Az előző beszámolóm viszonylag pozitiv hatást váltott ki, és ezen felbátorodva próbálom közre adni a gondolataimat. Az egész életemet végig kisérte a sport, és amit tanultam Rózsavölgyitől és Balczótól azt adtam át edzőként a versenyzőimnek is. Tudtam, hogy az élsport 90 % munkából, és 10 % tehetségből áll. Mivel mindig a legjobb eredményre törekedtem ügyeltem az apró részletekre is. Sikeres verseny után is nehezményeztem, ha a versenyző 23 másodpercet tölt a depóban azzal hogy a búvár ruhátul megszabadulva átvedlik kerékpárossá, majd 12 másodpercet fordit a cipőcserékre a futáshoz. Ekkor mondtam a verseny utáni értékelésben, hogy ennyi idő alatt a leggyengébb F 1-es csapat is kicseréli a kerekeket és még tankol is. Ezt a megjegyzésem már nem hagyta szó nélkül a legszókimondóbb fiú, és úgy csipőből - de szögediesen - mondta: "Legalább éccőr mög kéne próbálni!" Az éccőr három hét múlva bekövetkezett, mert egy versenyen az edzők részére is kiirtak egy futamot - gondolom, hogy a versenyzők szórakoztatására. Voltak gondjaim a bal és a jobb láb, valamint a depó bejárat és kijárat vonatkozásában. Ezt már a "legnyuszibb" kislány sem hagyta szó nélkül, és hangosan bekiabált: Amiről a múltkor beszéltünk, ott ennyi idő alatt egy új autót raknak össze alkatrészekből! Ekkor fogadtam meg egy életre, hogy semmi olyat nem kritizálok, amit nem próbáltam.

A teljesitmény túráról azért merek irni, mert már kétszer kipróbáltam, negyven év kihagyás és egy év felkészülés után szimpatikus lett a Téli Mátra M. Az akkori körülmények ismertek, öt óra körül szerettem volna, de a friss porhó, és a jeges pálya csak 6.20 - ra futotta. Elsőre bőven szintidőn belül, de a lejtmenet egy kicsit megfogott. Már akkor eldöntöttem, majd a Hanák Kolos - az a nekem való. Edzettem rendesen, de a barátaim felhivták a figyelmemet a kezdeti veszélyes szakaszra. A verseny előtti pályabejáráson kiderült, hogy az a néhány száz méteres szakasz -1.6-2 km között- feladja a leckét a térdeimnek. Ezt a részt felfele bottal simán megcsináltam, mintha a boltba ugrottam volna át, de itt sajnos lefele kell menni, és egyre macerásabb lett a helyzet, ahogy fáradtam egyre jobban elbizonytalanodtam. Megszületett a döntésem, akkor inkább a Muzsla, mert még van aki aggódik értem. Itt szeretném megköszönni azoknak a túratársaknak, akik felhivták a figyelmemet a veszélyre, mert ennek hiányában próba nélkül simán nekiindulok.

Csúcsidőben érkeztünk Gallyatetőre a rajthoz, a gördülékeny rendezésnek köszönhetően hamar indulhattunk. A kiindulási és az érkezési szintekből, valamint a szintemelkedésből már látszott, hogy itt azért van néhány meglepetés. Kellemes tempóban haladtunk, csak a futók előzgettek, az Ágasvári - csúcs már rostált, de Mátrakeresztes után kezdődött a "kuffer vizit". Itt még néhány fiatal bátran előzgetett, de a fenyvesből kiérve már a meleg is tényező lett. Azt is kevesen gondolták, hogy az Ólom -tető csak a csali - a többség már Muzslának hitte - közben kezdett merülni a duracell. Itt már gyakran lehetett előzni 20 fős csapatokat, az tény hogy a botokkal toltam keményen, és csak arra ügyeltem, hogy a pulzus ne menjen 142-144 fölé. A jellegzetes arcokat próbáltam memorizálni. Lendületesen értem fel a Muzslára, ahol legalább 50 ember üldögélt, és pihent. Nem is gondoltak arra, hogy innen még le kell menni. Pedig az sem volt sétagalopp. 5.18 alatt értem célba, és még maradt bennem kb. félóra. Miután átvetem az oklevelet és a kitűzőt elindultam barátkozni. Elcsigázott, de bizakodó tekintetek. Ez egyik kézben a sör, a másikban az oklevél. Körkérdések: milyen volt, mennyi lett? És neked? Hasonló. Utólag jöttem rá, hogy ezt az egészet az önigazolásomra csináltam. Nem mondtam senkinek, hogy egy órával gyorsabb voltam igy 60 felett, de utólag belegondolva szemét viselkedés volt. Még ott Szurdokpüspökiben eldöntötem, hogy holnap irány a Keleti-Mátra.

A hátizsákomat főleg innivalóval pakoltam, mert arra gondoltam, hogy olyan helyekre megyek, ahol a madár se jár.  Kedvenc helyem - Ilona- völgy - felé vettem az útirányt, és az volt a tervem, hogy nyugiban sokat fényképezve nézelődve este 7-re Mátrafüredre érjek, mert kezdődik az ovb - szándékosan kicsivel - műsora a kampánycsend meghosszabbitásáról. Úgy, mint két hete, amikor fűrészelték a sz..t a porjáért! A vizesés után gondoltam egy merészet, és a járt utat feladtam a járatlanért. Mivel könnyen járható volt az erdő kinéztem egy kb. 3 km-es utat a Kék-hez. Végül lehet, hogy volt öt is, de az időbe belefért. Amikor már kezdett izgalmas lenni a dolog, akkor egyre gyakrabban mondogattam a tájékozódási versikét: Előttem van észak, hátam mögött dél, amerre én nézek, arról fúj a szél! A teljes szélcsenddel elbizonytalanodtam, de végül kijutottam a Kék-hez kb. másfél kilóméterrel a tervezett ponthoz képest. Elkezdtem izlelgetni a Mátrabérc első szakaszát. Kellemes időben haladtam a Kékes felé, és egy jelenségre lettem figyelmes. Az idősek már előre köszöntek, az egyetemista korúak pedig nem. A sokadik találkozás után eldöntöttem, hogy a következőt nem hagyom szó nélkül. A Galamb József nevével fémjelzett "HARVARDON" eltöltött 35 év tapasztalatát felhasználva készültem. Fiatal egyetemista pár - a fiú felőlem - közeledik, levettem a napszemüvegem, mert szeretem nézni a tekintetet. Egymás mellé érünk - semmi ! Egy határozott Glüszglottal inditottam. A fiatalok ledermedve, kölcsönösen hátrafordultunk, és már láttam, hogy itt csak én szólalhatok meg: Ne haragudj haver, amiért megkérdezem: Ha köszönnék fogadnád? Miért kérdi ezt bátyám jött a válasz. Mert feleslegesen nem túráztatom magam!

Hamarosan felértem a Kékesre, és mivel már úgy éreztem, hogy megdolgoztam érte, egy többfogásos ebédet ettem, de nem a desszerttel kezdtem, mert a közelmúltban átvettem egy túratársam gondolatát, miszerint: "Az élet bizonytalan. Kezdjük a desszerttel!" Ő erre rájött, és most a nyugdijamat jelentősen meghaladó összegű szerzői jogdijat követel, de én erre képtelen vagyok, és inkább próbálok természetben törleszteni - felásom a kertjét, rendberakom a bukszust, egy kis házimunka, kézimunka, himezni - hámozni tudok, himelni - hámolni viszont csak immel-ámmal!

Ebéd után nyugisan indultam Füred felé, de úgy, hogy a Sástót is útbaejtem. Az alsó parkolónál egy Q7-esbe szálltak be az előbbi fiatal barátaim, és lelkesen integettek. Hatott a nevelés. Még időben érkeztem, és a választási műsor is leegyszerűsödött. Zuhanyozás közben mérleget vontam az első két napról, de olyan döntetlen szinezetű a kép, és jöjjön a mindent eldöntő harmadik nap - "Javitott Muzsla"

Hajnali ébredéssel: Mátraháza - Vörösmarty - innem Hanák a Muzsláig - vissza Mátrakeresztes. Óra, telefon a hátizsákban, az idő nem mértékegység. Csodálatos madárcsicsergés, talán érezték, hogy új hét kezdődik. Ápr. 26. reggel korán már polóban, és szép erdőn keresztül érkeztem a Gertrúd házhoz. A személyzet egy fő, vendég egy fő - jómagam. Szombathoz képest jelentősen visszaesett a vendégforgalom inditottam ezzel a marketing fogással. Azt már nem is mondtam, hogy az első vevőt meg kell becsülni, mert ez természetesnek tünt. A korai kelés miatt reggelizni nem tudtam, de ha már itt vagyok, és most múlt 9 óra, akkor egyúttal ebédelnék is. Előhozakodtam a juhtúrós sztrapacskával. Arra várni kell. Annyi időm van, de különben is nálam am az idő nem mértékegység. Mivel a teljes személyzet - 1 fő - nagyváradi, ezért kitárgyaltuk Erdély szépségeit, Makó nevezetességeit, és elkészült a "Sztrapacskás juhtúró" kaporral megbolonditva, mély  tányérban púposan 700-ért! Ebben az ételben benne volt az erdélyi magyarok teljes szeretete - talán a választási eredményeken fellelkesedve. Ez a találkozás megadta az egész nap alaphangulatát, Ágasvár nem volt ellenfél, sőt a Muzslával is örök barátságot kötötem. A szurdokpüspökiektől elnézést kérek, amiért kihagytam. Ezen a napon rájöttem, hogy mit szeretek igazán a túrázásban: A reggeli hangos madárcsicsergést, a fenyő erdők illatát, a patak csobogását, és azoknak a túratársaknak a társaságát akik most hiányoztak, de tudom, hogy a következőn már együtt éljük át ezeket az élményeket.

A fentiek alapján mindenki döntse el magában, hogy teljesitménytúra vagy hátizsákos, de az javaslom, hogy mindkettőt: Legalább éccőr mög kéne próbálni!"