Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Sátrazós Bükk túra
2010/08/30 21:27:23 Küldte: Sierra

Üdv!

 

Mint néhányan tudjátok, – legalábbis, akik már jelezték felém, hogy mi a helyzet a hétvégi túráról szóló bloggal – augusztus utolsó hétvégéjét egy hosszabb lélegzetű kirándulással töltöttük. A téli Tortúra 65 elnevezésű teljesítmény túra útvonalát jártuk be, egy-két kisebb rövidítéssel tarkítva tulajdonképpen 3 nap alatt, bár ez ténylegesen mindössze 43 órát jelentett. Az ötlet a tavaly télen részemről kudarcba fulladt, de idén mindenképpen teljesíteni vágyott teljesítménytúra útvonal bejárásának szándékából született. Mikor meghirdettem, még csak kétnaposra – szombat-vasárnap – gondoltam, de a visszajelzésekből kiderült számomra, hogy ez így túl sok, egy hétvégére. Kezdtem eltemetni a gondolatot, hogy kivitelezzem a túrát, de aztán gondoltam egy merészet és kicsit átfabrikáltam a tervet. A végleges verzió aztán az lett, hogy pénteken este indulunk, aztán sátrat verünk a Rejtek nevű helyen, majd onnan szombaton délelőtt továbbindulunk és Bánkút, illetve a Tarkő érintésével eljutunk addig, ameddig bírunk menni. Ott jól kipihenjük magunkat, majd immáron kellőképpen felfrissülve vasárnap lesétálunk Egerbe. Az elképzelés szép volt, már csak résztvevőket kellett keríteni a túrára, hogy mégse egyedül kelljen kutyagolnom. Eleinte akadtak is jelentkezők, akik azonban lassacskán majdnem mind visszavonták „nevezésüket”. Az indulás előtt közvetlenül aztán hárman maradtunk, akik ráadtuk a fejünket a vállalkozásra.  Géza, Kozo és jómagam. Aztán Géza túratárs hozott magával még három túrázót, így alakult ki végül is a 6 fős csapatlétszám.

 

Első menet

 

Pénteken este - miután két hátizsákba is belepróbáltam az általam szükségesnek ítélt felszerelést - rövid taxizást követően megérkeztünk Miskolctapolcára a megbeszélt találkozó helyszínére. Még ki sem kecmeregtünk az autóból, mikor befutott a Gézáékat szállító mikrobusz. Rövidesen Kozo is előkerült és következtek a szokásos bemutatkozások, némi „barátkozásindító” vodka körbekínálásával. Leendő túratársaim mind „vérprofi” benyomást keltettek, amit egész úton nem is hazudtoltak meg. Ez a minősítés rögtön azután fogalmazódott meg bennem, miután elővették a csomagtartóból az enyémnél minimum másfélszer nagyobb hátizsákjaikat – igen, még a csapat két hölgytagjának a zsákja is nagyobb volt az enyémnél – és nagy elszántsággal érdeklődtek a túra távja, nehézsége és egyéb ezzel összefüggő körülmények iránt. Megilletődöttségemet aztán jelentősen csökkentette ama kérdés, ami a mellékhelyiség hollétét firtatta és a felkínált „itt a mellettünk lévő bokorban” felajánlást igazi nőhöz méltó fanyalgás fogadta. „No, gondoltam mégiscsak emberek ők is, nem valami pesti csodalények”. Röpke készülődés után némileg már a sötétedést követően este fél 9-kor kezdetét vette a kaland. A sötét aszfalt út a sötét erdőn keresztül kanyargott előttünk és rövidesen letértünk róla a jól ismert turista útra. Utunkat szedres, csalános kísérte kétfelől és a kisebb sérülések elkerülése érdekében hamarosan előkerültek a fejlámpák. Az útvonal kezdett egyre jobban emelkedni, ami nem is okozott volna problémát, viszont ez az emelkedő meglehetősen sáros és csúszós volt. Némi botorkálás után megérkeztünk a Szederbokor nevű pihenőhöz, ahol csatlakozott csapatunkhoz egy meglehetősen büdös, ámde annál ragaszkodóbb kölyökkutya. Mivel őkelmét sehogyan sem tudtuk lerázni, végig battyogott utánunk egészen Bükkszentkeresztig, ahol némi légiakrobatika után remélhetőleg szerető családra talált az egyik ház kerítése mögött. Bükkszentkereszten eleinte gondolkodtam az eb humánusabb módon történő lerázásának lehetőségén, de mivel nem tudtam Hegiági túratársunk lakcímét, az éjszaka közepén pedig nem akartam telefonhívással zavarni, hát lemondtam arról, hogy odaajándékozzuk neki makacs kis követőnket. Arra azért kíváncsi lennék, örült volna-e egy ilyen szőrös-morgó lakótársnak? Bükkszentkereszten áthaladtunkban többször találkoztunk a falu Knight Riderével, aki oda-vissza furikázta barátnőjét az alvégen és a felvégen lévő két kocsma között, hátha ezzel kellően el tudja szédíteni, ha már – vélhetően - a hagyományos módon nem tudja elnyerni kegyeit. Ennek mindössze annyi volt a hátulütője, hogy elfelejtette az egykor valószínűleg jobb napokat látott sportkocsira visszaszerelni a kipufogót és így, nemhogy az egész falu, de valószínűleg a fél megye is visszhangzott a motorbőgéstől. Némi vízvételezés – amikor is első alkalommal került szóba túravezetői minőségem jogossága, már csak amiatt is, hogy a csapatot folyadék utánpótlás beszerzése okán nem a közeli kocsmába vezettem, hanem egy nyomós kúthoz – után továbbhaladtunk a Kék jelzésen Hollóstető irányába. Az út egy csodás kis fenyvesen is keresztül vezetett, ahol a puha tűleveleken kellően megnyugtathattuk a lábunkat, tulajdonképpen felkészülésképpen a rövidesen utunkba kerülő Miskolc-Eger műút keménységére. Innen már nem volt messze az éjszakai szakasz végállomása, a Rejtek szarvaskúthoz közeli rétje. A rét közepén álló hatalmas fa alatt vertük végül is fel sátrainkat, némiképpen takarásban a vélhetően másnap erre tévedő bámészkodóktól és kellőképpen fedezékben az egyre csak csapdosó esőtől.

 

Második menet

 

Szombaton a bőséges alvást követően, reggel fél 10-kor indultunk tovább. Előtte még megreggeliztünk, összepakoltunk. Eleinte egészen kényelmesen, majd, ahogy a szemerkélő eső egyre inkább átváltott nagy szemű nyári záporba és az esőcseppek kezdtek áthatolni a fejünk fölött védőernyőt formáló faleveleken, egyre gyorsabban szuszakoltuk holmijainkat a hátizsákokba. A sajnos vízhozam nélküli forrás mentén átkeltünk a műúton, majd következett a Rejtek igazi nehézségét adó kaptató felfelé a Bükk-fennsík irányába.


Néhány hosszú félórát követően felértünk a víznyelők, töbrök határolta útra, ami jónéhány fordulót, emelkedőt, lejtőt letudva átvezetett minket a Sugaró és a Kecskeláb rét csodálatos zöld mezőin, majd azokon túl egy kiépített pihenőhelyet érintve elértünk a Lipicai ménes fiatal csikóit nevelő istállóhoz, ahol ráfordultunk a Bánkútra felvezető rövid kis 2,3 km-es emelkedőre. Bánkúton aztán betértünk a síház éttermébe, ahol kiegészítettük aznapi szederből álló útielemózsiánkat némi kis gulyáslevessel, sztrapacskával és persze az elmaradhatatlan sörrel. Az étteremben egy egész órára megszakítottuk túránkat és jóllaktunk az ízekkel, illatokkal, illetve feltöltöttük a már jócskán leapadt vízkészleteinket. Délután kettőkor indultunk tovább, felhős, szürke égbolt alatt a Tarkő irányába. Utunk során – nem túl sokszor persze – találkoztunk más túrázókkal is, akik némileg megilletődötten bámulták hatalmas csomagjainkat, amiket nem mindig vidáman persze, de azért kitartóan cipeltünk magunkkal.


A Tarkő előtt, számítva a meredek megpróbáltatásaira, újabb pihenőt tartottunk. Lerogyva a fűbe kerékpáros túrázók haladtak el mellettünk, őszinte mosollyal arcukon, hiszen ők már aznapra letudták a Tarkő megmászását és lassan kerekezve indultak velünk ellentétes irányba. Hamarost felkerekedtünk mi is és megkezdtük a túra legmagasabb pontjának meghódítását. A csúcsra felérve a várt szürke felhőgomolyag alatt – szinte csodásnak mondható – panoráma fogadott minket. Igaz, a Kékest nem láttuk, de jó néhány falu házikóit ki lehetett venni az alattunk lévő zöld rengetegből. Fényképezkedés, evés-ivás után indultunk lefelé, a néhol nyak-, de leginkább bokatörően köves ösvényen. Leérve az útjelző táblához, jogosan meg kellett dicsérnem a csapatot, hiszen a nem egészen biztonságos ereszkedést röpke negyedóra alatt sikerült teljesíteni. Innen már egy először nagyon meredek, majd szelidülő lankás földúton jutottunk el a Toldi kapu szikla szorosáig, majd azon túljutva haladtunk az aznap éjszakára kinézett Tamás-kútja felé. A forrás azonban még túl messze volt.


Addig még elhaladtunk a Borz kút és a Lénárt forrás mellett kialakított pihenőházikók mellett is, amik mind jók lettek volna éjszakai szállásunkként, azonban ezek a helyek már foglaltak voltak. Sőt, az egyik helyen még egy magát nagyra tartó ebbel is találkoztunk, aki hangos ugatással adta tudtunkra nemtetszését. Aztán Géza mester rámordult… Rövidesen a műút és a zöld jelzés találkozásánál vadászokkal – vagy ha nem azok voltak, akkor gépkocsis „erdőjárók” – találkoztunk, majd némi keresgélés után megtaláltuk aznapi sátor helyünket. Sátorverés, vacsorázás után következett az est fénypontja, ugyanis előkerült egy üveg vörösbor, majd rövid köszöntés után, melyből kiderült, hogy Géza mesternek előző nap volt a születésnapja, illő módon meg lettünk kínálva. Az aznap esti csilisbabomhoz például remek kísérő volt a borocska. Sötétedés után gyorsan a sátraikba vonultak a túratársak, majd némi beszélgetés után bevágtuk a szunyát. Az éjszaka csendesen telt, se jármű, se vad nem zavarta pihenésünket. Pedig mikor éjfélkor a természet szólítására elő kellett merészkednem a sátramból, titkon ott motoszkált bennem, hogy mi lesz ha összefutok a napokban a médiából elhíresült bükki farkassal, aki Szilvásvárad környékén dézsmálja a juhokat. Csak abban reménykedhettem, hogy nem néz majd birkának…

 

Harmadik menet

 

Szokásos reggeli készülődés után, immár második alkalommal szívták véremet túratársaim, miután csak az ő javukat szem előtt tartva mégsem a kora reggeli – 7 órás – indulást választottam, hanem egészen negyed 8-ig szöszmötöltem a cuccaimmal. A reggeli, csendes erdőben felüdülés volt a séta – csak a hátizsák ne lett volna ugyanolyan nehéz, mint induláskor. Az indulást követő első félórában lekerültek a reggeli hideg ellen magunkra kapott meleg felsők, majd immár üzemi hőmérsékletre melegedve mindenki egyre beszédesebb hangulatba került. A tegnapi méhtartást kiveséző – Kozo által megtartott – kiselőadást követően, a mai nap a néprajzi és erdőgazdálkodási tanokból lettünk továbbképezve. Csilla vázolta nekünk a kubai viszonyokat (saját és hallomásból szerzett tapasztalatokat osztva meg velünk), majd Géza következett az erdők felélését és a természet általi újra visszahódítását ismertető akadémiai székfoglalójával. Természetesen mindkét előadást a legnagyobb csodálattal hallgattam végig, nem csekély mértékben a téma részletes ismerete és amiatt is, hogy miközben ők végig beszélték az utat, én majd kiköptem a tüdőmet, hogy tartani bírjam a tempójukat.

 

Utunk során már jó néhány forrást találtunk, most is gyorsan birtokunkba vettük a soron következőt (Zsuzsa forrás, avagy Csipkés kút). Mivel kicsit körülményes a földbe ásott vödörbe csordogáló víz palackba töltése, volt időm kicsit gombászni a környéken. Egyébként is kedvelt szórakozása volt ez túratársaimnak, sorra hozták elbírálásra Gézához a különböző hatalmas gombacsodákat és ő sorra azonosította is be őket, kategorizálva is ezeket (ehető, nem ehető, hasmenést okozó, hánytató, stb.). No, gondoltam itt az idő, hogy magam is találjak valami szépséges gombát és azt büszkén bemutassam a Mesternek vizitre. Miközben dolgomat végeztem, szembe is találtam magamat egy gyönyörű, fehéres tönkű, sárga kalapú, általam még soha nem látott csodával. Vittem is büszkén bemutatni szerzeményemet, minek fajta meghatározása ímígyen el is hangzott: „… egyszer ehető, … Gyilkos galóca…”. Hát, mit mondjak nem ilyen válaszra számítottam, ezért aztán erőteljes karmozdulattal Föld körüli pályára is állítottam a gombámat.

 

Néhány kilométer után elértünk a Vasbánya nyeregnél lévő pihenőhelyre, ahol gyors falatozásba kezdtünk. Azt hiszem, most kell megemlítenem azt az egyáltalán nem csekély mértékű megtiszteltetést, ami teljesen elképesztett a hét folyamán. Történt ugyanis, hogy üzenetet kaptam a túratárson keresztül egy ismeretlen úriembertől, hogy olvasott a kitűzött túránkról és mivel ő a Várkúti turistaház üzemeltetője, tisztelettel felajánlja számunka, hogy ha már arra járunk, biztosít számunkra egy kiadós egytálételből álló ebédet, némi innivalóval együtt. Szóval a Vasbánya nyereg környékén felhívtam Ágoston urat, hogy jövünk, lassan készítheti számunkra a babgulyást. Előtte még felmásztunk a Kövesdi kilátóba, hogy a térkép bősz forgatásával beazonosítsuk az elénk táruló panorámában a falvakat és városokat, illetve készítsünk néhány csoportképet erről az emlékezetes kis túráról. Innen röpke 1 km után valóban meg is érkeztünk a fenti turistaházhoz, ahol baráti üdvözlés után bevezettek minket a csak nekünk szépen megterített asztalhoz, ahol várakozott ránk a finoman illatozó, aranyló tetejű, jókora húsokat tartalmazó babgulyásos tál, finom kenyérrel kelletve magát. Jól belaktunk belőle, a még meleg cserépkályha társaságában, aztán egy finom kávé után a ház előtti gyönyörűen karbantartott pázsiton folytattuk a henyélést. Remek érzés volt tele hassal – Egertől már csak mindössze 8,3 km-re – a Márton névre hallgató növendék vizslával játszadozva semmivel sem foglalkozni. Sajnos azonban minden jónak vége szakad egyszer, ezért aztán újra hátunkra vettük a batyuinkat és tovább caplattunk a sommal, szederrel és természetesen gombákkal övezett úton. Lassan-lassan egyre közelebb került Eger, majd az erdőből kiérve immáron a szőlődombokon folytattuk a menetet. Még egy utolsó pihenő következett, miközben megbámultuk a fejünk felett a Nagy Egedről lesikló siklóernyősöket, aztán még az utolsó szőlődomb megmászása után beértünk a városba. Az út végállomása számunkra az éppen induló 37-es busz volt, előtte azonban természetesen elköszöntünk túratársainktól, akikkel ezt a csodálatos és bizony fáradtságos hétvégét töltöttük. A GPS kütyü szerint összesen 62,5 km-t tettünk meg a hétvége 43 órája alatt.

 

Köszönöm, hogy eljöttetek velem és remélem túrázunk még együtt a jövőben is. Szép napokat!

 

 





Bejegyzések 1 - 6-ig. Összes bejegyzésed: 6

hegiagi
2010/09/06 18:43:38

Igazán rendes tőled, hogy a kiskutyát végül nem az én gondomra bíztad éjnek évadján nem biztos, hogy mosolyom őszinte lett volna



Sierra
2010/09/06 16:50:00

Állatbarátok kedvéért fogalmaztam kicsit homályosan...



repeics
2010/09/05 16:57:21

Kedves Sierra, mit jelent az, hogy 'némi légiakrobatika után'? Remélem, nem azt, amire elsőre gondolok...



delica
2010/08/31 10:01:06

Tök jó újra átélni a túrát, miközben olvasom a blogodat. Sok-sok energiát kaptam tőletek.



Sierra
2010/08/31 08:23:48

Köszönöm a remek hozzászólást, a jelenlétet, a nagyszerű ismereteket, amiket átadtál és örülök, hogy a túra végét egy kellemes nyalással tudtátok zárni és az egész nem lett egy nagy ... (ide az a szó kerül, amiről az egri szőlődombon a pihenőben beszéltünk, ami időnként a túrázó osztályrésze, egy-egy rosszul sikerült túra alkalmával... )



Gejza
2010/08/30 22:23:38

Ez úton szeretném én is +köszönni a tartalmas szép túrát és a túravezetést!


Egyben szeretném megkövetni a túróvezetőt, amiért vasátrnap egész úton cukkoltunk a 07.00 helyett a 07.20-as indulá s miatt. Mi ugyan is csak a túra végén jöttünk rá az ő előrelátó gondosságáról. A 37-es busz ugyan is óránként közlekedik, és így nem kellett nekik várni az idulásra.


Mi pedig tíz perccel később, ahogy a pénteken ott hagyott kocsinkhoz értünk, akkor szólalt + a jól ismert dallam kürt: "Szal-mo-nel-lás-a-fagyi!" vagy másképpen: "Szólj-a-nyád-nak-hoz-ton-pénzt!"


Szóval, a bakancsot lerúgva helybe hozták a nyalni valót. Bezzeg, ha reggel pontosan kindultunk volna...!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.