Ébredés után, fekszem még egy kicsit a kocsimban. Jól esik nyújtózkodni és heverészni. Közben, úgy
döntök, mégiscsak tovább megyek autóval Zánkáról Tapolcára. Onnan vonattal Keszthelyre, majd gyalog
vissza Tapolcára két nap alatt. Kikászálódom, felveszem túraruháimat a kocsi mellett és reggelizni
kezdek. Közvetlenül a Balaton partján ücsörgök, valami beton kockán, és rágcsálom a tegnapról meg-
maradt kissé száraz pizzámat. Reggel hét óra van. A tó apró hullámai álmosan, ráérősen érik el a
partot a lábaimnál.
Én is álmosan nézem a hatalmas vízfelszínt, és a reggeli pára fátylába burkolózó túlpartot.
A vízben, egy fehér bójára leszek figyelmes, pár tíz méterre a parttól. Mintha mozogna a part felé.
Megerőltetve szememet, látom már, hogy nem bója, hanem egy idősebb hölgy, hatalmas fehér úszósapkában.
Bizonyára, szokásos reggeli testmozgását végzi. Bennem fel sem merül, hogy a hideg vízbe merészkedjek.

Elhagyom Zánkát. Nagyon szép, dimbes-dombos tájon vezetek Tapolca felé.
Leparkolok a vasút állomáson. Próbálok olyan helyet keresni, hogy a következő két napban, többé-
kevésbé árnyékban legyen a kocsim. Bemegyek az épületbe jegyet venni:
"Hétszáz forint"-közli a hölgy.
"Vonat indul Keszthelyre, bla, bla..."-közli a hangos bemondó, szinte ugyanabban a pillanatban.
"Akkor már csak 400, mert másodosztályú lesz, és két óra múlva indul a következő."-mosolyog a pénztáros.
Visszamosolygok, és fizetek.
Van két órám bevásárolni, meg elkészülni. Teljesen jó.
A közeli üzletben, veszek kaját, innivalót a következő két napra. Nem sok vásárlási lehetőségem
lesz az úton. Bepakolok mindent a nagyobbik hátizsákomba, és leülök a peronon egy árnyékos helyen.

Útikönyvemet olvasgatom. Meg tudom, hogy a Keszthelyi-hegység zöme, fődolomitból áll,
ami egy szürkés-fehér kőzetanyag. Meg azt is, hogy a hegy déli lejtőin, esténként lezúduló hűvösebb
levegő, szinte kiöblíti a part menti régiókat.

Keszthelyen leszállva, egyből pecsételek a füzetembe, és elindulok a kék jelzésen. Pár éve már voltam
itt kirándulni, így most nem nézem meg az 1745-ben, Festeticsek által építetett kastélyt, és
gyönyörű parkját. Keszthely igazi szellemi központtá nőtte ki magát a XVIII. század vége felé, a
Festetics családnak köszönhetően.

Mai első célom, az előbb említett családról elnevezett kilátó, ami a település szélétől kb. két
kilométerre, tehát viszonylag közel található. Egy kicsit le kell térni a kékről, de megéri. Takaros,
zöld színű kilátót pillantok meg. A panoráma is szép, de konstatálom magamban, hogy továbbra is a
Cserhátban lévő Tepke kilátó körpanorámája van nálam első helyen.
Nézem az alattam lévő, zölden hullámzó tájat, majd visszatérek a kék jelzésre.
A mai táv csak 14 km, de a szünni nem akaró hőségben, pont elégnek bizonyul nap végére.
Szép, de nem túl izgalmas tájon haladok. Mozdulatlan minden. Szél híján, a felevelek, ágak sem
ingadoznak. Enyhe emelkedőn visz utam, szinte végig. Négy óra körül megérkezem Vállus nevű településre.
Kb. kétszázan lakhatják. Gyalogolok a forró aszfalton, végig a falun. A gondozott, régi házak előtt
autók parkolnak. Nyilván a hőség miatt, nem látok egy teremtett lelket sem. Sem az utcán, sem az
udvarokban, sehol.
Megpillantom a pecsételő dobozkát, a templom melletti vegyesbolt falán. Az üzlet, ránézésre olyan
10-15 éve bezárhatott. Pecsételek, majd elindulok visszafelé, a Láz-tetői kilátóhoz, mai tervezett
szálláshelyem felé. Egy kilométert kell még mennem, de azt nagyon meredek emelkedőn. Várom már, hogy
megpillantsam a célt, és ledobhassam, egyre nehezebbnek tűnő hátizsákomat. Hirtelen elém tárul egy
szép, fából készült torony, amit pár éve építettek. Meg szabadulok végre terhemtől, és felmegyek a
kilátó tetejére. Ott bezzeg fúj a szél egy kicsit. Alattam Vállus házainak, vöröslő tetőcserepei.
Komótosan lesétálok a falépcsőkön, és mivel senki nincs rajtam kívül, zuhanyozni kezdek. A kiadós, kb.
egy liter vízben történő tisztálkodás után, leterítem sátoraljamat a kilátó második szintjére. Rá a
derékaljamat, és leheveredek az árnyékban. Egy körtét eszegetek, nézem az eget, és élvezem a
semmit tevést. Fél óra múlva, kipakolok mindent a hátizsákomból, és neki látok kikötözni sátramat,
az előbb említett második szintre. Esőt mond, és nem akarom, hogy az oldalról becsapó víz
eláztasson. Nem akarom a talajszinten tölteni az éjszakát. Aludtam már erdőben, és az éjjel megélénkülő
kisebb-nagyobb vadak látogatásaitól, inkább feljebb húzódom a kilátóba. Komfortosabban fogom
magam érezni.
Szerencsére bőven van száraz ág, így kisebb tüzet gyújtok, és megmelegítem konzervkajámat. Valamilyen
kolbászos főzelékféleség. Pár perc után már piszkálhatom is ki ágakkal a lángokból. A forró fém-
dobozt felbűvészkedem a kilátó melletti faasztalok egyikére, és enni kezdek. Nagyon jól esik.
Már éhes voltam.
Közben eszembe jut, hogy ha már itt vagyok, fel kéne mennem a kilátóba, megnézni a naplementét.
Félbe hagyva vacsorámat, ismét felmászom a legfelső szintre. Most már kicsit erősebb, és hűvösebb
a szél. Lassan narancssárga, majd vörös színt ölt az egész vidék, ahogy bealkonyodik. Csend van.
Lenézve még látom a tűz izzó parazsát. Megint csak lemászom, és befejezem vacsorámat. A padon ücsörögve
megvárom, míg az utolsó parázs is kihuny. A faluból kutyák ugatását hallom. Valahogy jó érzéssel tölt
el, hogy emberek vannak a közelben.
Fejlámpám fényénél, bemászom a sátramba, és hamar elalszom.
Holnap már egy kisváros, Tapolca vár.

Folyt.köv.

Címkék: Kéktúra