Már előző este a Mátrabérc után jeleztem, fog menni a Vöröskő 15. Bár erősen bíztam benne, a térdfájás elmúlik egy kis átmozgatás után. Gyorsan összejött a "banda" a 8.35-ös buszon, Trixi hozta barátnőjét Margit, illetve Gábor csatlakozott hozzánk Szentendrén. De eljött a Téry 50-en megismert ismerős is, Máté, így tényleg egy vidás csapat verődött össze a rajtnál. Hamar benevezünk, és leültünk megreggelizni. Reméltük, a későbbi busszal jönnek még esteleg páran. De a létszám nem változott, így 10 után nekivágtunk a távnak. Bár a táv családiasnak volt mondható, akadtak benne húzósabb szintemelkedések is. Az útvonalat érdemes egy éveleji alapozó edzéshez alkalmazni, túrázóknak vagy futóknak egy formán. Ismét megállapítottam, illetve most már ..tuk, hogy a BTHE egy igényes, jól szervező egyesület. Minden ellenőrőpontnál vidám hangulattal és figyelmességgel fogadtak. Hol csokit, frissitőt, almát ("Figyi! Vigyetek már többet, lécci. Nekünk kell a maradékot lecipelni.") kaptunk.
Hepi! Vöröskőnél az északi oldalon megcsodáltuk a kilátást. Ezt az oldalt kevésbé ismerik, a legtöbben az emlékműnél élvezkednek a panorámában. Nekünk is Gábor mutatott rá a helyre ahol ki lehet a fákközt lopakodni és pár méter megtétele után megcsodálni a fák koronáit, dombokat, a dunabogdányi Csódi-hegyet a kőfejtőjével vagy a Dunát. Mivel nem siettünk és időben is jól álltunk, a pecsételést követően picit lejjebb, az út mellett leheveredtünk sziesztázni. Erőnlétileg nem volt indokolt, egyszerűen csak jól esett egy félóra ejtőzés. Talán csak az a 3 kullancs nem díjjazta az ötletünket, akikbe belebotlottunk. A célban ismét mindenki a már megszokott kedvességgel vett körül. Mi meg gyorsan körülvettük magunkat 18 palacsintával
meg egy áfonyás-sajtos lángossal és kiheveredtünk a Duna-partra, napozni és beszélgetni. Pompás befejezése volt a kirándulásnak. Köszönet a résztvevőknek a kiváló társaságért!
Címkék: Teljesítménytúra