Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



A Kék Kör (a 45. naptól)
2016/12/12 12:33:21 Küldte: dzoli1

45. nap

   Nem keltem túl korán, de azért 7-kor már úton voltam úgy, hogy meg is reggeliztem. Első pecsételő helyemen, Körösladányon meg akartam nyiratkozni, mert ebben a nagy melegben még a jelenlegi nem túl hosszú hajam is zavaró volt. Azonban a fodrászat zárva volt, bár a nyitva tartási idejük szerint nem így kellett volna lennie. Mindegy, mentem tovább. A Vidratanyáig végig a töltésen haladtam, tűző napsütésben. Az ivóvizem fürdővíznek is elment volna, legalábbis ami a hőfokát illette. De még így is jobb volt a semminél. Három éve, amikor augusztusban 40 fokban gyalogoltam, és néhol találtam közkutat, először mindig megörültem, hogy milyen jól felfrissülök majd. Aztán lelohadt az örömöm, amikor a kútból olyan meleg víz folyt még percek múltán is, hogy egy kisbabát nyugodtam meg lehetett volna fürdetni benne. (Később már ki sem engedtem a vizet, úgyis fölösleges lett volna.) De mint megtapasztaltam, a meleg vizet is meg lehet inni, ha szomjas az ember. A végén már majdnem meg is szerettem. :) Azért rendkívül jólesett a Vidratanyán megivott jéghideg kóla, egészen újjáéledve mentem a Csolt monostorig. Itt ismét ittam hideg kólát, így már gond nélkül jutottam el a mai napra tervezett végcélig, Vésztőig. Megvacsoráztam egy finom pizzát, és kezdtem egészen jól érezni magam, amikor szomorú hírt közöltek velem a gyerekek: Nimród kutyám nincs többé. :(:(:( Olyan hirtelen romlott az állapota, hogy már nem volt idejük szólni, azonnal meg kellett szabadítani a fájdalmaitól. :( Szegény, drága kicsi kutyám ... mennyit túráztunk, ládáztunk együtt ... nagyon fogsz hiányozni, nyugodj békében! Mióta megtudtam, milyen beteg, nem volt óra, hogy ne gondoltam volna rá. Most már csak a Dalma kutyámmal vigasztalódhatok, de már ő is 12 éves. Belegondolni is rossz, hogy mindezt majd vele is át kell élnem egyszer. És akkor még nem is szóltam a gyermekeimről, akik végig ott voltak mellette és ellátták az utolsó pillanatig. Végtelenül hálás vagyok nekik. Tudom, hogy nekem is ott kellett volna lennem. De azt is tudom, hogy én képtelen lettem volna ezt végigcsinálni. :(
   Vésztő piacterén alvásra kiváló asztalok voltak. Igaz ugyan, hogy ki volt írva, hogy az asztalokra ülni szigorúan tilos, de én feküdni szeretnék rajta. Sejtem ugyan, hogy adott esetben ezt nem fogadnák el indoklásként, de azért megpróbálok itt éjszakázni, aztán meglátom, elkergetnek-e. Legrosszabb esetben lefekszem a padok alá, azt talán lehet. Mégis fedett helyen lennék, megspórolnék egy sátorállítást. Este 9 körül elcsendesedett a környék, és már majdnem bevackoltam magam, amikor észrevettem még egy eldugott feliratot, miszerint a piactéren való illetéktelen tartózkodás büntetést von maga után. Ezen úgy felháborodtam, hogy fogtam magam és továbbálltam. Elgyalogoltam Okányig, és a forgalmisták engedélyével a vasútállomáson töltöttem az éjszakát.

46. nap

   Nem állítom, hogy frissen és kipihenten, de legalább felébredtem. Korán jöttek az első vonatok/utasok, így én is gyorsan összepakoltam és 5 órakor már úton voltam. Szerencsére éppen elmentem egy 5-kor nyitó élelmiszerbolt előtt, itt megvettem és pár méterrel később meg is ettem a reggelit egy étkező asztalnál. Ekkor még kellemesen hűvös volt, de egy órával később már látszott, hogy megint meleg nap elé nézünk.
   Jól lehetett haladni a kiszáradt úton, az utat sem nagyon kellett figyelni többnyire egyenes vonalvezetése miatt, így volt időm emlékezni szegény kutyámra. Most még nagyon fáj az elvesztése, sok napnak kell még eltelnie, hogy enyhüljön ez a mardosó érzés. :(
   Geszt előtt egy kb. 2 kilométeres szakaszon nemcsak a forrósággal kellett megküzdenem, hanem az út hiányával és a magas fűvel is. Belegondolni is borzasztó, milyen lehet ezt a szakaszt lejárni közvetlenül eső után. Végül nagy nehezen beértem a településre, de a cipőm és a zoknijaim tele voltak száraz fűmaradványokkal és magokkal. Kereken 1 órámba került, mire megszabadultam tőlük, de legalább addig is pihentem. 3 éve itt szálltam meg a rendkívül olcsó önkormányzati szálláson, és most is ez volt a tervem, azonban minden vendégszoba foglalt volt. Jobb híján továbbmentem.
   A településről kiérve, már jóval a házak után találtam egy működő közkutat. Mintha csak nekem állították volna oda. :) Alaposan megmosakodtam, vagy inkább helyesebb, hogy megfürödtem szappannal. Nagyon jólesett a hideg víz és a tisztaságérzet is. Kimostam a ruháimat is ... a forróságot jól jellemzi, hogy mire végeztem a fürdéssel, a kimosott ruháim megszáradtak. Miközben a zsákom mellé leülve vettem vissza a zoknijaimat, egy fiatal szarvas merészkedett egészen az út közelébe. Valószínűleg az ott lévő szénakupacból szeretett volna falatozni. Sajnos csak későn vettem észre, és ahogy felálltam, elszaladt.
   Biharugráig lassított tempóban mentem, hogy a szükségesnél jobban ne izzadjak meg. A településen egy kellemes fedett pihenőhelyen megvacsoráztam, és ezt néztem ki szálláshelyemnek is. Reméltem, hogy senkinek nem leszek útban. Lebeszéltem a holnapi szálláshelyemet Furtán, ameddig el szeretnék jutni. Szintén egy önkormányzati olcsó szálláshely. Neteztem és dolgoztam egy kicsit, majd a hálózsákomban nyugovóra tértem.

47. nap

   Meglepően nyugodtan tudtam aludni, nem akart elzavarni senki, ennek megfelelően a körülményekhez képest kipihentem ébredtem 5 órakor. Mivel csak a hálózsákot kellett visszavarázsolni a tokjába hamar összepakoltam, és épp azon gondolkodtam, megvárjam-e a szemközti bolt 6 órai nyitását vagy inkább induljak el, amikor láttam, hogy egy helybéli asszony bemegy a bolt nyitott ajtaján. Mint kiderült, a tulajdonos már javában rámolt odabent, és készséggel kiszolgált nyitás előtt is. Így megreggeliztem és indultam is az utamra. Két közeli település következett, közülük Körösnagyharsányban alig találtam meg a pecsételő helyet. Nagy ijedelmemben még egyszer megreggeliztem egy ott vásárolt friss péksüteményt kakaóval. A települést elhagyva és a töltésre felérve óriás szöcskékkel találkoztam. Rengetegen voltak és olyan hatalmasak, hogy alig bírtak ugrálni, inkább szaladtak.
   Körösszakál után egy 20 km-es monoton gyaloglás következett szántóföldeken. Azzal együtt, hogy ilyen melegben meglehetősen tikkasztó az ilyen menetelés, szeretek ilyen helyeken gyalogolni. Ha nincs sár, a munkagépek által ledöngölt utakon kifejezetten könnyű a haladás. A szél is mindig lengedezik itt, ami hűsítőleg hat. Messzire el lehet látni, így nagyobb az esély a vadak kiszúrására. Persze ilyen melegben ők is inkább az árnyékos helyeket keresik. De később, amikor a kukorica csövesedni kezd, szinte biztos, hogy előbb-utóbb találkozni lehek őzekkel, szarvasokkal. (Ennek persze a mezőgazdászok nyilvánvalóan kevésbé örülnek.) Addig is beérik a búzával. Most is találkoztam egy fiatal szarvassal. Annyira belemerült a búza dézsmálásába, hogy nem hallotta meg a lépteimet. Nem voltam messzebb tőle 5 méternél, amikor hirtelen felkapta a fejét, és láttam a szemében a riadt csodálkozást: „Hát ez meg hogy került ide ilyen hirtelen?” Aztán persze pillanatok alatt eltűnt a szemem elől. Nem tudom, mindig így van-e ebben az időszakban, de rengeteg gólyával is találkoztam/találkozom utam során.
   Van azonban hátulütője is az ilyen terepnek: nagyon figyelni kell a letérésekre. A jelzésfestőknek itt nehéz dolguk van, nem nagyon van mire a jelzést elhelyezni. Legutóbb, amikor erre jártam, csúnyán benéztem egy letérést. Több kilométert haladtam rossz irányban, majd amikor észrevettem, gondoltam toronyiránt visszatérek a kékre. Naiv elképzelés volt. Ebben az országrészben nem lehet toronyiránt haladni, szinte biztos, hogy előbb-utóbb utamat állja egy ér, csatorna, patak stb. amin segédeszköz nélkül nem lehet átjutni. 3 éve is ez történt, végül vissza kellett mennem a letérési pontra, sok plusz kilométert téve a lábamba.
   Furtára érve megkönnyebbültem, hogy vége a mai menetelésemnek. Felhívtam a szállásadómat, akivel tegnap beszéltem, hogy hova menjek. Ekkor derült ki, hogy csúnyán elnéztem valamit, a szállás, amit lebeszéltem Körösszakálon van ... ahonnan jöttem. :( (Utólag utánanézve az zavarhatott meg, hogy mindkét helységben a kocsmával szemben Templom utca van, és a fórumbejegyzéseket olvasva összekeveredtek a helységnevek.) Mivel nem volt szálláslehetőség Furtán, jobb híján továbbmentem az alig pár kilométerre lévő Zsáka községbe. Bár itt sem találtam szállást - az igazat megvallva már nem is nagyon kerestem -, egy jó pihenőhelyet igen, ahol az alvást is terveztem ... ismét egy széles étkezőasztalt néztem ki „áldozatnak”. Megvacsoráztam, egy közkútnál megmosakodtam, majd sötétedéskor lefeküdtem. Azonban éppen Családi Napot tartottak a településen, és a rendezvényt a pihenőhelyem szomszédságában tartották. Sok meghívott előadó is fellépett, akik természetesen mindannyian énekeltek, táncoltak ... jó hangos zenekíséret mellett. Akaratlanul is „ünnepeltem” velük, de valóban jól szórakoztam, jóhangú énekesek szórakoztattak minket. Éjfél körül lehetett vége a rendezvénynek, ekkor én is elaludtam.

48. nap

   Bár több részletben, de elég sokat tudtam aludni. A felkeléssel sem kellett sietnem, mert az élelmiszerbolt, ahol a reggelim megvételét terveztem vasárnap lévén csak 7-kor nyitott. Végül reggelizés után 8 óra körül indultam tovább. A mai napot pihenésre szántam, csak Berettyóújfaluig kellett eljutnom, alig 20 km-re. A volt kollégám ismét fizetett itt egy szálláshelyet, hálás köszönet neki érte.
   Bakonszeg felé tartva az országúton lelassított, majd megállt mellettem egy rendőrautó, benne két fiatalemberrel. A sofőr udvariasan megérdeklődte, hogy merre tartok és honnan jöttem. Ekkor már elég meleg volt, izzadtam rendesen, gondolom elég ziláltan nézhettem ki. Mikor a rendőr megtudta, hogy valamikor még áprilisban Budapestről indultam, és hogy „kis” kerülővel, de ugyanoda tartok vissza, láttam a szemében a hitetlenkedést, és talán még valami mást is ... valamiféle olyan tekintetet, amelyet a nem teljesen beszámítható emberekkel való beszélgetéskor lehet felfedezni. Mindenesetre további jó utat kívánt és gyorsan továbbálltak. Bizonyára nem kívánta megtapasztalni, mire lehet még képes ez az őrült ember. :)
   Hasonló „jeleneteknél” mindig a 3 évvel ezelőtti utam jut eszembe. Az AK-t járva már úgy 100-150 km-re lehettem Szekszárdtól, amikor valami hasonló beszélgetés zajlott le köztem és egy érdeklődő között:
      - Aztán honnan indult?
      - Szekszárdról.
      - Hmmm. És hová tart?
      - Sátoraljaújhelyre.
      - Hová?!?!?!?!
   Majd jóval később, Sátoraljaújhelytől úgy 100-150 km-re egy másik érdeklődővel:
      - Aztán hová tart?
      - Sátoraljaújhelyre .
      - Hmmm. És honnan indult?
      - Szekszárdról.
      - Honnan?!?!?!?!
   Bakonszegen egy vasárnap is nyitva tartó élelmiszerboltban pecsételtem, hálából megittam egy fél liter kakaót. A Berettyóújfaluig tartó szakasz szinte végig a töltésen haladt, könnyű járással, viszont tűző napon. De jól osztottam be a vizemet, éppen kitartott a szállásig. Itt megtisztálkodtam, kimostam a ruháimat, majd megebédeltem egy menüt. A vendéglátóm kedveli a tűzoltókat és azzal kedveskedett, hogy a ház vendége voltam egy ebédre. Hálás köszönet a kedvességéért. :) Bár eredetileg is így terveztem, ezek után kétség sem férhetett hozzá, hogy a vacsorát is helyben fogyasztottam el. Utána maradt még bőven időm számítógépes munkára, egy kis TV nézésre, majd korán lefeküdtem, hogy jól kialudhassam magam. Nem kell korán kelnem, mert a szállásár a reggelit is tartalmazza, ami viszont csak 8-tól lesz.

49. nap

   Ébredés után kényelmesen összekészülődtem, majd 8 óráig TV-t néztem és meghallgattam a híreket. A reggeli finom volt, de nem teltem el vele ... majd kipótolom egy útba eső boltban. Visszatértem a kékre, és folytattam utamat a töltésen. A hűtőben lehűtött víz gyorsan fogyott, mert már most forróság volt. Ez a hátránya a késői indulásnak. Gáborjánra érve bementem az élelmiszerboltba, hogy kipótoljam a reggelimet egy fél liter kakaóval és néhány Fornetti sütivel. A település vége előtt találkoztam egy közmunkás társasággal, az árok szélén hűsöltek. Annak rendje és módja szerint elbeszélgettünk, majd miután megtudták, hogy sátorozni szoktam, az egyik cigányasszony figyelmeztetett, hogy Hencidán nehogy sátorozzak, mert ott sok a cigány és nem biztonságos. Bár egyébként sem terveztem ezt, kicsit ironikusan hangzott ez a figyelmeztetés pont az ő szájából. (Fontosnak tartom megjegyezni, hogy sem a korábbi útjaimon, sem most soha semmilyen atrocitás nem ért a részükről.)
   Hencidán csak pecsételtettem, majd indultam is tovább. Utólag gondoltam csak rá, hogy ki kellett volna cserélnem a még meglévő vizemet, ami időközben kellőképpen felmelegedett. Ez még nem is lett volna akkora baj, már megszerettem a meleg vizet is, de érdekes moszat-képződmények jelentek meg benne ... így azért már nem annyira akartam belőle inni. Nagykerekiig az utolsó kilométereket ezért víz nélkül tettem meg, így igazán jólesett a hideg kóla, mikor végül beértem a településre. A kastélykertben egy jó árnyékos padon meg is ebédeltem, majd elindultam Kismarja felé. Pár száz méter után egy rendőrjárőr kocsi állt meg mellettem, benne két szimpatikus fiatalemberrel. Kikérdeztek úti célomat illetően, kellőképpen elszörnyülködtek, majd kitartást és további jó utat kívánva elmentek. Érdekes, hogy sem ők, sem a múltkori kollégáik nem igazoltattak. Aztán a települést elhagyva, nem sokkal a vasútállomás után ismét mellém gördültek, hogy figyelmeztessenek, rossz irányba haladok. Az igazolófüzetem térképét megmutatva meggyőztem őket, hogy erre kell mennem ... ők csak országútban gondolkodtak, nem turistaútban. Mindenesetre ismét jól elbeszélgettünk, és lebeszéltek tervemről, miszerint Pocsajig mennék ma. Azt javasolták, hogy csak Kismarjáig menjek, és ott a polgárőrség kertjében sátorozzak. Annyira kedvesek voltak, hogy még a vizük egy részét is felajánlották az útra, de megnyugtattam őket, hogy kellőképpen feltankoltam.
   A tanácsuk szerint jártam el, és Kismarjára érve megkerestem a polgárőröket. Bár kérésemmel láthatóan zavarba hoztam őket, nagyon segítőkészek voltak, és a főnökasszonnyal történt egyeztetés után megengedték a kertjükben való sátrazást. Hálás köszönetem mindannyiuknak! A kerti csapnál meg is tudtam mosakodni, jól elbeszélgettem velük is, majd visszavonultam a sátramba. Néha még hallottam, hogy szörnyülködve mesélik az újonnan jövőknek, hogy milyen utat járok, majd elaludtam.

50. nap

   Attól tartok, elromlott a sátram ... legalábbis a vízgyártó egysége, ugyanis reggelre nem vizesedett be. Nem mintha hiányzott volna, csak már úgy megszoktam. Persze holmi fizikusok biztosan azt mondanák, hogy azért nem lett vizes, mert magas volt az éjszakai/hajnali hőmérséklet, de én ezt jobban tudom. :)
   A reggeli bevásárlás kicsit körülményes lett, mert várni kellett a péksütemények megérkezésére, de végül 7-kor útra tudtam kelni, miután megreggeliztem és elbúcsúztam vendéglátóimtól. Pocsajon csak pecsételtettem, majd mentem vissza a töltésre. Itt találkoztam egy fiatalemberrel, akiről kiderült, hogy ő a gátőr. Kölcsönösen kikérdeztük egymást, ki mi járatban van, miközben csemegéztünk egy töltés mellett nőtt eperfáról. Miután kellőképpen befestettük magunkat, érzékeny búcsút vettünk egymástól és ki-ki ment a saját dolgára. Pár kilométerrel később kellemetlen szakasz következett, magas fűben kellett gázolni. Természetesen megint tele lett a cipőm, zoknim toklásszal, száraz fűvel és fűmaggal. A vizem is elfogyott, így éppen ideje volt Cserekertre érnem. Azonnal kiittam az első működő közkutat, majd leültem és alig fél óra alatt ismét komfortossá tettem zoknijaimat és lábbelijeimet. A települést elhagyva erősen lelassította haladási tempómat három útszéli meggyfa, amelyeket alaposan megdézsmáltam, de azért hagytam az utánam jövőknek is. A Létavértesig tartó úttesten haladás friss hideg vízzel feltankolva nem volt vészes. Úgy terveztem, hogy itt eszek valami meleget, de nem láttam éttermet vagy valami hasonlót, letérni meg nem akartam a kékről. Így inkább ettem egy fagyit, hogy belülről is hűljek, és mentem tovább. A település végén egy közkútból feltöltöttem a vízkészletemet. Közben odajött egy helybéli úr is vödörrel, és mikor kérdésére válaszolva megtudta, merre jártam/járok, azt mondta: „Ahá, van egy kis bogara...”. Már majdnem megkérdeztem hogy hol, hogy lesöpörjem magamról, amikor leesett, hogy az elmeállapotomra célzott. :)
   Az Álmosdi csata emlékművénél megettem egy májkrém konzervet, majd visszaemlékeztem a 3 évvel ezelőtti ittjártamra. Akkor itt letettem a zsákom, én pedig elmentem megkeresni a nem messze lévő geoládát. Nem volt kíméletes a rejtő, egy durva bozótosba rejtette, gondolom olyan lehetett a keresgélésem, mint amikor egy vaddisznó tör utat magának. Még javában kerestem a ládát, amikor egy rendőrautó állt meg mellettem, két fiatalemberrel. Egyikük kissé ironikusan kérdezte, hogy „Segíthetünk?”. Mielőtt alaposabban átgondoltam volna, „csípőből” válaszoltam: „Köszönöm, jó lenne, de nincsenek úgy öltözve.” Szerencsére a rendőr vette a lapot, nem lett sértődés vagy egyéb megtorlás belőle, de azért egy igazoltatás mindenképpen kijárt. :) Ez persze mindenképpen megtörtént volna, eléggé a határhoz közel voltam már. Aztán jól elbeszélgettünk, és további jó túrázást kívánva továbbálltak.
   A mai végcélom Álmosd volt, így a településre érve már csak egy jó alvóhelyet kerestem. Ezt meg is találtam a piactéren ... a területén található közkút segítségével azonnal meg is mosakodtam, szappannal lemosva magamról az egész napi izzadtságot. Aztán kényelmesen elhelyezkedtem az egyik asztalon, figyeltem a denevérek kirajzását és vadászatát, majd amikor eljött az ideje, el is aludtam a hálózsák alatt. Sátrat nem akartam állítani, egyrészt lustaságból, másrészt megvolt az esélye, hogy éjszaka esetleg esni fog.

51. nap

   Jól indult a napom. :) Reggel 5 óra előtt nem sokkal két polgárőr jött oda hozzám, és udvariasan érdeklődtek, mi járatban vagyok. Már azt hittem, mindjárt felelősségre vonnak, amiért itt aludtam, de ehelyett elnézést kértek a zavarásért, és szabadkoztak, hogy nekik kötelességük ezt csinálni. További jó pihenést kívántak, és kerekeztek tovább. Teljes mértékben érthető, hogy a határ mentén ennyire odafigyelnek az idegenekre. Nem sokkal később régi ismerősként üdvözöltük egymást a tegnapi rendőrjárőrrel ... bár a társa most más volt. Ő is szabadkozott, hogy igazoltatnia kell, de bejelentést kaptak, és ilyenkor ez kötelező. Furcsa volt hallani, amint egy rendőr szabadkozik igazoltatás közben. :) Mosolyogva mondta, hogy amikor a bejelentést kapta, már sejtette, hogy rólam van szó. :) Ismét beszélgettünk egy kicsit, rákérdezett, hogy sikerrel jártam-e tegnap a polgárőröknél, megtudakolta, meddig tervezek ma eljutni, majd további jó pihenést kívánva továbbálltak. Ekkor már nem feküdtem vissza, nem is voltam már álmos. Összepakoltam, és vártam a bolt nyitására. Eközben a szemközti pékség mintaboltból egy hölgy jött oda hozzám, kezében egy pohár forró kapucsinóval. Megszokásból már majdnem visszautasítottam mondván, hogy nem szoktam kávézni, de szerencsére még időben kapcsoltam, hogy ez most meglehetősen udvariatlan dolog lett volna. Megköszönve elfogadtam tehát, és még jól is esett. :) Igazán kedves emberek élnek errefelé, ennél jobban nem is indulhatott volna a napom.
   Természetesen ezek után (bár egyébként is ezt terveztem) a mintaboltból vettem meg a reggelimet, az élelmiszerüzletben csak kakaót vásároltam. A piactéren lévő zöldségüzletben vettem egy kis sárgabarackot, megreggeliztem, feltankoltam magam vízzel és indultam a mai távot lejárni. Kénytelen voltam enni- és innivalóból beraktározni, mert ma nem megyek át településen, csak a végcélnál, a Vekeri Pihenő Központnál tudok majd esetleg meleg ételt enni.
   Az első pecsételő helyhez viszonylag gyorsan odaértem, de a nagy meleg miatt jólesett leülni az árnyékba. És ha már ültem, meg is tízóraiztam a reggel vásárolt finom péksüteményekből. Nem akaródzott továbbindulni a nagy melegben a rám váró 25 km-es távra, de erőt vettem magamon. Nagyon hosszú és nagyon meleg út volt, jól kellett beosztanom az ivóvizet, mert nem volt utántöltésre lehetőség. Túlnyomórészt a tűző napon kellett menni, és most még az erdei szakaszoknak sem örülhettem igazán, mert millió apró kullancslégy keserítette az életemet. Nem győztem lesöpörni magamról az erőszakos vérszívókat. Többször riasztottam meg őzeket, akik az útszéli bozótosban hűsöltek. Egyikükkel őzbakszemet is néztem. Én észre sem vettem, ő kiabált rám. Amikor a hang irányába néztem, akkor láttam meg tisztán, az erdő szélén állt tőlem úgy 100 méterre, nem volt takarásban. Nagyon szép kecses állat volt, két szarv büszkélkedett a fején. Mereven nézett engem, és nem mozdult egy tapodtat sem. Én is megálltam, és kíváncsian vártam, mi történik. Hosszú másodpercek után megint rám kiáltott, még dobbantott is a mellső lábával, mint aki azt mondja: „Na mi lesz már, tűnj el innen a területemről!” Azért sem mozdultam, végül ő unta meg a dolgot, és hangos méltatlankodással bevette magát az erdőbe.
   Nagyon jólesett már megérkezni a Vekeri pihenőhelyre, a vizem is elfogyott, és egyébként is minden bajom volt már. Nagyon nehéz volt közlekedni a hatalmas homokban, ez és a nagy meleg minden erőmet kiszívta. A tegnapi nagy esők elkerülték ezt a részt, pedig sokat segített volna, ha megázik a homok. A pihenőhely éttermében megettem egy menüt, majd megfürödtem, kimostam a ruháimat és a nap hátralévő részét vízszintes helyzetben töltöttem ... ugyanis ez kemping is egyúttal, és ma legálisan sátorozok. :) Mivel megérkezésem után beborult, és az ég is elkezdett dörögni, ezért úgy döntöttem, nem állítok sátort, hanem egy fedett helyen éjszakázom ... erre bőven volt lehetőség a pihenőhely létesítményeiben. A színpadot választottam, lefektettem a matracot, majd nemsokára magamat is.

52. nap

   Jól kialudtam magam a színpadon, biztosan puhafából készült. :) Bár dörgött az ég, végül mégsem esett egy csepp eső sem az éjjel. Nem húztam az időt reggelizéssel, mert tejet úgysem tudtam volna inni, márpedig arra vágytam. Ezért inkább azonnal indultam Bánkra, ahová 8 óra körül meg is érkeztem. A boltban csak tejet vettem, és az előző nap vásárolt pogácsákat ettem meg hozzá. Feltankoltam vízzel, mert hosszú kilométereken keresztül valószínűleg erre nem lesz lehetőségem. (Aztán később kiderült, hogy lett volna.) Már ekkor nagyon meleg volt, és a homokos talajnak sem örültem túlságosan. Szerencsére hűvösebb erdei részeken is keresztül kellett menni, és most a kullancslegyek is lényegesen kisebb számban akadékoskodtak. Helyettük viszont voltak bőven böglyök, különösképpen a tavak mellett. Ezek viszont csak ritkán próbáltak meg rám szállni, inkább csak zúgtak körülöttem.
   A volt Halápi Csárdánál pihentem az árnyékban úgy fél órát, majd indultam tovább a tervezett végcélig, Nyíracsádig. Több mint 20 km a tűző napon. Most is riasztottam meg őzeket és nyuszikat, az egyik fülesre - kis túlzással - majdnem ráléptem. Éppen egy útkanyarultból léptem ki, akkor ugrott meg tőlem 2 méterre. Fiatal jószág volt, van még mit tanulnia.
   Sajnos láttam egy elhullott rókát is. Egy pilisi ládázásom jutott eszembe, amikor az éppen keresett láda közelében egy elhullott muflon hevert a földön ... mint később kiderült, vadkutyák ejtették el. Ott strázsált mellette pár napos gidája, csak jöttömre szaladt el. Bár sok reményt nem fűztem a dologhoz, otthon kikerestem a Pilisi Parkerdő e-mail címét, és leírtam nekik a látottakat, megadva a pontos GPS koordinátákat. Nagy meglepetésemre és örömömre két nap múlva jött a válaszlevél, hogy sikerült befogni a gidát és megpróbálják felnevelni. Kimondhatatlanul jó érzéssel töltött el, hogy talán sikerül megmenteni egy fiatal életet és ebben nekem is részem lehet.
   Nyíracsádra érve bementem az első italboltba, és megittam fél liter hideg kólát. Életmentő volt. :) Közben jól elbeszélgettem a kiszolgáló hölggyel és egy helybéli törzsvendéggel. A hölgy felajánlotta, hogy megmelegíti a konzerv babomat, addig menjek át a szemközti boltba és vegyek hozzá kenyeret. Mire visszaértem, már meg volt tálalva. :) Ezúton is köszönöm kedvességét! Nem ez a jellemző, a legtöbb helyen azért is szólnak, ha nem ott vásárolt élelmiszert eszek.
   Mire végeztem, beborult és dörgött, de csak pár csepp esett, még az úttest sem lett vizes. Úgy látszik, most kerül az eső, pedig jó lenne, ha lehűlne kicsit a levegő. Mindenesetre nem mertem sátort verni, szerencsére találtam olcsó szállást, így ma kényelmesen alszom.

53. nap

   Ébredés után gyorsan elmentem a legkorábban nyitó bolthoz és megvettem a reggelimet, amit a szálláson meg is ettem. Alaposan megtömtem magam, hogy ma már csak a végállomáson, Nyírbátorban kelljen ennem. Bedobtam a kulcsot és a szállásdíjat a postalába, majd indultam is. Már reggelről nagyon meleg volt, izzadtam rendesen. Bizonyára ez is oka volt, de Nyírlugosig mást sem csináltam, csak a böglyökkel hadakoztam. Rengetegen voltak és mind nagyon éhes. Sokan életükkel fizettek bátorságukért, de ez nem vigasztalt engem, elég kényelmetlen volt állandóan csapkodva haladni. Nyírlugostól aztán eltűntek ... és jöttek helyettük a kullancslegyek. Csöbörből vödörbe. Úgy látszik, ez a mai nap erről szól. Állatokkal sem találkoztam, több eszük volt mint nekem, bizonyára hűsöltek valamilyen árnyékos helyen. Tovább rontotta a hangulatom, hogy bár eddig sem volt olyan nap, amikor ne gondoltam volna Nimród kutyámra, ma különösen erősen törtek elő az emlékek és érzelmek. :( És én sem gondoltam volna, de a „lepasszolt” kis kutya is gyakran eszembe jut.
   István-tanyán felfrissítettem magam hideg kólával, pihentem úgy fél órát, majd erőt vettem magamon, és elindultam a mai nap utolsó 13 km-ére. Nyírbátor előtt nem sokkal egy termelői cseresznyeárustól vettem fél kilót ... hatalmas szeműek voltak és nagyon finom. Ott helyben meg is tudtam mosni, így mire a városba értem, el is fogyott. Ettől függetlenül már nagyon éhes voltam, így betértem egy kínai büfébe, és bőségesen megvacsoráztam. Nem is próbálkoztam sátorhely kereséssel, túl rendezett volt ez a város ahhoz, hogy megengedjék bárhol is egy sátor felállítását. Szerencsére a pecsételő hely mellett egy templom állt, amelynek fedett elő-építménye megfelelőnek tűnt arra, hogy alá a matracot lefektessem és megaludjak rajta. Addig is arra gondoltam, hogy ebben a városban biztosan le tudom vágatni a hajam. Nem volt azonban szerencsém ... bár találtam fodrászt, nem tudott elvállalni, mert a holnapi ballagás miatt teljesen be volt táblázva. Így hát jobb híján megvártam, hogy besötétedjen aztán visszamentem a kinézett helyre megágyazni. Nagy csalódásomra fényárban úszott minden, a templom teljesen ki volt világítva, a tervezett fekhelyem is. Jobb híján körbejártam a templomot másik helyet keresve, és a plébánia bejáratát elég eldugottnak találtam, így rá szavaztam. Az iroda nyitva tartása is ki volt függesztve, biztos voltam benne, hogy legközelebb majd csak hétfőn jár erre valaki. Megágyaztam és már majdnem elaludtam, amikor vakító fényszóróval odakanyarodott egy autó, majd megállt a garázs előtt. Ekkor már sejtettem, hogy nem volt jó ötlet ide jönni, de még mielőtt bármit is tehettem volna, megjelent a plébános úr. Szegény kis híján infarktust kapott, amikor fekete moszkitóhálóval a fejemen váratlanul felültem előtte. Mondhattam már, hogy elnézést, nem akartam megijeszteni ... ezen már rég túl voltunk. „Erélyes” papi hangon felszólított, hogy távozzak onnan. Kis híján elnevettem magam ... ezzel a határozottsággal egy ördögfiókát sem tudna elriasztani, nemhogy a Sátánt. De sikerült a helyzethez illő komolysággal viselkednem, gyorsan összepakoltam és elmentem onnan. Végül a református templom előtti padra feküdtem és ott aludtam. Hideg biztosan nem lesz az éjszaka, és reméltem, hogy senkinek nem leszek útban.

54. nap

   Nem voltam útban senkinek, így végigaludhattam volna az éjszakát, de nem volt túl kényelmes a fekhelyem. Lejtett egy kicsit és elég elnagyolt volt a háttámlája, úgyhogy ügyelnem kellett, nehogy kiessek hátul. És alvás közben ezt nehéz megoldani. Ezért amikor világos lett, rögtön összepakoltam és fél 5-kor már gyalogoltam is. Nem is baj, ha ezekben a meleg napokban minél korábban indulok. Mára is 35 fokot mondtak, biztosan nem fogok fázni. Ha mégis, majd belegyorsítok egy kicsit. :)
   Nyírderzsig álmosan baktattam, csak a böglyök és szúnyogok gondoskodtak arról, hogy el ne aludjak. A településen megreggeliztem, majd mentem tovább. Még csak 6 óra volt, de már nagyon meleg. Kántorjánosin ugyan nem kellett pecsételni, de megálltam egy bolt előtt és itt is ittam valamit. Az egész napra jellemző volt, hogy ahol csak le tudtam ülni egy hűvös helyre, ott pihentem egy kicsit. Egész nap borzasztóan izzadtam, szerencsére több településen is áthaladtam, így a vízutánpótlás megoldott volt.
   Vajára be kellett mennem mert pecsételő hely, de a kék nem megy át rajta. Ha már így alakult, vettem egy kis nápolyit is ... ez mindig jól jön végszükség esetére. Visszatértem a kékre, és mentem Rohodon át Nyírkarászra. Itt lehűtöttem magam hideg kólával, majd elvánszorogtam a mai nap célállomására, Gyulaházára. Az italboltos kétszer is megkérdezte, hogy valóban fél liter kólát kérek-e. :) Megengedte, hogy ott megegyem a vacsorámat, ami egy halkonzerv volt. Utána még gyorsan beszaladtam a hamarosan záró boltba, vettem túrót és porcukrot, és „leöblítettem” a halat egy fél kiló cukros túróval. Nagyon jólesett, kívántam az édességet. Megittam még újabb 3 dl kólát - mert elfelejtettem tejet is venni :( -, és most már kezdtem bízni benne, hogy ezt a napot is túlélem. Sikerült olcsó szállást is szereznem, így hamarosan tisztán kerülhettem vízszintes helyzetbe, miközben a ruháimat is ki tudtam mosni. Egy kicsit még neteztem, aztán hamarosan már aludtam is.

Címkék: Kék Kéktúra Kékkör Kék Kör





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.