Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Olajtörténeti séta Bázakerettyén 2010.08.28.
2010/09/29 19:38:26 Küldte: delzala

9. program. 2010.08.28.

Nyárbúcsúztató olajtörténeti séta Bázakerettyén

 

Valahogy nem így képzeltem el a nyárbúcsúztatását!

A szép, meleg, napos időről szőtt álmaimat, a péntek este ránk törő hidegfront viharos lehelete egy pillanat alatt elfújta. Az este 7-től folyamatosan szakadó eső alaposan lehűtötte a levegőt és túratársaink túravágyát. A hajnalban csendesedő, elbóbiskoló eső ellenére 17-en várakoztunk a 6.30-as busz megállójában.  Az előzetesen jelentkező érdeklődők csak nem fele (14 fő) inkább a meleg ágyat választotta a kirándulás helyett.

Az indulás előtt ismét rázendített az égi áldás, ami aztán egész nap elkísérte utunkat.

(Zárójelben megjegyzem, hogy az egyre jobban csapkodó eső ellenére a 6. álláson álló buszunk sofőrje nem engedte meg, hogy felszálljunk, csak akkor, amikor a jelzett indulási idő után át állt a 4. állásra.! Ezt hívják nálunk utas barát kiszolgálásnak!)

A rossz idő ellenére szinte sehol nem szállt fel-le senki, így már negyed nyolckor Bázakerettyén áztunk a Budafalus Programiroda előtt. Itt még 7 érdeklődő csatlakozott csapatunkhoz a Bázakerettyén „nyaralók” közül, akik az elúszni látszó utolsó strandolást váltották fel az olajtörténeti sétával.

 Hamarosan megérkezett Szalai Géza a program vezetője, és megkezdtük programunkat. Szalai úr 42 éves olajipari múlttal  és hatalmas szakmai tudással rendelkezik, valamint legendás szakemberek keze alatt tanulta ki az „olajszakmát”. Személyesen ismeret Buda Ernő bácsit, a magyar olajbányászat nagy alakját.

Az iroda melegében megtartotta előadását a magyar olajbányászat történetéről, mely rengeteg érdekességet és fontos adatot tárt az érdeklődők elé, az alábbiak szerint:

Hazai olajbányászat

 

A természetes előfordulásokból gyűjtögetett kőolajat kocsikenőcsként, gyógyszerként, harci anyagként, világítási célra használták egészen a XIX. századig. A változást előbb a petróleumlámpa megjelenése (Magyarországon az első petróleumlámpák 1860-ban jelentek meg, de 1864-ben már Pest utcáin felváltották az olajlámpásokat.) és tömeges elterjedése, majd a robbanómotorok megalkotása hozta. A történelmi Magyarország területén a szénhidrogéneket először a felszíni természetes előfordulások környékén bányászták. A XIX. században és századunk elején Erdélyben valamint a Muraközben volt említésre méltó termelés.

Magyarország petróleumfogyasztása 1875 - 1890 közt 2,7-szeresére nőtt. Rohamosan fejlődő kőolaj-finomító iparunk (1898-ban 13 finomító működött) ekkor még nem hazai termelésű kőolajat dolgozott fel. A szervezett állami geológiai kutatás 1893-ban Böckh János, a Földtani Intézet igazgatója vezetésével kezdődött el a kőolaj természetes előfordulásai környékén. 1880 - 1893 közt a Kárpát övezetben 125 aknát, Horvátországban és a Muraközben 12 aknát mélyítettek, ezek közül 20 volt 100 m-nél mélyebb, egy elérte a 600 métert. 1894-1913 között 81 fúrás mélyült (42 a Kárpátok öve mentén, 39 a Muraközben) 1905-ig Magyarország összes kőolajtermelése 55.000 tonna.

Az első komoly eredményt azonban mégsem a kőolajra való kutatások hozták. Az 1908-ban kálisó felkutatására mélyített fúrás az erdélyi Kissármás mellett jelentős földgázmezőt tárt fel. Az 1911:VI. tc. az ásványolajfélék és földgáz kutatását és bányászatát állami monopóliumnak nyilvánította, amely jogot azonban tőkeerős hazai vagy külföldi vállalkozókra átruházhatott. Az állam első ízben 1912-ben gyakorolta az 1911:VI. tc.-ben biztosított jogát, hogy a szénhidrogének utáni kutatás és bányászat jogát átruházhatja. Ennek alapján kapott koncessziót az izavölgyi kutatásokra a Magyar Kárpáti Petróleum Rt. Az állami kutatások eredményeként 1913-ban Egbell környékén kőolajmezőt tártak fel. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés által megállapított országhatárokon belül nem voltak ismeretesek olyan területek, melyek érdemleges szénhidrogén-termeléssel biztattak volna. A szénhidrogén-bányászat állami monopóliumát kimondó 1911. évi VI. törvénycikk alapján előbb az Angol - Persian Oil Company kapott kutatásra koncessziót, de kutatásai eredménytelenek maradtak.

1933-ban a Dunántúl teljes területére kapott kutatási és bányászati jogot az European Gas and Electric Company (EUROGASCO). Az első, ipari méretű termelésre alkalmas szénhidrogénmezőt 1937-ben fedezte fel Budafapuszta határában. E mező termelési eredményei alapján 1938-ban megalapította Magyarország első szénhidrogén-bányászati nagyvállalatát, a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaságot (MAORT), amely a következő esztendőkben újabb szénhidrogénmezőket fedezett fel Lovászi, Lendvaújfalu és Pusztaszentlászló környékén. A vállalat termelése először 1940-ben fedezte az ország teljes belső szükségletét, s 1943-ban elérte a 837.711 tonnát. A MAORT 1949. évi államosításáig az ország egyetlen jelentős szénhidrogén-termelője volt. A háborút követő években csökkenő termelést használták fel ürügyként a MAORT államosításához, és annak a koncepciós pernek a megszervezéséhez, amely a MAORT-per néven vált ismertté és amely mélyen megrázta az egész iparágat. Az 1940-es években újabb koncessziók nyomán az Alföldön és Kárpátalján is elkezdődött - német és olasz tőke részvételével - a kutatás. 1940-ben a Magyar- Német Ásványolajművek Kft. (MANÁT) az alföldi területre, 1942-ben a Magyar- Olasz Ásványolajipari Rt. (MOLÁRT) Észak-Magyarországon 20.000 km2 területre, az Olasz- Német Ásványolajipari Rt. (ONÁRT) a délvidéken kapott koncessziót. 1945 után a német érdekeltségű MANÁT a Szovjetunió tulajdonába került. Koncessziós területén a magyar kincstár kutatási területének hozzácsatolásával, szovjet - magyar vegyesvállalatként a MASZOVOL kezdte meg működését. 1950-ben létrehozták a Magyar - Szovjet Olaj Rt.-t (MASZOLAJ), mely 1954-ig egy szervezetben egyesítette az egész magyar szénhidrogénipart. Az 1950-es évek legnagyobb eredménye a nagylengyeli kőolajmező felfedezése volt. A kőolajbányászat erőfeszítéseit az 1960-1970-es években koronázta ismét komoly siker (Algyő, Zsana), a szénhidrogén-termelés döntő részét azóta ezek a területek adják.

Az immár hazai termelésű kőolajat a háborút követően zömében három jelentősebb kőolajfinomító (az amerikai Vacuum Oil Co. almásfüzitői, a Shell csepeli és az állami tulajdonú péti) dolgozta fel. A magyar kőolaj-feldolgozó ipar képét előbb a háború pusztításai, majd az államosítások változtatták meg jelentősen. A Vacuum almásfüzitői finomítójából és a háború után beindított szőnyi MOLAJ gyártelepből a létesült a Komáromi Kőolajipari Vállalat, a Shell csepeli finomítójának nagyszabású bővítésével a Dunai Kőolajipari Vállalat (ma hazánk legnagyobb kőolaj-feldolgozó vállalata), a nyírbogdányi finomítóból és a Tiszaújvárosban épített kőolaj-finomítóból a Tiszai Kőolajipari Vállalat. Az 1951-ben felfedezett nagylengyeli kőolajmező bitumendús olajának feldolgozására létesült 1952-ben a Zalai Kőolajipari Vállalat. A MASZOLAJ megszűnése után szervezetéből önálló magyar vállalatok alakultak. A magyar kőolajipar 1957-ben ismét egységes szervezetbe tömörült: 1957. január 1-ével létrehozták a Kőolajipari Trösztöt, melyhez később (1960. évben) a gázipar is csatlakozott. Neve ettől kezdődően Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT). Az OKGT létrejötte utáni időszakban a dunántúli területen tovább folytatódtak a Nagylengyel környéki kutatások, melyek újabb olajtároló tömbök felfedezését eredményezték. Vizsgálatok és kísérletek kezdődtek a mezők elvizesedésének korlátozására. A kimerülő dél-zalai olajmezők másodlagos művelésével újabb olajmennyiségek kitermelésére nyílt lehetőség. Az újabb területeken folytatott kutatások a korábbiaknál ugyan szerényebb, de mégis említésre méltó eredményeket hoztak: Ortaháza (kőolaj és földgáz), Pusztaapáti (kőolaj), Sávoly (kőolaj), Barcs (gázkondenzátum). Az 1990-es években OKGT átszervezésével és a privatizációval újabb jelentős változások történtek a hazai szénhidrogéniparban: 1991-ben létrejött a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság, amely rövidesen Európa egyik vezető, integrált olaj-és gázipari részvénytársasága lett.

A beszámoló után elvégeztük a szükséges adminisztrációt, és megkezdtük sétánkat a zuhogó esőben. Először a szépen felújított Déryné művelődési házat néztük meg, ami csendesen ázó teljesen üres termál strand mellett található. A strand úszómedencéje egykor tűzi víz tároló volt, melyet már a régi időkben is nyaranta strandként használtak.  Az épület előtti fák alatt egy szocreál szobor áll az olajbányászok dicsőségére. Sajnos az épület nem volt nyitva, így csak az ablakon keresztül bekukucskálva láttuk a szépen faragott és festett belső faoszlopokat. Vezetőnk elmondása szerint a faanyagot Erdélyből hozatták az épület felújításakor. A bejárathoz vezető lépcsősorral szemben egy olajtörténeti parkot alakítottak ki, amit majd a közelgő bányásznapon fognak felavatni.

A Sport utcán haladva megnéztük az 1938-banb épített kontyolt tetejű, göcseji hatásokat tükröző, mérnök házakat. A házak között megpillantottuk a településen épített számos bunker, óvóhely egyik lejáratát. A II. világháborús bombázások elől kerestek itt menedéket a lakosok. A legnagyobb bunker kb. 800 méter hosszú, ami egy kis ráfordítással komoly turisztikai attrakciója lehetne a településnek. A II. világháborúban több szőnyegbombázást élt át a település. Feljegyzések szerint megközelítően 500 bombatalálat érte az olajos létesítményeket és a környéket. Az emberek leleményességét dicséri, hogy több létesítménynek elkészítették a fából készült másolatát, és ezzel vonták el támadók figyelmét a fontos objektumokról. Elhaladtunk a szépen felújított általános iskola mellett. Hamarosan elértük az erdei kisvasút esőben ázó, a ködös messzeségbe vesző sínpárját. A főutcán jobbra fordultunk és megindultunk a település központja felé. A kihalt úton először  a  felújítás alatt álló óvodát, majd az elhagyatottan az út fölé tornyosuló olajos székházat hagytuk el. Az egykor nyüzsgő település, most teljesen kihalt volt. Az olajos korszak fénykorában 3500 ember dolgozott, a zalai olajiparban. Az emberek szívesen hagyták ott a föld túrását az ipar miatt. Vezetőnk elmondása szerint kb. 10 szeres bért kaptak naponta, mint, ha a mezőgazdaságban dolgoztak volna.

A település központjában, az egyre jobban rázendítő égi „áldás” elől a már a korábbi kirándulásunk alkalmával felderített presszóba  menekültünk. Itt előkerültek az otthonról hozott szendvicsek. Kihasználva pihenőt megtartottam a kirándulás sorozathoz kapcsolódó előadásomat a ”Letenyei kistérség környezeti állapota” címmel.

A nem csituló özönvíz miatt úgy döntöttünk, hogy az olajtörténeti séta utánra tervezett túrázást elhalasztjuk, és a 12.32-es busszal hazautazunk. Éppen ezért, hogy elérjük a buszt neki indultunk az előttünk kanyargó országútnak, hogy azon az olajtörténeti múzeumba sétáljunk. A falut elhagyva hamarosan elértük a 88-as kutat, ami környéken található himbáktól annyiban különbözik, hogy ez szépen le van festve. Itt megint találkoztunk vezetőnkkel, aki érdekességeket mesélt magáról az olaj kibányászásáról. A bázakerettyei olajmező 19 km hosszan nyújtózik kelet-nyugati irányban, Szélessége 3-4 km. A felszín alatt húzódó homokkő rétegből nyerik ki az olajat és a gázt. 1937-ben kezdődött az ipari méretű bányászat a, aminek folyamán több száz fúrást végeztek a területen. Az olajkitermelés csúcsa 1943-44 körül volt, de a világon talán egyedül álló módon a kutak a mai napi adnak olajat. Természetesen jóval kevesebbet. A csúcs időben a kitermelt mennyiség fedezte Magyarország akkori teljes szükségletét. A tájékoztató után kb. 1,5 km séta után értük el a múzeumot, ahol megismerkedtünk az olajbányászat tárgyi emlékeivel, és érdekes történeteket hallgattunk meg a helyi olajbányászat nagy alakjairól. (dr. Papp Simon, Buda Ernő…).A programot egy nagyon érdekes dokumentumfilm vetítése zárta, ami Bázakerettye és az itt folyó olajbányászat történetét mutatta be 1937 és 1959 között.

Miután megörökítettük ott tartózkodásunkat a vendégkönyvben, visszasétáltunk a faluba, természetesen az eső kíséretében. A busz indulása előtt, még volt időnk egy kávé, vagy sör elfogyasztására. A busz menetrend szerint érkezett és már egy óra után Nagykanizsán voltunk.

A rossz idő ellenére mindenki úgy érezte, hogy kár lett volna kihagyni ezt a sok érdekességet tartalmazó programot.

A hazai ipartörténet iránt érdeklődők számára ajánlom ezt a programot, amire jelentkezni lehet csoportosan a következő címeken:                                  Levelezési cím: Budafaluus Bt. 8800, Nagykanizsa Vécsey u. 14.

Azálea Vendégház: 8887 Bázakerettye, Fő út 40.
Budafaluus Programiroda: 8887 Bázakerettye, Sport u. 1.                                  Telefon: ( +36 30) 320 3803,                                                                                                     E-mail: info@budafaluus.hu
A következő kirándulásunk 2010. szeptember 11-én lesz melynek során Rockenbauer Pálra emlékezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A részletes program a www.genea.hu honlapon olvasható. 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.