Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Iráni mozaik 7. rész
2019/07/20 12:46:23 Küldte: pavluxek


Előzmény: http://www.turatars.com/blog/view/id_3633/title_Irani-mozaik-6-resz/

Másnap végre szállodai reggeli jön. Ez általában feta-jellegű sajt, keménytojás, lecsó, dinnye, pékáruk gerincén halad, tájegységenként más-más dolgokkal kiegészülve. Izgatottan várjuk, mi lesz az azeri specialitás? Nos, az azeri specialitás a lépesméz. A reggelinél különös alakban jelenik meg; kompótos tál egyik fele lépesméz, a másik fele finom tejszín. Bizarrnak tűnő párosítás, de valami olyan csodálatos ízvilág, hogy csak szeretettel tudok rágondolni. Igen finom, jól indul a nap!

 

Délelőtt lerongyolunk Gilán tartományba, tengerben förödni, de a délután újra a városé. A tegnap vett baklavát ebédeljük a hotelszobában, aztán a kötelező program jön; átmegyünk a szemközti mauzóleumba. Sejk Szafi al-Dín (1252-1334), a szafavida dervisrend alapítójának, a szafavida dinasztia ősatyjának, és a korai szafavida családtagoknak a sírja van itt. Mellette a sajátos, áttört stukkójú Porcelánterem, ahol az uralkodóháznak az oroszok által az 1860-as években ellopott 1221 darabos porcelángyűjteménye hűlt helye tekinthető meg. A meglovasított porcelánok viszont a leningr... szóval a szentpétervári Ermitázsban láthatóak. Van itt aztán még egy helytörténeti gyűjtemény, nagyon izgalmas ókori anyaggal.

  

Még valamit meg kell néznünk. Itt a hotel mellett, a mauzóleummal szemben csupa mézárus van egy soron. A lépesméz és édességek mellett minden árusnál központi helyen van egy hatalmas tálca, amin nagy kupac, friss medveganyéra emlékeztető feketés valami van. Na, azt meg kell kóstolnunk! Bemegyünk az egyik mézeshez, mindjárt a kezünkbe nyom egy-egy tégely medveszart, kókuszreszeléknek és fahéjas cukornak tűnő valamivel megszórva. Akkora az egész bolt, mint egy panelkonyha, de azért van bent még asztal is, ahová leültet. Bizalmatlanul kanalazunk a feketeségbe – ez valami mennyei! Diós-mogyorós-mézes, nem geil, hanem pont kellemes összeállítás; fekete halva. Azeri specialitás. Iránban egyébként sokféle halva van, semmi közük a görög halvához, csak annyi, hogy valamennyi változat valamilyen édes pempő. Van fehér is, zöld is, az azeri épp fekete. Temetés után mindenhol mindig halvát szolgálnak fel, de egyébként is eszik, szóval nem csak gyászkaja. Mindjárt veszünk is belőle nagy tétellel, bízva benne, hogy a reptéren nem nézik hasisgyantának. (Nem nézték. Ez volt az első, amit a barátok/kollégák felzabáltak. Utána a komi szohán jött. Az azeri szohánból van még.)

 

Este a Shah Abbasban vacsorázunk. A tulaj az ajtóba jön elénk, a recepciós lányt ájulás kerülgeti. Profiltisztán pichagh gheymeh-t vacsorázom, így jön ki igazán az íze, utána megy a szamovárnyi tea. A csoportképbe belekomponálom a főpincért is. Nehezen tartják kordában a túlcsorduló érzelmeiket. A főpincér is, a recepciós lány is kap kisebb ajándékot tőlünk, én meg puszit kapok a főpincértől. (A recepciós lány nem puszizkodhat, annyira azért nem laza a hely.) Szóval, aki Ardabilban jár, nézzen be a Shah Abbasba! Ha kérdezik, ismer-e minket, mondjon nyugodtan igent! Nem fogja megbánni!


Asztara – Gilán


Ardabiltól 100 kilométerre sincs a tenger, amit muszáj kipróbálnunk, így reggel taxit fogunk és irány a legközelebbi tengerparti város, Asztara! A taxisofőr kicsit csodálkozik, hogy miért akarunk mi oda menni, a fürdés valami értelmezhetetlen sztárallűr az ő világában. Ardabilban élni jó, nem kell onnan elmászkálni! Télen tél van, nyáron nyár, de a tél nem olyan hideg, a nyár nem olyan dögletesen meleg, mint Teheránban, mindig jár egy kis kellemes szél a fennsíkon. Lent, Gilánban, a tengerparton enyhe ugyan a tél, de a többi évszak rettenetes; örökké esik az eső és köd van. Szóval; Ardabil az egyetlen élhető hely a világban!

Kelet felé robogunk a fennsíkon, majd annak a szélére érve átkelünk a Heyrán-hágó alatti alagúton (kb. 1500m magasan), majd megkezdjük a hosszas ereszkedést az Aqchai-folyó völgyébe. Gyönyörű, erdős hegyoldalak, hatalmas sziklafalak, Boszniát idéző táj, kivételesen napfénybe öltözve. Mert egyébként itt örökké köd van, sikerült kifognunk azt a ritka napot, amikor nem. A gyönyörű, mérsékelt övi esőerdő egyik jellemző fája itt a füge, lépten-nyomon azt látunk. Az első erdő Iránban, több ezer kilométeres utazásaink során.

Az erdő a fárszi (perzsa) nyelvben jangal, azaz dzsungel. Furcsa szó ez a mi lombos erdőinkre nagyban hasonlító vegetációra, de ha belegondolunk, hogy ez az erdő a kaszpi tigris hazája, mindjárt több tisztelettel néz körül az ember. Habár a kaszpi tigris (a szibériai tigrisnek egy változata) kb. 50 éve kipusztult a környékről. Innen bő ezer kilométerre keletre, az Elburz golesztáni részén azért még lehet, hogy van belőle. Ahol sok a vaddisznó, bármikor felbukkanhat. De még azt el kell mondanom erről a kaszpi erdőségről, hogy Teherántól és a Damavandtól keletre van olyan rész az Elburzban, hogy a hegység északi oldalán a gerincig felszalad a lombos erdő, a gerinc déli oldala pedig már sivatag. A hegy és tenger kombinációja ilyen csodákra képes.

Szóval, robogunk lefelé az Aqchai festői völgyében. A folyó északi partja már az egykori Szovjetunió, ma a független Azerbajdzsán földje. A határsávot szögesdrót és halálfejes táblák jelzik. Aztán sok száz szerpentinkanyar után kitágul a táj, megérkezünk a tengerparti lapályra. Itt rizsföldek vannak. Az Irán szerte alapélelmiszernek számító kaszpi rizst itt termelik. Mondom mindezt kellő pátosszal, merthogy ne valami unalmas menzai rizsára gondoljunk! Az Iránban köretként feladott vajas-sáfrányos, pergő kaszpi rizs, szumakkal és borbolyával egy költemény. Szerelem. És itt termelik, Gilánban, a Kaszpi-tenger partján.

Gilán, a maga enyhe és csapadékos klímájával nemcsak a rizsnek, de más fontos gazdasági növényeknek is termőhelye. Zöldség, gyümölcs, dohány és fűszerek mellett a perzsa teát is itt termelik. A perzsa nem kávézik, hanem teázik. A legutolsó autópálya-pihenőben is ott a forróvizes tartály, étteremben a szamovár. Egy-két-három pohár tea mellett a semmibe révedni – ez mindenkinek kijár. Üvegpohárból, botra kristályosodott cukorral isszák. Egyébként, ha a markáns ízű kínai tea és a lágy indiai tea közé akarnánk pozicionálni, akkor a spektrumnak az indiai tea felőli vége közelében van a perzsa tea (chai shirin) helye, szóval nem egy lórúgás, viszont nagyon kellemes. Érdemes rászánni egy kis időt.

 

De mi most a taxiban robogunk az asztarai lapályon. A város déli vége és a még délebbre fekvő kikötő között van az Astara Beach Park, ide navigálom sofőrünket, aki elmehet várost nézni, amíg mi pancsolunk.

Gyönyörű, homokos tengerpart, pálmalevél napernyők, napozóágyak, ember egy szál se, fürödni tilos! Majd talán kicsit odébb, a kerítés mögött! És igen! Emeletes faállvány árnyékában kisasztalnál két srác árulja a jegyet, fölöttük az emelvényen a béjvaccsos bácsi; 70 éves, ráncos arc, 25 éves gyönyörű, izmos, napbarnított test. Fürdőgatyát öltünk, feladjuk a cókmókunkat az emelvényre az úszómesternek, aztán irány a tenger! Vagy tó. Ezt a vitát nem lehet eldönteni...

 

Volt valaha egy Thetys-óceán, aztán az Alpok, Kárpátok, Dinaridák, Taurusz- és Elburz-hegységek felgyűrődése erről leválasztott egy, a hegyvonulattól északra elhelyezkedő tengermedencét, ez volt a Parathetys. A Parathetys egy-egy tengere, öble, maradványa volt a Pannon-tenger, a Fekete-tenger, Kaszpi-tenger. Aztán a Pannon- megszűnt, a Fekete- megtalálta a kapcsolatot a világtengerrel, a Kaszpi- pedig éli a maga önálló életét. Valami 130 folyó ömlik bele, köztük a jelentős vízhozamú Volga, így a tenger vize kiédesedett; északon rendesen édesvíz, de itt lent, Iránban sem sósabb, mint egy elsózott húsleves, nem olyan keserű borzalom, mint az Adria. A víz szintje a tengerszint alatt 28 méterrel van. Az északi részen viszonylag sekély, alig 100 méter, az Iráni partoknál azonban hirtelen 1000 méterre mélyül. A sós és édesvíz átmenetét sem a tengeri, sem az édesvízi állatok nem hagyják szó nélkül, kevesen bírják az ilyen brakkvízi életet, így a tenger élővilága fajokban szegény, az egyedszám azonban magas. A tenger emlékét idézi a kaszpi fóka, tengeri teknősök, sok kagylófaj, pl. az ehető szívkagyló, nincsenek viszont cápák, cetek. Vannak helyettük 5-6 méteres vizák. A világ kaviár termelésének több mint 90%-a innen származik. Mondjuk, az iszlám forradalom okozott egy kis fennakadást. Az imámok tanácsa hosszan vizsgált egy tokhalat, hogy az ő szempontjaik szerint ez most akkor mi is lehet? Aztán nagy nehezen találtak rajta néhány pikkelyt, így halnak minősült, az iráni kaviár termelés pedig szabad utat kapott.

Becsattogunk a fekete homokon a tengerbe, ami meleg, hirtelen mélyül és nagyon hullámzik. Kisebb focipályányi rész van elkerítve úszó kötéllel, épp akkora, amekkorát egy úszómester még szemmel tud tartani. Mellettünk van még egy ugyanilyen strand, a kettőt még egy jetski-s úszómester is felügyeli a víz felől. Nem spórolnak a biztonságon, de nyilván jó okuk van rá; a hatalmas, átbukó hullámok bárkit leterítenek, és itt azért nem mindenki olyan „vizigót”, mint én, a tenger hirtelen mélyül és nem átlátszó, a felkevert homok miatt. Ha valaki itt elfekszik, mire észrevesszük, hogy baj van, lehet, hogy már késő. Másrészt bármikor felbukkanhat közöttünk Runan-shah, becenevén Casper, a Kaszpi-tengernek már Hérodotosz és Platón által is ismert tengeri szörnye, akivel bizony meg kell küzdeni. Habár, – magam is kétéltű lévén – lehet, hogy a találkozás egy gyönyörű barátság kezdete lenne. Runan-shah 165 centi magas kétéltű ember, nagy karmokkal, hátúszóval, hal fejjel, hosszú fekete hajjal, rettenetes fogakkal. Kimondottan az Asztara-környéki vizekben lakik, nemrég azeri hajósok találkoztak vele, úgy hírlik, jó egészségnek örvend. Innen üzenünk neki egy kövér hellót!

 

Iránban az öltözködési szabályok mindenkire vonatkoznak. Férfiaknak kötelező az ing (póló) és hosszú nadrág. Ez a szabály a strandon nem érvényes, itt fürdőgatyában rohangál mindenki. Ellenben a nők a strandon is teljes ruházatban vannak, úgy is fürödnek, aztán vizes ruhában elterülnek a homokon. Mondjuk, nő nagyon kevés van, azok is inkább a parton, vagy térdig a vízbe gázolva nézelődnek; a pasikat bámulják, szemérmetlenül. Furcsa ország ez...

Kiadós pancsolás után visszatérünk a taxihoz. Meghívjuk a sofőrünket egy jégkrémre, meg a kezébe nyomok néhány szívkagyló (Cardium) héjat, ha otthon hetvenkedni akar, hogy járt a tengernél, hát higgyenek neki.

Folytatás: http://www.turatars.com/blog/view/id_3635/title_Irani-mozaik-8-resz/

 


Címkék: Irán





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.