Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



A Kék Kör (folyt.)
2016/05/03 07:40:50 Küldte: dzoli1

Úgy látszik, korlátozva van a terjedelem, nem tudom folytatni az előzőt, így újat kezdek.

11-12. nap

Kipihenten ébredtem, mint mindig, ha szálláson alszom. Kényelmesen megreggeliztem és gyanútlanul útra keltem ... ekkor még nem tudtam, mi vár rám, nem emlékeztem az első lejárásomra. Biztosan azért, mert felejthető élmény ez a szakasz. :( Káptalantótitól Lesenceistvándig (ahol a következő szálláshelyet lefoglaltam) túlnyomórészt országúton, autókat kerülgetve kell menni. Remélem, előbb-utóbb találnak majd az illetékesek kiváltási lehetőséget, mert ez így határozottan balesetveszélyes is. De legalább annyi előnye volt a sok településen mászkálásnak, hogy nem kellett sok vizet cipelnem magammal, mert a vízutánpótlás folyamatosan biztosítva volt.
   Mindebből adódóan esélyem sem volt állatokkal találkozni, mindössze egy mókust sikerült megpillantanom még az utam elején. Azért akadt még egy kellemes élményem. Amikor Szigligetre értem, a templom előtti téren letettem a zsákot, és felmentem a vár bejáratánál lévő pénztárhoz. Emlékeim szerint ez volt a pecsételő hely, de mint most megtudtam, ez már megváltozott: a pecsét ott van láncon a téren, ahol a zsákot letettem. Szuper ... legtitkosabb vágyam is teljesült: felmehettem a várhoz, hogy aztán visszajöhessek pecsételni. Miután ily módon kielégítettem ilyen irányú igényemet, észrevettem, hogy elkezdenek mozgolódni a Kézműves Udvarban. Bementem én is szétnézni, és megláttam egy ígéretes fagylaltos pultot. Nagyon jól néztek ki a fagyik, és mivel már kezdett igen meleg lenni, nem álltam ellent a csábításnak, vettem egy-egy adagot két ízből (súlyra adják, de nem mérik). Nagyon-nagyon finom volt, nagyon sok és nem is volt drága. Ha legközelebb erre járok, ismét csak nem fogom kihagyni.
   Lesenceistvándra érve megszólított egy fiatalember, hogy kéktúrázok-e. Igenlő válaszomra beszélgetésbe elegyedtünk, és kiderült, hogy éppen ő a szállásadóm. :) Kocsival volt, így miután pecsételtem, el is vitt a szálláshelyre. Itt tisztába tettem magam, és látva a sebeket a talpamon, elhatároztam, hogy pihenőnapot tartok az érdekükben. Tapasztalatból tudom, hogy milyen sokat számít 1 nap a sebek gyógyulása szempontjából.
   Érdekesen tudnak fájni a vízhólyag után maradt sebek. Ha békén hagyjuk őket, mintha nem is lennének. Ha rájuk lépünk és megyünk rajtuk, fájnak egy kicsit, de pár perc után inkább már csak kellemetlen érzés, mint fájás. Azonban ha megállunk, és felemeljük a lábunkat (megszüntetjük a nyomást róluk), akkor rövid ideig tartó, de egyre fokozódó éles fájdalmat érzünk. Ha ismét ránehezedünk, kezdődik minden elölről. És nap végére már nagyon tud égni az ember talpa.
   Így hát azzal a tudattal aludtam el, hogy másnap nem kell korán kelnem, és a háziak reggelivel várnak.
   Másnap reggel a megbeszélt időpontban megreggeliztem: juhsajtos rántottát. Nagyon finom volt. A nap hátralévő részét pihenéssel töltöttem, illetve a házigazda gyermekeivel asztaliteniszeztem. Ez utóbbit persze nem vittem túlzásba, hiszen elsősorban a talpamat szerettem volna pihentetni. Ápoltam a sebeimet, a magammal hozott Svéd cseppel kenegettem. Ez fertőtleníti is, gyógyítja is. Érezhetően jót tett nekik a pihenés, kevésbé érzékenyek voltak már estére. Persze azért csodák nincsenek, pár napig még fájni fognak, de talán gyorsabban gyógyulnak ezzel a kis segítséggel. És bízom benne, hogy új hólyagok már nem jönnek. Este összerámoltam a cuccomat és lefeküdtem aludni, készülve a holnapi folytatásra.

13. nap

   A szállásdíjat már előző nap lerendeztem, így nem kellett zavarnom a háziakat, korán elindulhattam. A sebeimnek jót tett a pihenés, minden fájdalom nélkül tudtam menni. Kaptatóval kezdtem, úgyhogy a kora reggeli didergés hamar elmúlt. Itt is medvehagyma mező övezte utamat, de most nem foglalkoztam vele. Nem sokkal a hegytető elérése előtt egy őzbak kezdett veszekedni velem egészen közelről. Nem mozdult egy tapodtat sem, a hangja percekig egy helyről jött. Én is megálltam, és farkasszemet néztünk. Ezt úgy kell érteni, hogy ő biztosan látott engem, én meg úgy tettem, mintha látnám őt. Percekig hallgattam rekedtes ugatását, közben feszülten figyeltem, hátha sikerül meglátnom. Végül megunta a dolgot és továbbállt, ekkor sikerült másodpercekre megpillantanom őt. Ötven méteren belül volt, érdekes, hogy nem inalt el azonnal, amikor meglátott. Állítólag ebben az időszakban az embernek is nekimehet ... ezt az élményt azért inkább kihagynám.
   Erősen borús idő volt, időnként esegetett is az eső, de nem volt vészes. Arra mindenesetre elég volt, hogy a nedves fűtől teljesen átázzon a cipőm, így a zoknim is. Azért, hogy ne ázzon ki még jobban a talpam, Gyenesdiáson egy buszmegállóban zoknit cseréltem. Ez a település egybeépült Keszthellyel, így valójában észre sem vettem, mikor értem be oda. A vasútállomás volt a pecsételő hely, itt pihenésképpen elrágcsáltam egy sárgarépát és egy almát, majd az ingyenes WiFi-vel neteztem is egy keveset. Aztán indultam tovább Hévíz felé, ahol ebéd gyanánt megettem egy halkonzervet.
   Mivel az előrejelzések szerint már melegebbek lesznek a hajnalok, így ismét sátrazásban gondolkodtam. A mai nap végcéljaként Zalaszántót tűztem ki, ahol kiváló sátorhelyet találtam a focipályájuk végében. Itt tábort vertem, felállítottam a sátort, bízva benne, hogy nem fog esni az eső. Ehhez képest alighogy becuccoltam és lefeküdtem a sátorba, elkezdett cseperegni. Most már mindegy volt, csak bízhattam benne, hogy valóban vízhatlan ez az egyrétegű sátor. Szerencsére az eső nem erősödött, bár többször abbahagyta és újra kezdte a csöpörgést. Úgy tűnt, a sátor valóban ellent tud állni neki, de a párharcot nem követtem végig élőben, hanem elaludtam.

14. nap

   Jó kis sátor ez, tényleg nem ázott be. De minek is tette volna, amikor külső segítség nélkül, önerőből is képes annyi vizet termelni, hogy mire kifarolok belőle, úgy érezzem magam, mintha a zuhany alól jöttem volna ki. És ami esetleg nem lett vizes belül, azt befejezte a nedves fű kívül. Hát kell ennél gyengédebb ébresztés?
   Összerámolás után indultam Sarvaly felé. Közvetlenül előtte egy bekerített erdőrészen egy több mint tíz egyedből álló vaddisznókondát láttam, valamennyien kocák voltak. Nagyon szelídek voltak, odajöttek a kerítéshez, és nyilvánvalóan várták, hogy adjak nekik enni valamit. De sajnos csalódniuk kellett, rájuk nem készültem. Volt már kevésbé idillikus élményem is ezzel a fajjal. Pécs környékén ládáztam a vizsláimmal. Ilyenkor megy az ember mindenfelé - persze csak akkor, ha nem természetvédelmi területről van szó -, nem feltétlenül csak a jelölt utakon. Mi is éppen egy erdőn vágtunk keresztül egy ládához, amikor egy tőlem kb. 3 méterre lévő bokor megmozdult. Először azt hittem, valamelyik kutya keres ott valamit, de aztán láttam, hogy mindketten mellettem vannak, és feszülten, de szó nélkül figyelnek. Ekkor már sejtettem, ami be is következett. Egy hatalmas vadkan tört elő a bokorból. Bizonyára a félelmem is nagyította a méretét, de mivel nagyon közel volt, jól láttam, hogy a „púpja” közel vállmagasságban lehetett. Azt írtam, hogy féltem ... valójában mire megijedhettem volna, a vadkan már nem volt sehol. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ekkora állat ilyen gyors lehet! Nem volt beleszólásom a történtekbe, minden csak a kanon múlt. Utólag sokszor átgondolva a történteket megállapítottam, hogy óriási szerencsém volt ... hiszen felém is indulhatott volna. Szerencsére a kutyák is érezték, hogy ez az állat nem az ő súlycsoportjuk, és eszükbe sem jutott utána menni - bár szerintem a nyomába sem értek volna. Felejthetetlen élmény volt.
   Egy hasonlóan izgalmas eset éppen az OKT lejárása közben történt meg velem. Gyanútlanul ballagtam egy széles erdei úton, amikor egy kanyarulatból kiérve egy anyakocával találtam szembe magam, aki csíkos hátú gyermekeivel evett valamit az úton. Nem voltak messzebb 30 méternél. Persze rögtön megálltam, és már kerestem is egy fát, amire szükség esetén felmászhatok, de persze nem volt ilyen. A koca rám nézett, és végtelennek tűnő ideig GONDOLKODOTT! Mondhat nekem bárki bármit, ez az állat igenis gondolkodott, láttam a szemén! És én azt is tudom, hogy min! Aztán szerencsémre jól döntött, és tőlem ellenkező irányba elszaladt a család. Azt mondják a hozzáértők, hogy sose lepjük meg a vadakat. De hogyan lehet ezt elkerülni? (Egyébként is, inkább ez a koca lepett meg engem.) Ha hangoskodok, nem találkozom csak legyekkel ...
   Sümegen a vasútállomáson hosszabb pihenőt tartottam. Kiterítettem a sátrat, hogy száradjon, közben pedig megreggeliztem. Kisvásárhelyen egy segítőkész úriember és felesége feltöltötte a vízkészletemet, mert a következő sok kilométeren keresztül nem lesz erre lehetőségem. Már csak a következő pecsételő helyig szerettem volna elmenni, és miután odaértem, csak azért mentem tovább, hogy valami jó sátorhelyet találjak. Azonban végig erdőn keresztül vezetett az út, és valahányszor egy ígéretes tisztás következett, mindig ott volt egy magasles. Annak közelében pedig nem akartam sátrat verni, mert bizonyára zavarta volna a vadászokat. Mentem tehát egyre tovább, míg oda nem értem a következő pecsételő helyhez, a Szajki erdészházhoz. Ekkor már nagyon fáradt voltam, hiszen több mint 50 km-t mentem ma, tűző napsütésben. Ragadt mindenem az izzadtságtól, úgyhogy mindenképpen alapos fürdésre volt szükségem. Bementem tehát a kempingbe és tisztálkodás után ott vertem sátrat.

15. nap

   Gyönyörű madárcsicsergésre ébredtem. Olyan szép volt, hogy órákig el tudtam volna hallgatni. Nem is akaródzott felkelni ... persze ennek más oka is volt. :) Azért erőt vettem magamon, és sátorbontás után indultam Hosszúperesztegre. Itt az első boltban vettem egy liter tejet, és egy kis vajas-téliszalámis kenyérrel kiegészítve megreggeliztem. Amikor először jártam erre, sokáig kerestem a Káld felé történő kivezetést a településről, most minden további nélkül meglett. Valószínűleg anno jobban be volt nőve növényzettel az út.
   Ma is nagyon meleg volt, így Káldon az italbolt pecsételő helyen megittam 3 dl kólát. Egy ellenkező irányba tartó kéktúrázó pár éppen indulóban volt, így rövid beszélgetés után mentek is tovább. A Hidegkúti erdészháznál nagy élményben volt részem. Éppen a pihenőhelyen ittam a vizem, amikor az út átellenes oldalán feltűnt egy szürke mókus (pele). Egyből észrevett és mereven figyelt. Gondoltam, mindjárt el is szalad. Ehelyett szökkent kettőt egyenesen felém! Aztán kettesével-hármasával szökdécselve egyre közelebb jött hozzám, közben két hátsó lábára (és farkára?) ülve bájos pofácskájával figyelt engem. Kíváncsian vártam, mi fog történni, meg sem mertem mozdulni. Abban bíztam, hogy egészen odajön hozzám, bár úgysem tudtam volna mit adni neki. De nem ez történt, hanem kb. 2 m-re elhaladva tőlem odaszökdécselt egy nagy fához, felszaladt rajta, és jól láthatóan kifeküdve egy nagy ágra, onnan figyelt tovább. Bizonyára azt várta, hogy marad-e utánam valami a számára. Nagyon aranyos kis állatka volt, sajnáltam, hogy el kellett válnunk.
   A mai végállomás Gérce volt. Az első lejárásomkor megszálltam itt, most is ez volt a célom. A háziasszony megengedte, hogy használjam a mosógépét, így kimostam minden ruhámat, ami reggelre meg is száradt. Vacsorára egy halkonzervet ettem almával és sárgarépával. Kezd hiányozni a meleg étel, holnap eszek valahol valami olyasfélét is.

16. nap

   Reggelizés után a szokottnál 1 órával később, 7 órakor indultam Sárvár felé. Kicsit még álmos voltam, de azért figyeltem, hátha találkozok állatokkal. Azonban úgy látszik, ez az 1 óra ebből a szempontból sokat jelent, mert „csak” ragadozó madarakat láttam, amint éppen a reggelijüket keresték a szántóföldek fölött keringve. Nagyon méltóságteljesen köröztek, de sajnos nem ismerem meg őket. :(
   A további utam is eseménytelenül telt egészen Csényéig. A településről a közúton vezetett ki a kék, mígnem egyszer csak gondolt egyet, és bevitt az erdőbe. Még örültem is neki ... egészen kb. 20 méterig. Ekkor olyan dagonyás, vízzel teli nyomvályús szakasz következett - a hozzá tartozó szúnyogokkal -, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy visszamegyek az aszfaltútra és ott folytatom. De ha már bejöttem, csináljam végig! - felkiáltással bátran belevetettem magam az ismeretlenbe. Kerülgettem a sártengereket, mígnem az egyiknél úgy döntöttem, hogy egy kecses szökelléssel küzdöm le az akadályt. Átugrottam a „túlpartra” ... és ekkor derült ki, hogy amit én annak néztem, az csak annak látszott. Valójában egy jól álcázott süllyedős sárcsapda volt. Amint a lábam földet ért, egyből bokáig merültem benne, és persze a lábam szeretett volna továbbmenni/csúszni. A zsákom viszont tiltakozott ez ellen, ezért húzott vissza. Én meg ott álltam közöttük, és nagyon rövid idő alatt igazat kellett adnom valamelyiküknek. Nem tudtam dönteni, ezért bátor mozdulattal megtámaszkodtam a jobb kezemmel a már nem is álcázott pocsolya-részben. Ez szolidaritott a lábammal, és könyékig elmerült. Na, a nehezén már túl voltam, most olyan pózban voltam, mint a nem tudom milyen nevű társasjátékban szoktam látni a gyerekeket (amelyikben különböző színekre kell tenni a különböző végtagjaikat). Nem kevés ügyeskedés árán sikerült méltóságteljesebb pózt felvennem, bár ezt némiképp ellensúlyozta a „kissé” saras kinézetem. Beletörődve a megváltoztathatatlanba, mentem tovább.
   Mielőtt bárki úgy gondolná, hogy ő ezt úgy csinálná, hogy megáll a pocsolya előtt, és szépen kilogisztikázza az átkelés menetét, akkor közlöm vele, hogy a még a szomszéd faluból is odacsődített szúnyogok éppen erre várnak! Ezek a dögök már évek óta azt lesik, hogy Te arra gyere, és rendkívüli örömükben, hogy végre megérkeztél, százával lepnek el, ha megállsz egy pillanatra ... menet közben csak tízesével. Ha tehát megállsz gondolkodni elvérzel, ha nem, megfürdesz - választhatsz. Biztos vagyok benne, hogy valamiféle titkos szerződés keretében a szúnyogok részesedést fizetnek az útvonal kitalálóinak, hogy ide tereljék a gyanútlan kéktúrázókat.
   Bögötre érve első dolgom volt megmosakodni a közkútnál. Szeretem ezt a települést, mert azon kivételek közé tartozik, amelynek van ilyenje, és még kaukázusi kefirt is tart a boltos. Ez utóbbi a kivétel csak igazán! Márpedig mint tudjuk jól, a kaukázusi kefir megmentheti egy megfáradt turista életét. (Lehet, hogy ez túlzás egy kicsit, de én nagyon szeretem. :)). Szóval a közkútnál levetkőztem annyira, ami még szerintem nem közszemérem sértés, és elkezdtem lemosni magamról a sarat. Igen ám, de ez a dagonyás sár annyira ragadós, mintha cementet is kevertek volna bele. Erősen kell dörzsölni, hogy lejöjjön, és mire ezt megteszi, lassan de biztosan megfagysz a hideg víztől. Jól ki van ez találva kérem ...
   Útban a mai nap célállomása, Szeleste felé valamiféle nagyvadat zavarhattam meg. A csörtetésből ítélve vaddisznó lehetett, de nem láttam semmit. Megérkezve kényelembe helyeztem magam az italboltban, és elkezdtem szállást keresni, mert nagy vihart jósoltak, aminek az előjelei már látszottak is. Sajnos a megfizethető szálláshelyek már foglaltak voltak, és mivel sátrazni nem mertem ebben az időben, hosszú éjszaka várt rám. Zárásig maradtam az italboltban - közben bepillantást nyertem a helyiek életébe -, utána viszont döntenem kellett, mi legyen. Bár a vihar elvonult, minden tiszta víz volt, a sátram biztosan beázott volna alulról. Továbbmenni nem mertem, mert nehezen járható szakasz következett, ami még nappal is kihívás. Ezen túlmenően javarészt erdőben kellett volna mennem, és féltem, hogy a vadászok lelőnek, ha elzavarom a vadjaikat. De lehet, hogy előtte még jól meg is vertek volna. Így maradt a helyben éjszakázás. Szerencsére találtam egy szimpatikus fedett buszmegállót, ott megágyaztam magamnak és megpróbáltam aludni. Sajnos meglehetősen keskeny padja volt, így ez nem igazán sikerült, de legalább vízszintes helyzetben voltam. Azért végül valamennyit aludhattam is, mert arra ébredtem, hogy a korán munkába igyekvő helyiek gyülekeznek a megállóban.

17. nap

   Bizonyára szokatlan látványt nyújthattam, mert minden érkező megnézett. Én persze úgy tettem, mintha aludtam volna, és alig vártam, hogy jöjjön a busz. Amikor végre elmentek felkeltem, a hálózsákot visszatöszködtem a tokjába és elindultam. Mivel még 5 óra sem volt, azt hittem, sok állattal fogok találkozni, de sajnos nem így történt. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy sokáig alig-úton haladtam, ahol nem lehetett csendben járni. A derékig érő fű és behajló ágakkal teli út a tegnapi esővel szövetkezve megtette a hatását: 1 perc után már „vízen jártam”. Az ágakról-levelekről a nyakamba is becsorgó jéghideg víz hamar felébresztett. De hát van annál felemelőbb érzés, mint hajnali ötkor egy olyan ösvényen hétrét görnyedve gyalogolni, aminek a folytatását csak sejteni lehet, és minden lépésednél úgy érzed, mintha valaki éppen egy pohár vizet öntene a fejedre/nyakadba, miközben deréktól lefelé folyamatosan öntöz egy locsolókannával? Ugye, hogy nincs?
   A nadrágom (is) 2 perc után csurom víz volt, és olyan hideg, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy inkább leveszem. Aztán, amikor a lábujjaim már éppen kezdtek megfagyni, kiértem ebből a dzsumbujból, és egy jobban járható szakasz következett. Lassan megszáradt a nadrágom, a cipőmet is komfortosabbnak éreztem, bár tudtam, hogy ez csak azért van, mert a bőröm beszívta a cipőmben lévő vizet. És amikor már kezdtem magam majdnem jól érezni, ismét következett egy derékig érő füves szakasz, és kezdődött minden elölről. És ez így ment Tömördig, felváltva hol megszáradtam, hol bőrig áztam.
   Tömördön a pecsételő hely egyúttal nagyon szépen kialakított pihenőhely is. Itt - miután megvettem a reggelihez valókat - nekivetkeztem, és kitettem mindent száradni a napra. Pihentem egy jó órát, közben pedig megreggeliztem. A nadrágom megszáradt, a cipőm már elviselhetően volt csak vizes, így száraz zoknit felvéve folytattam utamat Kőszeg felé. Innentől már nem volt vészes szakasz, amely ismét eláztatott volna.
   Nem sokkal Tömörd után egy róka jött velem szemben az úton. Nagyon óvatosan, a földet nézve közlekedett, mint aki ügyel arra, hogy hová lép, nehogy sáros legyen a lába. Aztán fogta magát, és szép lassan bevette magát a bozótosba. A lassúságából ítélve el tudom képzelni, hogy nem vett észre engem. Majd éppen akkor, amikor oda értem, ahol eltűnt, egy fácán rémült kiabálását hallottam. Könnyen lehet, hogy a róka zsákmányává vált.
   Pár kilométerrel később egy fiatalember jött velem szemben strandpapucsban, klottnadrágban és pólóban. Köszöntünk egymásnak, majd amikor elhaladt mellettem, utánam szólt, és megkérdezte, jó irányba halad-e Kőszeg felé. Mondtam neki hogy nem, és útbaigazítottam, mire megfordult, és ment arra, amerről jött. El sem tudom képzelni, hogy kerülhetett ilyen öltözékben ide a „semmi közepébe”. És ha Kőszeg felől jött, miért nem tudta, merre van? Nem volt más út, amin jöhetett volna. Olyannak látszott, mint akinek a barátai lebontották a sátort fölüle amíg aludt, és faképnél hagyták. Mindenesetre még volt kb. 8 km Kőszegig, amit strandpapucsban lejárni nem lehetett nagy élvezet.
   Kőszegre érve egyből a lebeszélt szállásomra mentem. Egy volt kollégám volt oly rendes, hogy cége költségére fizetett itt nekem két éjszakát. Éltem a lehetőséggel, alaposan megfürödtem, majd elmentem egy étterembe ismét főtt ételt enni. Itt pecsételtek is nekem, és akkora adagot adtak, hogy a felét becsomagoltattam és elhoztam. A kevés alvás megtette a hatását, így a szállásra visszaérve hamarosan aludtam is.

18. nap

   Úri dolgom van, ágyba hozzák a reggelit ... na jó, csak az ágy melletti asztalra. A kollégám ugyanis reggelit is fizetett, amit a szállásadóm állított össze. Bőséges volt, még egy szendvicset is tudtam csinálni belőle a mai napra. Szükség is lesz rá, ugyanis mozgalmas napnak nézek elébe. Megelégeltem a szenvedést a jelenlegi cipőmmel, így elhatároztam, hogy Szombathelyen másikat veszek. A párom segített keresni egy túracipő boltot, így én már biztos címre mehettem. Aztán le kellett járnom még az OKT ezen részéből hátralévő Kőszeg-Írottkő szakaszt, valamint az RP-DDK kékből az Írottkő-Szombathely távot. Azért is kell két éjszakát Kőszegen töltenem, hogy mindez beleférjen. Nagy segítség az is, hogy így zsák nélkül gyalogolhatok, ami jelentős könnyebbséget és gyorsaságot jelent az eddigiekhez képest.
   Hosszas tervezgetés után azt találtam ki, hogy reggeli után bebuszozok Szombathelyre, megveszem a cipőt, majd visszagyalogolok Kőszegre Bozsokon és Írottkőn keresztül. A tervek szerint jártam el, és miután megvettem az új cipőmet - tulajdonképpen a párom vette nekem megelőlegezett születésnapi ajándékként :) -, a régitől érzékeny búcsút vettem az első kukánál. Azért nagyon nem sirattam meg ... még beázott volna. Aztán feltankolva kellő mennyiségű vízzel útnak indultam. Nagyon szép idő volt, talán már túlságosan meleg is, de szerencsére Bozsok után végig árnyas erdei részen vezetett az útvonal. Az új cipőm nagyon kényelmesnek bizonyult, remélem a vízállóságában sem fogok csalódni.
   Úgy látszik, most van a harmadik típusú találkozások időszaka. Írottkő előtt úgy 2 km-rel jött velem szemben egy hátizsákos fiatalember. Kérdezte, hová vezet az az út, amerről jövök. Miután megtudta, hogy Bozsokra, megtudakolta a másik irányt is (vagyis amerről jött!). Mondtam neki, hogy az Írottkőre vezet, mire megfordult és elindult visszafelé. Biztosan van erre is magyarázat, de én még nem jöttem rá.
   Írottkő előtt egy kis kitéréssel még megkerestem a gcftem ládát, majd a csúcson megettem egy almát és elindultam a Hét Vezér forrás felé. Itt kicsit körülményes volt a pecsételés, de megoldottam, és a szállásig már csak a legyekkel kellett megküzdenem. Illetve egyszer saját magammal is. Kellemesen lejtett az út Kőszeg felé, gondoltam kocogok egy kicsit, ha már úgy sincs rajtam zsák. Így is tettem, kényelmes tempóban haladtam, mígnem egyszer csak megbotlottam. Igencsak szaporáznom kellett a lépteimet, hogy utolérjem a felsőtestem. Közben lepergett előttem ... ha nem is életem filmje, de két középiskolai fizika-témakör: az egyenes vonalú egyenletesen gyorsuló mozgás és a rugalmatlan ütközés. Nem szerettem volna a gyakorlati részt is átismételni, ezért nem kis erőfeszítés árán, de sikerült egyenletesen lassuló mozgásra váltani. Miután megállapítottam, hogy nem vagyok már 20 éves, kellőképpen elhatárolódtam mindenféle további sietésnek nevezhető mozgásformától, és így végül sikerült épségben megérkeznem a szálláshelyre. Fürdés után megmelegítettem a tegnapról megmaradt éttermi finomságot, majd hamarosan ágyba dugtam magam. Jó volt ez a zsák nélküli gyaloglás, meg tudnám szokni ... de attól tartok, egy darabig nem lesz rá alkalmam.

19. nap

   Az ismételten ágyba hozott reggeli elköltése után bebuszoztam Szombathelyre, és a kék megkeresése után folytattam a körutamat. Valahogy ma nem volt hangulatom gyalogolni, nem esett jól a séta, pedig minden adott lett volna hozzá: a cipőm kényelmes volt, a sebeim már nem fájtak, a zsákot már nem éreztem nehéznek és az idő is kellemes túraidő volt, nem túl meleg és nem is esett. Úgy látszik, elérkezett az első holtpont. Az útvonal sem kedvezett a jobb kedvre derítésemre, hosszú, eseménytelen szakaszok követték egymást. Mindössze egy rókát láttam egyszer átsuhanni az úton. Aztán a mai nap célállomásához (Molnaszecsőd) közeledve erősen beborult az ég, dörögni is kezdett. Megszaporáztam a lépteimet, hogy még az eső előtt a településre érjek, de persze nem sikerült. Kb. 3 km-re tőle, az erdőben jártam, amikor elkezdett esni. Szerencsére csak a széle kaphatott el, mert szép csendes eső áztatott volna, ha nem húzódok be egy fa alá. Az a fajta eső volt, amire az ember azt mondja, hogy ... ááá, nem kell még esőkabát ... ááá, nem kell még esőkabát ... ááá, most már mindegy. Mivel én is jártam már így, ezért inkább megvártam, amíg eláll, és akkor folytattam utamat. A fák sűrű levélzete gyakorlatilag teljesen felfogták a csapadékot, szinte vizes sem lettem, a felhők pedig szerencsére gyorsan elvonultak. Az új cipőm jól vizsgázott, a vizes fűben gázolva sem ázott be.
   A pecsételő helyre érkezve nagyon szép fedett étkező/pihenőhelyet találtam, itt fogok éjszakázni. Bizonytalan időt jósoltak éjszakára, nem kockáztatok meg egy sátorverést követő elázást. De nem is lenne értelme sátort verni, hiszen ez is fedett hely, széles étkező asztallal, ami kiváló fekhely lesz. Kényelmesen elférek rajta, kétszer olyan széles, mint a buszmegállóban volt. Egyedül a rovarok, legfőképpen a szúnyogok ellen kell majd védekeznem, hiszen a Rába itt folyik kb. 50 méterre. De ezzel sem lesz gond, hiszen a hálózsák betakar, a fejemre pedig moszkitó hálót húzok ... mert készültem ám. :)
   Vacsorára megettem egy paradicsomos halkonzervet, elrágcsáltam egy sárgarépát, majd később még egy almát is. Amikor elcsendesedett a környék, megágyaztam és lefeküdtem.

20. nap

   Pont annyira volt kényelmes/kényelmetlen az asztalon aludni, mint sátorban. Viszont a reggeli összekészülődés sokkal kevesebb időt vett igénybe így, a sátorból való kikecmergés tortúrájának elmaradásáról nem is beszélve. El is határoztam, hogy ha lehetőségem lesz rá, ilyen helyen fogok aludni, nem verek sátrat. Ha pedig majd még melegebbek lesznek az éjszakák, akkor különösképpen előnyös lesz, ha nem zárt térben alszom. Mivel még elég hűvös volt 6 órakor, ezért nem reggelizéssel kezdtem a napot, hanem elindultam. Gondoltam, ha majd melegszik egy kicsit az idő, eszem valamelyik településen.
   Alig értem ki a faluból, valamilyen állat szaladt át előttem az úttesten. A távolság miatt nem tudtam kivenni, mi lehetett, de nem macskának tűnt. Pár kilométerrel később egy őzgida tette ugyanezt. Nagyon aranyosan szedte a lábait, sokáig látható volt még a szántóföldön is. Vártam, hogy a szülei is megjelenjenek, de sajnos nem jöttek. Kezdett melegedni az idő, a Döröskei tónál lekerült rólam a dzseki. Az ég felhős volt ugyan, de nem esőfelhős. Az időjósok által ígért szikrázó napsütés még láthatóan váratott magára, bár nekem nem is hiányzott, a nagy meleg lelassítja az embert.
   Első utam alkalmával Döröskén megszálltam. Az akkori polgármester asszony adott nekem szállást. A férje (vagy csak barátja volt, nem tudom már) kollégám volt, tűzoltó, jól elbeszélgettünk. Voltak oly kedvesek, hogy reggel a nyaralójukba invitáltak, ahol krinolint főztek nekem reggelire. „Cserébe” rájuk hagytam egy pólómat, amit a ruhaszárító kötélen felejtettem.
   Döbörhegyen az egyik nyitott kapujú ház elől egy apró termetű kutyus fülét-farkát behúzva inalt be az udvarra. Aztán pár másodperc múlva egy hasonló termetűvel tért vissza, és kíméletlenül megugattak, mint a ház rettenthetetlen őrzői. Nagyon aranyosak voltak. :) Szarvaskenden a pecsételő hely csak 11 órától van nyitva, és vasárnap lévén más pecsét beszerzésére sem volt esélyem. Mivel nem akartam 3 órát várni, reggelizés után lefényképeztem magam a helységnévtáblával ittjártam igazolásául, és mentem tovább. A felhők szépen oszlottak, már ki- kisütött a nap közülük. Katafa felé közeledve egy őzbakot riasztottam meg egészen közel az országúthoz. Ugyanez megismétlődött Halogy előtt is. Itt a pecsételés az italboltban történt, ahol egy idősebb úr volt a kiszolgáló. Miután kikértem szokásos 3 dl kólámat, megkérdezte, hogy elfogadom-e, ha megkínál saját főzésű kisüstijével. Megköszönve kedvességét mondtam neki, hogy én nem élek ilyesmivel, és ha elfogadnám, biztosan eltévednék. Szokatlan és mulatságos látvány volt, hogy sok kerítésre ételhordó volt kiaggatva. Éppen ottjártamkor járt körbe az ételhordós kocsi, amiből egy úriember osztogatta az aznapi ebédet ... egyszerűen kicserélte a teli és üres ételhordókat. Ügyes és praktikus. És meglepő, hogy mindez vasárnap történt.
   Ha már úgyis erre vezetett az útvonalam, a Hímfai-tónál megkerestem a gchmft ládát. Felsőmarácon, éppen ott, ahol az országútról be kell fordulni az erdei útra, szembe jött velem két hátizsákos fiatal srác. Ők fordultak be előbb, és ha nem teszik, valószínűleg simán benézem ezt a letérést. Aztán 100 méter után cigarettafüst ütötte meg az orrom. Hát nem rágyújtott az egyikük!? Én ezt sosem fogom megérteni ... kijön sétálni a jó levegőre, aztán szívja füstöt!
   Iváncra érve már egy kicsit fáradt lehettem, mert jó nagyot köszöntem egy paraszt bácsit és -nénit formázó szalmabábnak. A plébániatemplomnál pecsételtem, és bár eredetileg ez a település lett volna a mai végcélom, mivel még 14 óra sem volt, úgy döntöttem, elmegyek Kondorfáig.
   Hegyhátszentmártonon előjöttek az emlékek. Amikor 4 éve erre jártam, az egyik nyitott kapujú házból csatlakozott hozzám egy játékos fehér labrador kutyus. Még tetszett is a dolog, de csak nem akart lemaradni, pedig a végén már kergetni is próbáltam. Szó mi szó, velem jött egészen Kondorfáig, pedig ez turistaúton 12 km. Én akkor megszálltam ott egy fogadóban, és meg is feledkeztem a kutyusról ... biztosra vettem, hogy hazament. Legnagyobb meglepetésemre reggel vidáman üdvözölt, és jött utánam, mintha hozzám tartozna. No, ennek már a fele sem tréfa, valamit ki kellett találni. Szóltam a boltosnak, aki tájékoztatott, hogy ismerik itt ezt a kutyát, gyakran elkíséri a turistákat. A gazdáját is ismerik, mindjárt telefonálnak neki. Igen ám, de én indulni szerettem volna. Vettem egy szál lecsókolbászt, és a boltossal szövetkezve bementünk egy zárható területre. Ott jó messzire eldobtam a kolbászt, és amíg a kutya azzal volt elfoglalva, kisurrantunk a területről és bezártuk az ajtót. Így már elindulhattam. Szerencsére most nem csatlakozott hozzám, pedig a túra fórumán olvastam, hogy mind a mai napig megtartotta ezt a szokását, és időnként elkísér egy-egy kéktúrázót. :)
   Kondorfán pecsételés után alvóhelyet kerestem, de valamiféle főtt ételt is szerettem volna enni. És persze nagyon rám fért volna egy alapos tisztálkodás is. Mivel az említett fórumon ajánlottak egy itteni olcsó szálláshelyet, ezért úgy döntöttem, hogy megszállok itt, és főtt étel gyanánt megeszem a magammal hozott konzerv sóletet. Így anyagilag ott vagyok, mintha étteremben ettem volna, és még fürdeni is tudok. Így is tettem, és a mai 46 km megtétele után nem nagyon kellett altatni.

21. nap

   Mára kevesebb távot terveztem, így lustálkodtam egy kicsit, csak nem sokkal 6 óra előtt keltem fel. Elmentem a boltba reggeliért, megreggeliztem, összekészülődtem és elindultam. Szalafőre először hangulatos erdei, majd kényelmes mezőszéli út vezetett. A kései indulásnak persze megvolt az a hátránya, hogy nem sok esélyem volt állatokkal találkozni. Ez sajnos így is lett, mindössze egy ragadozó madarat láttam a mező fölött körözni reggelijét keresve. Aztán hirtelen reménykedni kezdtem, hogy szemtanúja lehetek egy zsákmányszerzésnek, mert meredeken levágott, de aztán az utolsó pillanatban ismét felemelkedett. Szalafőn megkerestem a gcjegv kétpontos multiládát, ha már úgyis ott mentem el a pontok mellett.
   Őriszentpéter felé haladva sokáig kellemes patak menti sétában volt részem. Érdekesen vörös színe volt a pataknak. Nem sokkal később elhaladtam a gckuto láda mellett, ezt is megkerestem. Őriszentpéteren a pecsételő helyet éppen felújították, így más cégtől kértem pecsétet. Pihenésképpen megettem egy sárgarépát és egy almát, majd indultam tovább. Sűrű lombozatú fák alatt haladtam, és ez teljesen megzavarta a GPS-emet - egyfolytában azt mutatta, hogy Őriszentpéter felé haladok. A nem is oly régi rossz emlék miatt el is bizonytalanodtam, de aztán átgondolva, hogy végig a kék jelzést látva jöttem, felülbíráltam a műszert és nem hagytam magam megtéveszteni. Aztán egy tisztásnál a GPS is belátta, hogy nem tud becsapni, és innentől kezdve megnormálisodott.
   Bajánsenyén a Határcsárdánál felfrissítettem magam egy kétgombócos fagyival, majd indultam tovább. Megérkezvén a mai nap tervezett célállomására, Magyarszombatfára, ismételten megállapítottam, hogy itt mindenki fazekas. :) Szinte minden ház előtt ki vannak állítva remekműveik, és névtáblával reklámozzák magukat. Itt aztán van konkurencia.
   Arra gondolván, hogy úgysem megyek tovább, kirúgtam a hámból, az étteremben megettem egy szarvas pörköltet. Aztán elindultam, hogy keressek egy jó alvóhelyet. Ekkor hívott a lányom, hogy az egyik kutyám, Nimród levert, kedvetlen, most viszik orvoshoz. Ettől kezdve csak ez járt a fejemben, sajnáltam szegényt, és féltem, nehogy valami komoly baja legyen. Eközben pedig úgy elment az idő, hogy pár kilométerre megközelítettem a következő pecsételő helyet, Szentgyörgyvölgyet. Ha már így alakult, elmentem odáig, és a pecsételő helytől nem messze a Szabadidő Központ épülete mögött láttam egy jó kis sátorozó helyet, ahol le is táboroztam. Nem sokkal később kijött az épületből egy kedves hölgy, és kérdezte, hogy itt akarok-e aludni. Igen, ha nem zavar el senki - válaszoltam. Beszélgettünk még pár szót, majd mondta, hogy rendben van maradjak, és ha valaki akadékoskodik, mondjam meg neki, hogy megbeszéltem vele ... ugyanis ő a polgármester! :) Ezúton is köszönöm kedvességét! Ezek után már csak tisztába tettem magam, és mivel végül ma is többet mentem 40 km-nél, hamar elaludtam.

22. nap

   Erősen lehűlt éjszakára a levegő, hajnalra még jobban, így hamar felébredtem és vártam, hogy pirkadjon. Amikor aztán ez megtörtént, nem igazán akaródzott kikászálódni a hálózsák viszonylagos melegségéből, különös tekintettel a sátor belső felének egyenletes vízréteggel való bevontságára. De hát jöjjön, aminek jönnie kell, vettem egy nagy levegőt, előbújtam a hálózsákból és kifaroltam a sátorból. Ezzel a nehezén már túl voltam, most már csak gyorsan fel kellett öltözködnöm, mert nagyon hideg volt. Mivel mára szikrázó napsütést ígértek, rövidnadrágot vettem - a lábam nem szokott fázni -, felülre viszont még a széldzseki is felkerült. Összepakoltam és elindultam. Nem is bántam, hogy jó sokáig országúton kellett gyalogolni, mert gondolataim a kutyám körül jártak, és bonyolultabb útvonalat biztosan bebambultam volna. Még az este felhívtam a lányomat, és megérdeklődtem, hogy mit mondott az orvos. Kiderült, hogy vérvizsgálatot kért, aminek csak szerdán lesz meg az eredménye. Mivel látott torokgyulladásra utaló jeleket is, reméltem csak ez utóbbiról van szó. Most izgulhatok holnapig ...
   Ezek után nem is csoda, hogy az első lehetőségnél félrementem pár száz métert. Mentségemre legyen mondva, hogy az iránymódosító jelzést hordozó fát körberakták farönkökkel a jelzést is eltakaró magasságig, de ettől még lehettem volna figyelmesebb. Visszatérve a jelzésre most már gond nélkül haladtam a széles, munkagépek járta utakon.
   Mire Alsószenterzsébetre értem, már kellőképpen melegen sütött a nap, ezért gondoltam, itt megreggelizem. Az élelmiszerboltot azonban zárva találtam, és egy helybéli úr meg is erősítette, hogy náluk már nincs ilyen bolt, el kell menni a következő faluba. Jobb híján én is ezt tettem, mert bár lett volna mit ennem, nagyon megkívántam egy kis paradicsomot, újhagymát. Továbbhaladva egy őzsutát láttam átrohanni a szántóföldön. Sokáig nézhettem, széles volt a szántás. Kerkakutason aztán valóban nyitva találtam az élelmiszerboltot, ám paradicsom és újhagyma iránti érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy ilyesmik csak szerdánként szoktak lenni. Így jártam, ma kedd volt. Szerencsére a hagymák között láttam lilahagymát is, vettem egyet, azzal is finom volt a szendvics. Lassan ettem a reggelimet, mára már tényleg rövidebb távot terveztem, csak Zalalövőig akartam eljutni.
   Kifelé haladva a faluból, egy kapu nélküli kerítéses ház előtt két kistermetű kutyus játszott, majd jöttömre bemenekültek a kerítés mögé, és onnan ugattak megállás nélkül, kerítésszéltől kerítésszélig rohangálva, véletlenül sem átlépve a „határt”. :) Ebből is látszik, hogy a kutyák ilyenkor csak a területüket védik, nem támadó szándékból ugatnak.
   Zalalövőig egészen más út vezetett, mint ami a pecsételő füzetemben fel volt tüntetve. Ez meg is zavart egy kicsit, mert gyakorlatilag fák között kellett haladni, utak nem voltak, vagy csak alig követhetőek. Végül a viszonylag jó és sűrű jelzéseknek köszönhetően egy kis GPS támogatással sikerült a városba érnem, és befészkelve magam egy italboltba a pecsétet is letudtam, valamint kólával oltottam a szomjamat, utána pedig megdézsmáltam a finom fagyijukat. Aztán kimentem a nem messze lévő játszótérre, amely mellett kiváló sátorozó helyet találtam. Reméltem, senkinek nem lesz kifogása ellene, hogy itt éjszakázzak. Megvártam, amíg a játszótér kiürül, megettem egy halkonzervet, aztán sátort állítottam és elbújtam a külvilág elől. A holnapi szállásomat letelefonáltam, rám fér egy alaposabb tisztálkodás, és kellemetlen időjárást is jósoltak.

Címkék: Kék Kéktúra Kékkör Kék Kör





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.