Valamikor egy augusztus végi estén terveket kovácsoltunk a fiaimmal itt Szentbékkállán a diófa alatt. Felmerült, hogy még az idő hidegre fordulása előtt el kellene menni körülbiciklizni a Fertő-tavat. Ebben hamar egyetértettünk. Kezdetben körbehajtást terveztünk, de aztán kiderült, hogy Bencze fiam csak péntek reggel tud hazarepüni Frankfurtból, és akkor indulna utánunk a családjával. Látva az ebből előfordulható kavarodást úgy döntöttünk, hogy akkor legyen inkább egy helyen a szállásunk, onnan csillagtúrázzunk, és mindenki akkor érkezik, amikor tud. A választás Fertőrákosra esett.
Szeptember 17-én, pénteken indultunk. Beáék Pécsről, Bencze Frankfurtból, Daniék Budapestről, magam Szentbékkálláról. Mi Daniékkal már déltájban ott találkoztunk. A Bakonyban annyira esett, hogy alig bírta az ablaktörlő, de aztán Lövő körül elmaradt az eső, majd még a nap is kisütött. Jót ettünk a Huber Étteremben, utána pedig kerékpárral csavarogtunk, megnéztük a két kikötőt a tavon. Sőt, nekem olyan szerencsém volt, hogy kibicként végigélvezhettem egy szép 2 kg körüli ponty fogását-fárasztását is egy egész könnyű matchbotos szereléssel.
Nagy vizi élet van, sok a vitorlás. Pompás kajütös testek, de a parton látszik, hogy sok közöttük a lengyel típusú ballasztos-swertes hajó. Hát igen, nem egy mély víz. (Egyébként az osztrákok azt állítják, hogy a Fertő osztrák részén több a vitorlás, mint az egész Balatonon. Nos, nem tudom, de tényleg rengeteg van.)
Másnap szombaton éjszakai eső után a borus, vigasztalan korareggelből 9-re kellemes napos idő lett. Északnak, az osztrák partszakasz felé indultunk. A városka hosszú főutcáján felkapaszkodva jobbra húztunk. Első állomásunk a Mitrász szentély volt közvetlenül a határon. A római légiókban szolgáló perzsa katonák építették, hasonlóan a Rómában levőhöz. Parkosított környezetben szépen helyre van állítva.
Egyébként itt láttuk, 50 m-el arréb, az egyetlen gyalázatos állapotban levő házat, a valamikori határellenőrzés épületét. Rozsda, penész, falfirka. Nagyon jó volt látni!
Ezután Mörbisch (Fertőmeggyes) városkáig végig lejtőn gurultunk. (Az árát visszafelé fizettük meg.) Nem egy izgalmas település. Minden rendezett és tiszta, de elég új és valahogy steril. Ha van is történelmi magja, azt nem találtuk meg. Persze megnéztük itt is a kikötőt. Még teljes szezon van, hétvégén nyüzsögnek a vendégek.
Rust (Ruszt) felé az országút a szőlődombok lábánál fut, a kitűnően megépített és széles kerékpárutat viszont kissé magasabban, a szőlők között vezették. Így végigkisért minket a tó színes, őszi panorámája.
Rust egy kis ékszerdoboz. Valamikor a legkisebb magyar királyi város volt. Teljesen az idegenforgalomnak szentelt belvárosa megőrizte eredeti hangulatát. Egy főtéri vendéglő elé kitett asztaloknál pótoltuk a folyadékveszteséget, és a gyerekek is rosszalkodhattak végre egy kicsit.
Bő félórával később Oggau (Oka) következett. Most már ebédelni szerettünk volna, mert közben elmúlt kettő, de Rust hangulata után itt semmi sem tudott igazán tetszeni. Közfelkiáltással visszafordultunk, és hamarosan Rust főterén, egy kellemes kerthelységben kényeztettük magunkat.
Hazafelé, a már ismert út mindig rövidebbnek tűnik, bár Mörbisch után a hosszú emelkedő adott a testünknek. A mai kirándulás végig kellemes, napos időben összesen 39 km volt. És ebben nincs benne az a táv, amit Mörbischben a búcsúra felállított dodgemben tettünk meg.
Vasárnap reggel úgy döntöttünk, hogy a napot Sopronak szenteljük. A kicsik kivételével mindenki látta már, de régen. Beával először együtt voltunk ott kb. 40 évvel ezelőtt. Az erdei kerékpárutat választottuk a Malomtó felé. Szép árnyas út, csak én szenvedtem a vékony, kemény oszágúti gumikkal a sikamlós talajon. A városba a Pozsonyi út hosszú emelkedője után jutottunk be. Tényleg rengeteg a változás az emlékeinkhez képest. Két óra telt el a bámészkodással. Aztán ebéd egy szuper jó steakhouse-ban. Nem tudtam, hogy egy 40 dekás hátszín is lehet ilyen porhanyós! A kávé mellett alaposan megbeszéltünk, hogy visszafelé, rám való tekintettel, nem arra megyünk, amerre jöttünk. Aztán kikötöttünk ugyan ott, de a rossz erdei szakaszt egy sopronkőhidai kerülővel sikerült kihagyni.
Vasárnap késő délután széledtünk szét. Összesen 62 km volt. Nem sok, de végig beszélgettünk, és élveztük egymás társaságát. Legközelebb február elején megyünk egy hétre együtt síelni, és aztán a májusi kerékpártúrára Olaszországban találkozunk. Nálunk ez a családi élet.
Címkék: Kerékpár