Az a helyzet, ahogy eljutottunk az általunk ezen a héten szombatra kiválasztott Teleki 20-as túra egyik állomására, tehát eredetileg Kisinócra, már nem volt semmi, ugyanis először úgy tűnt, hogy nem is jár arra semmi, se vonat, se busz, de addig keresgéltünk, míg kiderült, hogy Kismarótig eljutunk vonattal a Nyugatiból, onnan pedig Erdei vasúttal (ami néha gőzös:D) Kisinócig vagy esetleg Királyrétig, ami már győzelem lett volna, mert hogy ott vártuk volna Vili pajtásunkat, aki szokásához híven ezen a héten is túlteljesített minket, "kezdő túrázókat"...

1. rész:

Amikor mentem be a városba 11 körül, hívott barátnőm, Orsi, hogy van egy kis probléma, otthon felejtette a kajáját és vissza kellett gyalogolni (ami hozzáteszem, jó magasan van) és így lekéste azt a járművet, amivel eredetileg be akart jönni a városba, így nem tudja, hogy odaér-e 12:07-ig a Nyugatihoz, amikor is indul a vonatunk. Én is kicsit késésben voltam, mert 11:50-re beszéltük meg a találkozást és kb. 12-re értem oda, de csodával határos módom Orsi is utánam jött kb. 2 perccel, ami pont arra nem volt elég, hogy még jegyet is vegyünk a pénztárnál, így megtámadtuk az automatát. Viszont sikerült elérni a kinézett vonatot. (Egyébként óránként indulnak, csak a következővel nem tudtuk, hogy elérjük-e a kisvasutat, ami 12:50-kor indult volna Kismarosról, ha pl. a mi vonatunk késik kicsit és nem 12:43-ra ér oda.

2. rész:

Leszálltunk a vonatról és máris bújtuk a térképet, hiszen a mi drága GPS-ünk még nem volt a közelünkben sem, akire mindig számíthatunk túrázások alkalmával, tehát most igen, Viliről beszéltem.

Odajött egy srác, h segítsen, akiről kiderült később, h az Eredei vasútra árul jegyeket. Mi pedig nem vettünk egyből nála jegyet, hanem kitaláltuk, hogy elmegyünk a 13:15-kor induló busszal a végállomásig, mert az csak Szokolyáig ment, nem pedig Királyrétig, ahova eredetileg terveztük volna a buszozást, így már a buszvezető bácsival is "összehaverkodtunk és megbeszéltük vele, hogy kár, h nem visz tovább, de mindegy, m mi úgyis túrázunk ma és nem árt a gyaloglás Szokolyától sem. 

3. rész:

Leszálltunk a buszról, amikor is mondta a buszvezető, hogy ha nincs kedünk gyalogolni, akkor jöjjünk vissza a megállóba és a következő járattal felvisz Paphegyig, ahonnan átmehetünk a Deszkázó-völgyön keresztül gyalog, de mi elindultunk onnan a térkép szerint egy túristaútvonalon Kóspallag irányába és megbeszéltük Vilivel, hogy akkor ott találkozunk. Erre mentünk két utcányit és látunk egy táblát, hogy Kóspallag, 5,9 km, 2 óra. Ez kicsit megijesztett, mert az erre a távolságra elég sok idő, tehát ettől megijedve visszakanyarodtunk a buszmegállóhoz, mert már majdnem 13:50 volt, de mivel közben telefonált Vili, hogy ő már Kóspallagon van, ijedtünkben elindultunk mégis inkább gyalog egy szekérúton, ami rövidebbnek bizonyult, csak épp ezen gyalolgolva nem Kóspallagon kötünk ki, hanem a P+ és Z kereszteződésénél. Az egészben a legjobb, hogy én folyamatosan értesítettem Vilit, de mivel nála egy régebbi térkép lehetett, nálam egy teljesen új, Orsinál pedig egy másik fajta régebbi, így nem nagyon egyeztek a túristaútvonalak:D, így a P+ és Z kereszteződést P és Z keresztezésére módosítottuk:D. Viszont nagy örömömre és büszkeségemre, odataláltunk elsőre, mindenféle eltévedés nélkül és végre ráakadtunk Vilire is. Bár mindenki támaszpontnak nézett vagy inkább pecsételőhelynek a valódi Teleki 50-esek közül, de legalább jót nevetgéltünk a különféle kérdések hallatán a sarkon:D...

Ez a túra nem sikerült túl hosszúra, legalábbis én nem fáradtam el, bár mostanában tényleg hiperaktív vagyok, de hozzátezsem, hogy a múlt heti 20 km-hez képest, amit 3 óra 50 perc alatt tettünk meg Vilivel és a múlt előtti heti 26 km-hez képest, amit dagonyában nyomtunk le szintidőn belül természetesen Orsival és Vilivel, ez tényleg nem volt sok. (Bocsánat, Vili persze mindkét alkalommal 50-eket ment, ezt nem szabad kihagyni!!!!) 

Tehát én elmentem ma is bringázni, de a haverom csak úgy tekeregni akart és nem volt hajlandó Szentendrére tekerni, hogy jól el is fáradjunk, így csak a Római partig jutottunk, aztán pedig ugye vissza, de a végén rájöttem, hogy én bárhova megyek bringázni a város irányába, tuti elfáradok, mire hazaérek, mert olyan meredek a végső szakasz (néhány km), hogy a combom mindig teljesen készen van ezen a részen. Ezért aztán örülök, hogy nem mentünk el Szentendréig és jelentem mára elfáradtam!!!!!!!! Csoda, hogy még nyitva a szemem!:D