(A sokadik túra, de az első téli.)

Schneeberg télen

2010.01.23

Avagy a csapat első téli megpróbáltatásai

Schneeberg. Mindenki kedvence. A kezdők hegye. Bizony, sokan elhiszik, hogy egy ekkora hegyet fél nap alatt meg lehet járni fel-le. Azonban ez a történet másról fog szólni. Tél van. Hideg van. Ragyogó napsütés van.

A cél nem más, mint a hegy déli oldalán a szurdok völgyben (Weichtalklamm) felfelé haladva elérjük a hegy csúcsát. Ehhez viszont nem elég a korai kelés. Gondos tervezés eredményeként lehet csak megvalósítani. Résztvevők: Dávid, Gábor, Sándor, Krisztián(én)

Az ötlet régi, már több hónapos. Kiváncsiak voltunk, milyen a Keleti-Alpok téli arculata. Így hát eldöntöttük, hogy egy alkalmas időpontban nekivágunk a túrának. Hihetetlen gyönyörű időt sikerült kifogni, ráadásul mindezt egy szombati napra. Előkészületként én voltam a felelős azért, hogy minden rendben haladjon, és mindenkinek meglegyen a felszerelése. Viszont a legnagyobb ellenség, a hó ellen sajnos tehetetlen voltam. Ugyanis nem tudtam sem megbecsülni sem a neten megtalálni a pontos hóadatokat. Kamásli nélkül nekivágni ilyen útnak pedig felér egy nagy öngólnak. De hiába a vereség, a mindenre elszánt kirándulók tudnak szerencsére improvizálni is.

Indulás. Reggel 4 órára tűztem ki az indulást. Ebből – szokás szerint- fél óra késés lett, így fél 5-kor vágtunk neki a 4 órás útnak. 5 órás utat terveztem mindennel együtt, és azt, hogy 9-kor elindulunk a hegyre. A becslés jól sikerült, de az a fél órai késés nem tűnt el. Fél 10-kor már indultunk is felfele a szurdokvölgy bejáratánál. Alig tettünk néhány métert, egy 4 fős magyar csapattal találkoztunk. Köszönésen kívűl más kontaktus nem volt, nem voltak ők sem bő beszédűek. Körülbelül 200 métert haladtak előttünk, majd megálltak, így mi vettük át a vezetést. Körülmények: tszf. 600m, 5-7 cm hó, kb. -8 fok, borús felhős szürke idő, szélcsend. Tudtam, hogy alacsonyan lesz a felhő teteje, így már vártuk a napsütést. Az első szakasz viszonylag könnyen ment, egyetlen egy ember csapája volt  hóban, ebben haladtunk. A hideg érzet mindenkiben kezdett átalakulni, így például énrólam lekerült az egyetlen egy polár is, így a további utat 1 póló és egy kabát társaságában töltöttem el. Kis idő múlva aztán keményedett a terep, megérkeztünk az első sziklás szűk részhez. Az újdonságok hatása nem maradt el. Több méteres jégcsapok lógnak a több méter – néhol több 10 méter -  magas szűk sziklafolyosók oldaláról. A szűköt konkrétan kell érteni, helyenként 1-2 méter csak a szélessége. Útba kerülnek az első létrák is. Ez a könnyebbik fele és a szép része. Azonban tovább haladva történik valami. Elől menvén egyszercsak a lábnyom átvált valami másba. Azonnal bevillan – hótalpat vett fel az illető. Minek kell ez, kérdezem én, mikor még csak 10-15 cm-es a hó. Aztán a következő lépéseknél térdig merülök a sziklás talajon. Innen lutri lesz a haladás. Nem látni a helyenként 1m magas sziklákat, vagy rá lép az ember, vagy  mellé lép és elmerűl a mély hóban. Igyekeztünk a hótalp csapájában haladni. Reménytelenül. Rájövünk, hogy a szurdokban a szél összefújta a havat. Pihenő következik. Mindenki izzadt, fáradt. A másik magyar csapat lemaradt, elidőztek valahol. Következő akadály vetül a szemünk elé. Egy következő sziklafolyosó, ami irreálisan furcsa. Messziről csak egy meredek sziklafalat látni az erdőben. Közelebb haladva, látjuk, hogy egy szűk meredek bejárat vár ránk. Nem kell sokat haladni benne, már is jön a meglepetés, egy 4 méter magas padka, mellette láncos kapaszkodó. Szusszanás következik. A helyzet furcsa. Ezidáig nem volt tapasztalat az ilyen mászókákkal kapcsolatban. Főleg nem télen. Aki azt hiszi, hogy könnyű felmászni, az téved. A hótól nem lehet látni a sziklák alakját, sehol egy kapaszkodó vagy lépés hely. Marad a kézi erő. Hamarjában sikerül mindenkinek felhúznia magát. Nem ez volt az utolsó mászóka. A lelkesedés egyre csak fogy. és az erőnk is. A felhő alja még mindig messze magasan van, nemhogy  a teteje. A terep nehezedik, a hó kezd idegesítővé válni, a havas sziklák közé belépve combig süllyed az ember. Az elől haladó az ösvénytaposó, a többieknek már ’könnyű’ dolga van, csak a csapájába kell lépni. A szurdoknak csak nem akar vége lenni. Még csak tippelni sem tudunk, milyen magasan lehetünk. Sziklafolyosók következnek, megint láncos-létrás részekkel. Az idő nagyon gyorsan halad, mi meg nagyon lassan. 3 óra elteltével még mindig a felhők alatt vagyunk és alig tettünk meg 600m szintkülönbséget. Aztán az erőltetett menet egyszer csak alább hagy, a terep kezd átváltani erdős tájba. Vége a szurdokvölgynek. Sanyi elől haladva egyszercsak egy útra ér. Az első tájékozódási pont belőve. Rátértünk a Ferd.-Mayr-weg ösvényre. Magasságunk ekkor 1200m. nagypihenő következik, és egy érzés. Ha így haladunk, nem fogunk időben felérni a csúcsra. Számolgatunk, és gondolkodunk. Aztán egyszercsak valakinek feltűnik, hogy a hótalpas ember haladt még előre vagy 50 métert és visszafordult. A csapának vége. Elindulunk a friss hóban magunknak vágva az utat. A hó már térdig ér az erdőben. Meredek kaptató következik. Most én töröm az utat. Haladva felfelé kis idő múlva a felhő alját elérjük. Sokat nem is kell a paplanban haladni, elő is bukkan a nap. Verőfényes napsütés fogad, kristálytiszta mélykék éggel. Szeretett kis hazánkban ilyen kék eget sajnos nem lehet megcsodálni. A haladás kezd mind gyötrelmesebbé válni, Sanyi átveszi a vezetést, és a Kienthaler Hüttéig ő halad elől. Egy gerincen haladunk fel, szerencsére a szél lehordta a havat, így csak 5-10 cm hó fogad itt. Aztán egyszercsak előbukkan a fák mögül a Turmstein sziklakúpja, mellette a menedékházzal. Hamarjában a szikla déli oldalára sierünk, itt akad egy kis kilátás is a Raxra és a környező más hegyekre. A sziklán a hólé csöpög lefele. kellemes idő van. Most egy hosszabb fotózási időszakra is lehetőség van. (Sanyi megpróbál nem lezuhanni a partoldalról, de azért ránk ijesztett a bukdácsolásával). Innen tovább haladva elindulunk a hütte felé. Én előre haladva egyszercsak ágyékig süllyedek a hóban. Hát ez nem kellemes. Sajnos a következő próbálkozásaim is sorra kudarcot vallanak, még  jó pár métert kell így megtennünk a hófujáttal befújt úton.  Felérkeztünk a hüttéhez, 1380m-en vagyunk. Megkönnyebbülés és ebéd következik. Aztán a másik pillanatban a ráébredés: 5 óra kellett 800m szintkülönbség megtételéhez. Tovább kalkulálva látjuk már az ’út végét’ ebből nem lesz csúcstámadás. Fél három van, a csúcsra ekkora hóban 6-ra talán felérnénk, azaz sötétben. Persze ezek csak elméleti számolások, ugyanis a csapat vitalitása nagyon kicsi és ereje is elfogyott, így közös megeggyezéssel a visszaút mellett döntünk. Persze a hütténél még eltöltünk egy gyenge órát. A vissza út érdektelen és unalmas a Ferd.-Mayer weg. Erdőben vezet, iszonyat kacskaringós kicsi ösvény. Gábor vizesre ázott bakancsán semmi sem tud segíteni (ügye-ügye a kamásli hiánya!), így vizes és átfagyott lábbal kénytelen haladni. Viszafele végig én haladtam elől, a felsőbb részeken a hó jól megfogta a mozgási energiát, keveset kellett fékezni magunkat. Hatalmas léptekben haladtunk lefele, időközben ennek hatására Gábor lábába is kezdett visszatérni az élet. A sietés nem is volt hiába, ugyanis még világossal visszatértünk az autóhoz, ami felfele 5 óráig tartott, az lefele 1,5 óra alatt megvolt. Összeszedtük magunkat és negyed hatkor már indultunk is hazafele. Fél kilenckor Hazaértünk. Egyben és egészségesen. Következő túra valószínűleg a Schnneberg északi mászása lesz ugyancsak téli viszonyok között. Hajrá!

update:

2010:február(Gáborral ketten mentünk, északi falat nem vállaltuk be hágóvas híján, maradt a síút, Fischerhüttéig jutottunk, a csúcskereszthez nem tudtunk átmenni a szél(hó)viharban)

Címkék: Schneeberg