Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Grintovci 2.
2015/07/02 23:02:04 Küldte: pavluxek

Tavaly júniusban a Kamniki-Alpokban jártunk és beleszerettünk. A tavalyi túrán a hegység 4db. 2500m fölötti csúcsából kettőt hódítottunk meg, de akad ott még további 26db. kétezres, úgyhogy rengeteg mászkálni valónk maradt még ebben a gyönyörű hegységben.


 

Négyen vágtunk neki újra a vadonnak, hogy a Kamniska Bistrica völgyének végéből (V Koncu) ismét felmásszunk a Grintovec-csoportban levő Cojzova Koča (na Kokrskem Sedlu, 1789m) turistaházba, amely a bázisunk lesz. Gyilkos emelkedő ez, a teherfelvonó drótkötélpályája mentén. A parkoló és a ház között ugyan másfél kilométer csak a távolság, ám a szintkülönbség 900 méter. Szóval, nem könnyű, de annál szebb út ez a június végi virágözönben.


 

A házban már vár bennünket a személyzet. Ez szó szerint érthető. Nemcsak tudják, hogy jövünk – mert telefonon jeleztük az érkezésünket – hanem valóban várnak minket, hiszen barátokként érkezünk. Tavalyi ittlétünk a ház személyzete számára is kellemes emlék maradt, pedig nem kis ház (130 hálóhely), jelentős forgalommal. Tomasz úr a tavalyi szobánkat adja most is, ami ugyan meglehetősen szűk, viszont az alatta elhelyezkedő konyha kéménye egész nap fűti, ami nem utolsó szempont az itteni klímán.
(Beszámoló a tavalyi túráról itt olvasható: 
http://www.turatars.com/blog/view/id_3014/title_Grintovci/)

Az üdvözlőital elfogyasztása és a szoba elfoglalása után még egy gyors késő délutáni túra is belefér a hosszú nappalba. Csak ide megyünk, a ház fölötti hegyre. Sisak, túrabot elég is. Bekiabálok Tomasznak a konyhára, hogy a Kalška gorára megyünk, amit ő is helyesel, s már indulunk is.


 

A Velika Kalška gora az azonos nevű, dél felé húzódó, 2200-as hegygerinc legészakibb, 2047m magas orma, épp a turistaház fölött. Az odaút egy óra, törmeléklejtőn, sziklafalon és gerincen mászva. Nem könnyű út persze, különösen a délutáni feljövetellel halmazatban, de a jutalmunk bőségesen kárpótol a fáradalmakért, a kilátás ugyanis már útközben és a csúcsról is szenzációs. Közvetlenül alattunk a turistaház, szemben pedig a Skuta, Štruca, Dolgi hrbet, Grintovec monumentális vonulata látható. Sajnos holnapi célunkat, a Kočnát felhők takarják, de ez nem is olyan nagy baj, legalább nem ijedünk meg előre ennek a monstrumnak a látványától.

 

Az viszont meglepő, milyen kevés hó van fent, a tavalyihoz képest. Tavaly tavasszal 4 méter volt 2500-on a hóréteg vastagsága, idén ennél jóval kevesebb esett, s ezért jóval kevesebb is maradt meg. A csúcsról belátjuk a tavalyi útvonalainkat; idén csak néhány 10 métert kellene hóban haladni ott, ahol tavaly kilométereken át hóban mentünk. Érdekes…

Vacsorára a remek krajnai kolbászt faljuk, mustárral, ajvárral, aztán pihentető, 10 órás alvás következik.

Az első nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/KalskaGora#

Reggel változóan felhős, de jobbára derült időre ébredünk. Reggelinél egyeztetem az útvonalat és a szükséges felszerelést Tomasszal. Kötelet, hágóvasat vigyünk, mert szükség lehet rá, jégcsákányból egy is elég, a sisak eleve kötelező tartozék, a ferrata-kantár opcionális (de azért visszük azt is). A 2500-as Kočna-csúcsokat vesszük célba, s Tomasz is az általam tervezett útirányt ajánlja, nevezetesen, hogy a Grintovec oldalában keresztezzük a Dolci katlant, ahonnan előbb a Kokrska Kočnát, majd innen a Jezerska Kočnát másszuk meg, s a Dolci katlanain leereszkedve térünk vissza. Egész napos, nehéz túra lesz.

 

Vígan indulunk a Grintovec normál útján, virágzó zászpák között, majd a Spodnje Jame völgy keresztezése után, kb. 2000m magasan letérünk a csúcsra vezető útról, s továbbra is a Grintovec déli oldalán haladva, sziklás, majd füves terepen ereszkedünk a Dolci legalsó katlanába.

 

A Kočnát a Grintovectől elválasztó hajdani, ma már száraz gleccservölgy a Dolci. Az imént keresztezett Jame nevű völgyhöz hasonlóan három egymást követő katlanból áll, amelyeket tófalak, morénagátak választanak el egymástól, s ezen függővölgyek sorozata maga is függővölgyként csatlakozik a Kokra-völgybe vezető Suhi dolba. A Dolci legalsó katlanában újra 1800 méteren vagyunk, mint a háznál, ahonnan indultunk, csak közben megmásztunk egy 2000m-es magaslatot, s ezt még a visszaúton is meg kell tennünk. Az már 400m, s ehhez jön még a csúcsokig (2540m ill 2520m) leküzdendő szint; panaszra tehát ma sem lehet ok…

 

A Dolciból törmeléklejtőn majd egy kuloáron át mászunk fel a Kočna-bivak (konténer) feletti törmeléklejtőhöz, ami közvetlenül a csúcs alá visz. Jelzés nincs, a törmeléklejtőn szerpentinező nyomcsapást követjük. Aki már ment fel ilyesmin, jól tudja, hogy nem könnyű a haladás, minden harmadik lépésnél visszacsúszik egy kicsit az ember a finom törmelékes szakaszokon.

 

Közben egy idős, de igencsak jó karban levő házaspár jön lefelé a törmeléken, a csúcs felől. Mikor indulhattak, hogy 10-kor már lefelé jönnek? A férfi azt javasolja, hogy jobbra térjünk ki és a sziklagerincen, ahol biztosabb a járás, menjünk fel annak a végéig, ott keresztezzük balra a törmeléklejtőt, illetve másszunk fel rajta a kuloárig, ahol folytatódik a jelzés. Eszerint járunk el. A gerinc felső részénél szerencsére nagyobb, blokktéglányi mészkődarabokból álló sáv vezet fel a sziklafalig, ami sokkal stabilabb, mint a finom törmelék: nem omlik-csúszik meg és nem is zúdítunk az utánunk jövőre kőzáport. Persze, így is elég kínos út ez felfelé, ha nem itt haladna a jelzett turistaút, bizony, magamtól neki nem indulnék ennek.

 

Kisvártatva felérünk a sziklafal aljába, s kisebb párkányokon szerpentinezve megkezdődik az érdemi mászás. Nem lenne nehéz, ha egy, a közelmúltban történt sziklaomlás nem terített volna be mindent friss, instabil törmelékkel. Kerülgetnünk kell ezeket, s csak szálkőzetre, vagy a már patinás, régi törmelékre lépni, különben az egész megindul – esetleg velünk együtt – az utánunk jövő nyakába.

Amúgy nagy tömeg nincsen: mi vagyunk négyen a hegyen, s utánunk sem jön senki. Mindez egy gyönyörű, nyári szombaton. Képzelem, mi lehet ilyenkor a Tátrában. De az is igaz, hogy ez egy vad és nehéz hegy, sokat kell mászni, kitett helyeken, minimális biztosítással. Ezt nem panaszként mondom, csak megemlítem. Barátaim már lentről nézve is Mordor-hegyének keresztelték és azóta is így hívják.

Pontban délben érünk a Kokrska Kočna (2520m) csúcsára, ami egy kicsit kedvem szegi, mert a turistaháznál a táblaidő jóval 4 órán belül volt, s mi ezeket az időket fotózással, s minden egyéb macerával együtt is nagyjából hozni szoktuk. Csak este nyugszom meg e kérdésben, amikor a szlovén turistakalauzban 4 órás menetidőt olvasok erre az útvonalra. A táblán feltüntetett 4 órán belüli idő a másik irányból és a másik Kočnára vonatkozik eszerint. 

Egyre jobban felhősödik, folyamatos a kavalkád. Hol innen szállnak fel a párák s takarják be a környező csúcsokat, hol a Karavankák fölött tűnnek fel tehetségesnek tűnő sötétszürke fellegek, ám a lényeg a lélegzetelállító panoráma azért nem marad el. Több, mint fél órán át gyönyörködünk, fényképezünk. Elég nagy hegy ám ez, a hegyláb legalacsonyabb pontja, ahol a Suhi dol a Kokra-völgyébe torkollik, 600 méteren van, a hegy tehát az aljától a tetejéig 1900m magas.

 

Tőlünk 300 méterre a Jezerska Kočnán közben két párost is látunk megjelenni, majd eltűnni, de egyik csapat sem mászik át hozzánk, pedig a tábla szerint csak fél óra az út. 10 perc alatt 100 méter… Fölkerekedünk hát mi, s jelentős szintet veszítve, majd visszaszerezve átmászunk a Jezerska Kočnára. Elég fárasztó mászás. Nem nehéz, csak sok, s szerintem pont a zűrösebb helyeken nincs biztosítás. Kicsit a Sas-útra emlékeztet.

 

A Jezerska Kočna (2540m) csúcsán következett az isteni közbeavatkozás (deus ex machina). Történt ugyanis, hogy az út során azon sopánkodtam (magamban), hogy csak másfél liter innivalót hoztam magammal, merthogy úgyis az én puttonyomat húzza többletként a jégcsákány, kötél és egyéb mászócucc terhe. Fölfelé jövet azonban terven felül nyárias időnk volt, sok folyadékot vesztettem, amit, ha nem pótlok, fáradékonyabb leszek, ami csetlés-botlással, rossz döntésekkel, meg hasonló, túravezetőhöz nem méltó fejleményekkel járhat. Isten azonban gondoskodik az övéiről (és nemcsak az ég madarairól), ezért egy üveg ásványvizet odakészített nekem a csúcsra. Éppen annyit, amennyi kell, éppen azon a hőmérsékleten, ahogy a legjobb, s azt már nyilván meg sem kell említenem, hogy ásványi sókban gazdag változatban, a „három szíves” fajtából. Én pedig illően megköszöntem.

 

A csúcson egyébként épp, hogy elférünk négyen. Állati klassz innen a kilátás a Grintovec és a Skuta hátulsó fertályára. Örömünket egy dolog felhőzi csak. Hogy a zegzugos lefutású, csipkés gerinc nemcsak tájképi elem, hanem az előttünk álló út is ott halad. Ráadásul ez a kakastaréjszerű, balra kiöblösödő gerincszakasz is a mienk lesz, ez a fal zárja a Dolci legfelső cirkuszvölgyét a Kočna és a Grintovec között. Hab a tortán, hogy a hírhedt hason csúszós, hátizsákot magunk előtt tolós szakasz épp itt következik, de legalább lefelé menetben, mert úgy nehezebb. (Gyanítom, Tomasznak nem ez a szakasz járt a fejében, amikor megbeszéltük az útirányt, hanem a Kokrska Kočna törmelékkel beszórt sziklafala. Ott nehezebb, veszélyesebb lehet lefelé menni, úgyhogy összességében jobb döntésnek tűnik ez az irány, amerről mentünk.)

 

Leereszkedünk a kakastaréjhoz és bemászok a repedésbe. Egy darabig tudok még úgy ereszkedni, hogy mellettem a hátizsák, de aztán tovább szűkül a folyosó, így a zsákot előre kell engednem, s még így is vigyáznom kell, nehogy belekönyököljek az örökkévalóságba, merthogy a taréj közepén végigfutó a repedés alatt százméteres fal van.

 

A „tű fokán” átérve festői szépségű párkányon találom magam, szinte húz magával, hogy menjek tovább és tovább, azonban meg kell még várnom a többieket, meg van itt egy elágazás is, amit nem kellene benézni. Megvárjuk, míg mindenki keresztülszuszakolja magát a nehézségeken, majd együtt indulunk tovább. Dolska škrbina a nyereg neve, ahol járunk és elképzelésem sincs arról, hol ereszkedhetnénk le a Dolci legfelső katlanába, merthogy az innen százméteres, függőleges fallal szakad le. 

Aztán, amikor a nyereg a Grintovec alá ér, egy hasadék nyílik jobbra, ahonnan minden különösebb nehézség nélkül vezet le az út a völgybe. Mindig csodáltam a magashegyi úttörőket, akik ezeket az útvonalakat felfedezték. Bátor fickók voltak, az biztos.

 

Előttem egy zerge áll. Nem nagyon akarja hinni, hogy tényleg el fogom rontani a szombat délutáni legelészését, de végül odébb húzódik, hogy mi is elférjünk. A Dolci törmeléklejtőin aztán gyorsan haladunk lefelé. Esni kezd. Míg eldöntöm, hogy vegyek-e kabátot, megerősödik, úgyhogy veszek. A Dolci aljára érve már rendesen esik, s mire felmászunk a Grintovec normál útjáig, csuromvizesek vagyunk, mind.

 

A turistaház folyosóján megszabadulunk a vizes hátizsáktól, bakancstól, kabáttól, közben tócsákba gyűlik alattunk a víz, ami a ruhánkból csorog. Jozsica, a szakácsnő megjelenik a konyhaajtóban, s kérdi, hogy ugye hozhat forró teát? S ezzel a teával aztán örökre be is lopta magát a szívembe.

A második nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/KokrskaInJezerskaKocna#

A hatalmas cserépkályha ontja a meleget, ruháink, bakancsaink és a hátizsákok reggelre megszáradnak, s szikrázó napsütéssel köszön ránk a vasárnap. Irány a Grintovec, tavaly úgysem láttunk onnan semmit a nagy felhőben, csak egymást.

 

A Grintovec ebből az irányból trekking hegy, különösebb nehézség nélkül fel lehet rá gyalogolni, sok futó is jön-megy, mi pedig beszélgetünk fölfelé. Elmesélem a srácoknak, hogy hogyan járt a ház névadó testvérpárjának neve az angol nyelvvel. A házat ugyanis Karl (1756-1799) és Sigmund Zoisról (1747-1819) nevezték el. Előbbi botanikusként, utóbbi geológusként szerzett érdemeket, az előbbiről egy növényfajt is elneveztek, utóbbiról pedig a „zoizit” nevű ásványt. Történt aztán, - ezelőtt 50 éve - hogy egy erdőtűz után a maszáj pásztorok gyönyörű kék kristályokat találtak a Kilimandzsáró oldalában, amit eleinte zafírnak hittek, de aztán kiderült, hogy a zoizitnek egy eddig nem ismert változata. Ez aztán nagyon ritka és értékes drágakőként került piacra (s ha nem eléggé kék, akkor elég 500 fokosra melegíteni, s máris szép színe lesz). Zoizit néven viszont nem volt túl forgalomképes, mert az angolszász nyelvet használókat a suicide (öngyilkos) kifejezésre emlékeztette a név, ezért aztán a kék zoizitet kereskedelmi okokból átkeresztelték tanzanitra.

 

Ahogy haladunk felfelé a hegyen, fokozatosan kitárul a panoráma. A Storžič és a Kalški greben tömbje mögött a fehér felhőpaplan alá bújt Ljubljanai-medence, a Júliai-Alpok a Triglav markáns sziluettjével, délen, a láthatáron a Snežnik – ahol egy hónapja jártunk – és az isztriai Učka töri meg a látóhatárt. Keleten a Skuta tavaly bejárt útjait látjuk, nyugaton pedig a Kočna tegnap megismert félelmetes, és innen nézve még félelmetesebbnek tűnő ösvényeit.

 

Fent a csúcson (2558m) aztán körpanorámává egészül ki a látvány. Hideg van, fúj a szél és mi boldogok vagyunk. Boldogságunk forrása az a szerelem, amit ez a hegység iránt érzünk. Talán ezt nem is tudja megérteni más, csak aki szintén így érez. De ez jól is van így.

A harmadik nap képei: https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Grintovec#



Címkék: Grintovec Kamnik





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

vador
2015/07/08 15:53:12

Félelmetesen szép hely a tőled szokásos minőségi túraleírással! :) Gratulálok!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.