Három hét múlva kerül megrendezésre a MÁTRABÉRC  teljesítménytúra. Régóta vágytam rá, hogy teljesítsem ezt a fantasztikus útvonalat; azonban arra nem vállalkoznék, hogy ezt egy nap alatt tegyem meg. Így Márk (VMark) barátom ötletén felbuzdulva, így ketten nekirugaszkodtunk szombat reggel a Mátrának és terveink alapján Vasárnap késő délutánra érkeztünk Szurdokpüspökibe.

Szombaton reggel 8 órakor hagytuk el siroki szálláshelyünket és vágtunk neki a "sétának" 15kilós hátizsákot cipelve. A túra során kiderült, hogy legnagyobb "ellenségünk" nem is maga az összességében 62km és 2760m szintemelkedő, hanem az agyonpakolt hátizsák...

Első rövid pihenőnk Gazos-kő kilátószikláján történt; itt még fitten és vidáman gyönyörködtünk a hihetetlen szép panorámában. A következő állomásunk a Jagus hegy oldala volt, ahonnan szintén csodás tájképben lehetett részünk. Itt gyorsan megebédeltünk, miközben felfedeztük a messzi felvidéki távolban a Magas-Tátra hófödte csúcsait is! Ekkor már elütötte a harang a déli 12 órát, így sietnünk kellett, hogy legyen kevés időnk a Sas-kövön fetrengeni. Következett a Mátra keleti bércének legnehezebb szakasza: a hullámvasút... Hihetetlen meredek emelkedők és szintvesztők váltogatták egymást. Oroszlánvár, Nagy-Szár hegy, Sas kő... Mesés helyek ezek. Személyszerinti kedvencem a Sas-kő, ahonnan véleményem szerint Magyarország legszebb horizontális panorámája nyílik: Észak Alföld, Bükk, Karancs-Medves, Alacsony Tátra, sőt néha a Magas-Tátra is felüti fejét a távolban...

Sas-kő után elindultunk Kékesre, miközben hátizsákunkat egyre nehezebbnek éreztük. Kékestetőn egy hosszabb pihenő és gyorskajáldában való energia utántöltés végén f5körül másztunk tovább Galyatető felé. Itt már lassan, vontatottan haladtunk. Azonban az időnként megnyíló látkép tartotta bennünk a lelket. Galyatetőre hullafáradtan értünk fel, este 8ra... Itt betértünk az első utunkba akadó vendégházba, ahol megittam életem legfinomabb sörét... Azaz abból rögtön kettőt. És egy rövidet... Próbált a házigazda marasztalni minket, mondván, hgy van üres szobájuk, olcsón kiadják nekünk. Hát ekkor picit elbizonytalanodtam, de végülis minket vártak Mátraszentlászlón, ahová a szállást foglaltuk, nem akartunk az ottani nénikével kitolni, ezért az út folytatása mellett döntöttünk. A még előttünk álló 4km-es útra vettünk még két sört, beüzemeltük zseblámpáinkat és este 9kor immár szintemelkedés nélkül a csodás, kristálytiszta csillagos ég alatt, rendkívüli hidegben mentünk tovább. Persze a sör megtette a hatását: úgy éreztük újjászülettünk. Szentlászlón a szállást este 10kor foglaltuk el. Kunyiztunk a házinénitől még 1-1 sört, aztán aludtunk úgy, mint akiket fejbevertek szívlapáttal...

Másnap reggel kiadós alvás után kissé bágyadtan keltünk, de aztán hamar összeszedtük magunkat. 9kor indultunk Ágasvár kúpja felé, ahonnan immár Nyugat felé tekintve a szomszédos Cserhát zsenge vonulatait, mögötte a Börzsönyt és a Pilist! is bambulhattuk egy darabig. Utána betértünk egy kávéra az Ágasvári turistaházba. A házikó hihetetlenül hangulatos büféjében barátságosan pislákolt a tüzecske a kiskályhában, ami meseszerű, finom illatot árasztott magából. Rögtön egy Wass Albert regény kellős közepén éreztem magam.

A kávé után indultunk Mátrakeresztes felé a Csörgő-patak völgyében haladva. Aki szereti a szolid, de igazán vadregényes patakvölgyeket, annak ezt a helyet ajánlom külön figyelmébe! Mátrakeresztesen megebédeltünk. A juhtúrós sztrapacska adott erőt nekünk az utolsó kemény igénybevételre: Mátrakeresztestől a Muzsla gerincig következhetett az utolsó 500m szintemelkedő... Azt hiszem elég jól bírtuk, tekintve a mögöttünk levő távot, szintet és a "poggyásztól" meggyötört vállainkat, hátunkat... A Muzsla gerince egy igazán vadregényes szakasz, telistele horrorfilmbe illő formákat felvett, hatalmas, girbegurba tölgyfákkal. Szurdokpüspökitől nem messze még megcsodálhattunk 1-2 felejthetetlen panorámát, s aztán lesiettünk a buszhoz gyorsan...

Az útvonal egyébként külön regényt érdemelne, gyönyörű, kalandos és nehéz. Ami bántotta a szemünket az a rengeteg hulladék, a kinder tejszeletes papírtól kezdve a hidegindítós flaskáig, autóroncsig minden, amikkel útközben találkoztunk. Nem értjük. De gondolom ezzel nem vagyunk egyedül...

Végezetül: minden tiszteletem azoké, akik képesek ezt az útvonalat 13 óra alatt bejárni. Azonban nekünk ez a két nap is brutálisan kevésnek bizonyult erre a távra. És nem a nehézsége, hanem csodaszép volta miatt...