A falu szélétől pár száz méterre, hol szabadon nyargalt a szél, apró mesterséges dombon szélmalom állott. A településhez tartozott, s még is elkülönült attól. Külön világ volt ez.

Életet hoztak ide, s lisztet őröltek belőle, melyből aztán hetente egyszer kenyér sült. Olyankor a nagycsalád elcsendesedett, s hangtalan hálaadás lebegett köröttük, mikor az asszony késével keresztet karcolt az új kenyérre, s megszegte azt.

Ez a szavak nélküli imádság ott volt már a szántásban is. A zöldülő vetésben, a szemetelő májusi esőkben, a szikrázó napsütésben aranylóan hullámzó búzatáblákban, az arató munkások kaszasuhintásában, a marokszedő lányok énekében, s a cséplőgép dohogásában is.

A malomban, s annak egy-két száz öles környékén nem esett káromkodás, vagy hangos szó. Szökött jobbágy, haragos férj által elkergetett asszony, üldözött személy menedékre lelt a falakon belül.

Ide még a törvény embere is csak levetett kalappal léphetett. Kérdésére a molnár beszélt a fellegek járásáról, a szélről, s a kövek munkájáról. Hogy utak vezetnek oda, s kígyóznak tova, melyeken emberek járnak. Jók is, rosszak is. De hogy ki a jó, vagy ki a rossz, azt csak a Mindenható ítélheti meg… A pandúrok pedig tegyék a dolgukat, amire felesküdtek!  Leskelődhetnek a környéken, míg csak másfele nem szólítják őket…

Emberek találkoztak a malomnál. Hírek és áruk cseréltek gazdát. Szerelmek szövődtek. De az őrlető gazda is csak a teli zsákért léphetett be a malomba…

A molnár munkájának csak egy része volt az őrlés. Állandóan figyelte az időjárást és persze a széljárást. Mindig a megfelelő irányba kellett fordítania a szerkezetet a szélirány változásakor. A szélsebességhez úgy alkalmazkodtak, hogy a kisebb szélben nagyobb felületű vitorlát vontak fel és egy kőpárral dolgoztak, nagyobb szélben két kőpárral őröltek és bekurtították a vitorlát.

Az 1880-as évektől löksúlyos szabályozó rendszert építettek be a szerkezetbe, mely lapos szíjas áttétellel szabályozta a forgás sebességét. Így csak az orkánok idején kellett a vitorlákat bevonni és a szélkereket elfordítani, hogy a szerkezet ne rongálódjon meg.

Munkája éjjel-nappali odafigyelést követelt, szélcsendben pedig kényszerpihenőre volt kárhoztatva. Ilyenkor tudta a karbantartásokat és javításokat megcsinálni. Ő végezte el a szükséges ácsmunkákat, beleértve a majdnem teljesen fából készült gépészeti berendezés javítását is. A malomkövet is ő vágta. Ilyenkor a felső, forgókövet megemelve, a fogazott kalapáccsal újra érdessé vágta a az őrlőkövek felületét. Így elmondható, hogy a szélmolnárok, ügyes kezű, a kor színvonalához képest sokoldalúan képzett mesteremberek voltak. Szakértelmük odáig terjedt, hogy gyakran maguk vállalkoztak új szélmalmok építésére is.

A csonkakúp alakú építmény fala alul majd másfél méter vastag, s felfele keskenyedik. Kívül és belül tégla, közötte vályog, mely a szögletes tengely okozta folyamatos rázkódást elnyelve biztosította az épület tartósságát.

------------------------             ---------------

Több malomban is megfordultunk. Szegváron meghallgattuk a fiatal muzeológus lány beszámolóját. Amott meg hajlott hátú öregember, az egykori molnár vezetett körbe…

A híresebb malmokat szépen rendben tartják. Másutt felveri a környéket a gaz. Még is hangulata van az épületnek. Igen, többek ezek egyszerű téglák halmazánál…

Megszentelt helyeken jártunk!

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com