Hát izgalmas volt a tegnapi nap...

Reggel 6-kor keltem, egyszerűen nem bírtam már aludni... Gyorsan összerámoltam a cuccost - nem tartott sokáig, hisz alig vittem valamit: - egy fejlámpa, egy hátsó villogó, egy láthatósági mellény, egy esőkabát - felhőrémisztőnek, másfél liter ivóvíz, egy fényképezőgép és egy gps rögzíteni a nyomvonalat. Mindez bele is fért a kormánytáskába. A szerszámkészlettel nem kellett bajlódnom, mert az állandó felszerelésként már ott figyelt a nyerektáskába.

Még indulás előtt megnéztem a keréknyomást és mivel elég sok aszfaltott terveztünk - felnyomtam 3.5-re. És már pattantam is a gépsárkányra... keményen tekertem a start helyére, ami tőlünk kb. 8 km-re volt. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy tartosan nem sikerült csak kb. 22 km/h-ás sebességet elérnem... Mi lesz itt ma??

Odaérve a randi helyére, sehol senki... előbányászom a telefonom: 7:08 - késtem. De akkor hol lehet Palika, aki egyedüliként még az előző éjjel is kitartott indulási szándéka mellett... Megcsörgetem - mindjárt ott vagyok. Várok... Eltelik egy mindjárt... majd még egy...

Csörög a telefon. Én itt vagyok - s te? Te hol vagy? Itt... az jó...

Végülis kiderült, hogy Tápén két focipálya is van és persze, hogy ketten kétfelé mentünk. Szerencsére 5-600m-re voltunk egymástól. Végül csak összetalálkoztunk. A bizonytalankodók közül senki nem jött.

Tekerünk... ketten... a töltésen. Előzgetjük a futókat és menekülünk a kutyasétáltatók elől. Haladunk. Már a nap is felkelt. A famentes részeken barátságosan cirógat minket - jó idővel kecsegtet egésznapra.

Algyő.

Áttoljuk a cajgákat a 43-on és után a vasúton is - tavalyelőtt itt álltunk meg először egy nagyobbat szusszanni, idén nem - megyün tovább. A töltésen most aszfalt csík kanyarog - örülünk a rázkodás mentességnek, a kis kerék ellenállásnak - megyünk. Haladunk.

Az aszfaltcsík megszünik, marad a nyers töltés - még jók vagyunk. Bőven 20 feletti átlag - túl vagyunk az első 40-esen is, mikor is megpihenünk egy potyószilvafa "árnyékába". Palika csomagot rendez és jó sprotolóhoz híven rágyújt egy bagóra. Most döbbenek rá, hogy én se nem reggeliztem, se nem csomagoltam semmi kaját - na hiszen... pocakos az embör bírja az... - azért fő a biztonság jól belakom a kicsit már aszalt szilvával.

Utunk a dóci katonai lőtér határába vitt tovább - éleslővészet, belépni tilos... akkor inkább begurulunk.

Észre sem vettük és máris a pusztaszeri aszfaltút került elénk. Sajnos alig, hogy átvágtunk rajta megtört a lendület. Laza, csúszos, omlós homokút... mélyre sűlyednek a kerekek. Erőltetjük, de nem megy - leszál és tól. És ezt a következő 10-15km-be elég gyakran eljátszuk. Többet megyünk gyalog, mint bicajjal.

Aztán bevillan, hogy reggel ráfujtam a kerékre - lehet, hogy nem kellett volna. Kicsit engedek az elsőből, csak úgy fülre... Megyek és megy... nem akar 10 másodpercenként keresztbeállni. Engedek a hátsóból is és Palikát is meggyőzöm ennek hasznosságáról. Mintha új bicikliket kaptunk volna, ég és föld a két állapot. Most már egész jól haladunk.

Az Ópusztaszer-Pusztaszer közötti új aszfaltos összekötő út előtt még legyaláz minket egy kisbabáját bicajjal szállító anyuka, aki vígan mosolyagva hagy ott minket tovább küzedeni a homokkal. Nem kenődünk el - már közel 50 km-rel a hátamögött az ember tud megbocsátó lenni, amúgyis ritkán köszönnek ránk előre csinos anyukák...

Az aszfalton élvezzük a stabil úttartást és győzködjük egymást, hogy ilyen szar útviszonyokkal már nem kell számolni.

Pusztaszeren keresünk egy nyitvatartó boltot - csak kocsmákat találunk... végül az egyiknél csak megállunk. Palik a lenyomja a magával hozott két szendvicset, én meg veszek egy jégkrémet és az nyalom el. Tizenegy óra múlt pár perccel. Gyerünk tovább - irány Pálmonosotor.

Szépen haladunk, a homok egyre ritkábban akaszt meg minket. Beérünk a faluba, át rajta és ismét a kukarica, búzaföldek tengerébe vetjük magunkat. Ritka szép a látvány, a learatott, csupasz földeken nagyon messzire ellátni - látjuk Kiskunfélegyháza házait, templomát, tornyait... látjuk a mezőn szökellő őzeket... és látjuk, hogy még csak félúton járunk és már alig élünk...

Elérjük azt a helyet, ahol pár éve Lala barátom kitartása egy kikarica földtől megkapta a kegyelem szúrást. Tovább-tovább... Fáradunk, de haladunk. A homok szinte teljesen megszünt. Keményre taposott mezőgazdasági útak. A seggünk zsibad, tóljuk egy kicsit - az sosem árt...

Elérjük a helyet, ahol Lala a visszafordulás mellett döntött. Palika pihenne egy kicsit, de én ezen a helyen nem engedélyezek megállást - tovább... Ha elhagyjuk a kritikus kövesútat, akkor már nincs visszaút: Kecskemétig nem lesz több lehetőség a kiszállásra.

Egyre többször kell bíztatni a társat, hogy már nincs messze, hogy már látni a Kecskemét egyik UFO alakú víztornyát... hogy már csak 20... már csak 15 km van hátra... És kétóra elteltével Palika is megpillantja a víztornyot... Már csak kb. 6 km. Egy kökénybokorról olyan jól megtermett, csábos kékbe bujtatott termések kacsingatnak felém, hogy nem bírom tovább - meg kell állni enni egy jót. Palik a hálás a megállóért, de kökényt az nem kér - inkább elszív egy szálat. Az út minősége miatt tóljuk egy kilométert a cajgákat, majd kiérve a "jó" útra irány Kecsó.

A katonai radar állomást elhagyva már szinte érezzük a város szagát - de még minimum félóra kemény tekerés, hogy megpillantsuk a Szél malomot. Közbe nagy lendülettel elteker melletünk egy melós ember - hiába, ma mindenki leelőz minket...

Megállunk a Shell kútnál fújni egyet... egy nincstelen ossza az észt nekünk, és mi beletörödve bologatunk neki. Nem bántjuk, ő se bánt minket - ülünk a padon. Palika felveti, hogy mi lenne ha a cukrázdához hívnánk a kocsit... nem mondok neki semmit és lassan ő is elfelejti az ötletét.

Cihelőzködünk - innen aszfalt, az már gyerek játék. Szép lendületes tempóval kezdek. Az első lámpánál veszem érszre, hogy a társam sehol... zöld, átmegyek és a túloldalt az útmellett várom be Palit. Jön. A főtéren besétálunk a Fodor cukrászdába - egy fagyi, egy süti... egy kis pihi. Fagyizás közben szépen toljuk a Budai kapu irányába a cajgákat...

Kecskemétet az új kerékpár úton hagyjuk el Ladánybene irányába. Jó az idő, szép az út... megnyomom rendesen 28-30-as tempót tartunk az biciklisút végéig.

Méntelek - kicsit lassítunk visszaállunk 24-re... és végre elérjük a ladánybenei elég rossz minőségű bekötő utat, itt már van mire fogni a 20-as tempónkat... :)) A falutáblánál készítünk egy-két bizonyító erejű felvételt.

Áttekrünk a falun, ki a tanyára...

Ott vártuk a Fodor cukrászdából riasztott szállító kocsit... gyorsak voltunk s ennek most isszuk meg az árát... Több mint két órát kellett várnunkrá. Felpakolunk - irány Szeged.

Megvagyunk. 144 km kemény terep. A végén már minden nyikorgott a cajgán a sok portól, de mi is tiszta koszok vagyunk.

Szegeden hazaszállítjuk Palikát - aztán beugrunk a Burger Kingbe egy kiadós szendvicsért és irány az ágy...

Otthon édes ottnon...

Címkék: Kerékpár Szeged Ladánybene Taki