Be kellett mennem Tapolcára a bankba pénzt felvenni. 15 km, oda-vissza 30. Ez minden héten egy autós kirándulás, egy füst alatt SPAR, TESCO, piac, vagy ami föl van írva. Most viszont épp nem kellett semmi. Csak pénz a bankból.
Süt a nap, nem esik, nincs vihar (ezt az idén még szokni kell). Elgondolkodom. Miért van, hogy ha bicajozni akarok, mindig csak lemegyek a Balaton-partra, és ott élvezkedem a kerékpárúton keletnek vagy nyugatnak, Füred vagy Keszthely felé. Holott a gépem nem csak élvezeti cikk, közlekedési eszköz is. Ok, akkor bicajjal megyek a bankba Tapolcára.
Leveszem a műhelyben falról az országútit, felveszem a stoplis cipőt, a betétes nadrágot (egyáltalán mi szükség rá, akkor is keróztam, amikor ilyen még nem is létezett, és semmi bajom nem lett), a színes felsőt, a sisakot és a kukás mellényt. Így megszépülve elindultam.
Az út minden méterét ismerem, több százszor megjártam, nyári hőségben és méteres hófúvásban is. Most mégis minden más. Alattomos kis gödrök vannak ott, ahol eddig minden simának tűnt. Rövid, de meredek emelkedők izzasztanak, amiket máskor egy jóformán öntudatlan gázadással elintéztem. De jobbra a fák között (most nem rohannak, mint a léckerítés) szép felnézni a Csobáncra, és azt sem tudtam eddig, hogy az itteni gulyának kolompja is van.
Tapolca is más volt. A szokott presszóm előtt a széles járdára kitett asztalok közé a gépemet is odatoltam (ugyan hol hagyhattam volna), és a tulajdonosnő maga hozta a kávémat, hogy megnézze, tényleg én vagyok-e az. Persze a bankár hölgyek sokkal fegyelmezettebbek voltak. Úgy tettek, mintha rendszeresen ilyen sisakos, színes-csicsás pacákok járnának hozzájuk. De hát végül is az én pénzemet forgatják.
Hazafelé minden sokkal gyorsabban ment, egykettőre itthon voltam. És bölcsebb egy tapasztalattal. Autóval az út negyedóra - 20 perc, kerékpárral 40-45 perc. Ez semmi ahhoz képest, hogy mennyi időt elpocsékolunk. De évek óta az első utam volt a bankba, amit élveztem!
Címkék: Kerékpár