2010. július 17. Fertő-tó teljesítménytúra

Túratárs.com regisztrációm első számú célja az volt, hogy a fertő-tavi egynapos teljesítménytúrára lelkes őrülteket találjak! Sikerült! Béla és Lajos, a legbátrabbak jelentkeztek, és bevállalták még a szombat hajnali 3.50-es találkozót is a Déli pályaudvaron.

Én 3-kor keltem, gondolván, hogy kell nekem fél óra az elkészüléshez itthon, aztán 20 perc alatt csak a délibe érek.. nagyon kellemes élmény volt hajnalban a városban bicózni, autó alig, a levegő friss, a lámpák még sárgán villognak... az eredmény: 17 perc óbuda-déli vonal.

Kicsit aggódtam, hogy 3.46-kor még senki sincs ott a fiúk közül, de hát miért is lennének, hisz 50-kor van a tali. Aztán csörögtek a telefonok, mindenki szólt, hogy késnek 5-10 percet. Addig megvettem a jegyemet, nagy megdöbbenésemre, INGYENES kerékpár jegyet váltottam a vasútállomáson, pedig az MK klubtagságra úgy tudom csak 30% kedvezmény jár. Nem tudom, nem is kérdeztem miért van ez így, de mindenesetre örültem az olcsóbb utazásnak.

Aztán megérkeztek, Béla volt az első. Vele 1-2 levélváltás után alakult úgy, hogy részt vesz, igazából semennyire sem ismertem. Aztán jött Lajos, aki ajánlgatott mág pár oldalt, meg túrákat, sőt bevontak a röplabda edzésekbe is, úgyhogy szerdától az is megkezdődik. Nagyon érdekes "idegen" emberekkel egy egész napos programot szervezni, de kellemesen csalódtam. Lajosnak igaza volt, mindenki csak 5 percig idegen.

Az út 3 és fél órás volt, egy átszállás volt Győrben. Aludni nem igazán tudtunk a "tamponvonaton", mivel a neonfény kellemetlenül világított a szemünkbe. Próbáltuk kitekerni az izzót, de a rácsok megakadályoztak ebben. Az úton jókat beszélgettünk, röhögtünk, nagyon jó volt szerintem a társaság. Nagy meglepődésemre a vonaton mások is utaztak, akik ugyanígy Fertőszentmiklósra tartottak és a tavat próbálták megkerülni. Az egyik lány görkorcsolyával egy nap alatt!!! Őrült, gondoltuk, 117 km-t legörkorizni, még ha 10 óra alatt is, akkor is hatalmas teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy főleg a magyar oldalon a bicikli út minősége borzalmas! Volt még egy anyuka (előtte is le a kalappal), aki két gyermekével a két napos kerülésre nevezett be. A kislány 3 éves, gyerekülésben közlekedett, a kisfiú pedig 10, ő már egymaga tekert.

Végre megérkeztünk 7.50 körül, aztán így együtt, az anyuka, a gyerekek, a görkoris lány, meg mi hárman útnak eredtünk, hogy a nevezést megejtsük. Szegény görkoris csaj (Anna a neve azt hiszem), már a vasúttól a kastélyig megszenvedett egy-két helyen. De azért 8 óra után pár perccel megérkeztünk. A nevezésen csak néztem, hogy mindenki MTB-vel érkezett, bevallom kissé megijedtem, hisz én a 30 éves tuning-favorit járgányommal voltam, én beton útra számítottam egész végig. Aztán megnyugodtam, mikor megérkeztek a "botsáskák" mindenféle szuper országúti járgányaikkal. Nem volt kérdéses részemről, hogy ők lesznek a befutók.

Negyed 10 körül elrajtoltunk a kastély parkjából, kb. 120-130 bringás, 20-30 futó, és 1 gökoris. Az első ellenőrző pont (EP) 30 km múlva jött, addig tempósan, jókedvűen haladtunk, majdnem az élre törve a botsáskák nyomában. Sőt, volt akit magunk mögé utasítottunk! Aztán Béla és Lajos leszakadtak, én bekerültem a versenybringások közé, akik szemmel láthatóan örültek a társaságomnak. Beszélgettünk közben, és tekertünk mint az állat. Az egyik szakaszon eltévedtem, mert a főúton közlekedtünk még az elején (a bringaút minősége miatt), aztán mikor láttam, hogy mindenki visszafordult, én is így akartam tenni. "Szerencsémre" egy másik országútis is velem tartott, mondta mennyünk csak tovább, kis emelkedő jön, de a többiek elé vágunk simán. Aha, oké gondoltam, mit nekem emelkedő.... a kis emelkedő elég nagy volt, úgy 2 km-en át folyamatosan emelkedett, majd kiköptem a tüdőmet, hogy a lépést tartani tudjam az ő kb. 9 kg-os bringájával. Vasboci favorit ilyen szempontból sem túl előnyös, de azért nem panaszkodom rá. Végül elértük a bringautat, és az úriember felvilágosított, hogy ez volt a legdurvább emelkedő a körön (hazudott, vagy csak én tévedtem el ismét). Aztán hajtottunk a többiek után, mert természetesen nem levágtuk az utat, hanem kerültünk egy 3 km-t... De száguldoztunk, csomó mindenkit megelőzve, nagy megdöbbenésemre utolértem Lajost és Bélát, akiket jóval lehagytam az emelkedő előtt... de kicsit pihentem velük, jól esett 28-32-vel tekerni az előző 40-es átlaghoz képest. Béla szegény akkor kezdett el panaszkodni, hogy a farizma nem úgy bírja a dolgot, mint gondolta, és mennyünk nyugodtan előre, de ő ezt az iramot nem bírja. Aztán az első EP-on találkoztunk még vele, utána nemnagyon. Az első EP-n nem sokat időztünk, egy pecsét, 1-2 pohár víz, 1 banán, és rohantunk tovább. Purbach volt a 2. EP 26 km-re Mörbischtől (1. EP). Nem volt nehéz még ez a szakasz sem, még egész jól bírtam, sőt meglepően jól. Kicsit csalódott voltam, hogy a Fertő-tavat nem látjuk, valami olyasmire számítottam, mint a Balaton-körnél.

Az idő egyre melegebb lett, 11-12 óra felé már nagyjából 35 fok lehetett. Irdatlan volt a hőség, amit nem is tudom már így utólag hogy bírtunk ki. A 2. EP-n közölték velem, hogy én vagyok az első lány! Nagyon megörültem ennek, hisz voltak ott sokkal komolyabb bringásnak kinéző versenybringás lányok is. Aztán az ellenőrző pontot elhagyva Jois településen beugrottunk a spárba, Lali szeretett volna egy osztrák sört inni (természetesen partnere voltam ebben), így egy-egy ottakringer (csak ez volt hideg) társaságában phentünk 10 percet. Aztán nosza, mentünk tovább. Nagyon messze volt még Illmitz... az úton töbféle társasággal is haladtunk, volt egy 50 körüli pasas, aki egy korombéli sráccal tekert, velük is időztünk jó pár km-en át. A "bácsi" 6 óra 40 perc alatt kerülte meg a Balatont.... sok infót kaptam emberekről, csak ámultam és bámultam milyen őrült fazonok élnek ebben a világban. Aztán a srác mondta, hogy szeretné szeptemberben megkerülni egy nap alatt a Balcsit, akkor még lelkes voltam, és mondtam, hogy igen! Mennyünk együtt, mert én is akarom. (a túra végére meggondoltam magam).

A 3. ellenőrző pont nagyon nehezen akart az utunkba esni, nem is csoda, hisz a 2. és a 3. között 40 km volt a táv. Csak tekertünk a tűző napon, nagyon undorító volt a helyzet, hogy fás helyek alig, míg hatalmas síkságok bezzeg bőven akadtak. Megint találztunk ismerős emberekkel, akikkel már tekertünk egy-egy szakaszon, és csak nevetgéltünk, hogy leelőzzük egymást. Nagyon jó volt a társaság. Aztán egy lovas farmon, találtunk a villanypásztor mögött megbúvó kutacskát, ahonnan vízhez jutottunk. Ügyelni kellett, hogy a pásztor alatt úgy másszunk át, hogy ne rázzon meg, elég kellemetlen lett volna. Egy vállalkozó szellemű bringás a stoplis cipellőjével a sárba mászott, és rendes volt mert mindenki kulacsát megtöltötte. Kicsit meg is fürödtünk, aztán indultunk tovább. Megint együtt tekertünk páran, jó így tekerni, egymás mögött szélárnyékban, cserélgettük ki megy elől, úgyhogy haladni is tudtunk. Lali a MTB-vel nagyon jól bírta, le a kalappal előtte.

Illmitz előtt egy 10 km-rel már elkezdtem szenvedni, a seggem irdatlanul elkezdett fájni (pedig nem szokott, és a betétes gatya is azt hittem majd elnyel mindent), a 3. EP-n már kissé nyűgös voltam, de a tudat, hogy mindjárt vége, azért jó volt. Szegény srác, egy versenyző kidöglött, napszúrást kapott, és elég sápadt színben támasztott egy fát. Próbáltam, hogy egyen banánt, de nem kellett neki. Egy kis mazsolázás után, meg vagy 1 liter folyadékbevital után indultunk tovább. Szegény Lajos, már épp leült, mikor szóltam, hogy ne nagyon üljön le, remélem nem haragudott meg :) Bár nem úgy tűnt, mert az utolsó 20 km-en ő volt a húzóemberem.

Az egyik szakaszon megálltunk fürdeni a "tóban". 50 métert gyalogoltunk befelé a fertőbe, és a víz még mindig csak térdig ért. A vízhőmérséklet a szélén kb 32 fok volt, beljebb már kicsit hűvösebb, olyan 28 fokos lehetett. Pisi. Ráadásul olyan dzsuvás volt az egész, 1 cm-t nem lehetett a víz alá látni. Aztán tiszta iszap volt az alja, undorító. De azért belefeküdtünk, és úgy csináltunk mintha úsznánk, persze a hasunk a talajt érintette. De jól szórakoztunk, mindaddig míg Lajos a halfóbiámat ismerve elejtette a száján, hogy ott ugrott egy hal. Én már menekültem is ki a vízből mielőtt a közelembe ért. Persze viccelt, de szerintem nem. Majd gyorsan öltöztünk, és robogtunk is tovább.

Az utolsó szakasz felért egy halálhörgés és siralommal részemről, a térdeim elkezdtek fájni, a combomban az izmok szinte égtek, a seggemről nem is beszélve. Ezenkívül ameddig a szem ellát, csak pusztaság a tűző napon, szemeszélben. A bőröm égett, olyan volt, mintha egy mikrohullámú sütőben tekernék, de a visszaszámláló sosem ér 0-ra. Itt már nagyon szenvedtem, nem is értettem Lajosnak honnan van ennyi energiája, hogy 20-30 m-rel előttem teker.... Aztán már a gyomrom is elkezdett korogni, ezt meg végképp nem értettem, hisz ahogy a Filutás Árpi javasolta, óránként megettem egy banánt, sőt, még kekszet meg mazsolát is az EP-ken, ittam is szörpöt, meg vizet, még is a gyomrom ételre vágyott olyan hangosan, hogy csak na. Aztán mikor az üvegházak mellett haladtunk el, már majdnem ott voltam, hogy feladom. A házakból kicsapódó 50-60 fok körüli hőmérséklet a 45 fokos napon, mit mondjak.... nem volt kellemes. Próbáltam magam hűteni a 40 fokra felmelegedett vizemmel, sikertelenül. Inni már nem is próbáltam belőle, pedig valami kellett volna amit a gyomromba tolok, hogy ne korogjon olyannyira. Lali után néha utána kiabáltam (ott vagyunk már? Mennyi van még?) Ő meg csak lelkesen válaszolt: már csak 17 km.... már csak 10 km.... már csak 5 km.... aztán mikor 117-hez értünk: na most kellene ott lennünk, de hát a táv több volt természetesen. 2 km-el!!! Nagy nehezen beértünk a célba. Jézusom, úristen! Nem is hiszem el, hogy vége! Voltak már bent az elvetemültek, akik ugye nem söröztek, meg nem pancsikáltak közben, és és botsáskák voltak. De gratuláltak, én lettem az első lány! Aztán megkaptam a oklevelet és a pólót, meg kitűzőt, és semmi dolgom nem volt már, csak dögleni... ez volt a legjobb. Jókat beszélgettünk ott a fiúkkal, bár nekem olyan volt a tudatállapotom mintha részeg lennék, szédelegtem, és beszélni is alig bírtam. Aztán azért levezetésképp a zsíroskenyerezés után benymtunk Lalival egy sört. Jól esett, vagy fél órán át nyalogattam, nem akartam, hogy KO legyek. Mikor Béla beért, utánunk másfél órával, ő is meghívott minket egy rundra. Szegény, ő is nagyon ki volt. Főleg a fara. Igen ez a 119 km egyben, aki nincs hozzászokva, elég megterhelő....

Akkor úgy döntöttem a verseny után, hogy nem fogom egy nap alatt megkerülni a Balaton. Ma már, hogy kipihentem magam, másképp vélekedem. Mondjuk a kb 124 km-es távott 5 óra alatt teljesítettem a vasbocival. Nagyon büszke vagyok rá, elég jól ment a kora ellenére. És a fiúk is (különösen Laja) nagyon jól nyomta. Gratula nekik itt is.

Remélem jövőre is együtt megyünk és addigra már lenyomjuk a botsáskákat :) Lajos javasolta, hogy majd fogadni kellene rám jövőre, de akkor nincs kegyelem végighajt a 117 km-en, ez EP-ken sem állhatok csak úgy meg, iszogatni több pohár üdítőt...

Kb. este 10 óra körül értem haza. Egy fürdés, aztán irány az ágy... altatni nem kellett... 7-kor még levittem az ebeket, aztán visszaaludtam 10-ig, mert még 7 óra körül sem éreztem embernek magam. Most kicsit jobb a helyzet, bár még mindig szédelgek. Kivett rendesen a tegnapi futam, most legalább megismerkedtem a fizikai tűrőképességeim határával. A következő Fertő-tó körön már felkészültebb leszek, s remélem kicsit kevesebb lesz a hőmérséklet is.

Címkék: Bicikli Kerékpár Túra Gyalogtúra