(Borban az igazság?)

Nem klasszikus túrablog lesz a következő bejegyzés, bár tulajdonképpen túráról szól!

Néhány napja felhívott L barátom, hogy némi segítségre lenne szüksége dunántúli pincéjének átalakításában. Már korábban is segítettem neki többször is jártam ott. Szép helyen van egy kis sváb faluban a hegyek lábánál.

Ha sikerül hamar végezni, a két napba még egy kirándulás is beleférhet. No meg némi borozgatás is, mert két nagy és híres borvidék között terül el a falu. (A Dél-dunántúli bortúra egyik állomása.)

Egy kisebb kirándulást szerettünk volna tenni kisebbik lányom várához, mely a közelben található. Esetleg egy nagyobbat a messzebb lévő kunyhójához. (Rékavár, Réka-kunyhója)

Az már az első nap után látszott, hogy a kirándulás nem fér bele, de tudomásunkra jutott, hogy másnap Mikulás-napi pincejárás lesz az egyik pincesoron. Egy kis gyalogtúra is lesz, mert épp a falu túlsó végén van.

Délelőtt a kubikos élet szépségeivel ismerkedtünk, azután némi téglahordás rakodás és egyebek levezetésképpen. Estefelé járt már mire végeztünk. gyorsan rendbe szedtük magunkat, egy könnyű vacsora és indulás.

A hivatalos program kettőkor már elkezdődött, de a lényeg csak este.

A pince takarítása során hátulról a lomok alól előkerült egy szépen faragott kőtábla rajta a pince készítője és az ásás dátuma: 1914. Tehát épp 100 éves.

Felmerült bennem a gondolat: lehet, hogy fáradságos munkája eredményét már nem tudta kihasználni? Akkor kezdődött az első nagy világégés, elment a háborúba és …!

Pincelátogatásra menet első utam a falu központjában lévő hősök emlékművéhez vezetett. Nem találtam a nevet, viszont a második nagy háború hősei között találtam egy hasonló vezetéknevet, de más keresztnévvel. Gondoltam rokon lehet. Később kiderült a fia volt.

(A név azért volt csak hasonló, mert az idegen neveket régen csak hallomás után írták be az anyakönyvbe és az egyéb iratokba, így egy név leírva akár többféleképpen is szerepelhetett a különböző iratokban.

Ezt kóstolás közben, az egyik pincében megismert közeli faluból származó fiatalembertől tudtam meg, aki falujának nemzetiségi képviselője.)

A bortrezorban vettünk egy kóstolójegy gyűjtőt és eldöntöttük, fentről lefelé haladunk. Ez praktikus mivel lefelé akár gurulni is lehet, ha nagyon elvetnénk a sulykot! Vagy inkább magunkat? (Természetesen nem állott szándékunkban ilyesmi.)

A kép sajnos nem saját képem, mert gépem otthon maradt, de érzékelteti

a bortrezor hangulatát:

Már sötétben kezdtük el a hegy (domb) tetején. Az első pincében nem helyi bort kóstoltunk. A pince gazdája csak veszi a bort a közeli neves borvidékről, Villányból.

Jobban járt volna, ha maga készít bort, a Merlot vacak volt, a Chardonnay pedig csak átlagos, iható!

Egyébként a legtöbben szekszárdi szőlőből készítik a bort, illetve azzal javítják fel a saját termést. (Egyébként a szekszárdi borokat magam is jobban szeretem, mint a villányit.)

Ez nem baj, de azért az ottani termésből is lehet jó bort készíteni. Ezt később tapasztaltam is! Már a harmadik vagy negyedik picénél tartottunk, mikor ismerős nevet hallottunk.

A kőtábláról ismerőset!

A pincegazda tehát rokona lehet a táblán szereplő név tulajdonosának!

Betérve fiatal hölgy fogadott, a tulajdonos lánya. Megemlítettük neki a nevet és a táblát. Kiderült a dédapja volt. Ő már nem ismerte, mert az ’50-es években meghalt, de édesapja még jól emlékszik a nagyapjára.

Ők saját termésű szőlőből készítik a boraikat. Kellemes jó illatú, jó savakkal rendelkező, jól kezelt boraik voltak. Nem csúcsminőségű, csúcsborászoktól elvárható borok, de kellemes a tucat boroknál jobb borok.

L megbeszélte velük, hogy másnap reggel eljönnek hozzá és megtárgyalják, mi legyen a táblával. Eredetileg meg akarta tartani és bent a pincében a falra szerelni. Előző nap én azt javasoltam neki, hogy tegye vissza kívül az eredeti helyére az ajtó fölé, de miután így alakult a történet, megváltozott a véleményem. Hazafelé mikor L megkérdezte mit gondolok, már azt válaszoltam, adja oda nekik.

Igaz, hogy a tábla a pincéhez tartozik, de számára nincs érzelmi értéke, a család számára viszont sokat jelent.

Egy pincébe nem tudtunk bejutni, mert hatalmas buli volt az előtérben. a ’80-as évek slágereire táncoltak. Már épp továbbindultunk volna mikor a picegazda barátja megállított:

 - Innen nem mehettek el úgy, hogy nem kóstoltatok! –

Bement és néhány perc múlva két pohár vörössel tért vissza. Még kóstolójegyet sem fogadott el.

Az utolsó pince után L már hazafelé indult volna, mikor beugrott, hogy a környék csúcsborászának (országosan is híres, elismert borász) pincéjét kihagytuk. Az a másik oldalon volt egy kissé feljebb.

L már nem akart kóstolni, mert nem akarta, hogy baj legyen, de azért visszajött velem.

Mindig tudom, meddig lehet elmenni és éreztem, hogy még 2 vagy három pohár belefér a keretbe.

(No, nem a részegség, hanem a szalonspicc előtt! Aki részeges az nem borbarát, hanem bor barbár!)

A neves borász borait ismertem és sokat kóstoltam már közülük, de ott az ő pincéjében más dolog a kóstolás.

A pince előtt rögtön letartóztattak, mikor meglátták kezünkben a műanyagpoharat!

- Egy borlovag pincéjébe nem illik így bemenni! Azokat dobjátok el, majd kaptok bent rendeset! – teremtett le egy ismeretlen férfi.

Borkedvelőként szégyelltem magam a leteremtés nélkül is, de csak fent a hegyen jutott eszünkbe, hogy poharat nem vittünk, venni pedig csak lent lehetett volna. (Nem volt minden pincében elegendő pohár, ezért kaptuk az egyikben a műanyagot.)

Szemétbe dobatta velünk a poharakat, bekísért és mivel már kóstolójegyünk sem volt ő fizette az első kóstolást. (Gondolom a tulajdonos barátja lehetett.)

A 2013-as Kadarka a borászat nevéhez méltóan jó volt, a 2008-as Kékfrankos pedig kiváló. Sajnos csak palackosból lehetett kóstolni. pedig kíváncsi lettem volna a folyóborokra is. Még egy kóstolás biztosan belefért volna, talán még egy második is, de mivel későre járt hazamentünk.

Másnap reggel eljöttek a tábláért. A fiatal hölgy elsírta magát, de édesapja is nehezen tudta leplezni meghatottságát, mikor meglátta!

Nagyon meghatott minket is! Ilyenkor érzi igazán az ember az önzetlen ajándékozás örömét. Azt hiszem bearanyoztuk a karácsonyukat!

A mostani pincéjükben lesz kitéve. L barátom pedig bármikor betérhet egy pohár borra, ha arra jár. (Igaz annak kicsi a valószínűsége.)

Egy valódi gyalogtúrával lett volna igazi a hétvége, de így sem volt rossz.

Összegzésül: nagyon rossz bort nem találtunk! Gondolom azokat nem vették elő. Két helyen kóstoltam igazi „parasztbort” is meglepően jók voltak. (Ez különböző szőlőfajták összeszüreteléséből készül, tehát nem házasítás amit küvének is neveznek.)

Nekem egy Blauburger (az oportó és a kékfrankos keresztezése) ízlett a legjobban. Jó telt gyümölcsös illatú száraz és nagyon testes bor volt, amolyan igazi férfias, pedig ezt a fajtát nem ezek jellemzik. Ráadásul helyi szőlőből! Valójában az ismert borház Kékfrankosa volt a legjobb, de az tőlük elvárható.

L barátomnak egy félédes Kékfrankos rozé, egy igazi „csajos bor” nyerte meg a tetszését. Legott meg is alkudott 20 literre, amit palackoz majd barátai számára.

Ezen a hétvégén I barátom hívott némi borkóstolással egybekötött túrára a Zemplénbe egy a Tokaj-hegyaljai borvidékhez tartozó faluba.

Ezt a képet az őszi négynapos zempléni gyalogtúránkon készítettem az Erdőbénye határában aszúsodó fürtökről.

Mivel amúgy is borsodban voltam elgondolkoztam rajta, de a túratáv csak kb. 8 km. volt, kóstolni pedig nem tudok, ha vezetek így nem éri meg a plusz 50 kilométert.

Inkább tervezett programomat folytattam. Hazafelé pedig irány a Tisza-tó! Egy jó sátorozás és fürdés és egy kis evezés is természetesen.

P barátomnak egy kis karácsonyi ajándékot vittem, azután irány a strand! Mivel ilyenkor kicsi a vízszint, tudtam hogy csak ott lehet esélyem bemenni a vízbe. Sajnos ott sem lehetett csak nyakig érő sáron keresztül a bokáig érő vízbe.

Az evezést pedig életem párja nem támogatta, pedig ott talán a fürdés is összejött volna. Csak egy jó kis esti beszélgetés P barátommal és egy kellemes éjszaka, volt a program.

Sajnos az éjszaka is sátorban, mert páromnak nem tetszett a szabad ég alatt eltöltött éjszaka ötlete. Ha külön alszom, akkor pedig megharagszik.

Teljes elnyomás az életem! Egy elnyomott ország elnyomott polgára vagyok és még a család is elnyom! A pszichikailag bántalmazott pasiknak nincs segítő szervezete sem! Gyermekvédők, családvédők, állatvédők, vannak, csak pasivédők nincsenek.

Sebaj, majd a két ünnep között a szokásos többnapos magányos téli túrámon rendbejövök! A szabad ég alatt töltött magányos éjszakák mindig helyrebillentik érzékeny lelkemet. 

Nem megyek a Mecsekbe sem szilveszterezni, inkább valahová a közelbe egyedül.

Egyedül! Egyedül! Egyedül! Egyedül! Egyedül! Egyedül! Egyedül! Egyedül!   

Címkék: Bortúra