Régóta tervezett útvonalat jártunk be tegnap a Bükkben néhány barátommal. A hegység északi oldalának változatos, magashegységi hangulatot idéző világát kalandoztuk be.

Péntek este foglaltuk el a szállást a Bánkúti síklub turistaházában (Nagyobb reklámot érdemelne ez a turistaház, mint amennyit biztosítanak neki. Remek konyha, kényelmes társalgó és kedves vendégfogadás.) Péntek esti ivászat után, szombaton reggel hn 9kor már megtettük első lépéseinket Ómassa felé. Utunk a Száraz-völgyön keresztül vezetett. Hangulatos, sziklákkal végigkövetett, medenceszerű képződmény ez, melyben határozottan zubogott lefelé a patak megduzzadt vize. Ómassa előtt, északról újabb szurdok, újabb patakkal fut bele a Száraz völgybe és szalad tovább immár együttes erővel a napfénnyel nemigen elkényeztetett Ómassa irányába. Sétánkat itt a szuszogó nevezetű jelzetlen ösvényen folytattuk a szentléleki turistaház felé. A meredek kaptató jobb oldalán hamar kiszúrtunk egy sziklaképződményt, melyről sejtettük: szép kilátást nyújthat, ezért úgy döntöttünk felfedezzük. A szikla neve: Látó-kő. Felmászva rá és megpillantva a "fenti világot" ért minket a nap első döbbenete: álomba illő, füves-virágos-tágas placc, melynek széléről a szikla tetején, mintegy erkélyről, fantasztikus kilátás nyílik a Száraz- és a beléje futó Farkas-nyak völgyre és a környező, karnyújtásnyira lévő hegyekre. (Tökéletes és izgalmas hely lehet ez a szerelmeseknek egy kis huncutkodásra)

A szentléleki turistaháznál találkoztunk egy csapat "csönd-túrázóval". Érdekes lehet... Aztán következtek a Látó-kövek és az Örvény-kő. Drága írónknak, Jókai Mórnak oly kedves helyei voltak ezek. Szép kilátás nyílik róluk észak felé. Örvény kövön VMark barátunk rögtönzött egy mini előadást Jókai néhány mondatát idézve fel... Ebéd után vettük célba az Odvas követ. Nem is sejtettük, hogy a túránk java csak most kezdődik. Meseszerű utvonalban lehetett részünk: előbb kereszteztünk egy a szélvihar által teljesen letarolt hegyoldalt, ahol több 100 hatalmas, gyökerestől kitépett bükkfa mutatta tanúbizonyságát a természet hihetetlen erejének. Itt persze következett egy kis filozofálgatás az élet mulandóságáról és a folytatásáról, de aztán hamar lefoglalta figyelmünket ismét a táj! Következett a Csondró patak vadregényes szurdokvölgye, sziklaösszeszorulásokkal meg minden, utána pedig az újabb döbbenet: Odvas-kő sziklasorozata. Leírhatatlan kilátás, amerre a szem ellát óriási hegyoldalak és mindenfelé ki-ki bukkanó sziklakúpok a mélyben pedig a Csondró-patak hangos moraja...

Az Odvas-kőről, annak igen meredek oldalán másztunk vissza a vögybe és kerestük fel az Odvas-kői barlangszállást. Hát azon is ámultunk egy nagyot: meredek, szinte függőleges sziklafal oldalában, a patak szintjétől kb 50 méteres magasságban található ez a remek hangulatú "panzió"

A Csondró-patak völgyétől fájdalmas búcsút véve indultunk tovább a jelzetlen Kemesnye völgyön át, ahol sokszor állták utunkat kidőlt fák. Végtelennek tűnő Bükk-tengerben haladtunk, faltuk a tájat, ittuk a vizet? Majd a völgy végén felkanyarodtunk a Kemesnye hegy oldalára, ahol ismét olyan kilátás fogadott minket, hogy legszívesebben hazahoztuk volna... A Bükk fennsík monumentális északi oldala, Látó- és Örvény-kő, Csondró patak völgye, Odvas kő sziklái, Kapu bérc... Fél óra csodálat után, vérző szívvel hagytuk el a hegyoldalt, mert viszonylag szorított minket az idő. Nem az útvonal volt túl hosszú, hanem a vártnál volt sokkal-sokkal szebb és vadregényesebb a táj; úgy rohant az idő, hogy fel sem fogtuk mi történik... És előttünk volt még Dédes vára...

Dédes vára felé picit rövidítettünk az autóúton, majd levágtunk a várak alatti Vár-völgybe és aranyosan folydogáló patakjához és hamarosan megkezdtük tüdőnket, lábainkat alaposan meggyötrő kaptatónkat a dédesi nagy vár irányába. Ami fent fogadott minket: most ismételjem önmagam?? Döbbenet!! Fantasztikum!! Mese!!

A dédesi kisvár pedig feltette a koronát túránkra: Némi sziklamászás szükséges e hegyes kúp meghódításához, ahonnan körpanorámában gyönyörködhettünk a Bükk felülmúlhatatlan világában. A legszebben Gyufa barátunk fogalmazta meg a hegység megfogalmazhatatlan létét. Idézem: "Hjaaajjjj!! De szexi ez a Bükk!!"

Ücsörögtünk a kisvár tetején egy fél órát biztosan, én igazából szót nem sokat ejtettem ki; ámultan figyeltem a horizont felé igyekvő napocskát és azon gondolkodtam, hogyan lehetne megállítani...

Ezután Bánkút felé vettük az irányt, útközben még megcsodáltuk, ahogyan az izlandi hamufelhőtől kegyetlen vörös színekbe burkolózó Nap, legutolsó fénycseppje is elbújt a messzi távolban. (A látvány rövid beszélgetést váltott ki köztünk: nem tudjuk, hogy a materialista-ateista okosok vajon miről beszélgetnek egy ilyen Naplemente láttán...)

Bánkútra negyed 9re értünk fel, kellemesen elfáradva és meggyőződve arról, hogy ez a kirándulás egyértelműen életünk legszebb magyarországi túrája volt... Azt hiszem bátran kijelenthetem (nem ebből az egyetlen túrából kiindulva!), hogy Magyarország legcsodálatosabb hegysége a Bükk-hegység.  Tudom, tudom: mint ahogyan minden szép leányka másért szép, úgy minden hegynek is megvan a maga megismételhetetlensége. Mégis összességében azt mondom: vadregényesebb, változatosabb, titokzatosabb hegység nincsen ma Magyarországon...