Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Cserehát ultra túra
2017/06/05 22:38:06 Küldte: FZoltan

Nulladik nap.

Bár alapvetően az előpihenésről szólt volna, valahogyan nem az lett. Mindenféle családi közös tevékenység végeredményeként
22:30 kor keveredtem ágyba melynek legfőbb két jelentősége a kipihentlenség és a töltő kábel otthon felejtése csak másnap
este nyerte el végkifejlettségét. Több napra használt hátizsákom alapban tartalmazza a kellő alap felszerelést, ezt leginkább
az enni és innivalóval történő feltöltés, valamint az informatika egészíti ki. Micsoda luxus! Informatika a túrázásban.
Power bank, telefon töltő, gps és társai. 10-20 éve még sci-fi volt. A pár méter pontosságú helyzetjelzés megnyugtatóan
helyettesíti a papír alapú térképet a tájolóval. Feltéve hogy van áram, töltöttség az akkumulátorokban. A kinyomtatott
útvonal tervezés kilométer és időviszonylatban is nagy segítség.
Mély alvás, mely energiát adó feltöltése viszonylagos, az itt az idő állapotát hozó csörgéssel ér véget.

Első nap.

01:00-21:30 90 km

Kába ébredés, tompa érzékek, kávézás, az előre kikészített ruházat és hátizsák felvétele, egy búcsú pillantás hátra és
indulás.

A vöröslő hold fényben csak egy-egy hullócsillag üstökössé váló meteor fénye billentett ki félálomban való állapotomból.
A pár nappal megelőző égszakadás eredményeként rendkívül vizes itt-ott sáros ösvények, a nedves már fél combig érő fű
és körbe fogó cserjék a fejlámpa által nyújtott világosságban futurisztikus élményt nyújtottak. Az ismert útvonalon való
haladás egy ismeretlen látványt adva késztette érzékeimet a kiteljesedésre. A fejlámpa mellett egy halogén kézi lámpa is
volt nálam, melynek szúró fényében feltűnő őz szemek valami horror film béli állapotot idéztek. Nyilván kölcsönösen.
Többnyire 20-30 méterre bevártak, majd legyőzve önnön félelmüket ugrottak meg. A mesterséges megvilágítás hiányában csupán
a hold fénye által megvilágított tájban való közlekedés hihetetlen élményt nyújtott. Minden egyes hang egyedi információt
közölt. Egy faág reccsenése, a bokrok közötti zörgés és csörtetés arról világosított fel, hogy nem vagyok egyedül.
A milliónyi bogár csillogó látványt nyújtott lámpám fényében, melybe Boeingként villantak be denevérek és űrhajóként
a bagoly alkatúak.
Fancsalban még nem feküdtek le a fiatalok, a szőlő hegyi bográcsozás még kitartott. Baktakék felé elhagyva a mesterséges
megvilágítást egyre inkább ölelt körbe a természet. A csöndesen alvó települést elhagyva végleg megszűnni látszott minden
emberi tevékenység okozta zaj.
Abaújszolnokra tartva egy benőtt félcombig érő füves ösvényen fára mászni késztetett valami fújtató, prüszkölő, morgó állat.
Led lámpám szúró fényétől elvakítva végül úgy gondolta okos enged túrázó szenved elcsörtetett az erdőbe.
Kinevetve önmagam tovább haladtam a már térdig nedves ruházatom sem zavart, egyszerűen tudomásul vettem.
Felsővadász irányában egy kanyar után két kocával és süldőivel néztem szembe mintegy 50-60 méterről.
Kurjantásomra és csattanó tapsolásomra szerte szét ugrottak, majd meglepetésemre visszajöttek az ösvényre.
Ekkor két csapatra válva jobbra és balra ugrottak el. Majd ismét vissza. A két koca összeszedve a süldőket immár balra
távozott. Megrökönyödve a látottaktól, összeszedve magamat a lehető leghangosabban mentem tovább. Zörögtem és csörögtem
néha kiabáltam egyet. Meglepve tapasztaltam, hogy végig mellettem voltak a sűrűben, hallottam csörtetésüket,
talán méltatlankodtak amiért megzavartam önfeledt turkálásukat az ösvényen összegyűlt vízben és sárban.
Míg ezen elmélkedtem túl jutottam Irotán és a Kecske-padot elhagyva Rakacaszend felé tartottam.
Legújabb harmadik típusú találkozásom itt következett be. Egy sunyin emelkedő szakaszon széles erdei úton felfelé tartva
tőlem úgy 15 méterre egy hatalmas fekete test emelkedett fel.
Egy vadkan volt. Felült a métertől is magasabb füves cserjésben és rám nézett. Nem gondoltam semmire.
Leginkább jedi szerettem volna lenni és kéz mozdulattal azt közölni te most nem látsz. Ami nem igen volt igaz.
A kan fölállt majd arrébb ment pár métert hangosan túrta a földet, megint felemelte a fejét kicsiny szemei fényesen ragyogtak
rám. Nem mozdultam csak néztem a hatalmas állatot. Agyarai méteresnek tűntek a hajnali nap fényében.
Lustán és röfögve méltatlankodva beballagott az erdőbe. Már semmit sem hallottam mire képes voltam tovább menni.
Talán soha többé nem lesz ilyen élményem. A még korlátozott fényben rinocérosznak tűnő nagyságú, talán a helyi erdőkben
legnagyobb kan ugyan mit gondolhatott rólam? Hogy nem félt az nyilván való. Arrébb ment mert megzavartam, de békés volt
mint ha csak tudatában lett volna önnön nagyságában. Soha ennyire kicsinek még nem éreztem magamat. De kaptam valamit
a természettől amitől részesévé váltam.
Rakacaszendre beérve vízvételi lehetőséget keresve többen is meghívtak jöjjek be és adnak vizet, egyúttal elnézést kérve,
hogy ez egy szegény falú csak a két végén van működő kút.
Mélyen elgondolkodtatott a vendégszeretet ezen megnyilvánulása a gazdasági, ha van ilyen érdekek ellentétében.
Innen egy nem túl meredek gerinc áthaladás után, átlábalva egy patakon, megpillantottam a tározó vizét.
Emlékképek százai villantak be. A sátorozó vidám család, a fiát horgászni tanító apa mind egyetlen pillanat alatt tízen
évekkel röpített vissza egy időutazásra. Rövid nadrágos kisfiúként kiabáltam, hogy kapás van, miközben édesanyám éppen
bográcsban főzött. Talán épen ezek a hétvégék fertőztek meg örökre és lettem túra imádó nomád.
Ezen emlékek felidézése közepette túrám egyik legnehezebb szakaszán haladtam tovább. Szalonna felé a víztározó melletti
műúton gyakorlatilag árnyék mentes részen tettem meg a szaharai meleghez hasonlítható körülmények között nagyjában
7 kilométert. Iszonyúan elfárasztott. Videojátékokban halható csörgéssel hullottak le mentális energiám pont számai.
fényvisszaverős pólómból kreáltam fejvédőt ez valamelyest enyhülést nyújtott. Szalonnára beérni, a házak árnyékában
enyhülést találni megváltás volt. Az ABC-nél amely épület másik része a kocsma volt jókora tömeg éppen lovakat
tanulmányozott. Én rápályáztam egy kávéra mellé egy hideg kólára mindkettő igen jól esett. A vigasság közben
a kocsmába nyomult. Elérkezetnek látván az időt még egy kávét kértem, mire egy ismeretlen nagy darab férfi átölelt, hogy
itt ma senki sem fizet mindenki a vendége és mit kérek. Csak egy kávét nyögtem én ki. Ennek elfogyasztása közben hámoztam ki
a körülöttem zajló ricsajból, hogy a lovak elkeltek és a vevő mindenkit meghívott aki csak ma a kocsmába téved.
Az egyre hangosodó vigasságból halkan távozva Aggtelek felé vettem az irányt.
Perkupa után hiányos a zöld jelzés. Itt-ott csupán megérzésen múlik a tovább haladás. A település felett meredek ösvény
vezet fel a cserjék és fák közé bújt pince sor között. Lányos sikkantásból férfias basszuskulcs felkiáltással fékeztem le
magamat egy megcsúszásból. Jobb bokám kifordult. Negyed órás pihenés, karrambák sorozata míg le majd felvettem bakancsomat.
Sziszegős kilométerek, először használtam túrabotjaim. Támaszkodnom kellett. Ha nem lábélre léptem kegyetlenül fájt.
Majd szépen lassan elmúlt. Az elme győzött.
A matekolás megcsalt. A 16 órai barlang túra induló időpontja nem tudom hol alakult át elmémben 14 órára, de önmagam számára
is irgalmatlan tempót diktálva haladtam végig túrámon. 13:45 kor értem be Vörös-tóra. Míg az indulásra vártam
és toporogva vettem tudomásul, hogy kezdek lemerevedni és egyre kevésbé hajlanak lábaim jöttem rá, hogy két órával hamarabb
értem ide. Ez estére, de főleg másnapra igen megbosszulta magát.
A barlang túra hihetetlen élmény volt! Már az első 20 percben nyilvánvaló vált, hogy a két óra nekem kevés lesz.
Minduntalan lemaradtam és belekellet húznom, hogy utolérjem a csoportot. Hol a barlang méretei, hol csodálatos alakzatai
késztettek megállásra. A több millió éves alakzatok játékra késztetik az elmét. A tizenkét törpe, a megfagyásból menekülő
ember, a delfin ami szerintem cápa mind elképesztőek. A monumentalitás az emberi mértékhez képest többszörös magasságot elérő
"sípok" látványában annyira látványos, hogy akár percekig egy helyben állva csodálkozol hogyan tudott a természet ilyet
létrehozni. A terem szándékosan lekapcsolt lámpáival és a hozzáillő zenével elmondhatatlan! A hangok ilyen tisztasága
Beethovent idézi. A cseppkő alakzatok céltudatosan egyedi megvilágítása még inkább hangsúlyozza azok egyediségét.
Megszűnik a fent és lent, csak az itt van. Míg fájó testem izmai nyöszörögnek, elmém a látványtól hangosan kiáltoz!
Igen ezért jöttél! Valamiféle szellemi kielégülés ez melyet igen nehéz jól átadni. Minden eddigi nehézség megsemmisül,
eltörpül az itt átéltekhez képest. A barlangban látottak lenullázzák a fáradtságot, megszüntetik a fájdalmakat.
Látod az ősöket amint megrettenve és elképedve a lecsüngő ősi állati fogaktól, kerülgetve a barlang aljáról kinövő cseppkő
fákat visszafordulnak a nap fénye általi felszíni élethez. Kiérve a barlangból a kielégülés mellett egyfajta csalódottság
lesz úrrá rajtam, sajnálkozom hogy véget ért. Érzem azt hogy ide vissza kell térnem!
Miközben a Tengerszem-tó gyönyörűsége mellett elhaladok, végre haza telefonálok és túlfűtötten átadom élményeim, eltörpítve
minden szenvedésem.
Némileg kóvályogva nehezen veszem fel a tempót, a közel 30 fokos különbség fizikailag megvisel immár visszafelé haladok.
Míg mentálisan feltöltődtem addig fizikailag lenullázódtam. Az elszámított sebesség most hozza bosszúját, egyre lassulok.
Tornakápolna elhagyása után egy zárt erdőbe érve mindenem elfogy. Le kell ülnöm.
Utolér az egyedüllét kívánom az emberi szót. Nézek magam elé mindenem sajog. Eszem pár falatot felidézem a kinézett vad lest
ahol pihenni térni szerettem volna. Megnézem a fényképeket amit a nap során készítettem. Feltöltődöm.
Felállok és tovább indulok.
Borháztetőn ismét ülve találom önmagam. Nem adtam fel csupán kimerültem.
Bámulok magam elé és csak úgy vagyok. Zsák a hátamon még azt sem vettem le. Mellettem az átjátszó torony zúg egyhangúan
nem érdekli hogy itt vagyok.
Nem fáj semmim. Nem érzékelek semmit. Csak vagyok. Képtelen vagyok bármire.
Percek telnek el mire a szél zúgásában hangokat vélek felfedezni. Kacagást.
Felnézve meglátom a hegyeket a völgyeket a mindenséget. Körbe nézve részévé válok mindannak amit természetnek nevezünk.
Felfedezem merről jöttem és hová tartok. Felismerem a csúcsokat, meglátom a tározót.
Nehéz jól megfogalmazni milyen az amikor megérint a természet, a mindenség.
Amikor erőt merítesz az erőtlenségből. Felállsz és tovább haladsz. Nem érzed a vérhólyaggá érett vízhólyagot,
a zoknin is átdudorodó izom görcsöt. Nem tudom mi ez az állapot. Egyedül vagyok. Emlékezetből haladok, vagy abból sem.
Beszélnem kell valakivel. De nincs itt senki.
Megyek. Virágok fényképezésével szórakoztatom magamat. Nincs már sebességem. Ez itt a mai nap vége.
Varbóc felett kutyájukat sétáltató párral találkozom. A kutyus nekem szalad majd meg áll. Talán érzi ez most nem az a pillanat.
Szót váltunk. Elképedés. Vagy szörnyülködés. Tovább megyek.
Sötétedik. Tudatos énem pihenésért könyörög. Megállok egy vadlesnél. Nem tudom és nem is érdekel ezt néztem e
ki magamnak jövetben. Haza telefonálok és közben szó szerint felfalok szinte mindent amit hoztam. Húskonzervet, csípős kolbászt,
kenyeret. Közben talán félrebeszélek, erre másnap jöttem rá.
Mire magamra terítem hálózsákom elalszom.

Második nap

02:00-11:30 45 km

Tanulva a tegnapiból az eredetileg 5 órára tervezett indulást jóval előrébb hoztam. Nem volt kedvem megint a hőguta közeli
melegben gyalogolni. Persze ezt még valamikor elalvás előtt követtem el, céltudatos énem így állította be az ébresztőt.
Kibújva hálózsákomból testem a visszatakarózásért sikított, hideg volt. Erőt véve magamon összepakolom és lemásztam a lesről.
Közben tudomásul vettem, hogy közelebb vagyok a víztározóhoz mint eredetileg terveztem, tegnap este nagyjában 10 kilométerrel
tovább mentem. Szalonnán túl értem le a műútra és a sötétben kezdtem meg mai túrám teljesítését.
Még a tegnapi nap hozományaként emlékezetből közlekedtem. Lefekvés előtt jöttem rá, hogy otthon maradt a töltő kábel,
így hiába a power bank, nincs összeköttetés a telóm között. Kevés kivételtől eltekintve nem volt szükségem a térképre, vak ló
gyanánt találtam a helyes útra. Irota után következett be a mindent elsöprő első görcs. A bal lábam megálljt parancsolt.
Közel fél órányi masszírozás után tovább tudtam bicegni, de terveznem kellett a hogyant.
Abban a hülye se nem futás se nem gyaloglás üzemmódban tudtam csak tovább menni amikor Benny bácsi csoszog. Csupán annyira
emeltem meg a lábaimat, hogy ne érjenek talajt. Ha lépni próbáltam az egy lábasra sikerült. Ha futni az is.
A bal lábam térdtől lefelé bármely formában ha hajlítanom kellett iszonyú fájdalommal járt. A zoknimon keresztül dudorodó
gömböc is arról tájékoztatott hogy itt a vége megszívtad kis komám.
Igazában a Felsővadász, Abaújszolnok, Baktakék közötti szakasz kimaradt. Gőzöm sincs hogyan mentem ezen szakaszon tovább.
2-3 kilométerenként masszíroznom kellett erre emlékszem. Dühös voltam magamra a tegnapi száguldásért, a felélt energiáért.
A botjaimat szinte meghajtva haladtam egyre lassabban. Már láttam a falut és még is egy óra alatt értem be.
Két bot és egy használható láb az nem két láb. 135 km után nem tudtam megtenni a hátralévő 16 kilométert. Állni is fájt.
Bevártam az első buszt ami haza vitt. Így is kínszenvedés volt hazáig csoszogni.
És még is örültem és boldog voltam. Eljutottam célomig, láttam amit látnom kellett. Éreztem amit éreznem kellett.
Ismét részévé válhattam a természetnek ami megengedte hogy a része lehessek. Haza érve csak meséltem és meséltem.
Már nem érdekelt a fájdalom. Szerettem volna hogy mindenki lássa azt a szépet amit én láthattam és megtapasztaltam.
Sorban végig mutogattam fényképeim talán túlontúl is érzékeltetve a látottakat.
Majd lassan legyőzött a fáradtság és elaludtam.

Ui.: Mindig aggódok amikor elmegy! Örülnék, ha nem egyedül tenné meg ezeket az utakat, de ilyen-olyan okok miatt nem
tudom elkísérni, elsősorban a fizikai állóképességem hiánya... Túra társat találni egyébként sem könnyű, főként ekkora
távolságra. Amikor nem hív, vagy nem tudom elérni, az emberi természetből adódóan mindig arra gondolok, hogy valami történt
vele, és fellélegzem amikor megcsörren a telefon. Ez volt idáig a leghosszabb távú túrája, ehhez mérten a legfáradtabban
jött haza, de ez nem gátolta meg abban, hogy rögvest mesélni kezdjen, és az úton készült képeit mutogassa. Engem sokkal
jobban zavartak a vízhólyagjai, mint őt! :) Ilyen kitartó, céltudatos emberrel még az életben nem találkoztam.
Boldog vagyok, hogy a párja lehetek!

Címkék: A és B Variánsból C





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

FZoltan
2017/06/08 21:03:50

Vannak képeim, de szerettem volna nélkülük átadni ezt a két napot. Ürülök, hogy sikerült.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.