A helyszin(ahogyan tőlem várható volt Erdély) a Nagyhagymás hegység.

Csikszeredától nem messze található Balánbánya,mely régi bányásztelepülés volt.Utunk innen kezdődött,a központban levő templomtól.Furcsa volt,hogy az önmagában egyáltalán nem magas hegység(1792 méter) egyből fárasztó kaptatóval kezdődött és amig el nem értük az egyeskő kabanát nem sok lehetőséget adott pihenőre.

Utunkon jobbkézfelöl ritkábban sorakoztak a fenyők,ezert csodaszép kilátásunk volt az Öcsém hegytömbre.Túratársaimnak ez az első kirándulás volt ezen a helyen és bevallom kicsit szégyelltem is magam,mert tudtam mi vár rank,ők viszont nem!

Ahogyan ez lenni szokott,az első alkalom mindent eldönt…azt,hogy ki fogja szeretni a hegyet,kinek telik jól és élvezi és azok akik többet nem indulnak neki ezeknek a tályaknak.Sajnos túratársaim zöme a második kategoriába sorolható!

A kabanáig minden rendben volt,a fáradtság ellenére élvezte mindenki a szép látványt,a derékig érő havat.Indulásunk elött persze mindenkinek ellenöriztem,hogy megfelelő felszerelése legyen,mert tudtam szükség lesz rá!

Nemtudnám leirni az arcokat,amikor meglátták a menedékházat,(ha persze lehet ezt igy nevezni)nemakarták elhinni,hogy ilyen helyen fogjuk tölteni az éjjszakát.

A nagyhagymási túra már lassan hagyomannyá alakult a kis csapatunk körében,minden évben márciusban elmegyünk oda.Pontosan ezért keserü szájizzel gondolok az ottani menedékházra,hisz annyi szép emlék köt hozzá.Dehát ahogy az lenni szokott a neveletlenség és a pofátlanság az határtalan.Ezért van az,hogy mára már nincs ez a kabana,mert egyesek akiket nemszeretnék jellemezni,képesek voltak eltüzelni a padlót és a plafont is.Az ágyakban a betét megpenészedve,ablakok betörve és a szemétről nem is beszélek.Mikor másnap távoztunk megkérdeztem a kabanást,hogy hova tehetem a szemetet,erre ő igy felelt:

                        -hát tedd csak ide le,majd én elégetem...

                        -dehát án sziveszem leviszem,mondtam én,ő pedig csodálkozva nézett

                        -hát ha nem nagy kérés tedd azt,csak nem mertem mondani,mert eddig                                            

                         akárkit megkértem rá,mindig hamisan mosolygott,majd másnap mikor

                         fáért mentem megkaptam az első kanyarban az erdőbe dobva...

Nem tudom,lehet csak én látom igy,de ez nagyon szomorú,és kár hogy ilyen dolgokon múljon az,hogy valaki megszereti a hegyeket és évekmúlva is visszajár vagy ahogyan az én esetemben történt hárman maradtunk uttörők!

Képek:    http://picasaweb.google.com/106773964756717260619/Nagyhagymas#