Pár hete kitaláltam az ismerőseimnek, mintegy agitálva őket az egészséges életmódra és a természet szeretetére egy félmaratoni távot. Encs Abaújdevecser Fancsal Abaújdevecser Encs Gibárt Encs körvonalon.
Megpróbáltam mindenre gondolni utánpótlás és pihenő pontok, ezt a párom elvállalta, autóval kivitt volna nekünk vizet,teát és tápanyagutánpótlás címén zsíros mancit két megbeszélt helyre. Gondolva ismerőseim edzettségére gyalogtúrának szerveztem és terveztem.
Készítettem emléklapot is, hogy a teljesítés élménye maradandóbb legyen.

Jelezték is páran, hogy eljönek és közösen túrázunk egy jót. Gyanús lett az időpont közeledtével a nagy csönd :D Így tegnap este még körbe érdeklődtem akkor találkozunk e eme közös "megmérettetésre".
A mai túra egyetlen sikertelensége igazában a résztvevők számának drasztikus lecsökkenése volt. Nevezetesen egy főre azaz rám :D
Ez bár picit letörte a kedvemet, nem tatott vissza a túra teljesítésétől. Fél hétkor a még kissé hűvös reggeli levegőben és a néha rendesen belém kapaszkodó szélben indultam el. Ha már egyedül kell lennem, gondoltam megpróbálom az általában vett 2 óra 30 perc szintidőt megközelíteni.
A túra számomra a 21,57km távon 2 óra 35 perces idővel teljes mértékben sikeres volt. A szembeszélben belekellett néha gyalogolnom, de ettől függetlenül sikerült végig futnom a távot.
Címkék: Félmaraton