Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Bükk-fennsík 2.
2010/04/22 23:01:53 Küldte: Gejza

Tavasszal, az egyik gyerektúrán, megnéztük a Ziribári oldalában a Macska-barlangot. Keszte Pisti addig rágta szülei fülét, hogy vettek neki egy igazi fejlámpát. Tegnap este büszkén mutatta szerzeményét, aztán megkérdezte: - Ugye, most is megyünk barlangba? Mit felelhettem volna? - Persze, holnap oda fogunk menni.

Öreg bükkösök, hegyi rétek, fenyőtelepítések, között gurul az autó, egyre lejjebb a szerpentinen. Előbb hagytuk el a Szentlélek melletti üdülőtelepet, balra felettünk az Örvény-kő magasodik. A fülünk újra meg újra bedugul, alig győzünk nyelni.

A Garadna-völgyéből hatalmas füstoszlop száll a magasba. Faszén égetők dolgoznak ott. A boksa, - vagy ahogy itt a Bükkben mondják mille - mellett lakókocsi áll, tetején TV-antennával. A gyerekek már a fehér kuvasz kölyköt dögönyözik. Hajlott hátú bácsi tesz-vesz a tűz körül. Őszbecsavarodott, rövid varkocsba font hajával, harcsa bajszával, nevető, szürke szemével mintha a mesék világából toppant volna elénk. Szavait ízes felvidékiességgel ejti. Még magyaráz "mutitja" is hogyan egyengetik, döngölik a földet a mille padkához, amire aztán földbe vert karókból megépítik a kürtőt. Szinte látjuk, ahogy az égetni való ölfákat körberakva összeáll a domború csonka kúp. Poros tenyerét kötényébe törli, pipáját megtömve ráfüstöl, úgy folytatja.

"Oszték a kísz rakást béfedik fűve, moháva, vagy ami ipeg van. Ilyenkó, aratáskó a szóma is megteszi. Arra gyün kít únyi agyigos főd. Bégyújtás után a gerible nyelive fist likakat büknek, s a fist színe, szaga szerént iranyitik az égést." 10-12 nap múlva kibontják s a csengő hangú, kékesfekete színű faszenet bezsákolják. "Mint a pokul béli ürdögök, olyanok vagyunk akkó" - fejezi be meséjét az öreg. Koratavasztól késő őszig dolgoznak. Télre haza megy Mályinkára, az unokákhoz.

Lilafüreden leparkolunk. kenyeret, nápolyit, ivóleveket vásárolunk, aztán a Palotaszálló alatti barlangot nézzük meg. Ahogy a Diabáz-barlangnál már elmondtam, a kőzet repedéseibe szivárgó víz oldja a mészkövet. A záró réteget elérve, annak mentén hömpölyög tovább, s a hegy lábánál bővizű karsztforrásokban tör a felszínre. A levegővel ismét érintkezve a széndioxid elillan belőle, s az oldott mész kicsapódva rárakódik a patakba hullott levelekre, ágakra. Ezek idővel elbomlanak, s a kőzet likacsossá válik. Innen a neve: darázs-kő vagy édesvízi mészkő. Sok helyen képződik ilyen kőzet. Szilvásváradon a Szalajka-patak fátyol-vízesésében, vagy a Mecsekben a Melegmányi-völgy mésztufa gátjain, de ilyen kőzetet találunk Érd határában, a Diósdi-fennsíkon is. Lilafüreden a Szinva-patak által létrehozott, közel száz méter vastag lerakódás azért egyedülálló a világon, mert ebben jött létre az Anna mésztufa barlang. A hajdani vízesés lombos mohái a víz széndioxidját testükbe építve gyorsították a mész kiválást. Így jött létre az Északi fény terem finom, csipke-szerű mennyezete és a szomorúfűz leomló kő lombozata. A barlangból kiérve, a kocsikat hátrahagyva gyalogtúrára indulunk. Meredek ösvényen kaptatunk fel a Szeleta-tető oldalában. Feljebb, a letörés széléről gyönyörködünk a Palota Szálló látképében. A fehér sziklákon sárga virágú, húsos levelű kövirózsák nőnek, Veronika kéklik.

Pár lépés és elérjük a Szeleta-barlang tágas bejáratát. A széles, magas előcsarnokból több tíz méteres, oldal folyosók nyílnak. 1906-ban Herman Ottó kezdeményezésére Kadič Otokar itt ásta ki először a Bükki-ősember dárdahegyeit, jégkorszaki állatok csontjait. Körbejárjuk a lyukat. Lámpánk fényében aranyló ragyogással csillognak a kövekre tapadt vízcseppek.

A tetőre érve a Forrás-völgybe ereszkedünk. A tölgyfák alját befutotta a borostyán, a kontyvirág narancsvörös termése díszlik. Az oldalba megkeressük a Büdös-pest bejáratát. A közel 30 méter hosszú, 4-5 m magas üregből hátul egy kürtő ismét a szabadba nyílik. A hetvenes évek elején, mikor Mazsolkával erre jártam még hason csúszva másztunk itt ki. Azóta a hólé 4-5 méter széles, meredek falú gödörré mosta. A hegyet körbemászva, óvatosan, kívülről is megnézzük a beszakadást. Aztán a kövekre telepedve megebédelünk. A Büdös-pest szóösszetételben, a Pest, a bolgár pesterából származik. Ez a régi magyar nyelvben szintén barlangot, lyukat, odút, üreget jelentett. Ugyanígy a Dél-Bükkben található Odor-várat mai szóhasználattal Odú-várnak mondanánk. Vagyis, a vár olyan hegyre épült, melynek oldalában odo, odú, barlang van. Ugyanilyen értelmezésben van a Bánkúttól északkeletre lévő Odvas-kő is. Valamint a Csipkés-kútra vezető út melletti Lukas-gerinc, melyen négy méter átmérőjű és nyolcvan méter mély lyuk  - zsomboly - található.

A Forrás-völgy túloldalán már idelátszik az a kis lapos térség, ahonnan a Kecske-lyuk háromszög alakú, sziklakapuja nyílik. Belépve egy nagyobb terem hátulján hosszú, kacskaringós folyómederbe érünk. Az alig másfél méter széles folyosó egyre keskenyedve meanderezik a hegy belsejébe. Zsebivel kettesben megyek elől. Mamó, Kesztéékkel kicsit lemaradt. Néha még halljuk egyre halkuló beszédüket. - Apa! Jó felé megyünk? - Elágazás nem volt, így eltévedni sem lehet. Megnyugodva törtet előre. A járat tovább szűkül, egy fordulóban a zsákot lerakva négykézláb indulunk tovább. A mennyezetről széles, kecsketőgyre emlékeztető csepp-kövek lógnak - innen a barlang neve. A folyóágy most száraz, de egy-egy nyári zivatar vagy hóolvadás után megtelik. A falakon régi színlők mutatják a hajdani vízállásokat. Pistit elkapja a "barlangi-láz", a felfedezők örömével nyomul egyre beljebb, alig bírom követni. Könnyű neki, ahol Ő csak lehajol, ott nekem térdre kell ereszkedni. Végül egy szifonhoz érünk. Felette a cseppkövek között kúszva, meg lehetne még kerülni a szűkületet, de ahhoz már overáll kellene.

Ez volt az első igazi, kiépítetlen barlang járat, ahová a gyerekekkel lementem. Még napokkal később is boldogan emlegették. Feljebb a Flóra-forrásnál megtöltjük kulacsainkat. A völgy alja kiszélesedik, vizenyős lápréten övig érő csalán, illatos levelű vízimenta, és halvány aszat között gázolunk.

A levegőben egymást kergetve színes pillangók szállnak. Két Atalanta lepke összeragadva repül, a harmadik őket üldözi. - Odanézzetek! A levegőben párzanak - kiált Pisti. Az anyák sokatmondóan összenéznek: - tanul a gyerek! Pedig benne még nincs semmi mellékgondolat. A szaporodás az Ő számára ugyan olyan természetes dolog, mint hogy az araszoló lepke hernyója saját nyálán ereszkedik a földre bebábozódni.

Öreg bükkfák alatt érjük el a völgy végében az időszakos karszt-forrásáról híres Felső-forrás barlangot. Az üreget a Miskolci Vízművek befalazta. A hegy mélyén lévő barlangrendszert, mint természetes víztározót használják a város vízellátására.

A gerinc túloldalán, a töbör aljában megkeressük a Kaszás-réti visszafolyó barlangot. A közeli forrás vize alig kétszáz métert kanyarog a felszínen, s a hegy újra elnyeli, hogy a túloldali Felső-forrás vizét gyarapítsa. Feljebb a Lila-barlang bejárata nyílik. A nem kívánt látogatók elől vasajtóval, zárták el. Kerek lyukat hagytak, hogy a denevérek szabadon közlekedhessenek. Fiam bekiabál rajta: - Denci! Gyere ki, meg akarlak simogatni! Sokáig a lepkék érdekelték, aztán az ősgyíkok, most közel egy éve csak denevéreket és repülőkutyákat rajzol.

Meleg volt ma. Itt alacsonyabbak a hegyek, a szél sem jár úgy, mint a csúcsokon. A gyerekek fáradtak, nyűgösek már, a jelzés elágazásnál megpihenünk, csokit eszünk. A völgy túloldalán zöld nyakkendős, hátizsákos lány csapat halad. Szentlélek felé igyekeznek. A Pálos-kolostor melletti rét jó táborhely. Forrás is van a közelben.

Mi is elindulunk. A Hámori-tavat megkerülve érünk vissza a parkolóba. Igyekeznünk kell, azt ígértem a fiúknak, ha időben hazaérünk, este tábortüzet rakunk.

 

Szádeczky-Kardoss Géza

szadeczky-kg@freemail.hu

+3630/35-439-35

 

Címkék: Lilafüred Szeletabg Büdöspest





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Gejza
2010/04/26 23:29:00

A gyerek túra valójában nem túra, hanem séta és játék az erdőben. Soxor hallottam már szülőktől, hogy az ő gyerekük már X km-es túrát is kibírt! Megette a fene, ha kibírta! Nem kibírni kell, hanem élvezni.


A másik: Ha a gyerek azt mondja: éhes vagyok, fáj a lábam, gyűrődik a zoknim, mikor érünk már oda? Hány kilóméter még, fáj a fejem, stb,. stb


Ez magyarra fordítva azt jelenti: UNATKOZOM!


Ha azt mondom, jó, akkor most pihenés képpen lehet fáramászni, kiderül, hogy semmi bajuk sincsen!



Sierra
2010/04/25 07:48:20

Szép leírás. Eddig nem érdekeltek a barlangok, de most lehet kedvet kapok néhány megtekintésére - ha már egyszer ezek itt vannak a "számban"...

És őszintén irigyellek, hogy a gyerekeiddel ilyen sikeresen tudtál természetet járni. Tegnap a keresztlányomat vittem volna a Tapolca - mármint Miskolc-Tapolca - melletti Leányvár "iszonyatosan távoli és magas" tetejére, de már kb 30 méter táv után rákezdett az "ott vagyunk már?" című nótára és a végén féltávról kellett visszafordulni és szó szerint ölben vinni... Pedig már 8 éves. Bár, igaz az anyjáékkal eddig még csak autóval voltak kirándulni...




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.