2010.árilis 30. este. Csöndes örömmel a szívemben indulok kis előszabánk sarka felé.ahol már 7 hónapja áll a két vándorbot, s két hátizsák arra várva hogy a fiam és én a hátizsákot újra hátravéve, kézbe a bot s induljunk útra róni a vadvirágos mezőt, rétet , árnyas erdőket , csörgedező patak völgyet.

Ősszel édesanyámat baleset érte. Két hónap hanyattfekvés, majd meg tud fordulni, s mire jön a a Szent Karácsony este, fel tud ülni. Vízkeresztkor már be tud ülni egyedül a fotelba, s mire hazaszálltak fészkükre a gólyák és a kis villás farku fecskéink,  már egyedül botra támaszkodva jár-kel a szobán. Mennyi kín és fájdalom, átvirrasztott éjszakák  s fohászok, imák és aztán a remény, talán mégis megsegít benünket a Jó Isten, elhozza a gyógyulást.

És elhozta. S most készítem a bakkancsot, ruhát, fehér kendőt a fejemre - napsütést jelzett az időjárás- esőkabátot, ennivalót /zsíros kenyért zöldséggel nekem, Karcsinak szendvics, csoki szőlőcukor, alma és banán/ ja és az innivaló, meg a kullancselleni spray.Pénz és buszjegy.

Aztán csak fekszek hanyatt az ágyban, nem jön álom a szememre.

S jönnek az emlékek. Lehunyt szemem előtt mint színes film, pereg a múlt. Ahogy kezdtük. Kis kezét fogva /6 éves volt/ felkapaszkodtunk a  Fűzéri várba árnyas öreg fák között, s a várt meglátva a gyerek méltatlankodása: anyu ezért másztunk fel a pucér falakért, hát még tető sincs rajta. Nézd kisfiam körbe a tájat, milyen szép a messze kéklő hegyek,s a völgy s pici kis házak odalent. Megvigasztalódott.

Aztán le a hegyről s térkép a kézbe indulunk Hollóházára. A kis hídon át egyenest a cigánytelepre. Kerekre nyílt álmélkodó gyerek szemek látára már tudtam , ez nem a jó út. Na kövessük a szekérutat. Át a mezőn messzebb kezdődő erdő. a szekérut nem arra megy, s az edőben az ösvény felfelé indul, na a gyerek elég fáradt, csak nem fogom megmászni ujra egy hegyet hogy Hollóházára érjek. / 2 év mulva egy túrán jöttünk rá a jelzés az első fán s a hüvös csendes kis övény végig követve az erdőszegélyt vitt az út /, követve a szekéurtat nekivágtunk a rétnek.

Valamikor járhatott előttünk valaki, valami mert a régi keréknyom követhető volt, a dudvából szinte ki sem látva, színpompás vadvirággal övezve, megrészegülve a gyógyfűvek, s virákok illatával nagy fekete legyek döngtek körülöttünk, bóklásztunk csendesen beszélve végig , mig nem láttuk távolba a lest, s páni rémülettel egy szót nem szólva, nehogy felverjünk valami nagy vadat, meneteltünk tovább.Elértük a kövesutat. Micsoda megkönnyebbülés.TANULSÁG: JELZETT TÚRAUTVONALAT EL NE HAGYJ!  Mégis azt a sétát a ragyogó, bárányfelhős ég allatt soha nem feledjük.Egy kullancs se ragadt belénk!

Kezdek álmosodni. Egy hét  Mátrakeresztesen. Vázlatot készítettem szép színeset, felirva a túrautvonalat jellegzetes fákat,  parkot, emlékhelyeket, sziklát, barlangot. stb. Most már nem tévedhetünk el. Egyik nap ut: busszal Tar község, a templom mellette Tar Lőrinc várrom, cél: a cservice völgyön át dr. Tuzson János Arborétum megtekintése. Hét ággal tűzött a nap. Jel megtalálva , de az erdő bejáratánál két ember /barnabőrűek / lopják a szebb időket megélt ipari épületet, már ami vasanyag még megmaradt. Szóba elegyedtünk. Merre van itt a forrás? Mutatják nem messze, oda járnak már egy hete inni. Közlöm velük a viz nem iható a benne található kénes anyagok miatt. Na ezért jár akkor a haver olyan sokat a bokorba, mondja az egyik. Elköszönve sietünk tovább, s arra gondolok hálásak a hírért s nem jönnek valami rosz gondolattal utánunk.

Mert MÉG EGY TANULSÁG : ha lehet ismerősökkel, túrázókkal, vizsgázott túravezetővel ród az erdőt, nehogy a következő napon a BLIKK első oldalán lássunk téged mint valami büncselekmény károsultját.Csak az olyan megszállott őrültek, mint én merészkedek egy gyerekkel az erdő rejtekeibe!

Aztán egy hosszu árnyas erdőn keresztül kiérünk egy tisztásra. Még egy forrás.Tábla/ kiirás/  fasor, s egy kis rét. Folytatjuk utunkat az ösvényen./megjegyzem: a kis réten keresztül átmenve megláthattuk volna az ujabb felfestett jelet/ de nem ezt tettük. MÉG EGY TANULSÁG: ne add fel a felfestett jel keresését! ....... PEDIG A TÉRKÉP A KEZÜNKBEN VOLT !!!

Egy irgalmatlan hosszu uton. mindkét oldal sűrű bozót, de árnyat adó, meneteltünk Karcsival csendesen beszélgetve.Időközönként meg-meg csapta orrunkat a már állatkertből ismert vaddisznó szag, de bízva az Isteni gondviselésben, ilyen gattyarohasztó melegben talán csak nincs kedvük hogy ránk rontsanak. Elértünk egy napsütötte mezőt, két lessel, ilyenkor elnémulunk, de már feltünt távolból Ágasvár csúcsa. csak jó irányban megyünk. S lőn, elértük az Arborétumot.Kellemes hely nagy fakapú Dr. Tuzson jános neve rajta, erdészház, fedett frissen faragott tágas esőház, asztalokkal székekkel. Ettünk, ittunk. Nem sok vizünk maradt. Abba is hogy jó izü legyen, málna port kevertem, jó nagy marhaság volt tőlem, mert a felmelegedett cukros viz egyáltalán nem oltatotta a szomjunkat.

És hát képzeljétek el kedves barátaim! Ott állok a több hektáros arbérutom kapujában, melyről egy téli napon elolvastuk milyen fa ritkaságokkal ven tele, fáradtan kevés innivalóval s még nem tudom merre tovább. Nem mehettem be bóklászni, 15 percembe került mig a kert közeli sarkánál felfedeztük a jelet. Megmenekültünk. /Későbbi évben Badacsony Kőkapu sziklái, mász fel a sziklákra fiam csinálok egy jó képet. A gyerek fel, fénykepező kattan a gyerek meg őrült sebességgel csúszik felém. alig tudom elkapni, könyökéről lemegy a bőr, de a fényképező gép azt mondta kaput. / hát vannak az embernek halva született ötletei. A jelt követve egy hegygerinc után egy irtás, majd egy sűrű bozótos egy több ezeréves fa csonk, s végre az Ágasvári túristaház tísztáa, /na ott fizettem életembe előszür és utoljára 1 liter ásványvízért 800 ft .-ot. TANULSÁG: MINDIG MEGFELELŐ  MÍNŐSÉGŰÉS MENNYÍSÉGŰ iinnivalót vigyél magaddal! Egész uton egy árva emberrel sem találkoztunk, csak mi voltunk ketten a végtelen bárényfelhős ég allatt  a madcsivitelésban. s mondjam ujra ez az ut is mélyen bevéste magát a szivünkbe.

Az évek során még követte számtlalan sok kaland természetjárásunkat, de már itt a szemem leragadt, s jöttek az álommanócskák, s repültek felém álmok szárnyán a kis tündérkék. Elaludtam.

Reggel kellő időben pattant a szemem, lehűtött víz, innivaló a táskába, ruha felkapkodva, hátizsák felvéve, bot a kézbe anyunak puszi,  vigyázz magadra majd este jövünk, ti is magatokra s már az uton vagyunk.

Megbeszélt hely, rég nem látott túratársak üdvözlése és irány a Zemplén, Boldogkőváralja, Arka-patak völgyén át Mogyoróska, majd fel a Regéci várba, A galériámban meglehet tekinteni a képeket a szép tájról, árnyas erdő, lombos fák napsütötte csörgedező patak völgy, szinpompás virágok, jó illatu fűvek szívet-lelket melengető GYÖNYÖRŰSÉG. Leszakadva 15-en a közel 80 fős csapatból, csendesen haladva, egymást legalább 10-szer átsegítve a patakon, nevetgélve /egy kis korty tűzes víz is segített gondolam benne/, igen jó hangulatban tettük meg az utat Mogyoróskáig. Más alkalommal panaszkodtam ezekre a túrákra mert a fiam jól bírja, de én egyes túrák után hálát adtam a Jó Istennek hogy megusztam szívinfarkus nélkül mert nem birtam az irarmot. S még egy TANULDSÁG: NEM KELL FELADNI, TÖBBSZÖR IS EL KELL MENNI EGY CSoPORTTAL MIG MEG NEM TALÁLOD A HELYED!

Na ennyit mára. Már fél egy van, s ma még menni kell dolgozni. Olyan fáradtan fogok ágyba dőlni, mint akkor este, mikor levéve a hátizsákot, botot a kiselőszoba sarkába támasztottuk , remélve hamarosan újból mehetünk, s hálát adva a Jó Istennek átadtuk magunkat az álommanócskáknak akik most egy csónakban ringattak benünket egy tündérrózsákkal tele tavon, a Tündérkirály birodalmában.

Jó Túrákat, szép napokat kivánok Mindnyájatoknak!

S köszönöm Laci barátomnak a szeretetteljes bátoritását, mely a blog megírására ösztönzött.