Vasárnap reggel kitekintettem az ablakon, és láttam a szép napos időt. Ennek nagyon örültem, mert napokkal ezelött már meghírdettem a túrát erre a napra, és már le lett fixálva a túratársaimmal hogy indulunk. Igen gyorsan csomagoltam, mert már a késés határán voltam. Villám tempóban el is indultam, hogy időben odaérjek az autóbusz állomásra. Igyekezetem nem volt hiábavaló, mert sikerült pontban ott lennem. Köszöntöttem társaimat, vártunk egy picit hátha jön még valaki, bár nem jelezték. Felszáltunk a buszra, amely nemsokára robogott is velünk a Vértes felé. Gántra beérve még a lovarda elött leszáltunk a buszról, és megkezdtük a túránkat a kéken. A terep jól járható, sok helyen száraz volt, igy a kamásli a zsákban maradt. Elértük a kék+ jelzést és felkapaszkodtunk a Géza pihenőhöz. Szomorúan vettem tudomásul, hogy vandálok lefeszítették a pihenő fémtábláját. Időztünk egy kicsit, gyönyörködtünk a kilátásban, majd tovább haladtunk. Viszatértünk a kékre, majd némi ereszkedés után elértük Pátrácost. Innét műúton mentünk egy jó darabig amig le nem kanyarodott az útról a jelzés. Hát ezt egyikönk se bánta már. Nagy-bükk fenyvesét megnyírbálták az erdészek. Imádtam ezt az fenyvest! Béke fűrészporaira! Vén-cserkörnyékén van egy szép, vörösfenyőkből álló erdő, amely most érdekesen festett a kopasz ágaival. (lombhullató fenyőfaj, Larix decidua, azoknak aki nem ismeri) Számomra oly kedves ez a fenyőfaj, és a Vértesben máshol még nem is akadtam rá. Rövidke botanikai ismertetőt adtam társaimnak, majd letértünk a Kék+-re. Mikor elértük a Kató-hegyet sűrű havazás kapott el minket. Már úgy tünt hogy ez komoly lesz, mivel foltokban kezdett megmaradni, de szerencsére pár perc múlva elállt. Még az apró énekes madarak is elhalgattak, halálos nyugalom ereszkedve a tájra. Jók  voltak a havas túrák, de már egyáltalán nem vágytam rá, mint ahogyan a többiek sem. Leereszkedtünk a Szappanos-völgybe, és majdnem ráléptem egy hóvirágra ami igazi túlélőként egy terpjáró keréknyomától 1 cm-re bújt elő az úton a kemény földből. A társai pedig az avar elhalt leveleit emelgették fel bibóikkal hogy végre fényhez jussanak, és hírdessék bájos fehér virágaikkal a tavasz beköszöntét. Lekanyarodtunk az Ugró-völgybe és tovább ereszkedtünk Csákberény felé. Egy alkalmas helyen megáltunk pihenni, ettünk, ittunk mikor átrohant egy róka a völgyön, tölünk 6m-re. Időközben a nap is kisütütt újból. Elindultunk és olyan jól haladtunk, hogy mikor megérkeztünk Csákberénybe, kiderült, hogy maradt még egy óránk a busz indulásáig. Betértünk a vendéglőbe ahol egy-egy tea, üdítő társaságában elbeszélgettünk az indulásig. Befutott az autóbusz, ezért sietve felszáltunk rá, és visszaindultunk Székesfehérvárra. A városba érkezve, tátott szájjal néztem a zord havazást, ahogyan fehérré varázsolta a háztetőket és a parkoló autókat. A végállomásra érkezve mintha elvágták volna, nyoma sem volt az egésznek...

Elégedetten szálltam le a buszról, mert ezen a napon minden jól sikerült. Semmi sem tudta elrontani a jókedvünket.