Bizony elég aggasztó hírek érkeztek az időjárással kapcsolatban. Özönvíz szerű eső, 120 km/órás széllökések, 15-20 fokos lehűléssel. Többen is visszamondták a túrát. Mások próbáltak lebeszélni róla. Volt már olyan túra, amiről visszafordultam. De olyan, hogy el sem indultam, olyan még nem! Az, hogy most és itt ilyen idő van, abból még nem következik, hogy holnap 200 km-el arrább milyen lesz.

Végül hárman indultunk neki, és nem bántuk meg. Volt, amikor esett, de nem áztunk el. Volt, amikor hideg volt, de felfelé tekertünk és nem fáztunk. Sok kedves emberrel találkoztunk. Üde vizű forrásokból ittunk. Szent helyeken időztünk. Védett lápokban gyönyörködtünk.

Aludtunk kerékpár tárolóban, istállóban, tóparti faházban, széna pajtában, boros pince féhajában. Sátraztunk kukoricaföld szélén, és erdőben. Fürödtünk patakban, tóban, gyógyvizekben. Néha még zuhanyzóban is.

Ittunk frissen fejt tejet és badacsonyi ó bort. Ettünk dödölét, bösgubát, és vargánya levest.

Hallgattuk az öreg templomok csendjét, a búgó hangú orgonát, és az egész éjjen át trillázó fülemüle énekét.

Zalalövőre délben érkeztünk. A vendéglőben frissensülteket ettünk. Megnéztük a tájházat, és Paskay László Herceg prímás szülő házát. Aztán kisétáltunk a Szentkúthoz. Valójában nem is Szentkút, hanem Jézusszíve forrás. Amolyan helyi szent hely. A Világégés után, a környékbeli iparosok és kereskedők foglalták a forrást, majd a tehetősebb családok adományaiból megépült a keresztút. Az egyház előbb tiltotta, most pedig nem vesz tudomást róla.

A Szent kutaknak meg van a maguk fejlődés törvényeik. Először ilyen népi szent helyek, melyeknek a feledés ködébe vész eredetük. Később, ha csodás esetek fűződnek a helyhez, egy szentkép kerül valamelyik fára. Majd az egyház kivizsgálja azokat. S ha elég bizonyítékot lát, már ő szervezi a zarándoklatokat. Előbb szabadtéri oltár, majd idővel kápolna is épül a közelben. Aztán eljön az idő, mikor már nem is a forrás, hanem a kegytemplom valamely oltárképe, vagy szobra kerül az előtérbe. Gondoljunk csak Máriaremetére, vagy Csíksomlyóra.

A zalalövőit még a térképen sem jelölik, pedig az öreg bükkök árnyékán fakadó víz kedves helye a világ zajától félrehúzódóknak. (A falutól délre, a hídon átkelve, jobbra. Majd a második utcán ki az erdőbe. Az utolsó háztól kb. 8-10 perc.)

Végül a római-kori romokat szeretnénk megnézni, de a Múzeum zárva. Csak egy telefonszámot találunk. Némi huzavona után alacsony, bajszos bácsi hozza a kulcsot. Kérésünkre mesélni kezd. Szavai nyomán megelevenednek a kövek. Élet járja át az ásatások során felszínre került tárgyakat. Suhanc korában ő is ott ásott napszámban a régészek mellett. Ma a Művelődési ház igazgatója. Hozzá tartozik a Múzeum is. Hogy régen lejárt már a munkaideje? Nem számít. Boldog, hogy van, akivel nagy tudását megoszthatja.

A Zalától távolabb, a dombok között, apró Árpád-kori templomok rejtőzködnek az erdő széleken. Kő híján téglából építkeztek. Ilyen Böde határában a Szentmihályfai kápolna és a kallósdi rotunda.

Hosszan írhatnám még merre, mit láttunk, hallottunk. De ezt szavakkal úgy sem lehet elmondani. Ide el kell jönni. Hallgatni a szél zúgását, az eső kopogását, esténként a békák énekét, hajnalban a gémek recsegő hangját. Érezni a friss sarjú illatát, hallgatni az öreg nénik meséit…

 Szádeczky-K. Géza

Címkék: Őrség Sátor Göcsej Tőzegmoha