Dobogókő – Szőke-forrás völgye – Dömös
Sziasztok!
Újra itt J
Megint eltelt egy hét – kinek munkával, kinek pihenéssel, hiszen nyár van – lehet lazítani, kirándulni, utazgatni.
Mi Dobogókő felé vettük az irányt, fél nyolckor találkoztunk a Battyhány téren a HÉV pénztáránál, szép számmal gyültünk össze – (meg volt hirdetve a Sétafikán és a Túratárson is) és kivételesen férfi túratársaink is voltak – hallgattak az invitáló szóra és megtisztelték jelenlétükkel csapatunkat, aminek nagyon-nagyon örültünk. A másik örvendetes az volt, hogy fiatalok, közép korosztály volt jellemző csapatunkra, tehát száguldhattunk, mint a szél J - kicsi kutyánk kíséretében – mert a Gili is velünk volt.
Minden terv szerint haladt, még azon sem lepődtünk meg, hogy Pomázon kétbusznyi tömeg volt – így nem sok jóra számíthattunk, de közben elmentünk érdeklődni – van-e lehetőség még egy busz beállítására – szerencsére volt, így kényelmes (ugyan ez a busz is megtelt), de fél tízre megérkeztünk Dobogókőre. Táltos találkozó volt, tehát nagyon sokan voltak fent (szerencsére, legalább ennyi időre kimozdul több száz ember – dicséretes szerintem). Pogácsa is kisült, friss és forró volt, úgy ahogy azt megszoktuk, vételeztünk belőle, volt aki kávézott, volt aki evett – tehát kiegyenesítgettük lábainkat, amit a buszon nem tehettünk – elmentünk a kilátóhoz is, gyönyörködtünk a panorámában – elég tiszta volt az idő J
Elindultunk a kék jelzésen a Sikárosi rét felé – kicsit eltértünk a térképtől, hogy ne legyen mindig ugyanaz az út, tehát jó darabon jelzetlenen mentünk – nagyon megérte, mert nagyon érdekes, szép – itt-ott kicsit nehéz szakaszok tarkították utunkat, de hát túrázni jöttünk, nem a Rákóczi útra sétálni – igaz? Élvezte is a csapat nagyon – szép kilátások, bukkanók voltak, sokat fényképeztünk, beszélgettünk menet közben.
Két óra tájékán érkeztünk meg az „Erdészház”-hoz, azért raktam idézőjelbe, mert egy nagyon lepusztult, lakatlan, elhanyagolt épületet találtunk. Senki sem volt ott, csak egy gyíkocska, aki minden áron enni akart és állandóan - a hirtelen megterített (asztalterítő jelképezte az asztalt J ) kenyerünket, kolbászunkat vagy szalonnánkat akarta megszerezni, persze ez nem sikerült neki, mert olyan éhesek voltunk, hogy morzsa is alig maradt.
Pihentünk egy jó órát, Gili nagyon élvezte a nyár örömeit, labdájával hempergőzött, enyelgett a szép zöld fűben, jó pár képet csináltam róla, majd nézzétek meg. Hamar elfelejtette, ami útközben történt vele - ugyanis nekiment, illetve átment a dróttal bekerített kerítésen, és amikor vissza akart bújni - az megrázhatta, habár előtte én kipróbáltam, nekem nem lett bajom, de őt kissé megcsapta. Mint egy őrült kis őzgida, rohangált nyüszítve le- fel, míg gazdája ki nem szabadította őt a túloldalról. Szerencsére nem történt nagyobb baj, ezért is játszadozott önfeledten, jóllakottan közöttünk.
Aztán újra nyakunkba vettük a világot – a mi kis világunkat – történetesen az erdőt, elindultunk a Király-kúti nyereg felé. Sajnos nagyon ki volt száradva, régen esett az eső, a föld repedezett, ujjnyi vastag lyukakat láttunk, de a táj így is lenyűgöző volt. Mély csend, nyugalom kísérte utunkat, mi mélázva bámészkodtunk, itt-ott találtunk egy kis csenevész gombát, de amúgy semmi meglepő nem volt utunkon, mígnem csobogást nem hallottunk, ez jelezte, hogy változik körülöttünk a természet, új helyre érkeztünk – történetesen a Szőke-forrás völgy aljában járunk J.
Legenda fűződik ehhez a helyhez, mely szerint azért nevezik Szőke-forrásnak, mivel egy szép aranyhajú lány szokott benne titokban mosakodni, és azt tartják a helyiek, hogy olyan hideg a vize, hogy nem tanácsos belőle inni. Mi nem is ittunk, nem is fürödtünk benne, de azért a kezünket, arcunkat megmostuk, jól felfrissültünk tőle – és hallgattuk hangos rohanását a kövek között. Jó negyedórát töltöttünk e kedves helyen, majd a patakot követve – mentünk le a völgyön Dömös felé.
Dömös a Dunakanyar „kis kanyarjában”, a Pilist és a Börzsönyt elválasztó Duna jobb partján fekszik a Pilis köldökeként, melyet Dunazugnak neveznek. Környéke már az őskorban kedvelt emberi tartózkodási hely. A település gyönyörű természeti környezetben fekszik. A Dunakanyar és a hegyvidék ölelése, az erdő csendje, a növény-és állatvilág teszi hangulatossá a települést. . Mi is elbámészkodtunk a szépen karbantartott házakon, gyönyörű virágoskertjein – ugyan rohannunk kellett a buszhoz, alig volt rá 10 percünk – de azért megcsodáltuk ezt a gyönyörű kis Duna-menti városkát.
Ahogy leértünk a templomhoz - jött is a busz - nagyon üres volt, és légkondicionált – álomutazás volt hazáig – mindig ilyennek kellene lennie.
Kis csapatom egyáltalán nem volt fáradt, ment a nevetgélés, duruzsolás – ettünk-ittunk – pihentünk, mert nem kis túra volt a mai, ütöttük a 18-at, de ezt nem mertem hangosan kimondani, de másnap biztosan érezték az izomlázat, a kellemes fáradtságot, ami nem is olyan rossz dolog, mert emlékezteti az embert a megtett útra, a hely szépségére – és nem utolsó sorban ránk, túratársakra, barátokraJ
Köszönet mindenkinek, aki velem volt.
2009. augusztus 15.
http://www.setafika.hu (Galéria és Élménybeszámolók)
http://kiscsavargo.fw.hu
http://www.turatars.com