Pár hete felhívott valaki, hogy egykori egyesületem, a KINIZSI ENCIÁN TE idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját és, mint alapító tag én is keressem elő a régi fényképeket. Írjam le, amikre még emlékszem, mert egy közös kiadványba szeretnék azt az utókornak megörökíteni. Így kerül a kezembe az 1980-as Skandináv utunkról Mazsolkával közösen írt túranaplóm.

Amíg olvastam, életre keltek a régi emlékek és eljátszottam a gondolattal: Milyen jó is lenne a következő nyáron a Királyok útjának Nikkalaokta – Abisko szakaszát újból bejárni. Persze nem úgy, mint akkor, hanem szépen, kényelmesen. Kedvező időben napi 6-8 órát haladva 18-20 kilométert lehet bejárni. Esőben, szélben, hóviharban ez persze lecsökken 12-14 km-re, de 6-8 nap alatt így is megtehető a táv. Ugyanakkor tartok is tőle. Mert nem olyan már, mint ami emlékeimben él. A földtől elszakadt városi ember azt hiszi, amit lát az a világ teremtése óta úgy van és úgy is marad. Aki visont együtt él a természettel, tudja, hogy az Jóistenen kívül csak egy állandó van a világban. Ez pedig a változás.

Idén nyáron (2025.) az Erdélyi Kárpát Egyesület nyári táborának Tusnádfürdő adott otthont. Innen mentem fel a Nagy-Csomádra. Majd a kráterekben a Szent-Anna tóhoz és a Mohos-lápba. A kirándulók többsége ide autóval vagy buszokkal érkezik. Mivel a parkolóhelyek száma korlátozott, így magasabb árakkal és a parkolási idő korlátozásával igyekeznek egyensúlyban tartani a dolgot. Cserébe, a lápba 15-20 percenként ingyenes vezetést biztosítanak az érdeklőknek. 20-22 éve, amikor utoljára itt jártam, akkori vezetőink azzal riogattak, hogy a növényi korhadék és a bemosódó talaj miatt végnapjait éli a láp. Alig szobányi szabad vízfelületek vannak már csak benne. Ha így haladnak a dolgok 50-60 év alatt benövi az erdő. Mostani vezetőink más vészharangokat kongatnak. Az erdeifenyőt eddig ismeretlen szú félék támadták meg. A Mohos nagy részét már az elhalt törzsek borítják és a még élő fákat ellepték a kártevők.

Igazat mondtak akkor is, meg most is, de a teljes igazságtól igen messze vannak. Olyan igazságok ezek is, mint amikor néhány éve öles betűkkel arról írtak az újságok, hogy pusztul a nád a Balatonban! A nádról ugyanis tudni kell, hogy a 120 és 160 cm közötti vízben érzi jól magát. Csapadékos években, amikor a tó vize megárad, a nádas víz felőli oldala megritkul. Ilyenkor azonban nem csak a nád pusztul, hanem a sás, a gyékény, a káka, a szittyó és a víz által elöntött rét füve is. Továbbá, ahány méterrel csökkennek a tó felőli oldalon, ugyan annyit terjednek a partok felé is. Aszályos években pedig megfordul a dolog. Ilyenkor a part felől pusztul és az iszapban a nád gyökerei évente akár 2-2,5 méterre is előre haladva a nyílt víz felé terjed.

Ugyan ez a helyzet a lefolyástalan krátertavak esetében is. Az évezred elején a tartós szárazság miatt lecsökkent a vízszint. Akkor még nem voltak deszka pallók. Ahol a lucfenyőből átértünk az erdei fenyvesbe, ott kezdődött a láp. A tőzegmoha dombok között 30-40 méterre szárazlábbal be lehetett menni. Ahol tocsogóssá vált, megritkult az erdei fenyő és megjelent a csak másfél-két méterre megnövő molyhos nyír. Amely egy a jégkorszakokból itt maradt hűvösebb klímát igénylő fafaj. Beljebb már csak gumicsizmában lehetett volna menni és a tőzegmoha közül itt már eltűnt a fekete-, és vörös áfonya, de megjelent a tőzegszeder és az alig arasznyi és mérgező tőzeg rozmaring, meg a kereklevelű harmatfű.

Az erdeifenyő tehát a csapadékosabb években a magasabb vízszint miatt pusztul. Az már egy más kérdés, hogy az így legyengült növényeken fokozottan elszaporodnak a különböző szú bogarak és egyéb kártevők. Ha nem így lenne, akkor ugyanezek a szúbogarak a környező lucfenyvesekre is átterjedtek volna.

Hasonló a helyzet a sarkkörön túl is. A felmelegedés miatt az 1.800-2.000 méter körüli hegyhátakról leolvadtak a jégsapkák és jelentősen visszahúzódtak a gleccserek. A nagy mennyiségű olvadék vizek megárasztották a völgyek tavait és a laposokban új tőzegmoha lápok jöttek létre. Az Abiskói Nemzeti Parkban az utóbbi években készített felvételeken nyoma sincsen az általunk még látott több száz éves erdeifenyőknek. Nikkulaokta másfél két méteres molyhos nyírei a völgyekben néhány száz méterrel magasabbra költöztek. Egykori helyükön a közönséges nyír és a szürke nyárfák 6-8 méterre is megnövő egyedei láthatók. A tél több héttel rövidebb, a nyár pedig ugyanennyivel hosszabb lett. A szúnyogok pedig a magasabban fekvő völgyeket is ellepték.

Az általunk 1980-ban még látott több száz egyedes rénszarvas csordák azért tűntek el, mert télen is gyakran megolvad a hó, azután meg visszafagy. A szarvasok pedig az ilyen jégpáncéllal fedett hó alól nem tudják lábukkal és orrukkal kikaparni a zuzmót. A számik ezért tél elején levágják a szaporulat jelentős részét. A megtartott állataikat pedig kénytelenek karámokba zárni és a teljes olvadásig mesterségesen etetni.

Egyes blogok arról számolnak be, hogy augusztusban muslincák tömege lepi el a tájat. (Ezek valószínűleg inkább tőzeglegyek lehetnek.) Valószínűleg ezeknek köszönhető, hogy a videók hang anyagába jóval több madárcsicsergés vegyül. Egyszóval, ha mindenre nyitott szívvel járom be a régi utakat, most sem fogok csalódni a Királyok útjában!

Címkék: Abisko Rénszarvas Tőzegszeder áfonya