Üdv!

A hétvégi zempléni túra több résztvevős, több helyszínes mivolta miatt, gondoltam belefér ha a magam kis közjátékát külön blog bejegyzésbe foglalom, színesítésként, avagy kiegészítésként. Remeron - túravezetői minősítésében - megérdemli, hogy saját maga körmölje le az átélteket, ezért én most nem igyekezek a teljes 3 napot a saját szemszögemből elétek tárni, meg kell, hogy elégedjetek a szombati és vasárnapi különutas túrák kicsiny összefoglalójával.

Talán ott kezdeném, ahol az előző - Remeron által billentyűzetbe vésett - bejegyzés véget ért. Bózsváról Sátoraljaújhely felé, de már a város határában, élénk búcsúzkodásba fogtam, mondván engem vár otthon a szüleimnél a jól megérdemelt pihenés, a meleg vacsora és a forró fürdő. Többen jelentkeztek, hogy - különösen a meleg borsóleves hallatán - velem tartsanak, de a szüleim lakásának szűkös kapacitását és a leves mennyiségének kicsinységét kihangsúlyozva ellenálltam a nagyobb vendégsereg magammal vitelének. Nem ecsetelem, hogy milyen volt otthon, de természetesen jó...

Másnap, tartva magam az eredeti elképzelésemhez, a déli vonattal utaztam Sárospatakra, majd innen tovább busszal Hercegkútra. Eleinte hezitáltam cseppet, hogy melyik faluból (Hercegkút avagy Makkoshotyka) induljak a többiek által már előző este elfoglalt közös szállás felé (nagyjából ugyanakkora az út, mindkét községből), de aztán döntött a "honvágy", hiszen gyermekkoromban sok-sok nyarat töltöttem a festői Hercegkúton a nagyszülői házban. A faluba beérve ezért, először az utiránnyal ellenkező kanyart végeztem, majd a nagyszülői házat szépen lefényképezve a helyes irányba indultam a fő utcán, ami egyik túratársunk megjegyzésével ellentétben - ami arra vonatkozott, hogy a környéken minden településen ugyanarról a személyről nevezték el a fő utcát - nem a Kossuth nevét viselte. Bár, sok találgatásra adhatna okot, ezért elárulom, hogy Hercegkúton a fő utca Petőfi nevét viseli... Szóval haladtam felfelé, figyeltem az ismerős házakat, melyek több mint 20 év óta ugyanolyanok, mint egykor voltak és igyekeztem nem találkozni egyetlen ismerőssel sem. Nem őrzök túl jó emlékeket a sváb rokonokról... A falu végére érve elkezdtem a kapaszkodást a kék négyzet jelölésű műúton, mely lassan átváltott az út jelzésének színét meghazudtoló szürke sárfolyammá, illetve helyenként rohanó hegyi patakká. Mivel a frissen esett eső és a télről megmaradt hó olvadó víze "juszt is" a turista úton hömpölygött lefelé izgalmas és adrenalinnal dúsított pillanatokat okozott időnként a széles - két lépés keresztben - út egyik oldaláról, illetve írhatnám úgy is, hogy partjáról - a másikra való átkelés. Kedvenc helyemmé vált az a katlan, ahol a lezúduló víztömeg akkora gödröt ásott, hogy a kb 125 cm-re állított túrabot markolatig eltűnt benne. Még szerencse, hogy nem próbálkoztam az átkeléssel azon keresztül. Szóval lassan haladtam felfelé a vízivilággá változott hegyi ösvényen és elgondolkodtam a túra szükségességének mivoltán. Igaz, hogy jókora kerülővel, de mégiscsak vezetett Újhutára betonút is, nagy sárga volán buszjárattal. De, tudjuk, hogy minél nagyobb a szívási faktor, annál nagyobb az élményfaktor is. Vagy nem? De. különösen ha az egész hétvégét tekintjük. Továbbmenve egy kissé szárazabb részre érve, elhatároztam, hogy jó lenne vizet vinni a szervezetembe nem csak az eső által, ezért megálltam egy jól kiépített forrásnál - padok, lócák, asztalok - ahol végre le tudtam hámozni magamról a több rétegnyi vízálló cuccot. Miután kellőképpen felfrissültem indultam volna tovább, de akkor hangokat hallottam az addig csak az eső kopogását visszhangzó erdőből. A kék jelzés felől többszólamú káromkodás, lihegés, nyöszörgés ütötte meg a fülemet. eleinte bizony nem hittem a szememnek, mivel a pénteken magára hagyott túracsapat tagjai ereszkedtek (csúszkáltak) lefelé Csimpi túratárs vezetésével. Nagy volt mindegyikünk találkozás feletti öröme, olyannyira, hogy még unikummal is megkínáltak. Közölték, hogy még kb 1,5 órányi kapaszkodás-ereszkedés vár rám a célig. sajnos én nem tudtam ilyen jó hírt közölni velük, de azt nem gondoltam volna, hogy legközelebb 5 óra múlva találkozunk. A csapattól elbúcsúzva irányba álltam a Zsidó-rét felé, majd azt elérve megpróbálkoztam az időközben utamba kerülő ingoványon való átkeléssel. A zsommbékokon haladva meglehetős sikerrel teljesítettem a feladatot, majd időnként mélyen benyomulva az erdőbe megkezdtem a leereszkedést a település irányába. A ragszkodó csipke és kökény bokrokat leszámítva simán teljesítettem ezt az akadálypályát is és fáradozásaim jól megérdemelt jutalmaként - 3 órás küzdelem után - megérkeztem az Emese Panzióba, ahol várt rám a forró zuhany és a nem kevésbé forró leveske, áfonyás palancsintácska és az üveg Heinekenecske. No, a sör lehetett volna hidegebb is...

Este, miután a csapat a küzdelmes nap után visszaérkezett, kezdődött a mulatozás, dorbézolás, vetélkedés és a rendelkezésre álló alkohol mennyiségének jelentős apasztása. Jelentem, a feladat végrehajtása sikerült...

A buli után idejekorán elaludtam, hajnali 2 körül, majd frissen kipihenten fel ébredtem reggel hatkor. Mivel korai indulás volt előző este elhatározva - 10 óra - gyorsan összepakoltam a holmimat, majd negyed 8 körül reggelizni indultam. Legnagyobb megdöbbenésemre a háziak még javában a lóbőrhúzással voltak elfoglalva - falun! ahol a kakasok eddigre már rég rekedtre kiabálták a torkukat - ezért úgy döntöttem, hogy körülnézek a környéken egy kis műsoridőn kívüli túrácska keretében. sikerült is meghódítanom a környékbeli hegyecskéket, Láttam közben nap által vakító fehérre varázsolt keresztet a temetőben, hegygerincen épphogy átbukó napsugarak által megvilágított völgyeket, erdőzugokat, láttam gomolygó ködöt a völgyekből felszállva, óriás fenyőket a zöld megannyi árnyalatában és láttam három gyönyörű őzet, amint óvatos csörtetésemet meghallva szökellve menekülnek az erdő mélye felé. Aztán a faluba visszaérve láttam egyik koránkelő - ekkor volt kb 9 óra - túratársamat az ablakon kibámulni és láttam az őszinte döbbenetet az arcán, ahogy konstatálja, hogy a falu vége felől érkező zöldbe öltözött jelenés nem valami giccses manó, vagy tünde, hanem a csoport legabnormálisabb túratársa... Ajánlom magamat....