Reggel , félkómásan alig bírtam lábra állni , a kétnapos megerőltető túra kissé kikészítette . Azért fogam összeszorítva elindultam  , annál is inkább mivel a mai nap volt a „mumus” túra . A legveszélyesebb  a Vöröstorony , ahol már sok baleset történt és nem kis bátorság kell a megmászásához . No de ne vágjunk a dolgok elejébe !!

A kis Tarpataki völgyben , az immáron szokásos törpefenyővel szegélyezet úton ballagva azon gondolkodtam , hogy milyen érdekes is az emberi lény …. Anélkül tűz ki magának ilyen nehéz célt , hogy bárki kötelezné rá !!  Egy kis őrültség is kell a dologhoz ..

Csak róttam a kilométereket és ha valaki előzött vagy én őt akkor a már megszokottá vált „dobri gyen” (jó napot) kifejezéssel üdvözöltük egymást ! Imitt , amott föltűnt olyan túrázó is akikkel már szinte visszatérő ismerősként üdvözöltük egymást hisz az előző utakon már találkoztunk. Egy mosoly , egy intés és mindenki rótta az utat tovább.

A vízesésig szinte egy szuszra mentem föl ami rettentő megerőltető volt . Itt meg mostam az arcom és bevizezett kendőt raktam a nyakamba és a csuklómra. Majd megindultam ismét fölfelé . Az egyik emelkedő előtt megmakacsoltam magam és azt mondtam föladom !! Ezt már ép ésszel nem lehet bírni !! Meg álltam és kis idő múlva meg győztem magam ,hogy hát nem azért tettem meg ezt a hosszú utat reggeltől ,hogy itt és most adjam föl!! No meg a mellettem elhaladó „serpák” is meg győztek a látványukkal , hisz ők a saját súlyuk dupláját vitték fölfelé.Volt olyan akinek még gázpalack is volt a hátára rakva több doboznyi üdítő és különböző dolgok mellé!!  Össze kapartam a maradék erőmet és nemsokára már én is a Téry Ödön  menedék ház előtt ( 2015m) ücsörögtem és ittam a „kis Pívót”  (megjegyezném ,  hogy utálom a sört és csak azért  ittam mert  egyrészt a keserű íze miatt nem voltam egy darabig szomjas , másrészt nagy a kalória tartalma). Rendkívüli látvány tárul az ember szeme elé ahogy ott ücsörög a Szepesi öt tó katlanában . A tavak partján állva , fekve , ücsörögve  beszélgettek az emberek  , vagy épp elmélkedtek az élet dolgairól (mint én is ). Rendkívüli érzés töltött el  , milyen jó is ehhez a „nagy családhoz „ tartozni .....                             A körülvevő hatalmas sziklás hegyeknek rendkívül drámai formájuk van . Előttem a Lomnici  és a Jég-völgyi csúcs magasodott (ezek a Tátrai főgerinc legmagasabb hegyei).  És én mily picurka emberi lény is vagyok hozzájuk képest és mégis én akarom őket meghódítani ….

Kis pihenő után szinte mágikus erővel vonzott a Közép –orom (2441m) és a Vörös-torony (2461m) közötti szűk nyílása .  A Vörös-torony felé már hómezőkkel  is találkoztam. Rendkívüli élmény volt az augusztusi forróságban hógolyót gyúrni !!   Ha egyedül lettem volna a környéken talán még bele is fekszem !!

  Innem már csak egy kis szakasz választott el  a Tátrai „mumustól”  ez a legigényesebb szakasz !  Rendkívüli figyelmet és ügyességet igényel. Kissé tartottam tőle , de már nem volt vissza út !! Mennem kellett !! Ha valaki megfogta az alsó láncot  onnan már  menni kell  , hisz jöttek utána sorban az újabb „őrültek” .  Kb. 3-400 m magasságba kellett fölmászni a sziklákon minden biztosító kötél nélkül  csak a lánc segítségével . Megerőltető láb és kar munkát igényel !! De rendkívüli élmény volt . Alant a több száz méteres szakadék , fölöttem az elérhetetlennek látszó átjáró !! Nagyon élveztem és mivel valaha kissé bele kóstoltam a sziklamászó tudományba (csak az alapokat tanultam) így minden baj nélkül túljutottam a hágón . Bár kissé remegő lábbal értem le a túloldalon (de ez csak a megerőltetés miatt volt). Öröm ujjongásom azonban nem sokáig tartott mert innen egy 3 órás köveken mászkálás kezdődött ami a nagy meleggel párosulva  kissé kikészített .  

Csak meneteltem és meneteltem a köveken , tavak mellett ,  hómezőkön át  vágva  . A kilátás gyönyörű volt és sűrűn kattogtattam a gépem , de rettentő fárasztó.  Mikor már azt mondtam itt a vég , nem bírom tovább , előbukkant a Hosszú-tavi menedékház (1960 m ) rabló menedékháznak is hívják amit 1998-ban tűzvész pusztított el de mára már teljesen felújított állapotban van .  Gondban voltam mert egy szót sem tudtam szlovákul és nagyon szerettem volna megenni egy jó levest , hisz megéheztem és a hátamon cipelt  száraz kajához nem igazán fülledt most a fogam . Meglepetésemre  a kiszolgáló fiatalemberrel hamar „szót” értettem  és egy nagyon ízletes  bableves elfogyasztása után  (érdekes volt az íze , mivel szilvát is raknak bele ) elindultam az utolsó szakasz megtételére  ahol nagyon hamar szinte 700m –es szintet veszítünk . Csúszós , murvás ,sziklás úton haladva  meneteltem az utamon . Itt-ott ismét magyar szót hallottam  és örömmel üdvözöltük egymást . Nemsokára beértem egy sántikáló emberkét és közelebb érve hozzá láttam a sántikálása okát is  : mindkét bakancsának talpa félig levolt szakadva !! Már alig tartotta valami . Szerintem nem ért le egyben a bakancsa , és ez itt rendkívül veszélyes  hisz élesek nagyon a kövek , kikerülni lehetetlenség őket .

„Férfiasan” bevallom mire  beértem a szállásra , kutyául elfáradtam !! No talán a holnapi túra kimarad ??? Majd a kelő nap eldönti ...