Eddigi még nem borzalmasan nagyszámú (de egyre nagyobb...) túrázásaim során szerencsére méeg nem került sor arra, hogy nekem egyedül kelljen tájékozódnom az erdőben, tehát egyedül kelljen gyalogolnom, mivel mindig volt kisebb-nagyobb társaságom.
A múlt hétvégén is ebben a hitben éltem, bár szokásunkhoz híven, egyik nagyon kedves barátommal megint úgy vágtunk neki egy börzsönyi túrának, hogy ő teljesítette a teljes 37 km-t, én pedig a rövidebb, a szervezők által "Családbarátnak" nevezett gyaloglást, vagyis a 17 km-t.
Előzményként hozzá kell tennem, hogy a hét közepén elmentem egy hét kihagyás után aerobikozni, még hozzá egy olyan edzőhöz, akinél még nem voltam soha órán, név szerint Katus Attilához, aminek hatására olyan izomlázam lett, hogy alig bírtam lemenni bármilyen nemű lépcsőn, a buszokról, villamosokról úgy szálltam le, mintha be..artam volna, guggolni nem tudtam, így arra gondoltam, hogy erre másnap rádolgozok, mert állítólag ez jó és az izomlázat enyhíti. Elmentem teház a saját edzőmhöz, tehát aki csütörtöki órát tartja és még meg is kérdeztem, hogy nem ártok-e az egyébként is kissé lebénult combomnak, mire ő is azt tanácsolta, hogy nyugodtan edzek, ha nem tudok valamit megcsinálni, úgysem fogom, így megint lenyomtam 2 órát, aztán másnap kéééész. Ilyen még soha nem volt, úgy néztem ki valószínűleg kívülről, mint egy mozgássérült, nagyjából már be sem tudtam hajlítani a combom és a hátsóm is hasonlóan jó állapotba került, mondjuk azt legalább nem kell behajlítani, csak ugye ráülni:((.
Ezek után pénteken végigszenvedtem a napot, szombatra pedig beterveztük a fent említett túrát, amiben este még nem voltam száz százalékig biztos, de végül csak elindultam.
Tehát az első 12 km-ig minden a szokásos módon történt, a lábam is elég jól bírta, amikor is tudatosult bennem, hogy az utsó 17 km-t egyedül fogom megtenni, így kicsit betojtam, mert mondjuk a városban sem túl jól tájékozódom, nemhogy erdőben, de gondoltam nem lehet probléma, a jelzéseket ismerem, bár térkép nem volt nálam, de a menetlevélen úgyis leírnak mindent.
Folytattuk tovább túránkat, immáron külön utakon, így én követtem a zöld jelzést, ami a kóspallagi Túristaháznál valahogy eltűnt a szemem elől, így kb. 15 percet töltöttem azzal, hogy a ház mögött megtaláljam azt, mert a másik irányban csak sárga és kék jelzés vezetett, de miután megkérdeztem a pecsételős Úrtól, hogy merre tovább, mondta, hogy a sárga-kék úton haladva megtalálom a kéket is és így is lett.
Nem volt elég egyértelmű a dolog, mert rögtön egy kereszteződéssel kezdődött a túra folytatása és mivel a bal oldali út bal szélén volt egy zöld jelzés, aztán kicsit még balrább:D egy zöld nyíl, ami balra mutatott, gondoltam elindulok balra.
Ezek után megmásztam már jó pár dombot, de furcsa volt, hogy nem követ senki, nem érek utol senkit, amikor is szembetalálkoztam egy sráccal, aki megszólított, hogy "Te is a teljesítménytúrán vagy?", mire válaszoltam, hogy "Igen", mire a válasz: "Akkor mindketten eltévedtünk!" és a kérdésre, hogy mennyit jöttünk feleslegesen, a válasz 3 km volt:D.
Ezek után ugye nem kell részleteznem, hogy a 17-ből 23 lett, de legalább volt társaságom, ráadásul elég edzett is és humoros is volt, így néha futottunk, néha viccelődtünk, aztán pedig Királyrétre érve olyan rendesek voltak, hogy felajánlották egy ismerősével, hogy elvisznek Kismarosra a vonathoz, mert ő kismarosi egyébként.
Azon viccelődtünk, hogy miért nem neveztünk a 37-esre, tulajdonképpen lehet, hogy annyit fogunk gyalogolni a végén:D...
Azért nagyon jól éreztem magam és ugyan a lábam estére megint beállt, de legalább megint jót kirándultam...