…A fiú tőlem három méterre mozdulatlanul feküdt a járda szélén. Arcából ömlött a vér. Eszméletét vesztette – villant az agyamba. Percekbe került, mire a tükörjégen óvatosan megfordultam, s a kerítés léceibe kapaszkodva visszamásztam hozzá. Addigra a lány már mellette térdelt, hátára fordították, s ő felült. Nem, nem az orra vérzett. Ahogy a szív szakaszosan nyomta az erekbe, úgy spriccelt a homlokából, bevérezve a kabátját.

Most ne mozogj, inkább feküdj vissza - mondta csendesen a lány. A csapatból valaki már a 104-et (mentőket) hívta… hely, idő, sérült neve, életkora, mi történt…? Míg a tampont szétbontom, és a sebre helyezem, mondom a nevet, negyven valahány éves… aztán a fejsérülésekre jól bevált sonkakötöző hálóval rögzítem. (Magyar szabadalom, ilyet tettem sok évvel ezelőtt gleccserszakadékból kimentett társam fejére is…) Közben a lányok papírzsebkendővel törlik le az arcát… rendben, pár karcolás, de első látásra nincs több seb… A sapka pereme ezt is részben tompította.

A házból középkorú nő siet felénk, rongyszőnyeget hozott, inkább arra fektessük… Tudsz mozogni? Persze! …És már segítjük is fel.

Inkább bevinnénk a meleg helyiségbe – ha lehet... Persze, jöjjenek csak! Meg tudsz mosakodni egyedül? Valójában nem ez volt a kérdés. Arra voltam kíváncsi rendben van-e, tud-e önállóan mozogni?

Míg ő tisztálkodott újra hívtam a mentőket: Nevem, helység, utca, házszám. Egy társam már bejelentette… pár pillanatra eszméletét vesztette, …a homlokán 2-3 centis vágás van, feltehetőleg, varrni kell… Az oldalára esett, így nem tudta a kezeivel tompítani a zuhanását… meg, amit még az orvosnak tudnia kell, és nem biztos, hogy ő el tudja mondani… (Más az eszméletvesztés és más az ájulás. Előbbinél a külvilág ingereire nem reagál, de az alapvető életfunkciók működnek. Utóbbit az agy elégtelen vérellátása okozza. A vágásban nem voltam biztos, de varrni négy órán belül lehet, tehát a mentők igyekezni fognak.)

-          Köszi mindent, menjetek!

-          Ne mozogj sokat, s hívj fel este!

Néhányan rossz előjelnek vélték a dolgot, s inkább hazamentek.

Újra tervezés! A többiekkel most már jóval óvatosabban indultunk tovább. 5-6 perc múlva, mire a kisvasút sínjeit elértük, már szirénázva kanyarodott be a mentő…

-------------------------------------             -----------------------------------              -------------------------------------

Most utólag végig gondolva tudom, hogy számos hibát elkövettem. Leírom, hogy máskor, máshol, mások ne tegyenek ilyet!

-          A vonatról leszállva nem lett volna szabad a forgáccsal felszórt lejtős járdán elindulnom, mert az csak az adott ház sarkáig tartott. Helyette az utca másik oldalán az árok mellett a hóban kellett volna haladnom, mutatva, hogy a többiek is arra jöjjenek.

-          Nem használtam sebfertőtlenítőt, pedig volt nálam.

-          Az emberek többsége megborzong és irtózik a vér látványától. Tehát abból a nyugodt segíteni akarásból azonnal tudnom kellett volna, hogy a lány orvos, és teszi a dolgát… (Ezúton is köszönet érte!)

-          A vérzés látszólag elállt, de nem hagytam nála tartalék kötszert. (Akkor még nem tudhattam, hogy a mentő perceken belül ott lesz.)

-          legalább egy fél órára ott kellett volna maradnom nekem is, hiszen az autóbuszt már lekéstük, és a kisvonat csak egy óra múlva indult.

-          Nem kértem meg a haza indulók közül valakit, hogy kísérje el a kórházba. Ez elsősorban lelki támasz lett volna, ami ilyen esetben nagyon fontos lehet!

----------------------------------------             ----------------------------------            ---------------------------------

Másfél óra késéssel nyolcan mentünk tovább… Kevesebb ember, gyorsabban halad…

Hideg-hegyről felhívtam, de nem vette fel. Visszahívott, de nem értettem a szavát. Inkább írj párszavas SMS-t! Néhány perc múlva már közösen olvashattuk:

-          Megröntgeneztek, bekötöztek, neuro-logus megvizsgált, hazaengedtek. Este felhívlak.

Szűk fél órát időztünk a házban. Ettünk, ittunk, vizet töltöttünk és indultunk tovább. Evés után egy árnyalattal meglassult a tempó, de vidám volt a csapat. Éjjel itt is ónos eső esett, cukormázzal vonta be a havat. A meredekebb részeken ez kifejezetten segítette a haladásunkat. Egyébként is az út melletti avarban mentünk volna, de ez a vékony hóra fagyott keményebb kéreg a lejtőkön is, és a kapaszkodókon is, jól fogta a lépéseinket.

A gerincen ismerősökkel találkoztam, váltottunk pár szót, s igyekeztem társaim után. Ők már előre húztak. Felmentünk az új kilátóba, de a ködben semmit sem láthattunk. Csúcs-csoki, majd kevésbé járt, de jelzett utakon irány tovább. Lefelé menet meglódult a banda. Folyt a tere-fere, mentek az ugratások.

-          Persze! Te patológus vagy, egyből rábuktál a friss hullára!

A válasz csak egy jó ízű kacagás. De ő sem marad adós… Észre sem vettük, s már a keresztnél jártunk. Rövid szusszanás, s a piros X jelzésen tovább. Szeretem ezt az utat! A vörös fenyves apró tűin ruganyos a járás, hangtalan a lépés. Tavasszal liba zöld, októberben aranysárga, aztán míg le nem hullik vörösbarna. De talán az apró, lilás-piros toboza a legszebb.

Jól esett volna párszor, pár percre megállni, pihenni, de szoros lett így az időnk. Nem tudhattam, hogy lejjebb nincs-e lefagyva. A várhoz is máskor fogunk kimenni… A hó világít, később kell lámpát gyújtani, talán elérhetjük még a falu szélét lámpa nélkül… Elértük.

Az utcákat lesózták, jól haladunk. Levesre már nincs idő, de a cukrászdába még be tudunk menni. Jól esett a torta is, a kávé is, de főleg, hogy meleg helyen leülhettünk pár percre… és a vonatot is kényelmesen elértük.

------------------------------------                  ---------------------------               ------------------------------

Gyuri este felhívott. A mentők még ott helyben átkötözték, vissza tették a fejére a „harisnyát”.

A kórházi orvos először alaposan leszidta, L hogy lehet valaki ilyen barom! Az helyett, hogy otthon kushadna, ilyen időben akar kirándulni??!!

Aztán két oldalról megröntgenezték a koponyáját. Ez az orvos is átkötötte, a nővérkétől kapott egy tetanuszt. Végül az ideggyógyász is megvizsgálta és saját felelősségére hazaengedte. Hétfőn – ha úgy gondolja – ne menjen még munkába…

-------------------------------------             ----------------------------                ----------------------------

A feje persze fáj. meg van duzzadva. Vasárnap délig aludt.  Hétfőre szabit kért a főnökétől. Egyébként jó kedvű, és örül, hogy nekünk még is sikerült megjárni a hegyet.

Igen, sikerült, de ez az egész társaságnak köszönhető! Az ő erőnlétük és fiatalos jókedvük segítette át a csapatot a bajokon…

Gyertek velem máskor is!

Címkék: Mazsolka Börzsöny Csóványos Kismaros