Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Túléltük Kalicsát!
2015/11/03 13:43:23 Küldte: Charlyboy


Tán igaz se volt, pedig igen!
Ez a túraalbum azoknak a kis hősöknek állít emléket, akik nemrég, egy október végi reggel avval indultak el, hogy most semmi bajuk-jajuk stb. nem lesz, 
magyar, de még nyári időszámítás szerint is alkonyba fordult és személyekben veszteséges Kreki túra után, 
testben és egészségben megrittyenve, súlyos megpróbáltatásaikból más kiutat már nem látva, 
türelemmel viselt, hosszú szenvedés után váratlanul életben maradtak, bár eleinte erről szó sem volt !
A Legendás Túlélők Társasága azóta saját bajtársuknak tekintik őket!
( A túra résztvevőinek állandó csavargásai miatt egyébként oly sokszor méltán aggódó szülők, 
ezúttal örök hálájukat fejezték ki a turistajelzéseket elkerülő, de mindenféle szakadékba vezető túravezetőnek, 
mert mióta kalandozó gyerekük, némán, de végül is épségben hazatért, azóta mintha kicserélték volna !
Ugyanis, mióta hazajöttek, azóta egyfolytában csak az ágyban heverésznek ..., és eszük ágában sincs elcsavarogni!
Megérezve a családi élet melegét, otthonra találtak szerető szüleik körében! )



Címkék: Pilis-hgs Visegrádi-hegység Csódi-hegy





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.