Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Grintovci 3.
2015/07/30 18:09:26 Küldte: pavluxek

Két héttel azután, hogy hazatértünk júniusi Kamniki-Alpok túránkról, már azon járt az eszem, hogy a júliusi nyaralás során hogyan tudnám magam pár napra újra kilopni oda? Ki az, akit meg lehetne bolondítani a történettel? Ez általában nem szokott problémát jelenteni, hiszen mindenre elszánt állandó partnereim számosan vannak, csak a többségnek ekkorra már fix nyári menetrendje volt, amiben ez a kaland eleve nem szerepelhetett.

Ekkor hívtak fel váratlanul ismerőseim azzal, hogy látták a kamniki képeket és ők is körülnéznének ott, ha velük mennék. Sokat nem kellett kapacitálniuk, hamar összeállt a menetrend. Gyorsan szállást foglaltunk a Cojzova koča turistaházban, nehogy hoppon maradjunk a főszezon közepén, de Tomasz úr megnyugtatott; a számunkra akkor is van hely a házban, ha egyébként nem lenne. Ez hadd legyen az ő problémája! Hát, hadd legyen!

Mivel túránk utolsó napjára, vasárnapra szervezték az évi rendes Grintovec-futást (gorski tek na Grintovec), a Kamniska Bistrica völgyéből, ezért a szokásos felmenetel útja aznap délelőtt versenypálya. Erre tekintettel ezúttal a másik irányból, nyugatról közelítettük meg a turistaházat. Ljubljana után, Kranj városnál hajtottunk le az autópályáról, s a Storžič és a Kalški greben tömbje közé szorított Kokra folyócska völgyében autóztunk fel a Suha dolináig, majd makadám úton Suhadolnik majorig.

 

Itt hagytuk az autót, innen indult a túra, fel a Suha dolina száraz völgyén a Kokrske sedlo nevű nyeregig, ahol a turistaház áll. Míg a keleti, kamniki útvonalon másfél kilométeren kell a 900m szintet legyőzni a házig, itt minderre három és fél kilométeres út áll rendelkezésre. (Mindkét útvonalon 2:15-2:30 óra az út a parkolótól a házig – a táblák szerint.) Meglepve tapasztaltam azonban, hogy ez a hosszabb út – számomra legalábbis – sokkal nehezebb, mint a rövid. Itt ugyanis az út gyakran halad időszakos patakmederben, amit minden tavaszi hóolvadás átrendez. Gyakran kell fárasztó, 30-40cm-es fellépésekkel haladni, ami rengeteg erőt kivesz a lábból és a tüdőből is. Kárpótlásul viszont az útvonal rendkívül szép, különösen a közepén magasodó Taška nevű fal érdekes, amit két útvonalon is leküzdhetünk. A fölfelé ajánlott nehezebb út a fal zugaiban, egy barlangot is érintve, létrákon, pallókon, drótkötéllel biztosított mesterséges lépéseken vezet fel, míg a könnyebbnek mondott, de valójában egyáltalán nem könnyebb, lefelé menetre ajánlott régi útvonal gyönyörű párkányokon, majd egy vad vízmosáson, szobányi kőtömbökön vezet le a fal mellett. Ez az „út” természetesen járhatatlan, ha a mederben víz folyik, ezért volt szükség a mászós új útra.

 

A fal tetején levő tisztásról már látható az 1897-ben épült Cojzova-ház (1793m), csalóka közelségben, valójában még gyilkos távolságra. Viszont, itt a Taška-fal pereménél állott hajdan a hegység első turistaháza, az 1875-ben átadott Frischaufov dom (1478m). Itt az erdő véget ért, s a továbbiakban már alhavasi tájon haladtunk a házig. Ez, a hátra lévő 1km-en 315m szintkülönbség volt számomra az egész kirándulás mélypontja, mert a falánkságom áldozata lettem. Az egyik pihenőnél megettem egy halálos adag lekváros házi sütit (köszi Zsuzsi, finom volt), így testem az út hátralévő részét fennen szárnyaló szellememtől messze húzódva, kajakómában töltötte. Kókadtan szédelegtem a házig. Túravezetőhöz méltatlan állapot...

A turistaház előtti teraszon hatalmas gödör tátongott; a ház vízellátásának javítására hatalmas tartályt fognak a földbe süllyeszteni itt. Az amatőr önkéntesek az elmúlt hétvégén befejezték már a gödör kicsákányozását, most a szakemberek végezték a tartály alapozásához szükséges réselést, betonozást. A ház előtt további érdekesség egy népes dél-tiroli német turistacsoport, akik vándortúra keretében mentek végig a hegységen, s ez az utolsó állomásuk. Ők „azok a németek akik még Hitlernek sem kellettek”, ennek megfelelően egész más a mentalitásuk, mint az északabbi germánoknak. Szimpatikus, napbarnított, hegyhez szokott, szép emberek. Formás fenekű, darázs derekú nők... csak közelről derül ki, hogy az egész társaság 70 év feletti. Ahogy mondani szokták: hátulról líceum, elölről múzeum. Sok ilyen nyugdíjast szeretnék látni itthon is!

 

A Cojzova koča névadója a 18-19. századi Zoiss tudós-mecénás testvérpár, e környék hajdani kutatói. Közülük a geológus Sigmund a zoizit nevű ásvány névadója, míg a botanikus Karlról növényeket neveztek el, így az 1600m fölött, s csak ezen a tájon élő, kirándulásainkon minden nap látott, lépten-nyomon előforduló csillagcsücsöri Zoiss harangvirágot, meg egy alig 8cm-es sárga ibolyát, ami viszont a Karavankákban él, 2000m fölött.

Tomasz örömmel köszöntött bennünket, s a szokásos 11-es szobát kaptuk, aminek általában az a nagy előnye, hogy a konyha kéménye fűti, most azonban, mivel a kánikula még ebben a magasságban is éreztette a hatását, szívesen lemondatunk volna erről a plusz szolgáltatásról, de nem lehet.

Vacsorára a társaság a fenséges krajnai kolbászt rendelte. Én inkább valami kímélőt ennék, mert a lekváros süti még kősziklaként ült a gyomromban, de Tomasz nem hagyta. Legutóbbi ottjártamkor nem volt pörkölt (golaž) a konyhán, így ragaszkodott hozzá, hogy most azt kell ennem. Hamarosan landolt is előttem a hatalmas tányér marhalábszár, Jozsica ropogós héjú, helyben sütött kenyerével. Csodálatos dolgok ezek, de most nehezen gyűrtem le az egész adagot. Az tuti, hogy az éjjel, álmomban találkozom majd a bikával is!

Reggel hatkor keltünk (a bikára nem emlékszem). Részint, mert akkor nyit a konyha, részint azért, mert ebben a magashegységben is igaz, hogy érdemes korán elindulni, s korán hazaérni, mert akármilyen derült a reggel, 11-től már sok a felhő, addigra tehát már érdemes a csúcsról lefelé jönni, s délután rendszeresek a zivatarok, amit jobb nem valami kitett gerincen átvészelni.

 

Negyed nyolckor indultunk, s 1970m-en átmászva a Grintovec délkeleti gerincén (Dolge stene), észak felé tartottunk. Tavaly júniusban, amikor erre jártam, még télies körülmények voltak itt, a márciusban leesett 4 méteres hó miatt, az idei tél azonban szerényebb volt, így mostanra már csak a falak tövében és a mély gödrök, szakadékok alján árválkodott 1-1 hófolt. A Grintovec alatti modern bivakháznál (2102m) tartottunk pihenőt, majd a Veliki podi gleccser gyalulta magaskarsztján, később pedig egyre meredekebbé váló törmeléklejtőn másztunk fel a főgerincre, a Štruca („cipó”) nevű 2457m magas hegy alatti csorbába (2408m). Innen a csúcsot északról megkerülve, már a hegység főgerincén szerpentineztünk fel a Skutára. A Skuta (2532m, jelentése „túró”) a hegység 4db 2500-as csúcsának egyike, északi falán található az Alpok legkeletibb gleccsere, a Ledenik pod Skuto – illetve ami mára még megmaradt belőle. A hegyre a másik irányból, keletről felvezető biztosított út (via ferrata) nem tartozik a legkönnyebbek közé, amit az is bizonyít, hogy a csúcsra velünk egy időben érkező két lavanttali (karintiai) osztráknak remegett keze-lába, amikor odafönt lepihentek.

 

A csúcsról természetesen szép panoráma nyílik a hegységre és az északról szomszédos Karavankákra, számomra azonban a legérdekesebb felfedezés az volt, hogy innen nézve a Štruca valóban olyan, mint egy hatalmas szürke vekni.

 

A Skutáról visszaereszkedtünk a Štruca mögötti nyeregbe, majd innen a főgerincen mentünk tovább nyugatra, a Grintovec irányába. Dolgi hrbet („hosszú hát”) ennek az erősen tagolt sárkányhát gerincnek a neve. Engem kimondottan a tátrai Sas-útra emlékeztet, csak ez mészkőből van, rövidebb és nehezebb, sok függőleges és egy áthajló szakasszal. A zűrösebb helyeken van kiépített biztosítás, de igazán nagy ügyet ebből nem csináltak, úgyhogy ahol zűrös lett volna a biztosítás, ott nincs. Sisak kötelező, ferrata-kantár használata ajánlott, de ha egy kicsit havas, akkor mindenképpen célszerű túrakötéllel végigbiztosítani egymást. Az egész gerinc a 2408m-es csorbától a 2334m-en levő Mlinarsko sedlo-ig (Molnár-nyereg) mindössze 1km, végigmászása azonban majdnem 2 óra. Közben befelhősödött, s már délben cseperegni kezdett az eső.

 

A gerinc 2473m magas csúcsáról délután egyre értünk a Grintovec alatti nyeregbe. Holnap innen megyünk tovább a csúcsra, most azonban irány lefelé, a bivakon át a turistaházba! Előkapkodtuk az esőkabátokat. A sisak a fejünkön marad, mert a hirtelen ránktörő zápor jéggel érkezett. A villámok körbecsapkodták a környező hegyeket, ami idelent, az általuk övezett katlanban rendkívüli hanghatásokkal járt.

 

Szerencsére eléggé ritkás az eső, igazából el sem áztatta a ruhánkat, így a bivakba be sem mentünk, mellette pihentünk egyet. Pár perc múlva azonban mokány eső tört ránk, így berohantunk a menedékbe, ahol már – mint kiderült – hárman is gubbasztottak. Egy szlovén párocska, akik egynapos túrára jöttek, valamint Alenka, a szőke démon. 

A bivak nyolc személyes, s ott heten voltunk bent, teljes, vizes felszerelésben. Igen ám, de a nyolc személy úgy értendő, hogy 3-3 személy a felső szinteken fekszik, lent 2 ágy és egy asztal van, meg mi heten, meg a hátizsákok. Óhatatlanul intim közelségbe kerültem Alenka zoknis lábával, ami meghökkentően, intenzíven és tiszteletre méltóan büdös. Én a hazai túratársnők lenorszagú bakancsain szocializálódtam, amihez képest pikáns volt ez az élmény. Ám, ha figyelembe vesszük, hogy Alenka (Bledből) a szlovén 1-es számú túraútvonalat (Maribortól a tengerpartig) járta épp, egyedül, s ez az útvonal a legnehezebb hegyeket is érinti, a mai 8,5km-es távon pl. +/-1200m szintkülönbséget gyűjtött össze és ott ment fel a Skutára, ahol a remegő lábú osztrákok, mindjárt más megvilágításba kerül a dolog. Ilyen túrára nem lehet nagy zsákkal indulni, mert nem fér el mászás közben (pl. a Kočnán levő hason kúszós szűkületben), mert itt nem lehet fölösleges súlyokat cipelni, és mosni sem lehet, mert nem szárad meg. Márpedig elsődleges szempont, hogy száraz legyen a ruha. A szaga egyáltalán nem lényeges. Minden tiszteletem Alenkáé (zoknistul), én már attól elfáradtam, hogy a térképen végigkövettem az 1-es számú út nyomvonalát. Nem is foglalkoznék Alenka zoknijával, ha nem fejeltem volna le oly váratlanul a szagát...

 

20 perc után búcsút intettünk a bivaknak, mert ugyan esett és dörgött még, de mintha már elvonulna... A turistaházban gyorsan gatyába ráztuk magunkat – én fejlett nyomozói hajlammal megtaláltam Alenka elveszett mobil telefonját a bakancstárolóban – s teázgatva megvontuk a nap mérlegét. 8 óra alatt jártuk végig az útvonalat. Ezzel én maximálisan elégedett vagyok, mert bár tavaly, télies körülmények között mindehhez 9 óra kellett, viszont ebből a csapatból senki nem volt még ilyen jellegű terepen, így számukra gyakorlatilag minden tapasztalás új volt, s bár távolról sem ez ennek a környéknek a legnehezebb útvonala, azért ez is piszkosul nehéz. Sokkal nehezebb, mint azt gondolták volna, pedig eléggé harcedzett túrázók és én is gyűrtem már őket a Papukban, néha kegyetlenül nehéz túrákon.

A vacsora elköltése után hamar nyugovóra tértünk. Aztán hamar fel is ébredtünk, mert este nyolc körül befutott a vasárnapi futóversenyt előkészítő csapat. A pályát szalagozták ki a házig, másnap pedig folytatják ezt a csúcsig. Ebben a csapatban mindenkit Pepin bácsinak hívhatnak, mert csak üvöltve tudnak beszélni. Láttam már ezt a típust a Snežniken levő turistaházban is: két ember ül az asztalnál és üvöltve beszélget egymással, majd kijön a konyháról a szakácsnő, nevetve üvöltözik velük egy kicsit, majd visszamegy. A beszélgetés az egész házban jól hallható. Máshogy nem tudnak beszélni. Mondta Tomasz, hogy ez lesz, de szombat estére várta őket, ám már csütörtökön megjöttek. Szerencsére este tíztől reggel hatig csendben voltak, több estét pedig nem töltöttek fent.

 

Reggel búcsúpillantást vetettünk Alenka méltán elhíresült szürke zoknijára, majd egy, az előző napinál kicsit nehezebb és technikásabb túrára indultunk, a Grintovec harántolására. A hegyre ugyanis három útvonalon lehet feljutni. Közvetlenül a háztól indul a déli trekking útvonal, amin a futóversenyt is vezetik, van azonban két mászós útvonala is, az északi fal peremén, északkeleti, illetve északnyugati irányból. Ezeket járjuk végig: az egyiken fel, a másikon le.

 

Az előző napi túra útvonalán, szikrázó napsütésben indultunk a bivak érintésével a Mlinarsko sedlo-ba, ahová meglepően hamar meg is érkeztünk. Míg a beöltözéssel bíbelődtünk, egy katonai helikopter forgolódott nem messze, a Skután túl, s ez meglehetős zajjal járt. A Dolgi hrbetről meg is indultak a kőszáli kecskék, felénk. Ez egy darabig nem is zavart, lelkesen fényképeztem, egy idő után azonban feltűnt, hogy a négy hatalmas bakot egyáltalán nem zavarja a jelenlétünk, sem kitérni, sem megállni nem akarnak, csak jönnek felénk. Már el is pakoltam a fényképezőgépet és készültem a menekülésre, amikor tőlünk 30 méterre végre elkanyarodtak, s kimentek az északi falra. A hegységben egyébként én a korábbi alkalmak során csak zergét láttam mindig, ez volt az első kirándulás, amikor kőszáli kecskével találkoztunk.

 

Kisvártatva megkezdtük a mászást a Grintovecre az északkeleti gerincen, ami meglepően könnyen indult és az is maradt a csúcs alatti részig. Itt néhány zűrösebb mászás, kitett gerincen mászkálás következett (majdnem mindenhol drótkötéllel biztosítva), majd egy kis törmelék harántolás aztán újabb rövid mászások után felértünk a csúcsra (2558m). A trekking útvonalon épp ekkor ért fel a pályaszalagozó brigád is, de most nem üvöltöztek, ami merőben szokatlan volt, bennem egy kis hiányérzetet is keltett. A csúcson meglehetősen hideg szél fújt, ami egyébként jellemzője ennek a hegynek. A Skután rendszerint hosszan lehet időzni, falatozni, a Grintovec azonban nem tűri az ilyesmit. (A Grintovec neve Tomasz szerint konkrétan semmit nem jelent, de egy kicsi sárga virág neve van benne. Nevezetesen az aggófű az, ami sárga és a szlovén neve „grint”. A szárnyaslevelű aggófű kb. 2000m magasságig él itt, a hegyekben).

 

Rövid csúcsfotózás után el is indultunk lefelé. Visszamásztunk a törmeléklejtőig, majd annak a tetején mentünk az északi fal nyugati pereméig, a Kočna felé. Meglepetésemre azonban az út nem a gerincen vezetett tovább, hanem befordult a csúcs nyugati fala alá és egy gyönyörű párkányon a Grintovec és a Kočna közötti Dolci nevű függővölgybe vitt le, s a völgy törmeléklejtőjének és a gerinc sziklafalának határán vezetett tovább. Ötletes, szép és bátor nyomvonal! Persze, mászás nélkül így sem maradtunk, mert aztán egy hasadékon mégiscsak fel kellett másznunk a csipkés gerinc tetejére, majd nem nehéz, de eléggé kitett mászások következtek, hogy a Kočna alatt aztán végleg leereszkedjünk a Dolci törmelékrámpáira, ahol mindig lehet zergékkel találkozni, így most is. Ezzel a hegy keresztezése megvolt, indulhatunk haza!

 

Közben befelhősödött, odafent csapkod az istennyila, aminek dübörgését-csattogását a sziklafalak megsokszorozzák, ám eső most nem esik. A gleccser vájta Dolci meredek törmelékrámpáin leereszkedtünk a völgy legalsó katlanába (1800m). Itt újabb pihenő következett, mielőtt nekiindultunk a Grintovec déli oldala keresztezésének, ami nehéz út. Ugyan csak valami 2015m-ig kell felmásznunk, gyönyörű párkányokon és hasadékokban, ilyen fárasztó kirándulás utolsó harmadában azonban ez már nagyon nem könnyű. Visszanézve ugyanazt a kissé kétségbeesett tekintetet láttam a résztvevők arcán, mint egy hónappal korábban ugyanitt, a szakadó esőben a srácokon. Vigasztaltam őket, hogy most legalább nem esik, de ettől még nem lett könnyebb a hegy...

 

A déli oldalon hamarosan becsatlakoztunk a hegy kiszalagozott trekking útvonalába és délután háromra különösebb nehézségek nélkül visszatértünk a házba. Tomasz mellett egy kondér megpucolt hagyma, ő épp valami gyönyörű marhalábszáron ügyködött, s az egész házat diszkrét, enyhén ragadós faggyúszag lengte be, de nem ám a kellemetlen fajtából. Itt kérem finomságokat főznek, minőségi alapanyagokból, nagy tételben, a hétvégére. A konyhai személyzet is gyarapodott fiatal segítőkkel; nagy élet lesz itt a hétvégén!

Fél hatkor nem bírtuk tovább az izgalmas illatokat és ettünk egy-egy kiadós adag pörköltet, majd nyugovóra tértünk, este nyolcra azonban valahogy az egész brigád visszaszállingózott egyenként az étkezőbe. Voltak, akik dominóznak, majd kártyáznak. Én könyveket böngésztem. A kamniki városi könyvtár ugyanis egy nagy halom hegymászó szakirodalmat küldött föl a házba a nyárra. Sok kincs van itt. Mászókalauzok, évkönyvek, fotóalbumok, és mesekönyvek is. Elsősorban a hegymászó történelmet böngésztem, ismerős helyek 50-100 évvel ezelőtti képeit; pionirok a vrata-völgyi karabíneren az 50-es években, a lavina által 1909-ben összedöntött Aljažev dom, stb.

 

10-kor azért nyugovóra tértünk. 11-kor kitört a vihar. Zuhogott az eső, kopogott a jég, csattogott a villám, bömbölt a szél, megjött a hidegfront. Reggelre ugyan konszolidálódott az idő, hideg sem lett, de maradt a szél és felhőbe borultak a hegyek. Nekiindultunk azért déli irányba, a Kalški greben körútjának, de hamar rá kellett jönnünk, hogy nem javul az idő. A látótávolság kb. 30 méter, ráadásul a kontrasztok nélküli, szűrt fényben romlik a térlátás, nehéz a mászás. A Kalška gorán (2040m) tehát meghoztuk a döntést: ez a nap csak akkor nem vész kárba, ha hazautazással töltjük. Visszamentünk a házba, összepakoltunk, délelőtt tízkor elbúcsúztunk a háziaktól (meg a melósoktól) és lementünk a hegyről. A nyomunkban pedig leszakadt az ég és tán azóta is esik...

További képek:
https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/SuhadolnikKokrskeSedlo

https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/SkutaDolgiHrbet

https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/Grintovec02

https://picasaweb.google.com/109969322265258264765/KalskaGoraSuhadolnik

Címkék: Grintovec Kamnik





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

Cueno
2015/07/30 19:20:37

szép!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.