét közelében töltöttük az erdőben, alig pár méterre néhány friss medvenyomtól.

Ez azonban nem zavart abban, hogy egy kellemes éjszakát töltsünk el a szabad ég alatt, legalábbis C és jómagam. A többiek inkább a sátort részesítették előnyben, ami szerintem vétek volt ilyen szép holdvilágmentes időben! (Épp újholdkor indult a túra.)

Másnap délelőtt négyen kissé lemaradva bandukoltunk, mikor észrevettük, hogy valahol elvétettük az utat. Visszafordulni nem akartunk, mert valószínűleg sokat eljöttünk már. Semmi gond nem volt hamar tisztáztuk, hol vagyunk és merre tovább, de lemaradásunk így már tetemes lett.

Ráadásul a jelölt út sem nagyzsákos túrához való volt. Teljesíteni lehetett, de sebességünk 1 km/h volt, ami tovább növelte lemaradásunkat. Nehezen viselem, ha rám kell várni a társaságnak, tehát úgy döntöttem, hogy elhagyom a többieket és egy gyorsabb útvonalon a többiek elé, vágok. Szóltam társaimnak, hogy hol várom a csapatot és leléptem. Igazság szerint lett volna egy gyors útvonal a többiek után, de társaim inkább a jelölt turistaúton akartak menni, én viszont nem szeretem a jelölt utakat. (A gyors útvonalhoz nekem sem volt kedvem, mert egy autóval is járt murvás út volt, amit utálok.) Maradt tehát a crossover a Lesi gát felé. Természetesen térképem és gps-em sem volt és a terep is teljesen ismeretlen volt számomra, de így izgalmasabb. Ez az igazi crossover!

Délelőtt láttam a térképet, tehát képben voltam a főbb dolgokat illetően (gerincek, folyók, tavak, települések). Amúgy is hiányzott egy kis magányos nyomulás ismeretlen terepen.

Akkor még nem gondoltam, hogy a körülmények alakulása miatt négy napig leszek egyedül.

Ezzel amúgy semmi baj nincs, hisz sokszor túrázom egyedül.

Egy régi (’80-as évek) túrán 8 napig voltam egyedül térkép nélkül. Akkor egyedül én teljesítettem a kitűzött célt. Illetve a kitűzött céltól néhány (kb. 8-10) kilométerre értem lakott helyre. A nyolc nap alatt egyszer beszéltem emberrel, illetve csak próbáltam, a nyelvi nehézségek miatt. Ezen kívül, kétszer vagy háromszor láttam messziről pásztorokat.

Egyébként saját tapasztalataim alapján 5-6 nap után kezd nyomasztóvá válni az ember nélküli világ. Gondolom ez egyénenként változó! (Sajnos kevesen gyakorolják a magányos túrázást, tehát kevesekkel tudok tapasztalatokat cserélni.) Egyébként, ha úgymond magányoskodok, akkor kerülöm az embereket, járt utakat és településeket. Tehát négy nap még éppen élvezetes számomra. Csak épp nem úgy képzeltem el, ahogyan végül alakult!

Gyorsan elhagytam az utat és neki indultam az északkeletre eső gerincnek. Tudtam, hogy valahol a mögötte lévő gerinc után a Jád völgye rejtőzik. Nem a völgyön akartam eljutni a tó végéhez, mert arra két év előtt jártam, hanem a túloldalán, lévő gerincen. Ott ugyan semmiféle út és ösvény sincsen, de épp ezt szeretem. Ha jól sejtem annak valahol a Farkasvölgynél van a vége. Oda ereszkedik be. Ott mentünk fel két éve a Forrás-esztena felé. Időm lesz, ráérek, hiszen jóval előbb érek oda, mint a többiek!

Találtam egy kellemes vadcsapást, amin viszonylag gyorsan felértem.

Ha úttalanul túrázunk, legjobb valami vadcsapást keresni, amely a nekünk megfelelő irányba vezet és azt követni addig, amíg jó az iránya. Az erdő teli van vadcsapásokkal, csak meg kell tanulni meglátni őket, mert nem mindig látszanak egyértelműen. Az állatok jól tudnak takarékoskodni az energiájukkal, tehát jól szinteznek.

Letévedtem egy kis gerincnyúlványra is, de megérte a kb. 2 km.-es kitérőt! (Nem vezet sehová és nagyon meredek a vége.) Már hamarabb észrevettem, hogy nem jó az irány, de annyira ki volt taposva a csapás, hogy kíváncsivá tett hová vezet. Fantasztikus volt róla a kilátás nyugat felé a Belényesi-medencére! A kép baloldalán a távolban a Béli-hegység látszik.

A nyomokból ítélve emberek is járják azt a csapást! Gondolom épp a szép kilátás miatt. Jelzetlen és névtelen a kis csúcs, de aki ismerős arra, az könnyen megtalálhatja.

Egy darabon még haladtam a gerincen, azután egy alkalmas helyen letáboroztam. Gyönyörű helyet találtam a gerinc egyik oldalsó nyúlványán, ezért maradtam ott. (Még 1 órát mehettem volna.)

Természetesen ismét a szabad ég alatt szándékoztam tölteni az éjszakát. Ha maci jön, legalább nem teszi tönkre a sátramat. 

Amint a későbbiekből (II. rész) kiderül nem a talpastól, kellett volna tartani hanem, egy sokkal kisebb állattól!

Tüzet nem raktam, mert a füstszag elijeszti az állatokat én, pedig szeretem, ha a közelemben vannak! Jelenlétük mindig megnyugtató, mert az állatok viselkedése, az emberrel ellentétben, kiszámítható!

Hálóhelyemet lábbal kelet felé igazítottam, hogy reggel hálózsákból nézhessem a napkeltét. Nyugat felé sajnos nem volt kilátásom a fák miatt.

Éjjel valami zajra felébredtem. Érdemes volt! Hihetetlenül csillagdíszes, bagolyhuhogásos, éjszaka volt! Teljesen körbezárva hegyekkel fényszennyezéstől mentes. Az összes apró csillagocska látszik.  Sajnos a látvány gyorsan új álomba ringatott.

Nem csalódtam a napkeltét illetően sem!

Íme egy a hálózsákban fekve készült kép!

Reggel újult erővel folytattam az utat még egy kicsit észak felé és ahol ereszkedni kezdett a gerinc, kelet felé beereszkedtem a völgybe.

Itt is találkoztam a talpas nyomával ez egy régi nyom volt, már elszáradt levelek hullottak bele. Úgy tűnik itt több a maci, mint a Vigyázóban ott ugyanis három év és háromszáz kilométer alatt egyetlen nyomot sem találtunk.

(Á barátom társaival épp az idén tavasszal talált ott!)

Ahogyan az előző napon ismét nagyon tűzött a nap, ezért igyekeztem az erdős részeken maradni. Sajnos két nap előtt, a túra kezdetén vettem észre, hogy sapkám otthon maradt, így kopasz fejem védtelen volt a sugárzástól.

A völgyben folyó kis patak vize fantasztikusan felüdített a nagy melegben. Már előző nap a Mézgedi-patakban való lubickolásnál elhatároztam, hogy minden utamba eső patakban fürdök egyet!

Ha már úgy is át kell kelni...

Innen felfelé már változott a növényzet az eddigi jellemzően bükkös erdő fenyvesre váltott. Eléggé nehéznek ígérkezett felmászni a gerincre, mert egyrészt igen meredek volt, másrészt ruhaszaggató sűrű a fenyves. Nagyzsákkal nagyon rossz, mert lépten-nyomon beakad.

Szerencsére ráleltem egy a patakba tartó erecskére, ami kiváló túraútnak bizonyult felfelé. Ráadásul jóízű vizéből feltöltöttem készleteimet.

Ezen a gerincen is észak-északkelet felé tartottam egy darabig azután lefelé a Jád felé vettem az irányt. Elég sokat kellett keresgélni a lejutást, mert a legtöbb helyen az amúgy is meredek lejtő járhatatlanul meredekké vált.

Leérve átvágtam az úton és leereszkedtem a folyócskához átkeltem, egyben fürödtem is egy jót. Ilyen gyönyörű helyen nem minden nap fürödhet az emberfia!

Ekkor már koradélután volt. Irány ismét fel a gerincre, ott pedig másnap délelőtt a gát fölé érek, ha minden jól megy. A csapat csak délutánra ér oda, tehát fürödhetek kedvemre a tóban, amíg várok rájuk.

Sajnos nem minden ment jól!

Már délelőtt is éreztem valamiféle émelygést és szédülést, de betudtam a fáradtságnak. Tőlem szokatlan módon sokat ittam felfelé. Máskor 7dl vízzel egy egész napot végiggyalogolok most a nálam lévő 2.1 l víz majdnem elfogyott mire felértem.

Sebaj majd holnap lefelé feltankolok valamelyik patakból!

Fent már látszott, hogy megváltozik az idő. Beborult és a szél is fújni kezdett. Mentem még egy órát a gerincen azután mivel a szél már nagyon erős volt úgy döntöttem az első alkalmas helyen sátrat verek. Ekkor már borzongást is éreztem. Ismerős volt az érzés! Két év előtt a Bocsászára menet már kaptam napszúrást. Kezdtem vacakul érezni magam, de egyelőre menni kellett, mert nem volt egy falatnyi valamennyire vízszintes terület sem.  Már kezdett cseperegni az eső, mikor találtam egy alkalmas részt. Átlósan kellett feküdnöm a sátorban csak így volt kényelmes. Nem gond, mert eredetileg párommal ketten jöttünk volna így háromszemélyes sátram volt nálam. (2 ember+2 zsák)

Mire elvackoltam magam már zuhogott az eső és a hideg is rázott, ami a láz jele!

1 dl vizem maradt ebben oldottam fel egy Aspirin+c tablettát. Bevettem egy Algopyrint is. Gyenge voltam és a hányinger is erős volt, de tudtam nem szabad hánynom, mert nincs vizem és itt a gerincen nem is fogok találni.

Reggel óta nem ettem semmit, tehát nem nagyon lenne mit hányni, csak folyadékot. (A folyadékvesztés életveszélyes lehet.)

Ha itt komolyabb bajba kerülök azt, csak magam oldhatom meg. Erre senki sem járt már legalább 20 éve. Térerő nincs, segítség nincs! Senki sem tudja, merre járok. 

Ha feldobom a talpam, akkor úgy lehet 15-20 évig senki, sem találja meg csontjaimat. Ez jó! Ha majd egyszer meg kell halni, akkor valami ilyesmi gyönyörű, háborítatlan helyen lenne jó. Az állatok és a természet elvégzik a temetést is!

Vízért lemenni és visszamászni nem lesz erőm, sem időm napnyugtáig. Egy korty borom még maradt ezt megittam és sikerült elaludnom. Éjjel felébredtem, mert vaddisznó jött a közelembe. Legalábbis a hangokból ítélve. Az eső még mindig esett.

Reggel is esőkopogásra ébredtem. A sátorból kitekintve eléggé lehangoló látvány fogadott!

Még mindig vacakul éreztem magam, ezért úgy döntöttem maradok, míg rendbe jövök. Csak egy dolgot rontottam el! Este nem tettem ki edényt vízgyűjtéshez. Gyorsan kitettem minden használható dolgot. (Az esővédő poncsómat már használtam ilyesmire nagy felülete miatt alkalmas, de most nem akartam eláztatni, mert másnap abban kell mennem, ha esik.)

Egyúttal kimentem zuhanyozni az esőben, mert ez csökkenti a szomjúságot. Most a hideg sem rázott, igaz ébredéskor lenyeltem egy újabb Algopyrint. (Víz nélkül eléggé nehezen ment.)

Nagyon szép helyen táboroztam le. A fenyves bükkel és nyírrel vegyes volt, de csak itt a gerincen. A meredek oldalakat tiszta, sűrű fenyves borította.

Ezt a képet fürdés közben készítettem sátramról és a vízgyűjtő edényekről.

Visszabújtam a hálózsákba és ismét elaludtam. Egy mókus szaladgálása ébresztett. Épp a mellettem lévő nyírfát nézte ki gyakorlóterepnek. Kora délután volt, az eső alig esett már. Sokkal jobban éreztem magam.

Sajnos csak alig több, mint fél liter víz jött össze, de egy levesre elég lesz. Előző reggel óta nem ettem semmit.

Egy fej hagyma, két gerezd fokhagyma és egy jó erős, szép érett piros zöldpaprika, száraz pirospaprika meg némi kolbász segítségével feljavítottam egy tésztáslevest. A végén még egy kis krémsajtot is nyomtam bele. Nagyon étvágygerjesztő és még annál is erősebb lett!

Szép piros zöldpaprika… Hmm… tudok fogalmazni!

(Kisfiú sétál az apjával:

-         Mondd apuci mi az a piros a fán?

-         Az a kékszilva kisfiam!

-         Miért piros a kékszilva?

-         Azért, mert még zöld!)

Ebéd után kimentem sétálni egy kicsit, hogy erőt gyűjtsek. Jól esett bebarangolni a környéket. Ráértem az apró részletekkel foglalkozni és átgondolni helyzetemet.

Arra jutottam, hogy értelmetlen továbbindulni, hisz társaimat már nem érem el. A Dragan tótól, pedig nem tudom, merre mennek fel a gerincre. Inkább kedvenc időtöltésemnek hódolok, megérzés szerint megpróbálok visszajutni Biharfüredre, és onnan a Lóhavasra. Ott letáborozok és bejárom a környéket, míg a többiek odaérnek a Kishavas tájára. Iránytű nem volt nálam és borult időben a napra sem támaszkodhatok, így érdekesebb lesz a dolog.

Nem volt semmi számottevő a séta során. Mindössze egy szalamandrával találkoztam. Sajnos a róla készült kép életlen lett.

Visszatérve ismét aludtam egyet. Estefelé mikor felébredtem már kitisztult az ég. A felhők úgy tűnik, magukkal vitték a bajokat is. Teljesen jól voltam csak kissé gyenge. Ismét egy kis sétát tartottam. Leereszkedtem egy darabon hátha találok vizet, de még szivárgó sem volt. Visszafelé éreztem, hogy nagyon kivette erőmet a betegség. Másnap a nagyzsákkal gondban leszek! Annak ellenére, hogy egész nap aludtam, ismét jót pihentem. Az éjszaka folyamán többször felébredtem, de mindig hamar sikerült visszaaludni. Egyszer, mintha messziről kutyaugatás hangját hallottam volna, de lehet, hogy csak képzelődtem.

Reggel azután korán a tettek mezejére léptem! Gyors csomagolás és indulás. Délnyugat felé a gerincen. Majd valami jó helyen, ahol lesz víz eszek egy keveset! A vízhez ugyan ereszkedni kell, de nem dobom el feleslegesen a szintet. Ha más nem lesz, akkor a Jád itt van jobbra alattam talán 1 kilométerre.

1-2 óra múlva a gerinc ereszkedni kezdett és kiértem egy mezőre. Egyszerre kutyaugatást hallottam és mire észbe kaptam már körbe is kapott négy, nagytestű, sanda tekintetű, szürkefoltos, vicsorgó bolhafészek!

No, ezektől kell félni nem a macitól!

Pásztort nem látok a közelben!

Az erdő 10 méterre mögöttem, botom nincs!

Gáz az van, de nagy gáz!

Mozdulatlanná dermedtem és leszegtem a tekintetem. (Tapasztalataim szerint ez kevésbé ingerli támadásra őket!) Közben üvöltöttem, mint a sakál!

Szerencsére a tehénpásztor a közelben volt és visszaparancsolta a kutyákat még mielőtt megszabták volna a lábamat. (A gatyát nem, mert rövidnadrág volt rajtam.) Meg sem köszöntem neki! Úgysem tud magyarul.

Fene essen a dögjeibe, teljesen leizzadtam miattuk! (Vagy a gyaloglástól?) Lehet hogy ezeket, a kutyákat hallottam éjjel Kb. 5 kilométerről?

Sajnos rá kellett jönnöm ismét egy mellékágra tévedtem. Túlságosan kelet felé tértem. Vissza az erdőbe és a gerincre, de most már jobbra tartottam, délkelet felé. Kezdtem nagyon szomjas lenni! A mezőn csak a bakancsom ázott el. Jó lett volna lenyalogatni a tehénsz@ros fűről a vizet! Mindegy menni kell majdcsak lesz valahogy. Azután megláttam kissé lejjebb egy élénkebb zöld részt. Nem csalódtam valóban egy kis szivárgó forrás volt! Nem túl bizalomgerjesztő, de ez van!

Jóízű volt a vize! Feltankoltam és tovább.

Folytatás a következő részben, melyből megtudhatjátok hogyan lett Sherlock Holmes-ból akaratlanul gyilkos.

Jah, hogy ez nem detektívregény?

Akkor a túra folytatásáról olvashattok, és arról mitől kell félni a kutyákon kívül!

Címkék: Túra Erdély