Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Iráni mozaik 5. rész
2018/09/10 21:57:52 Küldte: pavluxek

Előzmény: http://www.turatars.com/blog/view/id_3573/title_Irani-mozaik-4-resz/

Szádi sírjától visszatérünk a belvárosi színes ablakos Nasir al Molk (avagy Rózsaszín-) mecsethez vezető zsákutcában reggel kiszemelt tradicionális vendéglőbe. Faragott bútorok, kézi szőttes textilek, mázas cserépedények, halk népzene, szerencsére nem a szokásos tevesirató. Hárman háromfélét rendelünk, de mindegyik a darálthús/kaszpi-rizs témakör valamilyen feldolgozása. Természetesen az enyém a legizgalmasabb, mert a paradicsomos húsgombócot ötvözi a kebabbal. Cselou kebab (vaspálcán sült bárány darálthús) paradicsommártásban, rizsával. Sokkal izgalmasabb, mint ahogy hangzik.

 

Az ebéd egy kissé elbágyaszt bennünket, de semmi gond, a pincérnő már hozza is a hatalmas párnákat, hogy kényelmesen elterpeszkedjünk a padokon. Azért az étteremben alvásig nem merészkedünk, átmegyünk inkább a hotelünkbe, ami innen légvonalban 160 méter (később lemértem térképen), úgyhogy az álom nem is nagyon megy ki a szemünkből, míg hazaérünk.

Koraeste kimegyünk a buszpályaudvarra. Hatalmas terminál ez a sirázi, a mi buszunk majd az 54-es kocsiállásból indul, este kilenckor, addig még rengeteg idő van. Herr Karancsi a pályaudvari mecsetben folytatja az alvást, ezzel mintegy keretbe zárja az utazásunkat, aminek az elején is volt egy kis mecsetben alvás, még a Damavandon, Gosfand Sarában. Imaszoba amúgy minden intézményben, múzeumban, bevásárlóközpontban található, de ez a pályaudvari, ez rendes mecset, úgyhogy sokáig nem is heverészhet bent az utazóközönség, mert hamarosan megérkezik a turbános mollah, hogy leművezesse az esti imát.

 

Közben Herr Karancsi újabb kalandot keres és becserkész egy hórihorgas, népviseletes, öreg nomádot. A Perszepolisz környéki, szőnyegeiről híres bakhtiyar törzs tagja, a jellegzetes fekete-fehér choqa nevű népviseletben. Lapát kezek, virsli ujjak, hatalmas gyűrűk, kifogástalanul tiszta ruházat. Az öreg odafigyel a részletekre, nehogy már cigivel a kézben, egy kuka mellett fotózzuk le! Szépen beállítja a kompozíciót, aztán lehet fényképezni. Szenzációs fazon.

Kilenckor felszállunk a buszra. Csütörtök este – gyakorlatilag már péntek – van, itt a muszlim hétvége, mindenki hazautazik, így a járaton minden hely elkelt. A csomagtérbe leadott poggyász sorszámozott bilétát kap, aminek párja a zsebünkben lapul majd, reggelig. Érdekes módon nemcsak a mi csomagjaink vannak a poggyásztérben, hanem valami nagy, fehér zsákok is, de ez minket különösebben nem zavar, mert a busznak akkora csomagtere van, hogy egy közepes birkanyáj simán beférne még.

Elindul a járat, kiosztják az úti járandóságot (kartondobozban piskóta és nápolyi jellegű sütemények, üdítő), amit mindjárt fel is falunk, csak hogy ne legyen rá gond. Aztán a busz rááll az éjszakai autópályára, mi pedig elalszunk. Kevés híján 1000 km, 12-13 órás út, van mód pihenni. A busz persze néha-néha megáll, forgalom ellenőrző pontokon, és van egy-két pihenőhely is. Néha katonák szállnak fel, végignézik az utasokat. Nyilván nyugati kémeket keresnek, mert velünk nem törődnek. Én ugye mostanra már tipusos Helybéli vagyok, társaimnak meg annyira nyugati kém kinézetük van, hogy teljesen kizárt, hogy azok lennének. Kélsőbb civil ruhás nyomozók is jönnek, bő fél órán át kopogtatják a csomagtér oldalfalait, meg az ég tudja, mit csinálnak még, mert nem lehet leszállni. Végül tovább megyünk, de nem messzire; rendőri felvezetéssel letérünk az autópályáról és egy közeli város rendőrlaktanyájába hajtunk. Csak ez hiányzott! A busz olyan nagy, hogy éppen befér a kapun. Gépfegyveresek állják körbe – micsoda öröm! Kidobálják a csomagtérből a fehér zsákokat, jegyzőkönyveznek, aztán fél óra múlva tovább mehetünk, csak a zsákok maradnak. Sosem tudom meg, mit csempésztünk a fél országon át. Talán valami pakisztáni rizs, vagy hasonló bűnös cucc lehetett.

Teherán

szép hely, jó hely, 9 millió lakossal (agglomerációval együtt 15)

Az Imam Khomeini Repülőtér látványára ébredek, majd elrobogunk az imám mauzóleumának hatalmas – és gyönyörű – soktornyos, fényeskupolás, kertekkel övezett épületkomplexuma mellett, be a fővárosba. Délnyugat felől érkezünk, a végállomás viszont az északkeleti negyedben van, úgyhogy mindjárt kipipálhatjuk a péntek reggeli buszos városnézést is, midőn elrobogunk a város jelképei, a fehér márvánnyal borított (az iszlám forradalom és az ország jelképévé is vált) 50 méteres, zömök Azadi-(Szabadság-)torony, majd a karcsú, 435 méteres Milád-torony mellett.

 

Végállomásunk egy igazi metropolisz-jellegű városrész szélén, a Khomeini imámról elnevezett mecset mellett van. Metróra szállunk (légkondis, kb. 7 forint a jegy) és irány a City. Péntek lévén az üzletek, a bazár zárva van, de lehet pl. múzeumba menni. Annyi időnk (meg energiánk) nincsen már, hogy nekimenjünk a nemzeti múzeumnak, de a Golesztán-palota belefér a programba. Előbb persze jöjjön a kaja! A palota sarkánál egy utcai étkezde illatfelhője csábít el bennünket. Bekönyöklünk a fal mellé a falafeles szendvicseinkkel és gyakorlatilag együtt reggelizünk a büfés srácokkal, az első sütésből. Ez megint egy olyan igazi vidám falatozás, amitől egy uniós normákon szocializálódott szakemberre rátörne a sikítófrász... úgyhogy nyomjunk még ebből a gyanús színű, fenséges ízű szószból arra a jól megrakott szendvicsre!

 

A Golesztán-(Rózsakert-)palota a Kádzsár-dinasztia (1779-1925) rezidenciája volt és kellemesen keverednek az eklektikus épületkomplexumban a privát és protokolláris események helyszínei. Sajnos egy olyan korszakban épült, amikor az ezeréves csempemániát tükörmánia váltotta, így bennünket a técsői, aknaszlatinai stb. cigánypalotákra emlékeztet egy kicsit, de szerencsére vannak visszafogottabban, ízlésesen berendezett termek is. Herr Karancsi az egyikben megjegyzi, hogy „itt szolgálták fel az uborkás szendvicset”, én meg felnyerítek. Nem biztos, hogy sokan értenék, ha megpróbálnánk elmagyarázni, mi a derültség tárgya? Amúgy érezni, hogy nagyvárosban vagyunk; eddig elkerült minket a politika, itt viszont lépten-nyomon a rendszer kritikájával találkozunk a beszélgetőpartnerek részéről. Nem keressük a bajt, mellőzünk bármiféle állásfoglalást, véleménynyilvánítást.

 

A palota után megint lemegyünk a metróba. Az aluljáróban az útikönyvet és a metrótérképet böngésszük, hogy hogyan tudnánk eljutni a bolhapiacra (pénteken ez az egy bazárféleség van nyitva), amikor megtörténik a lehetetlen. Tudtam, hogy valamilyen formában biztosan találkozunk ezzel, de mégis, még most is azt mondom, hogy lehetetlen... hogy odajön hozzánk egy fekete csadorba öltözött prostituált. Az milyen nyomorult élet lehet, hogy korbácsolást, megkövezést, gyakorlatilag ókori kínhalált kockáztatva így kénytelen valaki fenntartani szerény egzisztenciáját!? Megszámlálhatatlan oka van annak, amiért visszautasítjuk, ő pedig bánatosan (reménykedve?) jön velünk a peronra, persze itt, a többi utas jelenlétében már nem tesz semmilyen ráutaló gesztust. Aztán befut a metró és többet nem látjuk. Ezúton kívánunk neki könnyebb életet és sok sikert a terveihez!

  

A Szádi (a költő) állomáson szállunk le (fel) a metróról és innen már csak pár lépés az utolsó programunk, a teheráni bolhapiac, ami 9-15 milliós városhoz mérhető: iszonyatos tömeg hömpölyög egy 7 emeletes parkolóház rámpáján. Péntekenként a kiürített parkolóházban van a bolhapiac. Aki nem bírja a tömeget, be ne menjen, mert nem könnyű kimenekülni, oda-vissza végig kell járni az egészet. Mi 4 emeletig jutunk, ott lesz elegünk. Egyébként van itt minden, még öreganyám kisdobszai kotlóstyúkos üveg cukortartójának a párját is megvehetném. Hosszan alkuszunk egy gyönyörű vázára egy hasonlóan gyönyörű nővel, ki azzal áltat bennünket, hogy ő festette a vázát. Na, persze! Összeér a kezünk, amikor odaad egy mintadarabot, amin látszik, hogyan készül tevecsontból és különböző fafajtákból az intarziás díszdoboz (sakktábla, tolltartó, stb.) Nagyon finom és szép emlékek ezek.

Pilisborosjenő

hangulatos település Csobánka mellett

Vendégségben barátainknál; ülünk a teraszon a balzsamos szeptemberi szürkületben, négy gyerek, hat felnőtt, meg mi, a három iráni veterán. (Fejünk felett kanyarodnak Moszkva-Teherán felé a Ferihegyről felszálló gépek.) Figyelem a társaimat: bármiről Irán jut eszükbe és mesélik és mesélik, kéretlenül. Mi lettünk Perzsia Howard Wolowitzai. (Howard az Agymenők c. tévésorozat egyik szereplője, aki járt a világűrben és néhány epizódban azzal őrjíti a környezetét, hogy bármilyen végszóra egy mondaton belül ott tart, hogy milyen volt az élet a Nemzetközi Űrállomáson.) Nyilván gyakran így járok én is, de sokat segít a helyzetemen, hogy a blogbejegyzésekkel a nagyját azért csak-csak kiírtam magamból.

Épp egy hónapja, hogy hazajöttünk. Lassan ideje lenne visszatérni...

Címkék: Irán





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.