Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Prenj - Hercegovina szívében
2018/04/17 11:21:48 Küldte: pavluxek

(Tulajdonképpen Hercegovinának nincs ám szíve. Maga Hercegovina van az én szívemben… de például ha csak a bejárt hegység vagy hegy neve kerül a címbe, az nagyjából senkinek nem mond semmit. Prenj és Prevorac. Így kerül inkább a címbe szív, herceg és ovina… Mondjuk, ez meg eléggé csajos hármas… Na, de most már ne variáljunk! Marad így!)

* * *

Az úgy kezdődött, hogy Attilának rettenetesen fájt a lába, mindenféle taekwondo- (egy a nintendohoz hasonló játék) sérülése miatt műtötték is, így már nagyon régen nem jutott nagy hegyre és ez legalább annyira fájt neki, mint a lába. Februárban nekiszaladt ugyan a Kamniki-Alpoknak, de ott akkor éppen a lavinák jöttek lefelé. Attila bölcs belátással visszafordult, amíg lehetett, hogy legyen helyük a lavináknak lejönni a hegyről. Akkor megígértem neki, hogy áprilisban megyünk egyet a Prenjben, az majd tuti lesz.

Tulajdonképpen nem tudom, miért ragaszkodunk az áprilisi Prenjhez? Talán azért, mert egyszer másztunk egy gyönyörűt ott, négy éve, a Lupoglavon (2102m), ami a helyi erők elismerő figyelmét is felkeltette. Azt hittem, a remek sportteljesítményünket díjazták, de így utólag már kezdek arra gondolni, hogy inkább azon csodálkoztak, hogy elcsíptünk áprilisban olyan körülményeket, amikor szépen, tisztán mászható volt a hegy.

 

A Prenj Hercegovina emblematikus hegysége. Patkó alakban körbefolyja a Neretva, melynek gyönyörűséges kanyonjából nézve a Prenj havas mészkőormai egészen komoly magashegység benyomását keltik – miközben az egész hegység legmagasabb csúcsa is alig 55 méterrel haladja meg a 2100 métert. A hatalmas hegytömeg azonban impozáns, olykor jelentős relatív magasságú csúcsokkal és egészen különös tájképi szépségekkel párosul. A hegység névadója a szláv mitológia Zeuszhoz, Jupiterhez hasonló főistene, villámszóró Perun, aki harci szekerén éjjel-nappal üldözi a kígyótestű Velež-t, a pásztoristent, aki a maga hatalmába kerítette az embereket, állatokat – és egyes rosszindulatú pletykák szerint – a villámszóró b. nejét is. Perun a küzdelem során pörölyével széthasítja a fákat, ledönti a sziklákat, villámokat szór és esőt fakaszt; alapvetően rengeteg kellemetlenséget okoz nekünk, kirándulóknak. De ebben a hegységben ő van itthon, mi egyet tehetünk; elfogadjuk és jó képet vágunk hozzá. (Attila az ételáldozattól sem riad vissza. Néha bejön, néha nem.)

A hegységet mi rendszerint déli irányból közelítjük meg, a Mosztárt Szarajevóval összekötő régi út felől. Régen a Neretva völgyében Mosztár és Jablanica között nem volt országút. A Neretva-klisszura néhol 4 méter szűk volt csak, ahol akár 15 méteres vízszintingadozás is előfordult 24 órán belül, ezért az út Mosztártól északra Han Potocinál felkanyarodott a Prenj és Velež hegységek közötti, látványos sziklatornyokkal ékes nyeregbe – ahol ma a Rujište nyaralótelep van 1050m magasságban, – s a hegységet hátulról megkerülte. Ezen az úton a vakmerő hajdúk kivetett „djemadan”-ját (mellényét) egy utas se léphette át váltságdíj nélkül, mert a rabló ott leskelődött puskájával egy-egy szirtfok mögött és ha kellett, odapörkölt, a miheztartás végett.

Aztán a 19. században megépült a Neretva völgyében a vasút, meg az országút, és a közbiztonság is jelentősen javult; több kilométeres körzetben én vagyok talán az egyetlen, aki djemadant (a közbiztonságra oly veszélyes mellényt) visel, amikor Potocinál felkanyarodunk a nyeregbe vezető, vad szépségű szerpentinre.

 

A Rujište nyaralótelepen hagyjuk az autót. A telepen mindig kószál 2-3 hatalmas pásztorkutya, engem névről ismer mind, apáról fiúra szálló hagyomány vagyok már náluk. 40-50 kilós szeretetcsomagok ők, barátságosak, kellemesek és boldogan elkísérnek bárkit túrázni. Most azonban sikerül az éberségüket kijátszva felszerelkeznünk s elindulnunk a hegyre, a verőfényes időben. Kicsit túlzás is ez a délutáni 20 fok körüli hőmérséklet április közepén, a hegyen, de majd éjszaka már biztosan nem fogunk izzadni a hóban… addig meg valahogy csak kibírjuk.

Fenyvesek és bükkösök váltakoznak, ahogy haladunk felfelé az erdei úton. A tél itt is sokáig elhúzódott, s a hirtelen berobbanó tavasz virágözönnel próbálja bepótolni a lemaradást; egyszerre virágzik a kakasmandikó, sáfrány, kankalin, keltike és szellőrózsa. Mióta utoljára erre jártunk – ami éppen 2 éve volt – erdőtűz is dolgozott erre. Egy órán át vissza-visszatérőleg láthatók kiégett fák, elszenesedett csonkok, félig megégett hatalmas fenyőfák. De a tűz nem okozott végzetes, totális pusztítást és sikerült a nyaralótelep szélén megállítani. Szemmel láthatóan jelentős küzdelem folyt itt, teljesen alkalmatlan eszközökkel, kézi erővel, 5 literes szörpöskannában ciszternavízzel „senkisemtudjavaneittaknamező” területen rohangáló bátor hivatásosokkal és önkéntesekkel. Egy szerkocsi és egy tartálykocsi még most is a turistaház mellett áll a Rujištén, pedig a tűzre már csak az üszkös csonkok emlékeztetnek, füstszag sincs a környéken. De ezek csak a telepet tudják megmenteni. Az erdő a kiskannás önkénteseké, oda szerkocsi már nem tud bemenni.

 

1200 méter fölött járva megjelennek az úton az első hófoltok, és ahogy az itt lenni szokott, mindjárt több deciméter vastagságban. Ez túl sok jót nem jelent. Azt jelenti, hogy hamarosan a vastag hóba beleszakadozva mehetünk tovább. Energiafaló rémálom az. (Két éve mindehhez kiadós eső és két lány is párosult, öntött ürgék voltunk, mire felértünk a kunyhónkhoz, hogy begyújtsunk a vizes fával – na, az volt életem egyik leggyengébbre sikerült kirándulása.) A mentesített nyomvonalon keresztezünk egy negyedszázados aknamezőt, amikor véglegessé válik a talpunk alatt a hótakaró. Instabil, egyenetlenül beszakadozós. Innentől kezdve változó intenzitású küzdelmet folytatunk az egyensúly megtartásáért és a következő lépésért, míg végre felérünk a Bijele vode teknő hajdani legelőinél az Adnan Krilićről elnevezett kulcsosházhoz (1450m). Szakad rólunk a víz. Ide a Rujištéről normális esetben 2 óra alatt illik felérni. Ez most pihenő nélkül 2 és fél óra alatt sikerült, ami jól mutatja, hogy az olvadó vastag hótömeg milyen komoly ellenfél. Sokat nem romantikázunk a háznál; a hátizsákokból előbákásszuk és felfújjuk a laposra préselt pillepalackokat, amit megtöltünk a ciszterna csontig hatóan hideg vizével, aztán húzunk tovább a völgyteknő oldalában meghúzódó kunyhóhoz, amely szállásunk lesz a fagyos éjszakában.

 

A Bijele vode  (a.m. fehér vizek) a Jugoszlávia szétszakadása során vívott polgárháború kitöréséig havasi legelő volt. A hegység épp a szerb és a horvát-bosnyák területek határvidéke, aminek következtében sok aknamező, illetve gyanús terület maradt a háború után, így a pásztorok – és a hegyi falvak lakossága – a békeidőben nem tért már vissza. A katun-ok (pásztorszállások) gazdátlanul maradtak. Ezek egyikét a Bijele vode-n a mosztári turisták gondjaikba vették, bárki számára lakhatóvá tették. Objektíven nézve nyomorúságos putri, de aki lakott már benne, szeretettel gondol rá, és ha hívják a hegyek, vissza is tér ide.

 

Gyorsan behörrentem a főzőt és kimegyek a ház elé, felmérni a holnapi pályánkat. Nem túl bíztató, amit látok. Komolyabb tervek nélkül érkeztünk, azzal a sejtéssel, hogy a hó valószínűleg nem teszi lehetővé, hogy messzi csúcsokat cserkésszünk be, de itt a házzal szemben, a Bijele vode keleti oldalát szegélyező, 1967m magas Sivadija gerinc pont jó lesz nekünk. Errefelé szinte mindenhez párosul egy homéroszi jelző, ezt a gerincet „titokzatos Sivadija” névvel illetik. Csekély magasságához képest jelentős északi fala van, közepén emberi arcot formázó Sfinga (szfinx) nevű alakzattal, három csúccsal, sok barlanggal. Északról nézve jellegzetes és impozáns látvány. Innen a kunyhótól kevésbé markáns, de szép azért. A gerinc északi csúcsa, az 1892m magas Osobac előtti nyeregbe kellene felmászni és onnan tovább a gerincen, a csúcsra. Nyáron ez 1 óra oda, 1 óra vissza. Most azonban minél jobban nézem, annál jobban távolodik ez a projekt. A völgyből a nyeregig vezető táv térképen 600 méter, szintben 300 méter, ami átlag 26 fokos lejtőt jelent, van ahol meredekebb. Szemre amúgy az egészet 30 foknál meredekebbnek saccolnám. Ezen van egybefüggő méteres hó, nappal pedig +10 fok feletti hőmérséklet. Ha a reggeli hűvösben fel is tudunk menni, lefelé már biztosan meggyűlik a bajunk az instabil, vizes hóval. Ez nem nagyon bírja a többletterhelést, ha megindul alattunk, a lenyalt füvön, az nem lesz népünnepély. Ha viszont fölöttünk indul meg és a nyakunkba szakad pár vagon hó, na az nem szarozik, ledarál. Tőlem egyáltalán nem áll ugyan távol a gondolat, hogy a hegyek között haljak meg, vagy csatában, vagy... szóval akció közben... de azért nem keresem minden áron a bajt. Attilának is vannak még tervei, meg három kislánya. Megbeszéljük a dolgot, dönteni meg ráérünk reggel!

 

Fejedelmi módon megvacsorázunk, iszunk hozzá egy vödörnyi teát, megvackolunk... A kis jancsikályhát be sem gyújtjuk, pedig van bent tüzelő, de az éjszaka várható fagypont-közeli hőmérséklet nekünk nem ellenfél, a szélvédett, fedett helyen, amikor nem vagyunk öntött ürge módjára elázva. (Voltunk már itt elázva ősszel is, tavasszal is, de akkor be is fűtöttünk, amennyire lehetett.) Este fél kilenckor aztán nyugovóra térünk, de előtte még kimegyünk a hóba, a kunyhó mellé egyet rössenteni, aztán... jön a csoda. A sziklafalak határolta mandula alakú kivágatban néhány csillag pislákol az égen, először csak egy-kettő, aztán ahogy szokja a szemünk a sötétséget egyre több, majd egyszerre csak ott van az összes. Százezer? Millió? Milliárd? Meghatározhatatlan, sosem látott, zavarba ejtő tömeg. Semmi fogódzót nem találok egy darabig és ez teljesen bizonytalanná tesz – ami persze a látvány okozta boldogságot nem kisebbíti. Aztán véletlenül felfedezem a fejem felett a Göncölszekeret, onnan megvan a Sarkcsillag és szépen helyre áll az egyensúlyom, mehetek aludni.

Az éjszaka békességben telik. Néha a szél csattogtat valami elszabadult bádogot a tetőn, néha egér rágcsál valami zamatos deszkát, de amúgy semmi különös. A reggel mindjárt harsány fényekkel indul és ahogy felnézek a Sivadija oldalába, mindjárt véglegesítem a döntést; nem megyünk oda. Ha legalább különálló hófoltok lennének, meg lehetne próbálni, mert akkor egyrészt ki lehetne kerülni, másrészt ha megindul, nem jön utána az egész lejtő. De ez így orosz rulett...

 

Mihez fogjunk hát? Először is jól bereggelizünk; smack szárított marhahússal majd részemről még sajtos-sonkás szendvicsek következnek, aztán összepakolunk a hazaútra. Amit kitaláltam, ahhoz ugyanis nem kell felszerelés, csak túrabot. A hátizsákok megvárnak minket a kunyhóban. Elmegyünk a Bijele vode teknőjét északról lezáró kis Prevorac nevű hegycsúcsra, hogy átnézzünk a Prenj központi részére. Onnan remek körpanorámánk lesz valószínűleg.

 

Vidáman – a nyári útvonal emlékeit fejben a vastag hótakaróval borított fiatal feketefenyvesre vetítve – majd a havasi legelők hómezőin szerpentinezve, egy korábbi alaplavina szétterülő nyelvét is keresztezve háromnegyed óra alatt felérünk a Prevorac és az Osobac közötti kimondottan festői nyeregbe, 1600 méterre, innen meg már csak egy nagyobb ugrás a köves-füves hegycsúcs. Prevorac, 1673m. Nem egy világraszóló trófea, de innen legalább biztosan hazavisszük a bőrünket. Ja, és a látvány... Az egyik legszebb körpanoráma amit valaha láttam. Pedig az eléggé jelentős szám. A behavazott „Hercegovinai Himalája” a maga tökéletességében, ahogyan csak kevesen látják. Nem is értem, miért nem vezet ide a jelzett ösvényről egy kiágazás, vagy egy figyelemfelhívó nyíl, hogy ember szaladj fel, csak öt perc, ne hagyd ki! Hosszan időzünk a csúcson; fotózunk, videózunk, áhítunk.

 

A lefelé út a kunyhóig még csak hagyján, de a kunyhótól tovább, a puttonnyal beszakadozva: horror. Útközben találkozunk egy felfelé törekvő fiatal párral, akiket a telep kutyái vezetnek fel. Azért, hogyha nem tudnám, hogy a két felém száguldó zászlós farkú hatalmas szelindek csak azért rohan ennyire, hogy minél előbb megbabukázzam őket, hát lehet, hogy be lennék rezelve. Szenzációs banda egyébként!

  


* * *


Bosznia Hercegovina csodálatos ország, ezer titokkal, ízzel, hangulattal és színnel. A hazaútban megállunk Konjicban vacsorázni egy neretvaparti kerthelyiségben. A városnak történelmi belvárosa nemigen van, így a turista idejét sem nagyon rabolja, cserébe tömeg sem hömpölyög az utcákon így április idusán, és parkolni is jól lehet. Konjic két nevezetessége a hatlukú Öreg-híd és a szép lányok. (A harmadik, hogy a kisboltban kapni hideg Szalon sört.) Én még úgy nem jártam ebben a városban, hogy ne rabolta volna el a szívemet egy bosnyák lány fekete szeme. Ilyenkor egy kicsit Petőfinek érzem magam, ki Iglóról hazafelé utazva megállt reggelizni egy fogadóban, habár Iglón már reggelizett, de az út menti csárdában a fogadósné szép szeméért muszáj volt megállni, reggelizni. Hát Konjicban is érdemes megállni, benézni egy pékségbe, vagy egy kávét meginni, vagy valami. Most sem bántuk meg; a faszénen sült vacsora is finom volt, a bosnyák kávé is ébren tartott hazáig, a bosnyák lányok pedig... hozták a formájukat.

 

 

További képek:
- Prenj https://photos.app.goo.gl/VUjPFKtrZJBZYnLI3

- Konjic https://photos.app.goo.gl/VCYx0y8RQJqm51Kg2

Előzmények:

- Lupoglav http://www.turatars.com/blog/view/id_2932/title_Prenj-Lupoglav-2102m/

- Zelena glava

http://www.turatars.com/blog/view/id_2845/title_Hercegovinai-Himalaja/

http://www.turatars.com/blog/view/id_2789/title_Perun-birodalmaban/

Címkék: Prenj





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

pavluxek
2018/04/21 10:45:17


lune írta:
Mi az a b. nej? Van a. nej, b.  nej, stb? Magyaroknak 44 neje lehet, de az angoloknak csak 26? Vagy hogy?  

Tisztelt Bérkommentelőm!
A b. nej a "becses nej" postai cimzésben alkalmazott, majd onnan elterjedt és széles körben ismert rövidítése, amely ma már önmagában is alkalmazható, értelmes kifejezés ("bé nej").
Bezzeg a "rössenteni"-t, aaaazt tudja... 
Egyúttal csókolom b. kezeit és maradok kíváló tisztelettel, aki voltam! Ugyanott Trabant alkatrészek bontásból eladók.



Olaszn
2018/04/20 13:31:28

Csodálatos hely! A kis kunyhó is szuper lehetett. Köszönöm az élményt!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.