Hetekkel ezelött jött az ötlet, hogy meghirdetem, a már szinte hagyományosnak tekinthető tél végi bicajtúrámat, amelyel évek óta el szoktam kezdeni a kerékpáros szezonomat. Ahogyan közeledett a túra dátuma úgy kezdett összeállni a csapat. Az egyik jóbarátom, és még két fő jelezte a résztvételi szándékát a Túratársról. Úgy tünt hogy négyen vágunk neki a távnak, mikor Pit barátom csütörtökön lemondta a résztvételét, mert halaszthatatlan dolga akadt. Péntekre hárman maradtunk. Nézegettem a meterológiai előrejelzést ami jót ígért szombatra, de még péntek éjfélkor is szakadt az eső. Reggel 6-kor keltem, és elég szomorú látvány volt, az égen a vastag felhőtakaró, miközben a viharos szél rázta az ablakot. A tegnapi esőtől pedig ált még a víz az útburkolaton. Úgy 7 óra magasságában kinéztem az ablakon, és  nyugat felé szakadozni látszott a felhőtakaró. Ezért lázasan böngésztem a meterológiai jelentést, hogy mi várható, mert még időben értesítenem kell a túratársakat a fejleményekről nehogy elinduljanak feleslegesen. Nem úgy tünt, hogy meg lesz tartva a túra, miközben a jelentés napos időt ígért. 8 óra felé sikerült egyeztetni Purplexel, és úgy döntöttünk hogy, nekivágunk. Értesítettem Warhorse-t hogy mi indulunk, miközben fogalmam sem volt hogy milyen lehet az idő a velencei-tó térségében. Warhorse jobbnak látta, ha most inkább nem indul útnak, mert még mindig tombolt a viharos északi szél a Velencei-tónál.

Gyorsan készülödtem, átnéztem a bringát, beállítottam a keréknyomást, és már indultam is, hogy elérjem a rajthelyet. Időközben a nap sugarai is előbújtak, és a szél felszárította az aszfaltot. Maradt időm hogy az autómasóban legözborotvázzam a versenygépet. Mikor végeztem elindultam hát, és másfál kilóméter után vettem észre hogy a kulacsomat a mosóban hagytam.Gratula!  Sprinteltem vissza, mert mégsem maradhatok innivaló nélkül. Szerencsére ott találtam ahol hagytam.

Elértem az áruház parkolót, ahol a meghirdetett találkozó volt, és Purplex már ott várt. Persze én nem késtem el a kulacsos malőr ellenére sem. Gyors bemutatkozás és már indultunk is. Sajnos a szél ereje nem sokat változott, így dacolva a széllőkésekkel haladtunk a 811-es út felé a Nagyszombati úton. A főútra kanyarodva oldalba kaptuk a szelet, így kezdtük meg a lejtmenetet Csalára. Pátka után szembe fordultunk a szélnek ami komolyan próbára tett minket, és kitartóan lőkdösött a útpatka felé. Felüdülést okozott ha elértünk egy erdősávot, ami megtörte a szél erejét. Erőt adott Lovasberény látképe, mert tudtam hogy a településen délnek fordulunk, és akkor végre hátszelünk lesz. A régi tűztornyot elérve, lekanyarodtunk és örömbringázás kezdödött simán faltuk a métereket, és még egy kamikaze öreg biciklis elénk kanyarodása sem tudott komolyabban felboszantani. Gyorsan haladtunk, hamar átszaladtunk a szőlőhegyen, és elkezdtük az emelkedést a Velencei-hegység lankáin. A présházakat felváltotta az erdő, és mikor elértük az emelkedő tetejét, a szél lökött rajtunk, és feltolt az emelkedőn. Ez mókás volt!!! Innét Nadapig száguldás következett, el is értem az 54km/h sebességet, folyamatos fékezés mellett, mert a széllökesek miatt nem mertem tovább fokozni a tempót. ( Itt mentem már 70 km/h val is)

Beérkezve a faluba, felgurultunk a kapatón, és ujra száguldoztunk egészen Velencéig. Jobbra fordultunk a kereszteződésnél, majd nekivágtunk az északi partnak. Félig oldal szelünk volt, de ez már nem zavart minket annyira, gyorsan elértük Sukorót, ahol még egyszer farkasszemet néztünk az északi szélnek, de a lejtő segítségünkre volt, igy a tempónk nem szenvedett csorbát. Pákozdon áthaladva, Kisfalud következett ahol még legyürtük a túránk utolsó emelkedőjét, hogy elérjük útunk végét Székesfehérváron.

Szép napos idő volt 8-11°C-os hőmérséklettel. Az erős szél nem hiányzott annyira, de túléltük.  50km-t tettünk meg, 2 óra 40 perc alatt, pedig nem mondhatni hogy siettünk...