Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Emlékek a forradalomról 5.
2014/10/28 14:37:12 Küldte: Gejza

Gedus még a forradalom utolsó napjaiban talált az utcán valami érdekeset. Laci bácsi azt mondta Meminek, hogy az nem veszélyes, nyugodtan játszhat vele. Vaslemezből volt, arasznyi nagyságú. Egyik végén egy benyomható lemezzel, melyet az alatta lévő erős rugó nyomott vissza. De ha az oldalán lévő lyukak valamelyikén át egy szöget dugott bele, majd valami apró csavart tett a lemezre, s a szöget hirtelen kirántotta, a rugó kilőtte a csavart. Haragudtam Gedusra, mert mindig csak ő játszott vele. Nekem nem adta ide. Azt mondta: ő találta, tehát az övé.

Egyik nap a Gellért-hegyen voltunk. Én talán éppen hintáztam, Gedus pedig most is azzal játszott. Egy bácsi meglátta nála, és megkérdezte tőle, hogy honnan van? Azt mondta – ami igaz is volt – hogy valahol az utcán találta. A bácsi elvette tőle, és elment vele. Gedus nagyon haragudott rá. Én pedig valami elégtétel félét éreztem, hogy amit nekem sose adott ide, azt tőle is elvették. (Felnőtt fejjel visszagondolva, azt hiszem egy pisztoly üres tölténytára lehetett)

---------------------------------

Most is az Erzsébet térre mentünk le játszani. A Metró építkezés beton-elem falára még a forradalom előtt nagyméretű betűkkel külön féle, a pártot éltető jelszavak, és mondatok voltak mésszel felírva. Ezeket aztán október végén lefestették, s helyette felírták:

 

„ÉLJEN A FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY!”

 

Hetekig ott díszelgett még a felirat, míg nem valaki egy „F” betűt írt eléje. Így aztán az „ÉLJEN”-ből, „FÉLJEN” lett. Gedus, aki ekkor már harmadik osztályos volt kibetűzte a feliratot, és nagyon humorosnak találta.

--------------------------------------

Apám testvére, Fipi bácsi Sopronban az Erdészeti egyetemet végezte el. 1945-ben, Budapest felszabadulását követően részt vett a Ferenc József-híd (Ma Szabadság-híd) újjáépítésében, mert az ott dolgozók kaptak naponta egy tál meleg ételt, és időnként egy-egy kiló húst.

Beletanulva a keszon-munkákba a hidak újjáépítése után, a metró-építkezésnél dolgozott tovább. 1955-ben két évre Kairóba utazott, hogy a Níluson egy új híd építését irányítsa. A forradalom napjaiban éppen néhány hetes szabadságát töltötte itthon. Akkor adhatta oda anyámnak a nekünk szánt karácsonyi ajándékait is. Aztán visszament Kairóba.

Tűzijátékokat is kaptunk tőle. Többek között egy békát is. Ez egy összehajtogatott kartoncsőben valami puskapornál lassabban égő anyag volt. Ha meggyújtottuk, a cső töréseinél hangos durranás kíséretében kilőtt, és jobbra-ballra néhány méteres ugrásokat tett.

Memi persze hallani sem akart arról, hogy ezt a lakásba gyújtsuk be. Így hát Gedussal lementünk a Madách térre, és anyánk az ablakból nézte. Már hideg volt az utcán, és korán besötétedett. Mi persze csak a játékkal voltunk elfoglalva, de Memi aztán otthon elmondta, hogy a durrogásra a térről a járókelők futva menekültek be a házakba. Túl friss volt még a forradalom emléke…

-----------------------------------

Apám abban az évben halt meg. Augusztus 20-án egy barátjával vitorlázni mentek a Balatonra, s a szél felborította a hajót. Apám ki akart úszni, hogy segítséget hozzon a partról, de odaveszett.

Karácsonyra Méki (Apám édesanyja) hangos zokogás között, egy Prágáról szóló cseh nyelvű albumot adott Anyámnak. Pepi járt ott tavasszal valami tudományos kongresszuson, és biztosan mesélt róla neki. Aztán még hozzátette:

-         Talán, jobb is így neki….

Anyám kérdőleg nézett rá, de ő így folytatta:

-         Ha megéli, vagy az utcán halt volna meg, vagy felakasztják. Legjobb esetben is sok évre börtönben sínylődne…

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com


 

Címkék: 1956 Október 23 Forradalom Balaton





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.