Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 


A tárgyalás
2016/10/22 20:24:16 Küldte: Gejza

A címben szereplő tárgyalásnak a forradalomhoz nem sok köze volt, de ez is azon a nyáron történt. S bár mind ezekről csak évtizedekkel később értesültem, még is elmondom, hisz annyira jellemző volt arra a korra.

 

Apám halálát követően anyám nem akart többet férjhez menni. A mi felnevelésünknek és apám emlékének szentelte az életét. Aztán tízegynehány év múlva még is talált valakit.

Edvárd bácsi[1] kitüntetéssel végezte el az egyetemet, nyelveket beszélt, s a háború előtt már az államtitkár helyettességig vitte. Az új rendben azonban sehogy sem találta helyét. Felesége elvált tőle, a lányával sem találkozhatott, végül az ital rabja lett. Így talált rá anyám, akinek mindig kellett valaki, akit pátyolgathasson.

Nem volt könnyű dolga, a gyerekekhez nem értett. Én ugyan igyekeztem vele békében élni, de bátyám nem fogadta el. Egymás között csak Eb.-nek hívtuk. Gedus meg Kazuárnak, mert az apja után második keresztneve Kajetán volt. Memivel mégis jól kiegészítették egymást. Anyám festőművész volt. S mint általában a művészek teljesen gyakorlatlan az élet dolgaiban. Ő rámáztatta be a képeit, szervezte a kiállításait, tette újra festővé. Mellette ismét művészetének élhetett, s az anyagi helyzetük is nagyjából rendeződött.

 

Egy nap furcsa hívás érkezett. Ő vette fel a telefont. Ismeretlen nevű fiatal női hang engem keresett. Mondta, hogy iskolában vagyok. De nem, ő az édesapjával akar beszélni, akit ugyan így hívnak, és az ötvenes évek közepén Veszprémben volt kutatómérnök!? Az meghalt… Akkor az özvegyével és a fél testvéreivel szeretne találkozni…

Az Eb-nek kapóra jött ez a telefonhívás, mert egy halott férj emlékével nem lehetett versenyre kelni. De lám, az sem volt hibátlan! Nem csak kutatgatott, hanem egy zabigyereket is összehozott valakivel ott Veszprémben. Aztán, hogy meghalt, a bíróság bizonyára lezárta az apasági keresetet. Valahogy így adta elő nekem akkoriban a dolgot. Annál jobban meglepte anyám reakciója:

-         Ha már így történt, akkor vegyük magunkhoz, és neveljük fel! Legalább ennyi maradt utánna nekem. Úgy is szerettünk volna még egy kislányt!

Eb. nem ilyen érzelem kitörésre számított… Aztán számolgatni kezdtek, ez a lány már 16-18, vagy akár 20 éves is lehet. Aligha szeretne mostoha szülőket. Inkább talán valami örökséget akar kicsikarni magának?

Edvárd bácsi jogász volt, így ajánlott levélben kikérte a Veszprém megyei Bíróságtól a szóban forgó peranyag aktáit betekintésre, amiből bizony egykettőre kiderült, hogy még apám halála előtt elutasították az apasági keresetet. Eb azt mondta, ne beszéljek másoknak erről, mert rossz fényt vetne anyámra, változtatni meg úgy sem tudunk már rajta.

 

Bátyámmal sokat veszekedtünk és verekedtünk gyerekkorunkban, s általában én húztam a rövidebbet. Akkoriban ő már egyetemre járt és az Eb korábbi társbérletében lakott. A lányok buktak a két balkezes tudós jelöltre, s ezt ő ki is használta. Ha nagy néha találkoztunk, nem igen volt közös témánk, talán ez lehetett az oka, hogy erről sem értesült. Később megnősült, és még ritkábban láttuk egymást. Ha én nem kerestem, évekig felém sem nézett.

A kilencvenes évek elején mégis felhívott, hogy találkozni szeretne velem. Az ő autójában beszélgettünk. Akkoriban már az OTP-nél volt matematikus és programfejlesztő. Magába zárkózó kevés beszédű ember, aki a kollégáival a köszönésen túl nem igen társalgott. Évek teltek el, míg a harmadik szobában dolgozó Ildikó[2] vette a bátorságot és megkérdezte tőle kik a szülei, mivel foglalkoznak? Majd közölte vele, hogy akkor ők valószínűleg féltestvérek és velem is szeretne megismerkedni.

A találkozóra Balatonedericsen Gedusék telkén került sor. Ildikó kérdésére édesanyja mindig azt mondta, hogy az apja vegyészmérnök volt, aki 1956 augusztus 20-án a Balatonba fulladt. Bátyám felajánlotta végeztessenek DNS vizsgálatot, ami egyértelműen eldöntheti a kérdést. De erre már nem került sor. Talán attól félt, hogy lélekben másodszor is elveszítheti azt, akit eddig az édesapjának gondolt. Pár hét múlva elutazott Tel-Avivba a lányához és többet nem hallottunk róla.

 

Apám testvére, Fipi bácsi Sopronban az Erdészeti egyetemet végezte el. 1945-ben, Budapest ostroma alatt sokat éhezett a Budafoki úti lakás pincéjében. Így a felszabadulását követően munkára jelentkezett a felrobbantott Ferenc József-híd[3] újjáépítéséhez, mert az ott dolgozók kaptak naponta egy tányér meleg levest, és időnként egy-egy kiló húst is. Az egyetemen út-, és vasút építést is tanítottak neki, így hamarosan munkavezető lett a műszaki rajzok olvasásában jártas fiatal mérnök. A főnökeitől kapott könyvekből tovább képezte magát, s a keszon-munkákba beletanulva a hidak újjáépítése után, a metró-építkezés egyik főmérnöke lett. 1955-ben két évre Egyiptomba utazott, hogy a Níluson egy új híd építését irányítsa.

Nyár végén és a forradalom napjaiban éppen három hónapos szabadságát töltötte itthon. Aztán visszament Alexandriába. Mielőtt végleg hazajött volna egy kollégája kiment eléje Bécsbe figyelmeztetni, hogy itthon feltehetőleg bíróság elé fogják állítani, mert a forradalom napjaiban többek előtt valami olyasmit mondott, hogy „végre szabadon lehet beszélni!” Lehet, hogy csak a beosztására pályázott a kolléga, de abban a zavaros időben az ilyesmit komolyan kellett venni. Így végül kint maradt. Az 1962-es amnesztiát követően az elsők között jött haza fiához és édesanyjához.

 

Miután Geduséknál találkoztam Ildikóval, Fipi bácsival is levelet váltottam, de a részleteket csak egy évvel később egy személyes beszélgetésben tudtam meg tőle Bécsben.

-         Te honnan hallottál erről? A tárgyalás után pár héttel édesapád a Balatonba veszett és én senkivel sem beszéltem erről azóta…

 

Apám 1952-től a Veszprémi Nehézvegyipari kutatóintézetben dolgozott. Szombat délután ért haza és hétfőn hajnalban utazott vissza. Ritkán és keveset volt velünk. Alig van róla emlékem. Az általa irányított kutató csoport a fizikai és kémiai ismeretek határ területein elemezte a szénvegyületeket. Jó fizetése volt, ottani kiadásai mellett – az akkori állapotokhoz viszonyítva – nekünk is előteremtett mindent.

Egy alkalommal az egyik hozzá beosztott laboráns lány egy szakkönyvet kért tőle kölcsön, majd pár nappal később személyesen vitte el az albérletébe. Akkor még örült is neki, hogy ennyire érdekli a munkája. Hamarosan kiderült azonban, hogy a csinos zsidólány állapotos és fogalma sincs róla ki a gyerek apja. Barátnői azt tanácsolták keressen az intézetben egy jól kereső fiatal mérnököt, s ők majd tanúskodnak mellette. A könyvet is csak azért kérte kölcsön, hogy alaposan körülnézhessen az albérletben, ahol – a bíróság előtt tett vallomása szerint – hónapokig együtt élt apámmal. Pepi hiába tagadott, a bíróság letiltotta fizetéséből a gyermektartási díjat. Az volt a szerencséje, hogy az általa bevezetett újítások után kapott jutalmakból tudta pótolni a levonásokat, így anyám és nagyszüleim előtt nem kellett magyarázkodnia.

Per újra felvételt kért, de fogalma sem volt róla, hogyan tudja majd magát tisztázni. Akkoriban a gyárak falára nagy betűkkel ilyeneket írtak:  

„GYERMEKET SZÜLNI LEÁNYNAK DICSŐSÉG, ASSZONYNAK KÖTELESSÉG” 

Ugyan mit várhat egy ilyen hazug világban az „igazságszolgáltatástól?”

Ekkor érkezett haza szabadságra öccse Egyiptomból. Nem várt tőle segítséget, de legalább végre valakinek kiönthette a lelkét. Lehetetlen helyzetéről neki mindent őszintén elmondhatott. Napokig tépelődtek, a leglehetetlenebb lehetőségeket is átbeszélték. Végül kétes kimenetelű, de bátor lépésre szánták magukat.

Aztán eljött a tárgyalás napja. A bíróság tette a dolgát, majd beszólította az újabb tanut. A nő alig tett pár lépést a terembe felsikoltott és a vádlottak padján ülőre mutatott:

-         Ő volt! Igen, ő volt, azonnal megismertem!

Már-már neki ment volna, alig tudták megfékezni. Aztán meg elhallgattatni.

-         Ismeri a vádlott ezt a hölgyet?

-         Nem. Soha sem láttam. De nem is láthattam, és ezzel egyértelműen bebizonyosodott, hogy hamis a tanú és így, hamis a vád is! Mivel ezekben a hónapokban tartós külföldi kiküldetésen Egyiptomban tartózkodtam. Ezt a tisztelt Bíróság felszólítására a Budapesti Hídépítő Vállalat személyzeti osztálya írásban is meg fogja erősíteni!

Aztán így folytatta:

-         Mert a vádlott nem én vagyok, hanem a bátyám, aki a tárgyalóterem előtt a folyosón várakozik.

A bíróság a tárgyalást elnapolta, majd pár hét múlva apámat felmentették, de erről őt már nem tudták értesíteni…

Mind ehhez persze az is kellett, hogy a teremőr az orra alá dugott személyazonossági igazolványt, mellyen Fipi bácsi a hüvelykujjával a keresztnevét gondosan letakarta ne kérje el lakcím és egyéb adatok egyeztetésére.

 

Peregnek az évek. Januárban volt 26. éve, hogy anyám kiköltözött Farkasrétre apám mellé. Fipi bácsi néhány éve 91 évesen hagyott itt minket. Egyedül bátyám, és én őrizzük még apánk emlékét…

 




[1] Dr Kelemen Edvárd Kajetán (191?-1990) Büntető jogász. Az ötvenes évek elején idegi alapon leszázalékolták

[2] (1956- ????) Ügyintéző. A vezetéknevére már egyikőnk sem emlékszik.

[3] Ma Szabadság-híd

Címkék: 1956 Veszprém Forradalom





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.