Kétnapos vármegnézős túra keretében felmentünk a szeretett Börzsönybe.
Bernecebarátiban kezdünk, ott a helyi bisztróba hagyva a zsákokat (köszi Laci ismételten) majd a verőfényes napsütésben kigyalogoltunk a Mahir várhoz. Alkudozással készültünk, mert bár tudtuk, hogy határszakaszra esik, Kata nem hozott személyit, oszt mit lehet tudni, milyen határőrt fog ki az ember fia. Naa itt aztán egy használt tengeralattjárót is át lehet vonszolni észrevétlen. Nem volt gond. Sem határőr. Max kissé megfekszik a búza, ha szűken fordulsz vele. Nagyon vidáman beszélgettünk egész addig, amíg rá nem jöttünk a várleírást sikeresen ott hagytuk a cuccainkal egyetemben és így ott keresgéltük a jelet több mint 1 órán át a csalános-szúnyogos-tűzőnapos-pókhálós susnyásban. Sikertelenségünkön nekibúsulva, már majd nem lestoppoltunk egy autót visszafelé, amikor a mellettünk lévő fán felfedeztük a három piros pöttyöt, amit a jelvényszerző mozgalom füzetébe be kell másolni. A kocsi el, mi meg gyalog folytattuk utunk Bernecebaráti felé. Elvégre gyalogolni jöttünk vagy mi?! Röhögtünk magunkon de legalább alaposan körüljárva láttuk a vár vagy inkább sánc romját. Vége az első felvonásnak.
Könnyű szendvics-zaba és mentünk neki a hegynek. Előtte még gyorsan kipipáltuk a Bernecebaráti erődtemplomot. Itt nem volt gond. Majd Hont felé a Jelenc-hegy-i sáncot céloztuk meg. Jól megpakolva, egyszer el is tévedve keveredtünk fel a sánchoz, amiből ma már semmi nem látszik. Mér látszana? Akkora ott a csalános, hogy az ég sem látszik.
Igazából fénykorában kb4000 éve sem látszhatott sok, mert nem készült el.
Letértünk az útról és kissé beljebb a susnyás egy tiszta (ad absurdum, de volt ilyen) részén felvertük a sátrat, majd teljes lelki nyugalommal lementünk Hontra, a honti várromhoz. Nagy körülményesen és dög fáradtan, majd' egész Hontot bejárva megtaláltuk (nem igaz, hogy a helyiek nem ismerik a saját településüket) 
a Hunyadi u 10-et, ahol a jel ki van rakva, az erődből itt sem maradt fent semmi. Ne is mond, én az ilyen látnivalótlanra gerjedek. Aztán visszafelé beültünk vacsorázni a Hont Motel nevű kemping-panzió nemtom mibe. Egyszerű, kellemes kis vacsit kaptunk és nagyon jól is esett. Nem kellett a száraz "hazait" rágcsálni. Így aztán a vekni kenyérnek is szép hétvégéje lett, láthatta a Börzsönyt, de aztán levágtam szalonna alá, igaz ezt már itthon történt a konyhában. Hiába egyszer minden nyerő széria megszakad. 
Bocs, intermezzo volt...szal;
Visszafelé megkergettek a szúnyogok. Pontosabban nagyon megkergettek. Összecsipkedve ugrottunk a sátor biztos fedezékébe...jól leizzadva. Sajtos a tervezőirodánál figyelmen kívül hagyták a fürdőkádra vonatkozó igényemet. Szemetek. Pedig még kereket is terveztem alá, hogy húzni is lehessen. De reggelig nyugtunk volt. Sikerült hunyni jónéhány hasznos órát. Kellett is mert reggel 7-kor már megint úton voltunk és mint kiderült ez, a második nap, bizonyult keményebbnek. Hegynek le-hegynek föl-majd megint le. Ez volt a terv...nem túl bonyolult. Először lementünk Deszkás-patakhoz, itt cserkész tábor pihegte az éjszakai rock and roll borzalmait, amit még mi is hallgathattunk a sátrunkban. El is határoztuk lerohanjuk az ébredező tábort, felrugdossuk a kiscserkészeket, kifosztjuk a bográcsukat és elfenekeljük az örsvezetőiket. Aztán lementünk, kedélyesen elcsevegtünk egymással, és örök barátként távoztunk a közeli forrás felé. Tanulság? Harag rossz tanáácsadó. Legalábbis túlerővel szemben.
Jól feltankoltunk az Oszlopó-forrásból, (megjegyzem Dr Báró Korányi Frigyesnek állítatták a forrást '31-ben. Nevéből ítélve már akkor is gond lehetett az EÜ-ben; osz lopóóó) Majd átkeltünk a Hegyháton, Királyháza felé. Mivel menet közben választottunk irányt, így mi sem tudtuk pontosan merre is akarunk menni. Ittunk ahogy kell, fogyott is a víz a nagymelegben. Ezért aztán a Tűzköves-forrás vizét is bepalackoztunk. Ismételten megjegyzést kell hozzá fűznöm; ez a jobbik. Már mint nem a megjegyzés, hanem a víz. Kicsit olyan kesernyésebb, az oszlopói lágyabb ízű. Abban biztos kevesebb a higany. Aztán felkaptattunk a Nagy-Mánabércen Magosfáig. Nem rossz móka megpakolva. Szerencsére nem jutott eszembe még köveket is gyűjteni. Visszafelé a Marcika-kútat vettük célba, de onnan csak benzinszívócsővel tudtunk volna pár decinyi zavaros-algás vizet kivenni. De ha egyszer rekettyésem lesz Csóványoson némi palántával, biztos ide jövök locsoló vízért. Biztos... Véget ért hát a vedelős időszak, a hátralévő szakaszra be kellett osztani a megmaradt folyadékkészletünket. Csóványost kikerülve rövidítettünk egyet Pogányvárig, majd a túra befejezéseképp lementünk Diósjenőre. Tettünk még előtte egy kis kitérőt a Somos kaszálónál a forráshoz, ami végül nem került elénk, de ahhoz elég volt, hogy bukjuk a váci vonatot. Jenőn közölte is hamar a bakter, hogy van 2 óránk a vonatig. Nem voltam túl lelkes. De túlélte... Viszont a buszos megoldás nyerőnek bizonyult. Mire a vonat befutott (már ha befutott, mert ennyi várakozás után az sem biztos, járt-e) Diósjenőre mi már itthon voltunk.
Dögfáradtan végig szenvedve a pocsék vb döntőt. Ezért kár volt sietni.
Címkék: Várak A Börzsönyben
Kedvencek
Digg
Del.icio.us
StumbleUpon
Google
