A vasárnap éjjel, inkább forgolódással telt a kocsimban, mint alvással. Mivel korán felébredtem,
5 körül, úgy döntök a korábbi busszal megyek Jásdról Zircre, hogy mégse legyen annyira neccesen
kiszámítva az idő. Álmosan bepakolok mindent a kisebbik hátizsákomba, fogat mosok a kocsi mellett,
majd beállok a buszmegállóba. Néhány perc múlva, már a buszon zötykölődöm. A terv az, hogy Zircről
még át kell gyalogolnom, pár km-t, Borzavárra, ahol találkozom Tónival (ld. előző rész).
Kis idő után oda somfordálok a sofőrhöz, és megkérdezem tőle, hogy ugye nem érem el a csatlakozást
Borzavárra. Mivel hivatalosan, a két busz, nyolc perccel elkerüli egymást.
"Hát..." - vakarja a fejét - "Odaszólok a Lajosnak, hogy várjon egy kicsit."
Ja, ha ez így megy, akkor köszönöm szépen.
A másik busz, már kerregő motorral, és nyitott ajtóval vár. Gyorsan átugrom rá. Elég korán, fél nyolc
felé, már a találkozóhelyen, a borzavári templom előtt ücsörgök a fűben. Hívom Tónit, aki azt
újságolja, hogy nem sokára lesz egy fuvaruk éjjeli szálláshelyükről a találkozóhelyig.
Van egy kis időm. Félmeztelenre vetkőzve, bekenem magam naptejjel. Ma is hőség lesz, de most még
kellemesen friss a levegő.
Közben észreveszem, hogy az út túloldaláról három kismacska néz érdeklődve. Aranyosak, de az egyik
elég betegesnek tűnik. Megjelenik egy felnőtt, koromfekete macska is, talán az anyjuk. Lenézően méreget, 
majd unottan beugrik a mögötte lévő ház nyitott ablakán, és eltűnik a félhomályban.

Megérkeznek Tóniék autóval. A szállásadó gazda, volt olyan kedves és elhozta őket. Négy túrázó száll
ki a kocsiból. Mindannyian férfiak, kb. 30 és 45 év között. Gyors bemutatkozás után, egyből útnak
indulunk, mai célunk, Jásd felé. A legfiatalabb srác, Laci, egészen Írottkőtől kíséri Tónit Budapestig.
Így ők már össze szokott páros. A másik két tag, András, és Viktor Tóni régi ismerősei. Útközben
kérdezősködöm, hogyan tudok minél többet, és hatékonyan segíteni a látássérült Tóninak. Néhány hete,
még azt hittem, hogy csak ketten leszünk ezen a szakaszon, és minden felelősség az enyém lesz.
De Viktor, mint régi túratárs, egyből beáll barátja elé, és mutatja az utat. Főszereplőnk látja
valamennyire az előtte lévő sziluettjét, és simán tudja követni.
"Szép nagy, jól látható sziluett van előttem." - viccelődik a kissé túlsúlyos Viktorral.
Szóval, nem kell kézen fogva vezetni Tónit, csak lépcsőknél, kidőlt fáknál, gödröknél kell szólni
neki. Teljesen normál túratempóban haladunk. Azt hittem lassabban fogunk haladni.
Szóba elegyedünk. Meg tudom Tóniról, hogy vadőr volt. A betegsége után, pedig az otthoni
gazdaságban dolgozik állatokkal, növényekkel.

Sűrűn benőtt rész után, ritkásabb bükkösbe érünk. A magasba törő, ezüstös színű fatörzsek, mintha
egy oszlopcsarnokot alkotnának.
Nem sokára megérkezünk Zircre, az ország legmagasabban fekvő városába. Tiszteletünket tesszük, a
helyi Tourinform irodában. Beírunk a vendégkönyvbe, majd fotózkodunk az ott dolgozó kedves fiatal hölggyel.
Pár háznyira megkóstoljuk a szerzetesek sörét, majd ismét útnak indulunk.
Pecsételünk a vasút állomáson, és már majdnem elhagyjuk a várost, mikor megcsörren egy telefon.
Valaki még egy gyors riportot szeretne készíteni Tónival. Pár perc múlva meg is érkezik egy középkorú
férfi, aki a város sportjáért, ifjúságáért felel. Néhány kérdés, és fotó után, most már tényleg búcsút
intünk a városnak.
Bakonynánát is elhagyva, megérkezünk a gyönyörű Római-fürdő vízeséshez. Csodáljuk a sziklaképződmények,
a leszakadó mészkő falak között lezúduló víztömeget.
Jól jön egy kis mosakodás, mert ma is tikkasztó hőség van.
Tovább indulunk. Mivel négyen figyelünk Tónira, ezért "csak" kétszer fejel meg, egy-egy ágat.
Sajnáljuk a dolgot.

Kis idő után megérkezünk a Jásd előtti, Vadalmás malomhoz, ahol Laci és Tóni fog nyugovóra térni.
Ez egy több, kisebb épületből álló turista szálló, a Gaja patak mentén.
Körbe nézünk, leülünk egy fedett részre, és dumálgatunk a mai napról. Csak mi vagyunk az egész területen.
A többiek söröznek, én nem, mert még vezetnem kell.
Laci telefonon beszámol a nap történéseiről valamelyik, a túrát koordináló internetes oldalnak.
Másnap este a világhírű opera énekesnővel, Miklósa Erikával fognak találkozni, és nála fognak
megszállni. A művésznő sokat sportol, túrázik, és aktívan segíti a fogyatékkal élőket.
Elköszönünk Lacitól és Tónitól, majd célba vesszük a 2 km-re lévő Jásdot.
Tóni személyében egy karakán, egyenes, minden felesleges sallangot nélkülöző embert ismertem meg.
Örülök, hogy vele túrázhattam, és részese lehettem nagy útjának.

Bepakolunk Jásdon hagyott autómba, Andrást és Viktort elviszem egy darabig, majd célba veszem
a Balatont. Holnaptól egyedül fogok kékezni. Nincs különösebb terv. Megyek, amíg megyek.
Balatonfüreden egy kellemes helyen eszek egy pizzát. Nagyon jól esik. Nem sokat ettem aznap.
Ezután elautózom Tihanyba, és már sötétben bemerészkedem a vízbe, egy nyugis partszakaszon.
Eredetileg úszni akartam, de aztán megelégszem azzal, hogy a vízbe vezető lépcső végén, leguggolok
nyakig a vízbe. Nekem nagyon hideg a víz. Az éjjelek már nem engedik napközben felmelegedni
a vizet. Lemosakodom gyorsan, és visszasietek a kocsihoz.
Azt gondoltam ki, hogy még aznap elvezetek Zánkáig, és reggel vonattal irány Keszthely, ahol elkezdek
kékezni. És majd onnan valahogy visszajutok a kocsihoz. Zánkán találok egy nagyon jó éjszakázó helyet,
kb. tíz méterre a Balatontól. A közelben van egy büfé, ahol egész sokan iszogatnak, főleg fiatalok.
Kérek én is egy sört, majd odébb sétálva a kihalt partra, csodálom a telihold miatt csillogó vízfelszínt.
Nagyon kellemes nyugalmat áraszt a látvány.
Végül bebújok az autómba, de nem tudok elaludni. Előveszem a pár napja, könyvtárból kihozott, Kubáról
szóló könyvet. A kocsi belső fényénél olvasgatok kicsit a nagyon sajátos működésű, ugyanakkor nagyon
varázslatos országról. Kb. fél óra olvasgatás után, párnát csinálok az egyik törölközőből, és aludni
próbálok. Holnap irány Keszthely.

Folyt.köv.

Címkék: Kéktúra