A hét közepén lázasan készülödtem, alig vártam a hétvégét, mert elterveztem hogy vasárnap elmegyek egy teljesítménytúrára. A kitörés óta nem volt alkalmam hogy részt vegyek ilyen eseményen, így már nagyon vágytam a természetbe. Sajnos az időjárás közbe szólt. Pénteken éjjel hatalmas esőzés végzett a korábban esett hótakaró nagy részével. Szombat délelött kinéztem a kutyával a közeli erdőbe, ahol olyan dagonyával szembesültem, hogy  majdnem  búcsút intettem a bakancsomnak. Szépen bokáig merültem a sárban, és kiléptem a bakancsból. Alig tudtam kibányászni. Még este abban reménykedtem hogy a sár kérdését majd az éjszakai fagy megoldja, és másnap mehetek túrázni. Késő este újabb záporeső vetett véget a korábbi lelkesedésemnek. Még bennem élt a remény, talán hűvösebbre fordul az éjszaka és akkor útra kelhetek. Reggel borult idő fogadott ráadásul egész éjjel olvadt, igy a megmaradt hófoltok tocsogóssá változtak. Sajnos be kellett látnom nincs értelme elindulni. Évekkel ezelött elkövettem ezt a hibát, szétázott  bakancsban gyalogoltam le 15 km-t, az nem volt felemelő érzés. Igy hát othon maradtam, megreggeliztem, tettem vettem a lakásban, majd 10 óra felé a nap is kisütött, és gyorsan emelkedett a hömérő higanyszála. Mikor láttam a +6°C fokot gyorsan visszatért a jó kedvem. A szombati viharos szél felszárította az utakat, így minden adott volt egy rögtönzött kerékpártúra kivitelezésére.

Gyorsan beöltöztem, gyors pumpálás a kerékbe, és irány a Velencei-tó. Úgy döntöttem hogy tókerülés lesz az útvonal. Negyed óra alatt elhagytam a várost. Helyenként az út mellett a méteres hófúvások emlékeztettek a nemrég még tomboló télre. Igen gyorsan haladtam, nem nagyon ment az óra kijelzóje 30km/h alá. Halk suhanás közben gyönyörködtem a hófoltos hegyoldalak látványában. Velencére érve lehajtottam a tópartra hogy megnézzem a jégbezárt vízi világ végtelen nyugalmát.

Sajnos sétálgató embertömeggel szembesűltem, oda lett a hely varázsa! Gyorsan tovább mentem, és a déli parton folytattam utamat. Mikor elértem a nyaraló övezetet, ott minden nyugis volt, végtelen csend, és nyugalom uralta a környéket. Apró énekes madarak szorgoskodtak a kertekben és az út szélén táplálék után kutatva. Furcsa volt, hogy éppen ezért a nyugalomért mentem a tóparti sétányra, amit végül a nyaralók mellett kaptam csak meg. Innentől ez végig kisért az utam további részén is. A déli parton szembe fordultam az erős szélnek, így egy kicsit küzdeni kellett minden egyes kilóméterért, de ez cseppet sem zavart. Elbambultam a jégbe zárt csónak kikötőn, s élveztem az első tavaszias napsugarakat.  Alaposan lelassulva néztem a tájat, mikor  Szingó Bike-os országúti különítménye beelőzött, ritmust váltottam hogy felzárkozzak a rájuk de esélyem sem maradt, annyira váratlanul bukkantak fel mellettem. Dinnyés után Pákozd felé kanyarodtam, majd rátértem a kerékpárútra a Császár-víz mellett. Nem tudatosult bennem a csatorna magas vízállásának látványa, ami az M7-es alatt gondot okozhat. Az út az autópálya alatt úgy halad át, hogy a folyómederből vettek el területet. Természetesen kiáradt a kerékpárútra. Mire feleszméltem már nem volt más választásom át kellett gázolnom 25cm es vízen. Szerencsére leláttam az aljára így pontosan láttam mi van a kerék elött, ezért nem lett fürdés a büntetésem. 

Pár kilóméter után elértem ismét a várost, majd szép lassan haza gurultam, a szép tavaszias időben. Elégedetten néztem a kilóméter órámra, ami aznapra 54 km megtett távot mutatott. Letudtam 2 és fél óra alatt, amiben benne volt a tóparti csiga menet is. Tél végi bemelegítésnek nem is rossz! 

Lesz ez majd több is...