Az idén valahogy mindenki még fokozottabban várta a tavaszt, ami nehezen akart eljönni, de végül megérkezett, megmutatta magát, aztán vissza is tért a rossz idő. (Tudom: "Rossz idő ugyan van, na de csúnya?!"), de biztos vagyok benne, hogy megjön a szép idő és lesz lehetőségünk remek túrákat tenni az idén is.

Nem is szoktam túrázásnak nevezni, sokkal jobban szeretem a természetjárás kifejezést, aztán hogy ennek mennyiben felel meg az, amit csinálok, azt nem tudom, mindenesetre részemről a természetjárás lenne a cél.

Az utóbbi időben rengeteg fórum alakult, ami a túrázókat összefogja, rengeteg egyesület keretében lehet túrázni, mondhatjuk: divat lett a túrázás. Ami jó, mert azt jelent(het)i, hogy az emberek a természet irányába fordulnak és valamilyen okból keresik azt. Aztán persze ahány ember, annyi túrázás. Vannak sokan, akik sportnak tekintik és teljesítmény túráznak, tájfutnak, vannak, akik a közösséget keresik, vannak, akik megelégszenek azzal, hogy elkocsikáznak a családdal a Szalajka- vízeséshez, ott gyalogolnak pár kilométert az aszfalton a pavilonok között, esznek egy sült pisztrángot, a gyerekek vattacukrot majszolnak, lefotózzák a gímszarvast és mennek haza. Persze ez sem rossz, mert addig sem valamelyik délutáni alja showt nézik és legalább kis területen koncentrálódik a dolog és a többi szép helyet addig is békén hagyják. Azért sincs ezzel semmi gond, mert nem lehet mindig fanatikus módon túrázni, néha a megrögzött természetjáró is elmegy ilyen helyekre (legfeljebb nem szokta sokáig bírni). Szóval nincs ezzel különösebb probléma. Azt hiszem hogy az „irányzatok” legtöbbször keverednek és az emberek több okból járják a természetet.

Az utóbbi időben divat lett a túrázás. Megyünk és járkálunk mindenféle módszerrel keresztül kasul a természetben. Igazából még magam sem tudom, hogy én miért megyek. Először arra gondoltam, hogy az ember szereti a természetet, kiszakad a megszokott világból, friss a levegő, jó helyeket ismer meg. Ezek igazak is, de valahogy mégsem derül ki, hogy miért megyek. Aztán gondoltam megközelíthetném a dolgot a másik oldaláról, feltehetném a kérdést, hogy milyen túrákat, természetjárásokat szeretek és ami ezekben a közös, valószínűleg az lehet a cél. Nézzük is, hogy én miket szeretek a természetjárásban, milyen kirándulásokat részesítek előnyben.

Nem szeretem a tömeget, mindig ez az első pont, ami eszembe jut. Aztán, hogy tényleg ez-e a legfontosabb, azt kevésbé hiszem, mindenesetre ez a legnyilvánvalóbb. Rögtön az merül fel ezután, hogy miért nem szeretem a tömeget? Mert ennyi erővel túrázhatnék a westendben is, még lépcsőt sem kellene másznom és akár vízesést is láthatnék. Olyan érzésem szokott tömegtúrázáskor lenni (szerencsére nem sokszor kényszerültem ilyesmire), hogy az a sok ember igazából egy útvonalon megy ugyanoda és ugyanakkor de ahhoz, hogy együtt menjenek az kevés, hogy egy internetes fórumon megbeszélik. Persze a többieknek nem okoz ez gondot, elkezdenek dumálni aztán feloldódnak, szóval a hiba bennem van. Mondjuk a hiba nem jó szó, mert szerintem ez nem hiba,
csak egy másfajta hozzáállás ami talán éppen azért van meg bennem, mert én nem ezért járok túrázni. Egy -két ismeretlen ember jöhet, még érdekel is, hogy kifélék-mifélék, de nekem a 10 fős túrák már népvándorlásnak számítanak.

Nem szeretem a túltervezett túrákat. Ez furcsának tűnhet azoknak, akik ismernek, mert ők tudják, hogy eléggé el szoktam veszni a részletekben a tervezésnél. Aggteleken jöttem rá, hogy a túratervezés olyan kereteket szabhat egy túrának, hogy elronthatja azt, emiatt  nem szabad agyontervezni semmit.
Aggtelek egyébként megér egy külön írást, mert pár oldalra elég zagyvaság megfogalmazódott bennem most, de nagyon eltérnék a tárgytól, úgyhogy ha befejeztem és még lesz kedvem, akkor leírom...

Elég negatív ember lehetek, mert azokat a dolgokat kellett volna írnom, amiket szeretek egy túrában, és ehhez képest az előző két gondolatsor mindegyike úgy kezdődött, hogy nem szeretem. Ezért itt egészíteném ki magamat azzal, hogy természetesen ezek ellenkezőjét viszont szeretem:

A kis létszámú, túrákat aminek résztvevőinek legalább egy részét  ismerem, valamint
A spontán túrákat, amikor csak minimális dolgokhoz kell tartanunk magunkat. Szeretem még:
Az esti tábortüzezést jó beszélgetésekkel.
A kiülős helyeket, a kedvenceim azok, ahol egy hegy tetején vagy oldalában van egy rét és néhány szikla, szép kilátással, közelben forrással, kijelölt turistaút nélkül.
A szabad ég alatt alvást. A legjobb persze kellemes nyári csillagfényes éjszakákon, bogarak nélkül valami olyan helyen, ahol előzőleg még meg is tudtál fürödni.
A tárcsán sült meleg kaját, szalonnát és zsírjában sült sonkát, krumplit, gombát, paprikát stb. persze bogrács is jöhet! Kaja mellé egy pohár finom borral. A cipekedést persze utálom. (A nyárson sütésért sem vagyok oda, annak ellenére, hogy a meleg kaja reményében néha ehhez folyamodok.)
Mikor találkozok egy ismeretlennel és elbeszélgetünk -bármiről.
A kis állatokat, növényeket, gombákat lefotózni és otthon kinagyítva szemlélni a róluk készült makró fotókat, amiken látszanak olyan kis részletek, amiket ott nem tudtam megnézni. (Tudom, vigyek inkább nagyítót :) )

Egyelőre ennyi jutott eszembe, és meg is untam, úgyhogy szóljatok hozzá, hogy ti miket szerettek!

Jó természetjárást