Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Jégbe zárt világ
2014/12/03 18:31:04 Küldte: lefejellek

 

 

 

Felébredtem, kinéztem az ablakon, és már tudtam!

Menni kell!

Katasztrófaturista leszek már megint, igaz nem a klasszikus módon.

Most is azonnal kellett indulni, mint a tavaly márciusi hóvihar idején, hisz tudtam jól csak rövid életű lesz a varázs.

Egy rövid kör után rájöttem, ez még nem az igazi. Még vastagodni fog a jég, vagy nem! Mindenesetre jól eláztam és lefagyott a kezem. Ettől függetlenül jólesett, mert jól esett!  A délutánt lustálkodással töltöttem.

Este azután mikor a csapból is az folyt, hogy senki se menjen az erdőkbe, mert életveszélyes, már tudtam, reggel ott a helyem.

Éjszaka otthon is recsegett ropogott minden. Reggel egy gyors terepszemle, hogy mit kell rendbe tenni, eltakarítani, azután indulás. Oldalbordám még megkérdezte:

 - Motorral mész?

 - Nem, nincs kedvem takarítani utána! – válaszoltam.

Bár imádok jégen és hóban motorozni, de nincs igazán megfagyva, tehát sáros lesz a járgány. Ráadásul tudtam, hogy ilyenkor el kell kerülni az utakat. Tehát gyalog végig. Jólesik a mozgás, bár fárasztó hetem volt.

(Fiatalokkal dolgoztam. Lusták és úgy mozognak, mint egy mozgássérült csiga, tehát több munka hárult rám. Sajnálom szegény fiúkat, rohadt dolog lesz 30 évesen végelgyengülésben elpusztulni. )

A városban teljes a káosz, de engem az erdő érdekel! Gyorsan megléptem a Billei-erdő felé. Azért arra, mert nagyon változatos fafajták tekintetében és kíváncsi voltam, hogy ezúttal is beigazolódnak-e régebbi megfigyeléseim.

Kellemes lesz tudtam, mert hétköznap és ilyen időben senki sem mászkál az erdőben. A telefont is véletlenül akartam otthon felejteni, hogy párom ne hívogasson félóránként. Sohasem fogja megszokni viselt dolgaimat! Aggódik, de hát ez a dolga, az enyém pedig az, hogy okot adjak rá!

Az erdőig nyílt terepen a repcetábla mellett utána be az erdőbe, de nem az úton, mert az a legveszélyesebb. Azért van így, mert nincs ami, megtámassza a túlsúlyos meghajlott ágakat, fákat.

Íme az erdőszéli…:

 

 

…és az erdei út:

 

 

Gyönyörűséges kristályvilág várt bent.

Hangos volt az erdő, recsegett-ropogott minden, de tudtam itt viszonylag biztonságos, mert a kisebb ágacskák nem okoznak komoly sérülést, a vastagabbakat, pedig lefékezi a körülötte álló fák koronája így van időm reagálni a közelben zuhanó dolgokra. Tulajdonképpen ahol eléggé sűrű volt nem értek földet még az egész fák sem, mert felakadtak. Ha nem is üt agyhelyen, azért rendesen meg tud csapni!

 

 

Gombákra vadásztam volna, mert gyönyörűek jéggel bevonva. Sajnos semmilyen klasszikus téli faj (Késői laska, Téli fülőke) nem volt, csak némi boszorkányvajat (Cservirág nyálkagomba) találtam.

 

 

Így csak a gyönyörködés maradt és a szomorúság. A szomorúság azért, mert nagy károkat szenved ilyenkor az erdő! Évek kellenek, míg eltűnnek a sebei.

Egy tisztáson vágtam át, mikor óriási reccsenéssel dőlt el mellettem ez a bélkorhadt akác. Ezt már jóformán semmi nem tartotta, amint a képen látható.

 

 

Hihetetlenül szépek voltak a fák!

 

 

Érezhetően enyhült az idő. Ezt az is jelezte, hogy egyre több jég hullott a fejemre. Olyan hangja volt az erdőnek, mintha kavicsokat zörgetnének egy dobozban. Elindultam visszafelé, múlik a varázs!

A tölgyek jól bírták a jeget, az akácost viszont nagyon megtépázta. A gyertyán is megviselt volt, de a juhar jól bírta. A fenyőfélék közül a luc jól bírta, de az erdeit nagyon megtördelte. Bükk nem sok van arrafelé, de amit találtam eléggé jól viselte a megpróbáltatást. Egy helyen feketedió termését láttam a földön. Ez adta az ötletet, hogy megnézem vajon ezek, hogy tűrték a terhelést. Tudtam, vagy 30 éve telepítettek egy darabon, így arra vettem az irányt. Nagyon meglepő felfedezést tettem! A fák alatt csak termések voltak, még vékony ágakat sem tört le a jég súlya, pedig nagyon lógtak az ágak! Tehát a feketedió alatt biztonságosabb, mint más fák alatt. Diót most nem szedtem, mert ősszel már megtettem. Szeretem finom termését, bár nagyon macerás feltörni. Még a kalapács is visszapattan róla, ha nem a megfelelő irányból ütik meg!

Legkevésbé a nyír bírta a terhelést, ezt az erdőben és a városban is megfigyeltem!

 

 

Csak egy kis félkört tettem a város körül talán 10-12 km. volt, a kirándulás, de megérte kockáztatni!

Fantasztikus volt!

Címkék: Gyalogtúra Túra





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

lefejellek
2014/12/04 15:49:47


tura írta:


Semmi különös nem történt ... a természet törvényei szerint történt a takarítás... aki nem figyel oda, az FIZET !!!!!





Így van, így gondolom én is!


 



tura
2014/12/03 22:09:19

Semmi különös nem történt ... a természet törvényei szerint történt a takarítás... aki nem figyel oda, az FIZET !!!!!





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.