Szlovénia 2017 Nyár II. rész

Sziasztok!

Folytatom az útleírást a Logar-völgy-nél eltöltött két nappal. Ez már igazi túrázós rész lesz.

Jeruzalem-ből indultunk reggeli után tovább a Logar völgybe.A  170 km távot jó 3 óra alatt tettük meg egy fél órás pihenőt beiktatva. Maribortól Celje utánig autópályán lehet haladni.  A Logar völgy-ről már hallottam, és aki volt már, ódákat zengett róla. Ennek ellenére nem tartozik a leginkább látogatott célpontok közé. Az osztrák határ zugában található három völgy közül a középső Logar völgy a legismertebb. Ez a legszélesebb é egyben a leglakottabb völgy valamennyi közül. Bár az idegenforgalomra építenek, hiszen a legtöbb házban működik panzió, sőt a 7 km hosszú völgyben még úszómedencés szálloda is van, mégis mindent megtesznek azért, hogy a környezet megmaradjon olyannak, amilyen 100 évvel ezelőtt is volt. Építési tilalom van a teljes völgyben és a  völgybe gépjárművel csak fizetés ellenében lehet behajtani. Ez egy személygépkocsi esetén alkalmanként 7 €, ami a heti autópálya matrica árának a fele (!). A tájra jellemzőek a nagy távolságra egymástól elszórt hegyi parasztgazdaságok, hasonlóan asz osztrák, vagy svájci almokhoz. A két másik völgy, a Matkov és a Robanov kot a nevét a helyi parasztgazda családjáról kapta, akinek a völgy nagyobb része a birtokában volt. A három völgy mint a kéz három középső ujja terül el északnyugat-délkelet irányban. A völgyek bejárata az északi oldalon van és zsákutcát képezve csak innen lehet járművel bejutni.

Ha szervezett úttal indulunk el a Logar völgyet fogják nekünk megmutatni. Festőien szép táj, zöld füvű legelőkkel és a magas hegyoldalak erdőivel mesebeli táj. A völgy bejáratánál leróva a behajtásért kirótt összeget, behajthatunk a völgybe. A legfőbb turista látványosság a Rinka vízesés. Ez autóval egészen az utolsó 500 méterig megközelíthető. Mi úgy döntöttünk sétálunk egy kicsit, így az utolsó szállodánál (Plesnik) hagytuk az autónkat. Innen az aszfaltos úttal párhuzamosan halad a túraútvonal kb. 4,5 km hosszan egészen a Rinka vízesésig. A másik innen induló útvonal pedig a Klemenčeva jama nevű barlanghoz visz fel. Mi a vízesés felé indultunk lévén a völgy legfőbb látványossága. A túraút jól kijelölt (Szlovéniában az útvonalat piros körben fehér pont jelzi, amit látótávolságra egymástól nagyobb sziklákra, kövekre, vagy éppen fatörzsekre festenek fel.) Piros útjelző táblákra is számíthatunk, ha az út elágazik. A viszonylag sok turista miatt nem kell tartanunk az eltévedéstől. Az út mentén egyszerűbb ételeket kínáló kočákat (kockás terítős vendéglő, limitált ételválasztékkal) találunk. A Runtastic szerint 429 m szint felfelé és ugyanannyi lefelé. A vízesés talpa 1120 m magasan van. A parkoló, ahonnan indultunk, 750m szinten van.  Könnyű túraútvonal mindenféle nehézség nélkül járható. Azért egy túra vagy futócipő ajánlott. Strandpapucsban ne vágjunk neki! Az utolsó szakaszon, ahonnan már nincs tovább aszfaltos út, helyenként kicsit meredekebb, de nem vészes. Sajnos, mire felértünk, elkezdett csöpörészni az eső. Így a vízeséshez felérve csak 5 percet töltöttünk ott. A vízesés nagyon impozáns, 100 m magasságból szakad le a víz. Ottjártunkkor közepes víz volt. Gyors fotózás, vágyakozó pillantás a vízesés mellé a sziklára épült vendéglő felé, aztán uzsgyi lefelé. Az aszfaltos utat elérve aztán leszakadt az ég és 10 percig olyan erősen esett, hogy be kellett húzódnunk az egyik koča kerthelységének teteje alá. Mivel az eső csak nem akart elállni és már lassan a tető alá is kezdett befolyni, úgy döntöttem elindulunk lefelé. Ezúttal viszont a rövidebb és jobb aszfaltos úton. A túrázók nagyon szolidáris emberek. Az autósok, akik kikerültek bennünket, szépen lelassítottak és úgy kerültek ki bennünket. Persze mire leértünk, elállt az eső és kisütött a nap… Nekem egy membrános esőkabátom van -aminek ez volt az első főpróbája-, de a fiamnak (akkor még) a szokásos nejlon esőkabátja volt. Szegénykém belül nedvesebb volt, mint kívül. El is határoztam, amint egy olyan helyre érünk, lecseréljük hasonló membrános kabátra neki is. Hiába, a túrázást is tanulni kell. Az első napi  9 km után nem volt már kedvünk felmászni a barlanghoz. Ezt sajnos kihagytuk. Talán majd egy következő alkalommal. A túra 3 óra 15 percig tartott.

Elindultunk a szállásunkra, ami egy hegyi alm jó pár száz méterrel a Logar völgy szintje felett. A Planinski  Dom  Majerhold panzió apró babaházakból áll és eszméletlen kilátás nyílik innen a völgyre és a szemközti hegyekre. Egy idősebb házaspár vezeti. Nagyon kedves, segítőkész emberek. Étkezési lehetőség helyben. Egyszerűbb ételeket kínálnak. Nincs étlap, de a hölgy megfőzi, amire a vendégnek étvágya lenne. Első este gulyást ettünk, mi igazából félúton van a mi pörköltünk és a gulyásleves között. Félig marha, félig szarvashúsból készült. A fiam nem ette meg az egész adagot, és a hölgy, hogy a fitalúr „ne maradjon éhes” készített neki palacsintát még. Nagyon jól éreztük magunkat náluk. Tiszta, rendes és barátságos áru szállás. 1115m magasan van ezért a reggelek csípősen hidegek tudnak lenni a Jeruzalem-i  30 °C után. 11-13 °C volt reggelente. A vacsorát a teraszon vagy benn az étkezőben lehet elfogyasztani. Főleg a német nyelvet beszélik, de kicsit értenek angolul is. Az osztrák határ 2 km-re van az alm előtti úton továbbhajtva. Érdekességként mesélték, hogy amikor valamilyen hivatalos ügyet kell intézni, Ausztria felé közelebb vannak a városhoz és gyorsabban leérnek, mint Szlovénia felé.

Este összebarátkoztunk egy belga házaspárral, akik már kilencedszer (!) vannak Szlovéniában, annyira beleszerettek ebbe a gyönyörű kis országba. Javaslatukra a következő napi túra iránya a Matkov kot nevű völgy lett. A völgy bejárata a házigazda eligazítása alapján 300 méterre van a panziótól, az osztrák határ felé tovább haladva. A végén (micsoda meglepetés) egy vízesés van. Újdonsült barátom szerint egy nagy hótömbbe folyik bele a vízesés és nem nagyon fogunk emberekkel találkozni. Na ez az utóbbi bejött, de a hóból már semmi sem volt a fiam nagy bánatára. Eltervezte, hogy hógolyózni fogunk… A völgyben nincs szilárd burkolatú út. A szerpentin szerű út a műútról balra fordulva vezet a völgy belsejébe. Az út mellett 3-4 parasztgazdaság van csupán. Szinte kivétel nélkül kínálnak vendégszobákat. A hegyoldalakban, ahol nincs erdő, tehenek legelnek. Az útmutatásnak megfelelően elmentünk a Matkov gazdaságig, „ahol a sorompó van”. Hát nem az a sorompó volt. De nem baj, így még többet láttunk. Ez a gazdaság van kb. a legtetején a völgynek. Az autót leparkoltuk az út mellett és elindultunk lefelé a jó állapotú, széles kavicsos úton. Ez 2 km szerpentin tovább lefelé a völgy aljáig, még 2 gazdaság van addig a pontig, ahol az útról letérve a szerényen megbúvó fára szögezett kis piros „Skaf” feliratú táblát megláttuk. Kocsival elmentünk volna mellette. A gyalogutat innentől már csak a szokásos piros körben fehér pöttyök jelzik, helyenként a kiszáradt mészfehér folyómeder egyik, majd másik felén váratlanul felbukkanva. A talaj miatt sok helyen nincs kitaposott csapás, ami alapján egyértelműen el lehetne dönteni, merre vezet az út. Ez teszi ezt a völgyet igazán vadregényessé. És természetesen még az is, hogy a Matkov kot-nál láttunk utoljára embert. A völgybe leszállva a kiszáradt folyómeder mentén haladunk tovább. Út közben van egy kis fa házikó, amit zárva találtunk (talán büfé lehetett, mert a nagy ablaka előtt pultféle volt), de van előtte WC és egy csurgó is, amiben megmosakodtunk és kicsit lehűtöttük a kezünket. Ilyen lesz még egy az út során. Néhány száz méter után az út emelkedni kezd és egyre durvább sziklás részek jönnek. A völgy felőli oldalon szakadékkal. Itt a gyerekekre vigyázni kell, helyenként meg segíteni, mert fel kell lépni akár 50-60 cm-t is. A gyerkőc lábát itt törte fel a túracipő… Beragasztottunk, nyafogtunk egy kört, aztán irány tovább a hógolyózás reményében. Az út egyre sziklásabb és meredekebb. Már majdnem visszafordultunk, hiszen még ugyanennyi út van vissza is,és persze az utolsó 2 km emelkedő. Meghallottuk egy patak vagy vízesés csobogását. Újult erővel tovább. Persze ez nem az a vízesés volt, csak az előző napi esők vizét hozta le a hegyoldalban egy vízfolyás. Nagyon hűvös volt a vize, és kristálytiszta. Kaptam még 10 perc kapaszkodást a fiamtól, mielőtt vissza KELL fordulnunk. Az ígéretemet meg szoktam tartani, ezért reménykedtem, hogy hamarosan elérjük a völgy legvégét. 10 perc múlva még sehol vízesés, de a hangját már lehetett hallani, így sikerült rábírni egyre türelmetlenebb gyermekemet a továbbhaladásra. Végre elértük a vízesést. Szerényen csordogáló úgy 15-20 méteres „csöppség” a tegnaplátotthoz képest. A vize sem volt túl sok, biztosan elnyelte a mészkő szikla, amiből kibukkan. Visszanézve a völgybe azt kellett mondanom, hogy megérte feljönni. Gyönyörű a táj, csak hát az a nyavalyás hó…. Az nem akar előkerülni. Visszafelé már kicsit gyorsabban haladtunk lefelé. Azért vigyázni kellett a laza kövek miatt, meg a nagyobb lépcsőknél. Megálltunk a faháznál és bevágtuk a délelőttre betervezett energiaszelet adagunkat, meg egy kis chips-et kárpótlásként. Felkapaszkodtunk a szerpentinen az autóhoz és a legnagyobb meglepetésemre még volt bennünk energia. Mindezt 8,8 km és 591 m hegynek le és fel után.

Úgy döntöttem, megnézzük még a harmadik völgyet is, a Robanov kot-ot.  Egy kis autózás után eljutottunk a völgy bejáratához. Az aszfaltos úttalellátott völgyben a Robanov család gazdálkodik már évszázadok óta. Fő profiljuk a látvány gazdálkodás, bár ez inkább a túristáknak szól. Több kisebb-nagyobb panziót üzemeltetnek ebben a szép környezetben. Van vízzel hajtott fűrészmalom, tehenek, konyhakert, hegyi legelő, ami főleg a városi gyerekeknek nagy élmény. Mi gyorsan áthaladtunk ezen a részen. Innen vezet felfelé egy útvonal, ami egy hágón keresztül összeköti a völgyet a szomszédos völgyekkel. A másik útvonal végighúzódik a völgyön, jórészt a száraz, köves, hófehér patakmederben. Ezen mentünk még vagy 1 km-t. Ha a Matkov kot után megyünk ide, nem nyűgöz le annyira. Ez a völgy sokkal szelídebb, kevésbé elhagyott és vadregényes. Inkább sétálni való, nem annyira hegyi túra.

Hazafelé indulva kitaláltam, hátha van másik kajálási lehetőség is, nem csak a mi panziónk. A panzió előtt úgy 1- 1,5 km-el van egy útelágazás, ahol egy sor hirdetőtábla jelzi büszkén egy sor panzió és helyi ínyencségeket kínáló „étkezde” jelenlétét. Továbbindulva az egyre szűkebb, de jó állapotú aszfaltos úton több elszórt parasztgazdaság mellett hajtottunk el, vagy át. Vendégszobát szinte mindegyik kínált. Később rájöttünk miért. Kajáldának viszont a klasszikus étteremben viszont nyoma sem volt. Parasztgazdaságok kínálnak hegyi sajtot, házi kolbász-szerű kerek húskészítményt, vagy tortellini szerű hússal töltött tésztát (helyi különlegesség). Amikor már a negyedik, vagy ötödik gazdaság mellett elhajtottunk, kerestem egy helyet, hogy megforduljak. Ez nem egy egyszerű dolog egy 2,5 méter széles úton, aminek az egyik oldala szakadék, a másik meg hegyoldal. Egy kiszélesedő résznél aztán ipszilonozva megfordultam. Akkor láttuk meg a panorámát és benne egy kilátó teraszt, ami a szinte tökéletes, pázsitfűvel benőtt hegyoldalból nőtt ki. Mellette két fa nyugágy, ahonnan be lehet látni a Logar völgybe. Innen készül a legtöbb Logar völgy panorámafotó. Ez az út a Solcava panoráma út. Úgy 4-5 km-re otthonról nem is számítottam ilyen szép panorámára. Érdemes nekivágni egy sétának az egyébként nem túl sok autó által járt szakaszon, és elzarándokolni a kilátóteraszhoz. Sétaút, nincs nagy szintkülönbség. Vizuális élményekkel tele, de üres hassal értünk vissza a szállásra, ahol háziasszonyunk sült húst sütött nekünk vajon pirított főtt krumplival. Most már az erdei gombalevest is megpróbáltuk, amit előző este még udvariasan elhárítottunk. Be kell vallanom, nagyon ízlett.

Másnap reggel indultunk tovább Kranjska Gora felé. Erről a következő részben fogok beszámolni. 

Címkék: Szlovénia Logar Völgy