Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Biciklivel Perth környékén IV.
2017/02/27 09:03:37 Küldte: leslierope

Biciklivel Perth környékén IV.

Őszintén bevallom ez az a túra, amire a legkevésbé emlékszem. Az útvonal és a képek megvannak, de a köztes élmények és gondolatok (nagy része) már elvesztek.
Annyi bizonyos, hogy amint az előző részben említettem, elhatároztam, hogy a Canning gáthoz visszatérek, de ezúttal a déli irányból.

A túrának már az elején volt a „romantikája”, hiszen a feladat végrehajtásához egészen az egyik helyközi vonat végállomásáig, Armadale-ig kellett utazni, utána pedig az Albany Highway-en kellett haladni. Albany-ben előtte fél évvel jártam, tudtam, hogy több mint 400 km-re van, és a gondolat, hogy elindulok abba az irányba, még ha csak rövid távon is, a kezdettől fogva lelkesített.

Vasárnap volt, 2008. október 5.-e. Úgy tűnik, hogy aznap nem volt kedvem a beach-re menni (talán nem volt elég meleg), ezért a biciklizés mellett döntöttem. Valamikor 10 óra körül indulhattam el, és kb. 11 vagy 11:30 körül értem Armadale-be. Nekivágtam a feladatnak. Utólag megnézve a térképet, a túra nagyjából 38 km hosszú volt (19 km oda és ugyanannyi vissza), kevesebb emelkedővel (229 méter emelkedés), és több lejtővel (344 méter lejtés).

Útközben megint csak szép tájakon mentem át, példának egy kép Bedfordale kerületről. Maga az országút is tetszett, ugyanis hamar kiért a sűrűn lakott részekről, és az erdőben haladt. (Képet nem csináltam, mert nem akartam annyiszor megállni, de a legutolsó túránál is erre jöttem, és akkor lőttem párat, azokból majd akkor osztok meg.)

Kb. fél óra kellett hozzá, hogy elérjem a Canning Dam Road elágazását, ahol észak felé fordultam. Ahogy a képen is látszik, errefelé is virágzott a korábban látott sárga virágú bokor. Az út viszont jobban tetszett, mint a másik irányból, sokkal elhagyatottabbnak éreztem a környéket.

Sajnos csak fél óráig tartott elérni a gáthoz. Ezúttal fel is mentem az építményhez (arra emlékszem, hogy egy jó meredek út vezetett fel). Itt látszott csak igazán a víztározó mérete. Mivel nem volt kiírva, hogy tilos a gátra menni, ezért kicsit besétáltam a rajta átvezető úton. A kilátás nem okozott csalódást. A gát igazából viszont nem tudott többet nyújtani (legalábbis én nem láttam további érdekeset, és senkit sem tudtam megkérdezni, mert egy lélek nem volt a közelben, amit furcsálltam is), de egy ösvény elindult a víztározó partján, úgyhogy elnéztem arra is kicsit.

Úgy éreztem láttam mindent a környéken, úgyhogy táplálkoztam, frissítettem magam, közben azért egy kilátóhelyet is találtam. Összesen nagyjából háromnegyed órát tölthettem a gát környékén, aztán visszaindultam ugyanarra, amerre jöttem, és szerencsésen hazaértem.         

Címkék: Bicikli Perth





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.