Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

2012 nyara: Dél-Dunántúl bicajjal
2016/05/03 11:10:42 Küldte: Karcsi90

Hol is kezdjem? Talán kezdjük ott, hogy már 2011-ben terveztük Fruzsival, hogy 2012 nyarán elkezdjük az Országos Kerékpáros Körtúrát. A terv az volt, hogy 1 hónap alatt végigcsináljuk a határ menti kört (a belső külön szakaszt később), ami azt jelentette volna, hogy körülbelül 3300km-t tettünk volna meg. Mivel még mind a ketten tanulunk, ezért nyáron le kellett húznunk egy hónap munkát, hogy valamiből az utat is finanszírozni tudjuk és hogy beszerezzünk egy-egy kerékpárt is, ami sikerrel járt. Ahogy közeledett a túra időpontja, észrevettük, hogy megváltozott az útvonal és egybe lett véve az összes szakasz, így tudtuk, hogy teljes kört biztos nem tudunk majd menni, ha követni szeretnénk a programfüzetet. Úgy voltunk vele, hogy nekivágunk és eljutunk ameddig eljutunk. Kiskunfélegyházáról indultunk, de Kiskunmajsáig vonattal utaztunk. Így alakult ki ez az útvonal, amit a következő képen láthattok.190966_531029366922482_458353668_o (1)

Mielőtt bárki is kérdezné, ennek csak a déli része az, ami a körtúra része. A részletes beszámolómban napokra lebontva megtudhatjátok, hogy miért. Azt hiszem, hogy nagy vonalakban az előzményekről ennyi elég is, jöhet a részletes beszámoló.


Első nap (kb.150km) 2012. július 30. hétfő

Kiskunhalas – Tompa – Bácsalmás – Baja – Sükösd – Dusnok – Kalocsa

1Reggel viszonylag korán elkészültünk. Elköszöntünk a családtagoktól és elindultunk a vasútállomásra. Megvettük a jegyeket, nehezen feltuszkoltuk a jól felpakolt kétkerekűeket is. Elértünk Kiskunmajsára, ahol a kalauz segített a lepakolásnál, majd pecsételtettünk az igazolófüzetünkbe, és elindultunk Tompa felé. Menetközben néha megálltunk enni, inni, vizet tölteni, vagy éppen képet készíteni. Amikor Kalocsára értünk, akkor érdeklődtünk, hogy a közelben merre van kempingezésre lehetőség. 13Egészen el kellett mennünk a Dunáig. Tiszta és szép kemping volt, ajánlani tudom mindenkinek, aki arra jár. Rajtunk kívül egy francia pár is volt két gyerekkel, akik még elég fiatalok voltak, a kisebbet egy kerékpáros gyerekszállító utánfutóval vitték. A kemping tulajdonosa azt mondta, hogy Franciaországból jöttek idáig. Ezután felállítottuk a sátrat, hazatelefonáltunk, hogy minden rendben, majd megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni.


Második nap (kb.165km) 2012.július 31. kedd

Kalocsa – Solt – Dunaföldvár – Bölcske – Dunakömlőd – Paks – Nagydorog – Sárszentlőrinc – Kölesd – Harc – Szekszárd

23Reggel korán felkeltünk, mivel tudtuk, hogy megint hosszú nap vár ránk. Amikor Dunaföldvárra értünk nem maradhatott el a közös kép a hídon. Eddig sajnos elég forgalmas útszakaszon kellett mennünk. Paks felé haladva egy útelágazás következett, ahol hirtelen nem tudtuk, hogy merre is kell mennünk, de a túloldalon lévő benzinkútnál eligazított minket egy segítőkész srác. Mire Szekszárdra értünk eléggé ránk esteledett és még abban sem voltunk biztosak, hogy találunk kempinget. Persze itthonról folyamatosan telefonáltak, hogy megérkeztünk-e már és találtunk-e kempinget. Sajnálatos módon nem találtunk… Itthonról javasoltak nekünk egy kollégiumot, hogy próbáljuk meg ott, de valahogy nem sikerült megtalálnunk. Ezután gondolkoztunk, hogy mit kellene csinálni és a végén arra jutottunk, hogy ez sajnos vadkemping lesz. Elég sötét volt már, elindultunk egy földes úton, hogy valahol sátrat verünk, de a kutyaugatás miatt úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk és másfelé megyünk. Amikor megfordultunk, egy férfihang megkérdezte, hogy kit keresünk, és elmondtuk a problémánkat. Megmutatta nekünk, hogy merre van a kollégium, de oda csak előre jelentkezéssel lehetett volna bemenni, így felajánlotta, hogy a kertjében felverhetjük a sátrunkat. Segítőkész ember volt. Közel 23 óra volt már, de még megkínált minket egy kis borral is. Utána még hazatelefonáltunk, és azt füllentettük, hogy megtaláltuk a kollégiumot, hogy ne idegeskedjenek itthon. (Persze itthon utólag elmondtuk.) Ezután jöhetett a jól megérdemelt pihenés, aludtunk, mint akiket fejbe vágtak.


Harmadik nap (kb.168km) 2012.augusztus 1. szerda

Szekszárd – Szálka – Bonyhád – Tevel – Hőgyész – Gyönk – Pincehely – Simontornya – Dég – Mezőkomárom – Som – Tab

29Reggel már 6 óra körül felkeltünk, mivel tudtuk, hogy a férfi dolgozni megy. Indulás előtt még megkínált bennünket egy csésze kávéval is. (Ezúton is köszönjük nekik a segítséget!) Indulás után nem sokkal, mielőtt kiértünk volna Szekszárdról a bicikliút melletti padon megreggeliztünk. Szálka felé vettük az irányt. Mielőtt beértünk készítettünk egy képet, amit itt láthattok. Ezután majdnem elhagytuk Szálkát, ahol egy szép kép fogadott minket egy kanyar után.32Ezen a környéken már voltak azért jó kis emelkedők, de ezeken még könnyen megbirkóztunk. Menetközben sok szépet láttunk, de azért volt egy-két szakasz, ahol az út végét sem láttuk, meleg volt és persze már vízhiányban szenvedtünk. Ami a lényeg, hogy elértük a nap végére kitűzött célt, elértünk Tabra. Nem említettem még, de ide ismerősökhöz sikerült éjjeli menedéket találnunk. Nagyon aranyosak voltak ők is. Vacsoráztunk, lefekvés előtt pedig megbeszéltük a másnapi tervet, hogy is kéne tovább mennünk, mert az eredeti útvonal az ismerősök szerint nagyon megviselt volna minket az emelkedők miatt, így más utat választottunk. Ismét jöhetett a pihenés.


Negyedik nap (kb.45km) 2012. augusztus 2. csütörtök

Tab – Pusztaszemes – Kereki – Köröshegy – Balatonföldvár – Balatonszárszó

76Reggel elég későn sikerült felébrednünk, kimentünk megreggelizni, készítettek nekünk szendvicseket is az útra, így valamikor délután tudtunk csak elindulni. (Az ő segítségüket is nagyon szépen köszönjük!) Somogymeggyes felé tettünk egy kis kitérőt, mivel itt is kellett pecsételnünk. Útközben felvetettem az ötletet, hogy ezen a napon menjünk el a Balatonig és pihenjünk, mivel már így is eléggé késve indultunk. Így is tettünk és Balatonszárszón megszálltunk. Lementünk a strandra egyet mártózni, majd utána elmentünk és ettünk vacsorára egy-egy pizzát. Elmentünk még másnapra is bevásárolni, ahol javasoltam, hogy vegyünk egy doboz jégkrémet és kiválasztottam egy 2l-est, amit még lefekvés előtt meg is ettünk.


Ötödik nap (kb.100km) 2012. augusztus 3. péntek

Balatonszárszó – Balatonlelle – Látrány – Mernye – Kaposvár – Taszár – Dombóvár

 

 

120Reggel időben elindultunk. Útközben sok olyan háznál elmentünk, ahol gyümölcsöket árultak, persze jóval olcsóbban, mint a boltokban, szóval vettünk is körülbelül 1 kilóval. Vártuk, hogy mikor érünk olyan helyre, ahol szép kilátás mellett tudnánk egy kicsit falatozni belőle, amit meg is találtunk. Amikor több mint a felét megettük, úgy döntöttünk, hogy tovább indulunk. Hosszabb időre meg sem álltunk egészen Attaláig, ahol találtunk egy halászcsárdát, ahol úgy döntöttünk, hogy megebédelünk. Ezután teli hassal elindultunk Dombóvárra. 158Amikor megérkeztünk a kempinghez egy másik túrázóval ismerkedtünk meg, aki mondta, hogy itt nem lehet fizetni, csak valahol a kempingtől arrébb. Ő el is indult, mi egy picivel később mentünk utána, de mutogatta, hogy hova kell menni fizetni. Ameddig Fruzsi elintézte bent az anyagiakat én közben beszéltem pár szót a másik túrázóval és megbeszéltük, hogy majd a kempingben találkozunk, de ő elmegy enni valamit. Mi felállítottuk a sátrat, majd nem sokkal később megjött a másik túrázó is. Ő is felállította a sátrát, majd közösen megvacsoráztunk és utána kimentünk a kempingből meginni egy pohár bort. Közben megbeszéltük, hogy ki honnan jött és merre tart. (Azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot.) Ezután ismét aludni tértünk.


Hatodik nap (kb.85km) 2012.augusztus 4. szombat

Dombóvár – Mágocs – Szászvár – Vékény – Pécs – Orfű

175Indulás után néhány kilométer után megálltuk egy kávét meginni, majd tovább indultunk. Amikor beértünk Vékényre, láttuk, hogy valamilyen esemény lehet, mivel elég sokan voltak az utcán. Pecsételtettünk itt is, közben kiderült, hogy falunap van. Éppen a kulacsunkat töltöttük, amikor 2 ember hozta nagy bográcsban a babgulyást és a kísérő hölgy meghívott minket is, hogy menjünk be és ebédeljünk meg. Nagyon kedves volt tőlük, ráadásul ki is szolgáltak minket. (Ismét csak köszönni tudjuk!) Ismét teli hassal indultunk tovább, majd elértük a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetet. Itt már kezdett erdős és dimbes-dombos lenni a környék, olyan, amilyeneket imádunk, persze elsősorban látni, de a szépségért meg kell küzdeni a tekeréssel is. 221Szép lassan megérkeztünk Pécsre, ahol megkerestük a főteret. Itt sikerült végre 1-2 képet feltölteni az egyik közösségi oldalra, aminek itthon nagyon örültek, mivel ezek voltak az elsők, mióta eljöttünk otthonról, de sajnos előtte nem találtunk hálózatot. Itt egy kicsit körülnéztünk, a főtér az nagyon szép. Vettünk egy kevés péksüteményt is, majd tovább mentünk. Ami ezután jött, na az nem volt semmi. Meg kellett másznunk az egész Mecseket, hogy eljussunk Orfűre. Elég szépen kellett kapaszkodni felfelé, de annyiból jó volt, hogy szinte végig kerékpárút visz, ami azért megkönnyíti a helyzetet, legalább az autókkal nem kell törődni. Végre megérkeztünk Orfűre, ahol a szokásos esti procedúrák után ismét egy jót aludtunk.


Hetedik nap (kb.80km) 2012. augusztus 5. vasárnap

Orfű – Pécs – Bogád – Szederkény – Mohács

291Reggel várt minket a Mecsek, újra megmásztuk. Ismét Pécsett találtuk magunkat, szintén szétnéztünk. A nap végére elértünk Mohácsra, ahol tartottunk egy nagybevásárlást. Később kiderült, hogy a kempingünk Újmohácson lesz, ahova csak komppal tudunk átmenni. Megvettük a jegyeket és átmentünk. Ahogy átértünk egy kis gondolkozás után rájöttünk, hogy merre is kell mennünk a kempinghez. Ahogy odaértünk lepakoltunk, majd a szokásos esti dolgokat elvégeztük és lefeküdtünk.


Nyolcadik nap (kb.100km) 2012. augusztus 6. hétfő

Mohács – Sátorhely – Lippó – Magyarbóly – Beremend – Kásád – Old – Egyházasharaszti – Drávaszabolcs – Harkány

 

 

301

Ezen a napon olyan nagyon sok minden nem történt. Kásádról egy kicsit érdekes út vezetett Oldra. Az elején földesút, utána átment ilyen füves kitaposott útra. A lényeg, hogy megjártuk ezt a szakaszt is. Ez a rész nem volt annyira különleges, itt tudtunk haladni. Elértünk Harkányra, itt elég drága volt a kemping, de sajnos a közelben nem találtunk mást. Estefelé itt is szétnéztünk, megittunk 1 pohár bort, majd visszamentünk a kempingbe és vacsiztunk, majd lefeküdtünk.


Kilencedik nap (kb.85km) 2012. augusztus 7. kedd

Harkány – Márfa – Diósviszló – Ócsárd – Baksa – Magyarmecske – Királyegyháza – Szentlőrinc – Szigetvár

 

 

 

308g

Reggel a szokásos módon viszonylag korán elindultunk. Délután megérkeztünk Szigetvárra, ahol felhívtuk a kempinget és egy hölgy jött ki elénk, aki elvezetett a kempinghez. Rajtunk kívül senki nem volt. Megmutatta, hogy hol tudjuk felverni a sátrunkat, de utána szóba került, hogy miért nem házba megyünk, mivel azok is voltak itt, és mondtuk, hogy eléggé ki van centizve a keretünk a túrára, így csak erre futja. Erre felajánlotta nekünk, hogy kemping árán ad nekünk egy kulcsot az egyik szobához. Meglepett minket, hogy milyen kedves emberek is vannak még. (Ismét csak köszönni tudjuk!) Ezután elmentünk bevásárolni, utána pedig csináltunk vacsorát magunknak. Vacsora után pedig a szobának köszönhetően kényelmesen pihenhettük ki magunkat másnapra.


Tizedik nap (kb.130km) 2012. augusztus 8. szerda

Szigetvár – Ibafa – Szentlászló – Boldogasszonyfa – Bőszénfa – Simonfa – Kaposvár – Juta – Somogyjád – Osztopán – Somogyvár – Lengyeltóti – Fonyód

 

320325a

Reggeli után Ibafának vettük az irányt, ahol megnéztük a pipamúzeumot és pecsételtünk is. Gyönyörű volt a táj az ide vezető úton. A nap végére megérkeztünk a Balatonhoz, már a nap is lemenőben volt. Fonyódon a kempingben felállítottuk a sátrunkat, és elmentünk enni valamit vacsorára. Jött a szokásos esti procedúra, majd elmentünk aludni.


 

 

 

 

Tizenegyedik nap (kb.95 km) 2012. augusztus 9. csütörtök

Fonyód – Balatonfenyves – Balatonmáriafürdő – Balatonberény – Keszthely – Gyenesdiás – Balatongyörök – Badacsony – Badacsonytomaj – Révfülöp – Balatonszepezd – Zánka (Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum)

359

Reggel elindultunk Keszthely irányába a kiépített kerékpárúton. Később elértük a szigligeti várat is, amit csak kívülről néztünk meg. Ahogy haladtunk nem igazán tudtuk, hogy hol fogunk megszállni estére, így megálltunk egy kisboltnál, hogy telefonon utánanézzünk a közelben lévő kempingeknek, valamint ha már egy boltnál álltunk meg, akkor vegyünk valami harapnivalót is. Odakeveredett egy kutyus is, amin megesett a szívünk, és neki is adtunk az ennivalónkból.361fIndulás előtt felaggattuk magunkra az esőkabátokat, és a bicajokra is az esővédőt, mert elkezdett szemerkélni az eső. Gyorsan felhívtunk egy szimpatikus kempinget, amiről már minden lefixálás után derült ki, hogy naturista, és kikötötték, hogy kizárólag meztelenül tartózkodhatunk ott. Erről a lehetőségről lemondtunk, és ekkor már tudtuk, hogy Zánkán fogunk megszállni, amit nagyjából 10km megtétele után el is értünk. Kivülről láttuk, hogy különféle haditechnikai járművek vannak kiállítva. Gyorsan felállítottuk a sátrat, ha véletlen jobban megered az eső, akkor tudjunk hova menekülni.


Tizenkettedik nap (kb.105 km) 2012. augusztus 10. péntek

Zánka – Balatonakali – Balatonudvari – Örvényes – Tihany – Balatonfüred – Balatonalmádi – Balatonfűzfő – Berhida – Ősi – Nádasladány – Sárkeszi – Sárszentmihály – Székesfehérvár (Bregyóközi kemping)

361hn

Reggel a Tihanynak vettük az irányt, ahol úgy gondoltuk, hogy megnézzük az apátságot. Nagy nehezen felszenvedtük magunkat az emelkedőn, ahol én a rossz irányba kanyarodtam el, és legurultunk. Innen már nem mentünk fel vissza, inkább a másik irányból hagytuk el a félszigetet. Azért képet innen is sikerült készítenünk. Az út további részén semmi említésre méltó nem történt, megérkeztünk Székesfehérvárra, ahol megszálltunk éjszakára. Sokat nem tudtunk aludni, ugyanis Volkswagenes találkozót tartottak a sátrunktól 5 méterre, rock koncerttel egybekötve.


Tizenharmadik nap (kb. 110 km) 2012. augusztus 11. szombat

Székesfehérvár (Bregyóközi kemping) – Lovasberény – Vértesacsa – Alcsútdoboz – Etyek – Biatorbágy – Sóskút – Érd – Budapest XI. ker

 

361hs58

Reggel elindultunk Budapest felé. Ezen a napon egy kicsit megáztunk, de nem bántuk, mert tudtuk, hogy a nap végén ágyban alhatunk, hiszen Fruzsi keresztanyjánál, Anitánál szállhatunk meg. Amikor odaértünk meleg vacsora várt minket, ami nagyon jól esett, mert nem sokszor volt alkalmunk hasonlóhoz.


Videó

Címkék: Bringa Bicaj Kerékpár Túra Túrakerékpár





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.