Néhány friss és régi túra apró momentumáról lesz szó a következőkben. Fogalmazhattam volna úgy is sztorikat, vetek képernyőre. Lesznek közöttük humorosak, elszomorítóak és olyanok is melyekről magam sem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, esetleg bosszankodjak rajtuk. Tulajdonképpen ennek megítélése sokszor szubjektív, mert ami számomra bosszantó, kellemetlen, az egy kívülálló szemében nevetséges lehet, illetve fordítva is igaz. Ami mindenképpen pozitív a dologban, hogy régi túrák emlékét idézi fel. Sokszor olyan túrák emlékét, amelyeken semmi különleges dolog nem történt, csak egyszerűen jól éreztük magunkat.

A következő eset néhány éve történt az ország északi csücskében tett négynapos nomád túránkon.

Szarvasbőgés idején jártunk ott.

Az első éjszaka története:

Már a hely kiválasztásánál látszott, hogy jó vadjárta helyen leszünk, de az éjszaka még az ilyen magamfajta vadak között éjszakázó számára is elképesztő volt, főleg társaim reakciói miatt.

Ha nem velem esik meg, azt mondom lódítás, de szem-, fültanúja és szenvedő alanya (ugyanis nem hagytak aludni) voltam az eseményeknek.

Javaslatomra és kedvem szerint, nem állítottunk sátrat, mert tiszta szép csillagos éj ígérkezett. Tüzet nem gyújtottunk mivel már sötétedett mikor elfoglaltuk helyünket egy tölgyesben.

Csak egy gázfőzőn készült leves volt a vacsora. Beszélgettünk még egy darabig, de korán nyugovóra tértünk.

Volna!

Alig aludtam el, párom suttogása ébresztett:

- Hallod? Itt vannak a vaddisznók!

- Jól van, majd elmennek! – válaszoltam.

Valóban nagyon közel, tőlünk talán 10-15 méterre turkáltak.

Szokása szerint mindig aggódik, ha röfögős barátaim a közelben dorbézolnak. Még néhányszor megrázott:

- Hallod, mellettünk vannak!

Azután végre sikerült elaludnom. Éjféltájban üvöltésre ébredtem, felnézve valami hatalmas sötét madarat láttam, amint ordítva tépi magáról a bőrt vagy a szárnyait. Mély álomból ébredve azt sem tudtam álom-e vagy valóság.

- Mi van itt?

- Álmodom, vagy megőrültem?

- Földönkívüliek látogatása?

- Ekkora madár nincs is!

Nem is volt!

S barátom volt az, aki a maga majd kétméteres termetével, mint valami hatalmas százkarú Gügész a mitológiából, csapkodva, rugdosva, üvöltve igyekezett megszabadulni hálózsákjától.

Mikor végre megnyugodott elmondta, hogy valami kis szőrös állat ugrott a nyakába és bebújt a hálózsákjába. Gondolom mókus lehetett, aki jó landoló helynek, sziklának nézte a földön lévő sötét halmot, mely S teste volt. Mivel ő azonnal felkiáltott és felült, így szerencsétlen állat ijedtében beugrott vagy beesett a hálózsákba. Erre ő is pánikba esett felugrott és megpróbált minél előbb megszabadulni a hálózsáktól és a lakótárstól!

Nem tudom melyikük ijedt meg jobban, de talán a mókus. Még jó, hogy feküdtünk, így nem dőltünk el a nevetéstől! Sokat derültünk az eseten a következő napokban.

(Ha belegondolok én is frászt, kaptam volna, ha hasonló történik velem!)

Egyébként még este mondta barátunk, hogy egyszer egy sikló volt mellette összetekeredve mikor felébredt, így nem szívesen alszik a szabadban. Ismét elaludtunk, azt hittük már zavartalan lesz az éjszaka.

Tévedtünk!

Félkettő tájban közeledő zörgést hallottam. Ha kinn alszom, mindig éberebb vagyok a szokottnál, de nem ébredek fel teljesen a zajokra, csak félálomban azonosítom az eredetüket és alszom tovább. Most is ez történt. A hang alapján egy csapat szarvas tartott felfelé, gondolom valami, megriasztotta őket odalenn a völgyben. Néhány percre visszazuhantam a mély álomba, mikor A barátom kiáltása ébresztett:

- Tűnés innen! 

Erre mintha a föld indult volna meg, őrületes zörgés és dobogás a táborhelyünkön. 

Ahogy fektemben kinyitottam a szemem valami nagy, sötét állatok ugrottak át felettünk. Szarvasok voltak valóban, melyek besétáltak szállásunkra. A hűvös szélcsendes idő miatt valószínűleg nem érezték meg, hogy ott vagyunk. Egyikük meglökte A barátom lábát, aki erre felült és elkiáltotta magát, megriasztva ezzel az állatokat. Megrúghattak, megtaposhattak volna, de szerencsére nem történt baj, mindössze párom lábát érintették kissé.

(Sohasem szabad a közelünkbe tévedő vadakat zavarni, megijeszteni! Ez alapszabály! Megriadva könnyen megtámadhatnak, amit egyébként sohasem tennének, másrészt menekülésük közben akaratlanul is komoly sérülést okozhatnak. Megtaposhatnak, megrúghatnak!)

A következő éjszakáink már nem voltak ennyire eseménydúsak, de gyönyörű csillagdíszesek és szarvasbőgéssel teltek voltak.

S barátom írta levelében a túra után:

„Bátran mondhatom, életem egyik legemlékezetesebb túráját sikerült leteperni! Mint mondtam neked, ilyen közelről szarvasbőgést még nem hallottam. Fantasztikus volt, de az első kalandos éjszaka sem volt akármi! Van mit megismételni, van miért vágyódni! Nélkületek ez az élmény nem valósult volna meg. Ahogyan mondták előttem: Ha én ezt a klubban elmesélem........

Nagyon köszönöm, neked és a csapat többi tagjának is, hogy megadtátok számomra a lehetőséget!

 Üdv: S.”

Egy frissebbel, folytatom. Tavaly őszi túránkon hazánk déli hegységében jártunk, szintén egy négynapos nomád túrán.

Az embernek vannak természetes szükségletei, melyeket időnként ki kell elégíteni. Már kora délelőtt éreztem szükségét a dolognak, de a túravezetőtől tudtam, hogy dél tájban elérünk egy kocsmát, ahol sörözni szándékozik. Néhány órát megér a kényelem, tehát majd a kocsmában...

Eléggé drága hely volt. Kérdésemre a pultos útbaigazított merre találom a helyiséget. Még utánam szólt, ne keressem a villanykapcsolót, mert automatikus. Valóban, az ajtó nyitására azonnal fény lett és az elszívó is elindult. Egyetlen apró fülke az épület közepén, melyben a mosdó és a WC között semmiféle ajtó sem volt. Az árszínvonalhoz képest szokatlan, de ez van. Kényelmesen elhelyezkedtem, mivel úgy is pihenni álltunk meg nem kell sietni, ráérek.

Már épp készültem befejezni a békés mélázást, mikor elaludt a villany! Ekkor döbbentem rá, hogy még ablaka sincsen a helyiségnek. Barlangi sötét borult rám! - Semmi baj! – gondoltam.

- Majd a mozgásérzékelő bekapcsol.

Azonmód a fajanszon trónolva elkezdtem a kezemmel integetni.

Semmi!

Két kézzel hadonászok összevissza.

Semmi!

Ezek szerint bent nincs mozgásérzékelő csak időkapcsoló. No, sebaj majd valahogy megoldom az utómunkálatokat fény nélkül is.

Tapogatom a falat mellettem. Ott nincs semmi! Mármint a papírtartóra gondolok. Általában idegen helyen ellenőrzöm, hogy rendben van-e, de most megfeledkeztem erről!

- …sszus!

Ezt nem hiszem el! Még egy pzs. sincs nálam, épp befelé jövet dobtam be a használtat a kocsma szemetesébe a többi, pedig a toalett papírral együtt, kint a zsákomban.

- Most mit tegyek?

- Miért nem kerestem az erdőben egy kényelmes kidőlt fát?

- Kellett nekem ez a kalamajka?

Sakkolt a sokkoló helyzet, de azért mattot talán nem kapok!

Csak nyugi és vegyük számba a lehetőségeket.

- Üvöltsek, hátha valaki meghallja?

- Vagy bokáig tolt gatyában ugráljak ajtót nyitni?

Ekkor lépteket hallottam, s lőn fény az éjszakában! I barátom, túravezetőnk lépett volna be, de megtorpant a látványtól. Ő sem látott még ilyen nyitott melléket. Megmentett kellemetlen helyzetemből.

Fényben már gyorsan meglett a teljesen szokatlan helyre szerelt papírtartó is.

Társaim jót nevettek az eseten. Utólag én is, mikor arra gondoltam, miként nézhettem ki a sötétben a WC-n ülve, csápolva, mint a rajongó egy koncerten! Akkor és ott egyáltalán nem volt humoros, de ma már nevetek ha rágondolok!

Egy kimondottan, bosszantó eset! Ugyanazon túra, mint fentebb.

Kora délelőtt beérünk egy város kinyalt nyaraló negyedébe.

Hihetetlenül puccos előkelő(sködő) volt a hely. Egy kávét ittunk volna, de az egyetlen kávéház kitett ártáblájára tekintve, inkább szemlesütve átmentünk a túloldalra.

(Csak érdekességképpen két nappal előtte egy az erdőben lévő panzióban kevesebb, mint a feléért Zsolnay-porcelánban kaptuk a kávét.)

Nemcsak a készlet volt szép és minőségi, hanem a kávé is igen finom volt!

Ilyen készletben vétek lett volna rossz kávét felszolgálni!

Nos, nem tudom, miben szolgálták volna fel, de az ára alapján smaragdberakásos aranycsészében kellett volna.

Az egyetlen bolt sem tartozott az olcsó kategóriába, de nem volt más és úgy terveztük, hogy itt reggelizünk. Kértem némi felvágottat, és amíg szeletelték egy kis paradicsomot meg erős paprikát vettem hozzá. Így legalább nem apasztom a zsákomban lévő készletemet.

Mikor később kibontottam a papírból, komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszaviszem és szó nélkül a pultos arcába mázolom!

Szépen vékonyra szeletelte, ahogyan kell!

A gyári csomagoló fóliával együtt!!!

Étvágytalanul, fogyasztottam el, közben magamban morogva, átkozódva válogattam a vékony műanyagcafatokat.

Úgy tűnik egy ilyen puccos helyen ez a módi! (?)

Mifelénk vidéken, már harminc évvel ezelőtt is azonnal kirúgták volna az eladót, ha így szeleteli fel! A tavaszi Zemplén-túrán egy istenháta mögötti „elmaradott” (?) néhány lelket számláló kis zsákfaluban is szépen kibontva szeletelték. Sokkal olcsóbban!

Ez ugyan nem volt humoros, de ez is ide tartozik, ahogy a következő eset is.

Színhely az ország középső része, egy illetve két vízitúra. Mindkettő az idén történt.

Letáborozunk a víz közepén, egy kis szigeten. Már máskor is táboroztunk ott, mert szép a kilátás és kellemes a hely.

Szokás szerint körbenéztem és megdöbbentő felfedezést tettem a sziget közepén.

A regionális horgászszövetség tett ki ugyan szemetes zsákokat, de tapasztalataim szerint ritkán szedik össze.

Épp előző napon láttam a halőröket amint a gáton őrjáratoztak. Nem tudom minek kell ehhez egy méregdrága Land Cruiser? Megtenné egy olcsóbb, kisebb Samurai vagy Niva is. Az árkülönbözetet pedig más dolgokra lehetne költeni. (Pl. szemétszedésre!)

Egyébként nem is kellene kitenni semmit, hanem aki használja a szigetet, szedje össze maga után a szemetét. Ehhez azonban szemléletmódosításra lenne szükség. Odavinni a teli dobozokat, zacskókat nehezebb volt, mint üresen elvinni! Ennek megértéséhez 40-es IQ is elég!

Alkonyat után tapasztaltuk, hogy a patkányok ellepték a szigetet. Ez az egyik vonzata a szemétnek. Nagyon lehangolt az eset. Sajnos egy nomád túrára felpakolt kenuba nemigen fért volna ez a szemét. Komolyan elgondolkodtam egy kimondottan szemétszedő túra ötletén!

Néhány héttel később ismét túrát vezettem arrafelé. Nagyon elgondolkoztam, hogy ismét használjuk-e a szigetet éjszakázó helyként, vagy máshol térjünk nyugovóra. Pihenni azonban mindenképpen ki kellett kötnünk ott.

Egy csapat horgászt találtunk a szigeten. Negyvenes fiúk voltak. Láthatólag jól belakták a helyet. A sziget közepén az előző kép készítésének helyén azután kellemes meglepetés ért!

A kép jobb szélén álló fa látszik a előző képen is.

Elmondták, hogy egy hétre jöttek és nem szeretnek egy szemétdomb közelében táborozni, ezért összetakarítottak! Az éghetőt eltüzelték, a képen látható háromzsáknyi összepréselt sörösdobozt pedig elviszik és újrahasznosítják. (Alumíniumkilincsek és egyéb tárgyak gyártásával foglalkoznak.)

Az eset, ismét visszaadta az emberekbe vetett hitemet.

Egy régi mátrai kirándulás emléke a következő. Ez már mulatságos lesz!

Z barátom és családja, valamint néhány tanítványom a sportegyesületből és K. aki akkor a senpai (rangidős tanuló, aki oktathat is) volt voltak ott. Természetesen én is családostól. Csak egy kellemes hétvégi kikapcsolódást terveztünk, nem nagy távval, főzőcskével, gombászással.

Miután megfelelően eltávolodtunk mindenféle lakott helytől és úttól, egy szép kerek tisztáson letáboroztunk és nekifogtunk főzőcskézni. Az előkészületek és a fagyűjtés után elvittem a gyerekcsapatot gombászni. Legalább nem unatkoznak, míg a felnőttek főznek. A gombászat szabályaira és álcázásra, nyomkövetésre, tájékozódásra oktattam, illetve próbáltam okítani a fiatalságot.

Később visszafelé valamelyik gyerek kitalálta, hogy orvul lepjük meg a többieket. Nosza hát, a tanultakat hasznosítva álcáztuk magunkat és óvatosan fától-fáig lopakodva elértük a tisztás szélét.

Ott Z barátom épp a bogrács fölé hajolva kavargatta az ételt, párom a háta mögött állt és a válla fölött leste milyen, lehet az állaga. Mindketten épp háttal a nagy bükkfának, mely mögött rejtőztem.

Tökéletes alkalom kínálkozott és ki is használtam!

Röfögve, csörtetve kirohantam a tisztásra.

Párom mindig félt a vaddisznóktól, így hát hátra sem nézve helyből felugrott az előtte álló Z hátára!

Váratlanul érte Z-t az inzultus, ő is megijedt a hangoktól és a hátára ugró nagy testtől. Elvesztette az egyensúlyát és majdnem fejjel esett az előtte lévő bográcsba. Végül is párommal a hátán valahogy sikerült neki átugrani a tüzet és elkerülni a bográcsot.

A velem együtt kirohanó gyerekhad visítva ünnepelte a csínyt, a felnőttek pedig fetrengtek a nevetéstől!

Z nagyon ijedt volt, de öt perc múlva már nevetett a dolgon, páromat azonban jobban megviselte.

Hetek múlva sem találta viccesnek a dolgot.

Remélem szórakoztató olvasmány volt!

Címkék: Sztori